Rész, Fezejet
1 1, IV | összecsücsörítette a száját, s nagyot nyitott azokon a nagy kék
2 2, I | Bernát.~- Jaj, uram! - szólt nagyot nevetve az úrhölgy - én
3 2, II | körülötte ülnénk.~Bernát úr nagyot nevetett ezen.~- Tiszttartó
4 3, II | végigsimítá homlokát kezével, s nagyot sóhajtott, magában mondva: „
5 3, IV | elvitte a lábán.~Pedig hát nagyot vesztett véle, hogy ezt
6 4, II | le volt fátyolozva; hanem nagyot sóhajtott.~- Hát mért sóhajtott
7 4, IV | végez, sem énnekem.~A leány nagyot nézett rá azokkal az okos
8 5, II | kitáncolta magát, akkor nagyot szokott húzni a kulacsból.
9 5, II | ellenséget? - S azzal egy nagyot cserdített feléje az ostorával.
10 5, II | feléje az ostorával. A duda nagyot nyekkenve sikoltott fel.~
11 5, II | tóba.~Az emberi vad erre nagyot sikoltott, s a partról utána
12 5, III | elbámulva a gróf. S aztán nagyot sóhajtott. Arcán mondhatlan
13 5, III | ezredes, s sarkantyús lábával nagyot dobbantott.~De ugyanazon
14 5, V | ez órától fogva meglepõen nagyot változott. Szerény, figyelmes,
15 5, V | tekintettel nézett le rá, és nagyot sóhajtott.~- Hogy õ nekem
16 6, I | lábamat letettem a földre, nagyot sikoltott. Rátapostam. (
17 7, II | sastollas süveget a fején, s nagyot csörrent réztokos fringiájával;
18 7, VII | a kezedben: valami igen nagyot!”~...Katalin arca elsápadt.~
19 7, VIII| hogy hát az mi? S milyen nagyot bámult, mikor Katalin megmondta
20 7, VIII| közéjük az égbõl.~Marie nagyot sóhajtott szomorún.~- Milyen
21 9, I | sorstul, hogy határozzon nagyot, szívéhez méltót, lelkét
22 9, III | arcát látnák.~Lajos szíve nagyot dobbant. - Jobb kezének
23 10, III | következése, hogy az udvarhölgy nagyot sikoltva ugrott ki a terem
24 11, V | csak olyan volt az, hogy ha nagyot trüsszentettem, hát hasra
25 12, II | Látod, minek vágtál olyan nagyot a fejemre? Megerõtetted
26 12, II | tábornoknõnek lehetetlen volt nagyot nem nevetnie ezen a patetikus
|