1. ORSZÁG KÉPE
Bizony, új világ az, amiben most élünk.
Bizony, tenger
volt az, amin keresztül odaértünk. Vértenger. Hajótörött nép. Egy puszta
országba. Vademberek hatalmába.
Európa térképén
volt egy kerek ország. Olyan kerek, mintha egy külön csillagteke volna. Rajta
egy nép, mely ezredévet töltött be dicsőséggel, küzdelemmel, szenvedéssel.
Ekkor egy világromboló demiurgus vérbe mártott tenyerével végigtörült az ország
térképén, s kimondá, hogy „volt, nincs!”. Se ország, se nemzet többé.
Minden elveszett, amit a mostoha
évszázadok meghagytak.
Nem maradt más,
csak a föld és a nemzet. A föld puszta, a nemzet fegyvertelen és néma.
Az új korszak
jelszava felszabadítá a földet a jobbágyi szolgalom alól. Ezt a szabadságot
vérével pecsételte meg kétszázezer honvéd.
De a régi
földbirtokosok munkáskezek nélkül maradtak. Jövedelmük: a dézsma, gazdaságuk: a
robot – elveszett.
Ahelyett kaptak
eddig ismeretlen terheket: adót. Nemcsak pénzben, hanem vérben kivetett adót.
És jött a
rémuralom.
Nem festem le azt.
El akarom felejteni
– és felejtetni. Rossz álom volt…
Az egész ország
reszketett alatta.
Mindenkinek a feje
fölött függött a pallos, aki csak hazafi volt. Minden otthon veszendőben.
Az ősi birtok nem volt biztos az önkénnyel szemben.
És ekkor a
félelmetes sivatagban, melynek „Kronland Ungarn” a neve, voltak egyes oázisok,
amik védve voltak a pusztító számum ellen: a komáromi kapitulálók ősi
birtokai.
Egy ilyen
istenadta szigetet a szárazföldön akarok itt megismertetni, ahogy emlékezetem
segít. Írott sor kevés van e korszakról feljegyezve. Az én sokat megért fejem
tartogatja az emlékeket.
|