|
10. PÉNZMÁMOR
Lippay Tihamér nagybirtokos volt; de örökét nagykorúsága elértéig a
vármegye kezelte, jövedelmét apja adósságainak törlesztésére fordítá, ő
maga szerény havi járulékkal volt kénytelen beérni.
A népszabadság kikiáltása után a nagybirtokok jövedelme is
megzavarodott. Nem volt többé se dézsma, se robot, se füstpénz. A magyar
törvényhozás megígérte az úrbéri kárpótlást; de azt csak évek múlva adta meg az
osztrák kormány. Addig a
magyar nagybirtokos volt a kerek föld legszorongatottabb teremtése.
S most ennek a
fiatalembernek egyszerre százezer forintot sepernek az ölébe. A tied! Költsd
el!
Tudta jól, hogy ez
olyan pénz, mely csak Komárom határán bír értékkel. Most még rövid ideig talán
a szomszéd vidéken is. Addig pénz ez, amíg: „Él magyar, áll Komárom még!”
Az lesz tehát a
virtus, hogy lehet ezt a tenger pénzt a körülzárt idő alatt szépszerével
elkölteni?
Ebben a feladatban
Tihamér valósággal virtuozitást fejtett ki. Legelső a ló, a paripa,
az ekvipázs.
Jött a négyes fogat, tüzes jukkerlovak, Sárkány uramtól
felvásárolva, hozzá pompás hintó, Nyiszli uram híres gyárából. Amellett egy
könnyű nájticsánka, mokány, ügető fogattal. Libériás kocsisok mind a
kettőhöz. Inas, huszár külön, asszonynak és úrnak. Utánuk is nézett minden
ember, mikor ostordurrogással vágtattak végig az utcán. Telivér paripa váltotta
fel az eddigi nyergest. Ez jó lett a lovásznak.
Azután következett az asszony.
Ami csak arany ékszer volt kapható Üveges uramnál, az mind fel lett
vásárolva, s ajándékul adva Natáliának és Angiolinának; Burján uram minden
selyme és bársonya a hölgyek lábaihoz rakva, kik a város minden szabójának
dolgot adtak. A marchand des
modes boltoknak még a kirakatai is kiürültek.
És aztán az
ínyencség. Borghese uramnak a pincéjében nem maradt egy pezsgős palack, rajnai,
bordeaux-i, tokaji, sőt az ötvenesztendős neszmélyi is hordóstól
napfényre hozatott, amiből eddig csak beteg számára adogattak ki,
meszelyes palackkal. Csemege, pácolt hal, aszalt gyümölcs tonnaszámra. Fő
gond volt a kávéra. Mert abból az asszonyság az arany javát szerette,
gyöngykávéval keverve, míg az úr nem ihatott mást, mint mokkát. Férfiszakács
lett szegődtetve a konyhába, aki bordeaux-ival készítette az à la
Richelieu bélpecsenyét. Nyílt asztal a nap minden szakaszában. Kávézás,
likőrözés, aztán villásreggeli, falatozás, ebéd, ozsonna, kvaterkázás,
vacsora, puncs, korhelyleves. Ebből semmit sem enged el egy igaz magyar.
Hát már aztán a
cigány hogy maradhatott volna el? Tihamér maga egyenruházta föl a
szegődött bandáját; azok csak őneki húzták az ő kedvenc nótáit.
De hát örökös
muzsikaszóból nem él meg az ember; a puncs és a korhelyleves között nagy
idő fekszik, amit komoly foglalatossággal kell betölteni. Vacsora után
hagyják az asszonyokat mulatni, nevetgélni fiatal tisztekkel, akiknek ez a
mesterségük; a szolid uraságok félrevonulnak a pipázószobába, s ott
előveszik a szent Dávidné zsoltárát; egy kis parázs ferbli összekerül. A
házigazdának úgy illik, hogy veszítsen.
Aztán itt vannak a
jó cimborák is. Játék közben megesik, hogy egy pajtásnak elfogyott a
költőpénze; hogyne adna neki kölcsön Tihamér! Csak egy névjegyre kell neki
fölírni plajbásszal, az összeget „megkaptam”. Elég az. Tihamér a svihákok
bankárja.
De mindezek
mellett is nagyon lassan akar fogyni az a sok pénz. – No, majd segítve lesz rajta,
ha egyszer Tihamér rátalál a dúsgazdag liferánsok kártyabarlangjára, akik
roppant összegekben játszanak; ott megkönnyebbítik.
Egyelőre úgy
vélt magán segíteni, hogy kigondolta a revansot. Viszontlakomát rendezett saját
költségére ugyanabban a Fekete Sasban, ahol a nemes város az ő
menyegzője megünneplésére tartotta azt a híres díszlakomát. (Aminek a
végéről ő szerencséjére elmaradt.)
Meghívta az akkori
vendégeket mind. Megrendelte a vendéglősnél ami jó és drága. A
pezsgő a padlón folyt.
Ezúttal reggelig tartott a lakoma.
A Pontyó bandája egyre húzta a szebbnél szebb dalokat. A jobb hangú férfiak beleénekeltek.
Semmi sem zavarta meg a vidám mulatságot. Nem aludtak ki a lámpák
egyszerre, nem szabadult a terembe se kuvik, se denevér, nem zörgette meg az ablakokat
titkos kísértet csontvázöklével.
Angiolina sem rejtegetett a vállfűzője fodrai között
eldugott tudósítást. A temesvári hadsereg szétbomlása óta megszűnt a
galambposta-izengetés.
Járták az áldomások, hangzott az éljenzés és a pohárcsörgés
kivilágos-kivirradtig.
Ezen a napon rakta le a muszka hadsereg előtt a fegyvert
Görgey Artúr hadserege Világosvárnál.
|