Rész,  Fezejet

 1     3,  IV  |        minden ember.~- Doktor úr - rebegé a leány halk hangon, melybõl
 2     3,  IV  |            meg fog ön gyógyulni? - rebegé a leány, ki el nem távozott
 3     6,  I   | fölmelegíteni.~- Segítsen rajta! - rebegé Lajoshoz, könnytõl ragyogó
 4     6,  I   |            Pedig én gázoltam rá! - rebegé a leány, s aztán óvatosan,
 5     6,  I   |   megcsókolja azt.~- Igen, igen! - rebegé, s most már ragyogni kezdtek
 6     7,  II  |           elhagyá.~- Mi történt? - rebegé a leány megrémülten Lajos
 7     7,  II  |            mit beszél ön, Lajos? - rebegé. - Én nem értem önt.~Vavel
 8     7,  IV  |          Lajos elé, s meleg hangon rebegé neki e szókat:~- Igen. Én „
 9     7,  V   |         maga elõtt - és - azért! - rebegé, s a nyakára csavart bajadért
10     7,  V   |          sehol.~... - Nincsenek! - rebegé a hölgy, s keblére ölelte
11     7,  VII |       Lizettnek.~- Jerünk innen! - rebegé Katalin Marie-hoz. - Rosszul
12     7,  VIII|     Marie-é volt.~„Óh, Istenem!” - rebegé a leány, és elkezdtek a
13     8,  II  |            Õrizzen meg az Isten! - rebegé a hölgy, arra gondolva,
14     9,  II  |             Kis anyám! Mi bajod? - rebegé a leány, odasietve hozzá,
15     9,  III |            Én vagyok! Én vagyok! - rebegé már messzirõl a hölgy, hogy
16     9,  III |         volnék? - Katalin vagyok - rebegé a hölgy, odafutva hozzá