10. PÉNZMÁMOR

Lippay Tihamér nagybirtokos volt; de örökét nagykorúsága elértéig a vármegye kezelte, jövedelmét apja adósságainak törlesztésére fordítá, ő maga szerény havi járulékkal volt kénytelen beérni.

A népszabadság kikiáltása után a nagybirtokok jövedelme is megzavarodott. Nem volt többé se dézsma, se robot, se füstpénz. A magyar törvényhozás megígérte az úrbéri kárpótlást; de azt csak évek múlva adta meg az osztrák kormány. Addig a magyar nagybirtokos volt a kerek föld legszorongatottabb teremtése.

S most ennek a fiatalembernek egyszerre százezer forintot sepernek az ölébe. A tied! Költsd el!

Tudta jól, hogy ez olyan pénz, mely csak Komárom határán bír értékkel. Most még rövid ideig talán a szomszéd vidéken is. Addig pénz ez, amíg: „Él magyar, áll Komárom még!”

Az lesz tehát a virtus, hogy lehet ezt a tenger pénzt a körülzárt idő alatt szépszerével elkölteni?

Ebben a feladatban Tihamér valósággal virtuozitást fejtett ki. Legelső a ló, a paripa, az ekvipázs.

Jött a négyes fogat, tüzes jukkerlovak, Sárkány uramtól felvásárolva, hozzá pompás hintó, Nyiszli uram híres gyárából. Amellett egy könnyű nájticsánka, mokány, ügető fogattal. Libériás kocsisok mind a kettőhöz. Inas, huszár külön, asszonynak és úrnak. Utánuk is nézett minden ember, mikor ostordurrogással vágtattak végig az utcán. Telivér paripa váltotta fel az eddigi nyergest. Ez jó lett a lovásznak.

Azután következett az asszony.

Ami csak arany ékszer volt kapható Üveges uramnál, az mind fel lett vásárolva, s ajándékul adva Natáliának és Angiolinának; Burján uram minden selyme és bársonya a hölgyek lábaihoz rakva, kik a város minden szabójának dolgot adtak. A marchand des modes boltoknak még a kirakatai is kiürültek.

És aztán az ínyencség. Borghese uramnak a pincéjében nem maradt egy pezsgős palack, rajnai, bordeaux-i, tokaji, sőt az ötvenesztendős neszmélyi is hordóstól napfényre hozatott, amiből eddig csak beteg számára adogattak ki, meszelyes palackkal. Csemege, pácolt hal, aszalt gyümölcs tonnaszámra. Fő gond volt a kávéra. Mert abból az asszonyság az arany javát szerette, gyöngykávéval keverve, míg az úr nem ihatott mást, mint mokkát. Férfiszakács lett szegődtetve a konyhába, aki bordeaux-ival készítette az à la Richelieu bélpecsenyét. Nyílt asztal a nap minden szakaszában. Kávézás, likőrözés, aztán villásreggeli, falatozás, ebéd, ozsonna, kvaterkázás, vacsora, puncs, korhelyleves. Ebből semmit sem enged el egy igaz magyar.

Hát már aztán a cigány hogy maradhatott volna el? Tihamér maga egyenruházta föl a szegődött bandáját; azok csak őneki húzták az ő kedvenc nótáit.

De hát örökös muzsikaszóból nem él meg az ember; a puncs és a korhelyleves között nagy idő fekszik, amit komoly foglalatossággal kell betölteni. Vacsora után hagyják az asszonyokat mulatni, nevetgélni fiatal tisztekkel, akiknek ez a mesterségük; a szolid uraságok félrevonulnak a pipázószobába, s ott előveszik a szent Dávidné zsoltárát; egy kis parázs ferbli összekerül. A házigazdának úgy illik, hogy veszítsen.

Aztán itt vannak a jó cimborák is. Játék közben megesik, hogy egy pajtásnak elfogyott a költőpénze; hogyne adna neki kölcsön Tihamér! Csak egy névjegyre kell neki fölírni plajbásszal, az összeget „megkaptam”. Elég az. Tihamér a svihákok bankárja.

De mindezek mellett is nagyon lassan akar fogyni az a sok pénz. – No, majd segítve lesz rajta, ha egyszer Tihamér rátalál a dúsgazdag liferánsok kártyabarlangjára, akik roppant összegekben játszanak; ott megkönnyebbítik.

Egyelőre úgy vélt magán segíteni, hogy kigondolta a revansot. Viszontlakomát rendezett saját költségére ugyanabban a Fekete Sasban, ahol a nemes város az ő menyegzője megünneplésére tartotta azt a híres díszlakomát. (Aminek a végéről ő szerencséjére elmaradt.)

Meghívta az akkori vendégeket mind. Megrendelte a vendéglősnél ami jó és drága. A pezsgő a padlón folyt.

Ezúttal reggelig tartott a lakoma.

A Pontyó bandája egyre húzta a szebbnél szebb dalokat. A jobb hangú férfiak beleénekeltek.

Semmi sem zavarta meg a vidám mulatságot. Nem aludtak ki a lámpák egyszerre, nem szabadult a terembe se kuvik, se denevér, nem zörgette meg az ablakokat titkos kísértet csontvázöklével.

Angiolina sem rejtegetett a vállfűzője fodrai között eldugott tudósítást. A temesvári hadsereg szétbomlása óta megszűnt a galambposta-izengetés.

Járták az áldomások, hangzott az éljenzés és a pohárcsörgés kivilágos-kivirradtig.

Ezen a napon rakta le a muszka hadsereg előtt a fegyvert Görgey Artúr hadserege Világosvárnál.