4. A HADITANÁCS

A turai ütközet után a vezérek a főpap kastélyában ütötték fel a főhadiszállásukat: ott tartották az éjszakai pihenőt.

A bőkezű házigazda ízletes vacsorára várta a főtiszteket, akik előbb a sátrak alatt letelepült katonáik ellátásáról gondoskodtak. A főpap aklai, pincéje, magtára szolgáltatták, amire szükség volt.

Legelső gond volt a sebesültek ellátása. Azok a kastély alsó termeiben lettek elhelyezve. Megérkezett a szekér is, a halottak sorából felszedett főhadnaggyal. Tihamért Natália kisasszony a saját szobájába vitette föl, s a maga fekhelyére helyezteté el. Ő maga éjjel virrasztani fog.

A derék, gavalléros Mészáros Lázár tábornok kérdést intézett a főtisztelendő házigazdához, hogy nem jön-e a ház bájos tündére a vacsorához? Amire azt a választ kapta, hogy Natáliának mára fogadalmi böjtje van, amit a Szűz Máriának tett, azt tartja.

A nagy refektóriumban a tisztek számára volt fölterítve, azok egymást váltották fel, ki hol üres széket kapott, arra leült, falatozott, egyet ivott rá, s futott odább. A törzsorvos le sem ült: a zsebébe dugott valami falnivalót, s sietett vissza sebesülteihez.

A mellékszobában vacsorált a főpap a prelátusával meg a három fővezérrel, akikhez a prelátus időnkint beszólított egyet-egyet a refektóriumban étkező tisztek közül. Negrotint már háromszor is kerestette, de az legutoljára került elő; mindjárt behívták a mellékszobába.

– Bocsánat, hogy késtem – mondá a kapitány –, de előbb a lovamat, a jó Plutót kellett ellátnom, ma dupla abrakot szolgált meg a derék dög.

– Elbúcsúztál tőle? – kérdé a főpap.

– Búcsúzni? A lovamtól? – kérdé elbámulva a lengyel. – Hát aztán mi lesz belőlem?

– Pap lesz belőled.

Negrotin nagyot kacagott erre a szóra; azt hitte, valami kapitális tréfa van tervbe véve; de a többi úrnak az arca komor maradt.

– Csak te ülj le most az asztalhoz, és falatozz egyre-másra. Végy részt a haditanácsban.

– Én? Haditanácsban? Hisz én csak egy közönséges haudegen vagyok.

– Ne okoskodj. Te most itt főszemély vagy. Tömd be a szádat, s nyisd ki a füledet.

Éppen belépett a prelátus. Értesítést hozott a sebesült Tihamér állapotáról. Már egészen eszméletére tért, levest is ivott, rá egy korty tokajit. Sebláza nincs. A törzsorvos azt mondta, hogy kapott sebe nem veszélyes. Az éjjel Natália kisasszony és a Katona Katka fognak virrasztani fölötte.

– Úgy igaz! – mondá a főpap. – Hisz a markotányosnénak minden készségét elrombolta az ágyúgolyó. Eredj, adj át neki száz tallért a nevemben a káráért, aztán maradj ott a fehérnépnél, amíg a szobámba hívlak. Segíts nekik imádkozni.

A prelátusra nem volt szükség a haditanácsban.

Mikor a három vezér, a pap és Negrotin magukra maradtak, Perczel Mór szólalt meg.

– Kedves vitéz kapitányom. Legelébb is hadd magasztaljalak fel a mai meseszerű hősi küzdelmedért, melynek szemtanúja voltam. Örömest tűzném érte a melledre a saját érdemrendemet; de nem tehetem. Inkább még a te fehér sasodat is elveszem tőled. Ide figyelj, kérlek! A mai ütközet után haditanácsot tartottunk. Az a bajunk, hogy nálunk sok a vezér; de azért egy sincs. Ennél a kis dandárnál is vagyunk hárman, akik már ármádiákat vezényeltünk. A mai lovassági rohamnak az a sikere volt, hogy Görgeynek utat nyitottunk a Tisza felé, megtörve Paskievics cernírozó körseregét. Most az én tervem az volna, hogy felhasználva az orosz seregben támadt zavart, előbbre nyomuljunk Jászberény felé, s ezzel még jobban összekuszáljuk az orosz haditervet.

– Hogy aztán ott rekedjünk, mint egy egérfogóban! – dörmögé keserű nevetéssel Mészáros Lázár. – Nekünk nem lehet mást tennünk, mint hogy az utakat elzárjuk a közeledő osztrák sereg előtt.

– Egyik sem ér semmit! – kiálta közbe Dembinszky. – Ti mind a ketten dilettánsok, condottiérik vagytok. Én értek a stratégiához. Szétforgácsolt erővel mi nem győzhetünk. Mi hagyjuk Görgeyt előre-hátra kergetőzni Paskieviccsel, s magunk az al-dunai sereggel összpontosítsuk a haderőnket Szegednél, s ott várjuk be Haynau támadását.

A három fővezér egész indulatoskodással erősködött a saját álláspontja mellett. Mind a három parancsolt egymásnak – és senkinek. Nekik nem parancsolt senki.

Negrotin csak a fogait piszkálta a villája hegyével.

– Mármost hát hallgasd meg az én haditervemet – szólt, poharát a késfokkal megcsendítve, a főtisztelendő házigazda. – Mert ebben már neked is részed lesz. Én amondó vagyok, hogy ha most Haynau az osztrák fősereggel az Alföldre nyomakodik, akkor az Komáromnál csak egy kis megfigyelő sereget hagyott hátra. Komáromban pedig ott van Klapka harmincezer embernyi hadsereggel. Azonkívül Kmety ott pátrizál a Tapolca mellett hétezer emberrel (mintha nem kaphatna másutt is fokhagymát, sárgarépát). Mármost, ha a nagysarlói hős meg a csornai diadalmas vezér összefogna, azt a nyámnyila osztrák figyelősereget egy früstökre felfalnák, s azzal Komáromban hagyva a sáncok védelmére ötezer gyalogost, pattantyúst, harminckétezernyi jól ellátott hadsereggel az Alföldre nyomuló Haynaut a mi szegedi táborunkkal két tűz közé kapnák, hát azzal úgy elbánnának, hogy még pora sem maradna. Egy napiparancs, aláírva Perczel Mór, Mészáros Lázár és Dembinszky nevével Klapkát rögtön működésbe hozná: a siker bizonyos volna. Hát nem egyszerű okoskodás ez?

– Nagyon egyszerű – mondá Perczel. – Csakhogy elébb jó lenne a repülőgépet föltalálni, hogy a mi küldöttünk az orosz hadsereg feje fölött Komáromba repülhessen.

– Kerülő utakon pedig csak tíz nap múlva jutna el Klapkához – mondá Mészáros Lázár.

– No, hát erre ajánlkozik az én tervem – mondá a főpap. – Én a magam parádés hintajával egyenesen irányban, az orosz derékseregen keresztül, egész hosszában szállítom el Komáromba a ti megbízott küldöncötöket, olyan gyorsan, ahogy csak hámos ló ügethet.

Az urak mind Negrotinra néztek, úgyhogy ez egészen zavarba jött.

– Nézzétek ezt a mi lengyelünket, hát nem tökéletes orosz pópa ábrázatja van ennek, ezzel a hosszú szakállal, csigás hajjal? Ha mi ezt egy bő ujjú reverendába bújtatjuk, a fejébe nyomunk egy fátyolos kalpagot, ki mondhatja róla, hogy nem a soloveszki klastromból szabadult el. Oroszul is jól tud. Egy biblia meg egy kereszt a kezébe, s minden kozák kezet fog neki csókolni. Aztán, hogy helyes, érthető oka is legyen az utazásának: a hintó belsejébe elhelyezzük a bekötött fejű Lippay hadnagyot, orosz egyenruhába bújtatva, melléje ültetjük apácáknak öltöztetve a menyasszonyát, az én Natália húgomat meg a markotányos Katkát. Egy sebesült kozák tiszt, két apáca, meg egy pópa: hát nem a legbiztosabb mód-e ez a magyar megbízottnak az orosz hadseregen keresztülhatolni anélkül, hogy az osztrákok kezébe kerülne?

– Tökéletes a terv – mondá Perczel –, csak az a kérdés, hogy elvállalja-e ezt a mi lengyelünk.

– Elvállalom – mondá Negrotin.

– Akkor eredj le, fiam, a Pluto lovadhoz, búcsúzzál el tőle. Aztán gyere fel hozzám az imaszobámba. Urak, írjátok meg a megbízólevelet. Hajnal előtt hadd menjen a követ.

Ezzel fölkelt az asztaltól a főpap, s visszavonult az imaszobájába.