Rész,  Fezejet

 1     1,  I  | csendesség lesz.~Hanem a figyelõ leánynak úgy tetszik, mintha e nagy
 2     3,  I  |       festeni sem tud, pedig egy leánynak az is kedves idõtöltés az
 3     3,  I  |          a kezét és a homlokát a leánynak.~A leány aztán visszament
 4     3,  I  |          ébren szendereg, hogy a leánynak egy álomnyöszörgésére felébred.
 5     3,  II |     megint annyira megtetszett a leánynak, hogy örömében bocsánatot
 6     3,  II |         monda, és kezét nyújtá a leánynak.~- Ah, te teljesíted óhajtásomat?
 7     3,  III|   kikerülniök. Itt nem kellett a leánynak fátyolt viselni az arcán.~
 8     3,  III|         is egészen megedzõdött a leánynak ezáltal. Nem volt olyan
 9     3,  III|   ijeszteni.~Hanem hát lehet egy leánynak azt mondani, hogy „ne menj
10     3,  III|         s fél kezével megkapva a leánynak a derekán az övét, kirántotta
11     3,  III|          fekünni - monda Lajos a leánynak, amint szobájába felvezette. -
12     3,  IV |          zokogva csókolá össze a leánynak sártól, víztõl átázott ruháit,
13     4,  II |         éves korában már lehet a leánynak világtörténetet tanítani.
14     4,  II |         volt legkevesebb kedve a leánynak. Ezekhez az örökös embertömeg-legyilkolásokhoz.
15     4,  II |        zavarával, s nem tudott a leánynak mit mondani. Az nem is várta
16     4,  IV |     kereveten, azóta meghagyta a leánynak, hogy lefekvés elõtt szobája
17     5,  V  |       között, akkor eléje állt a leánynak, s a szemébe nézett vádterhesen.~-
18     5,  V  |          A csendes, szelíd, méla leánynak ez volt az elsõ szenvedélyes
19     5,  VI |          velük ütögetni.~Pedig a leánynak igaza volt. Az õ hazája
20     7,  II |           Vavel Lajos elbámult a leánynak e szívbõl jött kitörésén.~-
21     7,  III|        védelmezni, akkor ennek a leánynak anyát kell hagyni a háznál! -
22     7,  III|         anyja lenni az elhagyott leánynak? - Most adjon már választ.~
23     9,  I  |         Õt nem viheti magával. A leánynak és a szekrénynek együtt
24    10,  IV |         szüksége volt a menekülõ leánynak és az elõsietõ Vavel Lajosnak.~
25    13,  I  |      Katalin a homlokára tette a leánynak lágy kezét, suttogva:~-
26    13,  I  | szenvedtem ez idõ alatt! Ennek a leánynak minden sóhajtása, éjszakai