Rész,  Fezejet

 1     1,  2 |            történhetett meg, az ebben a mi történetünkben érthetővé
 2     1,  3 |            vannak kigondolva, hogy a nő mi módon nyerje meg a maga
 3     1,  3 |               csak azt bizonyítja, hogy mi sokat kellett a szegény
 4     1,  4 |             idegenhez nem adunk; mert a mi törvényünk az, hogy az idegennel
 5     1,  6 |            szállni.~– Hát Endre királyt mi lelte, hogy Palesztináig
 6     1,  6 |              nincsen gerendája.~De hogy mi ütött egyszerre Lebée László
 7     1,  7 |               tenger kiszárad előttünk, mi valamennyien száraz lábbal
 8     1,  7 |        kürtszavára ledönté a falakat, a mi énekünkre még inkább meg
 9     1,  7 |              meg a forró nap a pusztán. Mi dicsőséged neked az ilyen
10     1,  8 |                    Testvéreim az Úrban. Mi szent fogadást tettünk,
11     1,  8 |          házához.~– No, hát láss hozzá! Mi meg menjünk a magunk táborába.~
12     1,  11|                van: rátaláltam.~– Ugyan mi az, amit találtál? – mondta
13     1,  11|              nem olyan ostobák ám, mint mi ketten.~– Talán bizony olyan
14     1,  11|              bizony olyan ostobák, mint mi tízezren?~– Azok tudják
15     1,  11|             tenyerem, fogadjunk, hogy a mi Zenobius atyánk minden csodát
16     1,  17|          bizonyította volna, hogy ő az.~Mi lett abból a szép, nemes
17     1,  18|               talán nem is tudták, hogy mi gonosz szándéka van ebben
18     1,  18|                nevettek ezen! Hát ugyan mi panasza lehet annak, akivel
19     1,  20|               nem látott ez ideig, hogy mi az a valódi hitvesi hűség?
20     1,  21|    feljegyzéseiben azt találjuk, hogy a mi hatalmas egyesült keresztes
21     1,  21|            visszavonultak a pusztába.~A mi két ifjú hősünk egymást
22     1,  22|           utolsók, akik azt mondák: „Jó mi nekünk itten laknunk! Építsünk
23     1,  22|             pompás szökőkútját.~Hanem a mi történetünk hősei hat századdal
24     1,  22|       tört-zúzott, vasat, embercsontot, mi eléje került. A szaracénok
25     1,  22|              tódulnak be a várkapun. Ha mi most odarohanunk, együtt
26     2,  1 |                 mondom én, hogy menjünk mi haza, more patrio, lóháton,
27     2,  1 |              hegyláncok és folyamok; de mi az egy magyarnak? Valószínű,
28     2,  3 |             volt az már lesben, mielőtt mi megérkeztünk volna, s csak
29     2,  3 |                az éjszaka leszálljon. A mi táborunkban egyszerre riadót
30     2,  3 |              ellent sem állhattak. Mire mi összeszedkőztünk, már a
31     2,  3 |             közé nem volt kedve menni a mi hadainknak. Én szegény nyavalyás,
32     2,  3 |        Pihenőről pihenőre elmondhatnám, mi történt velünk. Ha ugyan
33     2,  3 |                 ezt a ragályt hurcoltuk mi magunkkal végig Kis-Ázsia
34     2,  3 |               Tolomás városában: ahol a mi seregeink laknak. A pogány
35     2,  3 |              nem találhatja ember, hogy mi lakik a holdban. Mi van
36     2,  3 |                hogy mi lakik a holdban. Mi van túl az utolsó csillagon?~
37     2,  3 |                 a szemgyulladást. Pedig mi drágább az embernek a két
38     2,  3 |             akkoriban igen el volt az a mi vidékünkön származva. A
39     2,  3 |           teherben második leányával. A mi törvényeink szerint pedig,
40     2,  14|               kétségbeesés környékezte. Mi lesz őbelőle, ha a hű szolga
41     2,  15|                 érte váltságdíjul, mert mi az én gazdagságom a hatalmas
42     2,  15|                 az eszük azon jár, hogy mi új bűnt kövessenek el. A
43     2,  19|             Mária fennhangon imádkozá: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben!”
44     2,  19|             óriási sírbolt!~– Úr Isten! Mi lesz itt velem? Magamra
45     2,  19|            vágtató hullámba letekint.~– Mi lesz az uramból, ha én itt
46     2,  19|                bírta azt felfogni, hogy mi öröme legyen abban a dái
47     2,  19|             alant és még alább zúgók.~– Mi ez? – kérdezé Mária.~– Én
48     2,  20|                más ország nem terem.~De mi volt ez még akkor! Egy világváros,
49     2,  30|                 között, kikérdezi, hogy mi baja. Ha a szíve fáj, utánajár,
50     2,  30|                 szív keserű vádjai. Óh, mi nehéz volt azok ellen védeni
51     2,  30|               vádoló, csábító ellenében mi védelme volt a megláncolt
52     2,  32| elbocsátólevelet hoz magával.~– Az is a mi gondunk. Mondjad, miért
53     2,  32|         szemfényvisszaidéző akar lenni. Mi az a csodaszer, amivel a
54     2,  32|              haját tépte és zokogott.~– Mi lelte a társadat? – kérdé
55     2,  32|                Uzdom városát takarja.~– Mi meg fogjuk tenni!~– Kik?~–
56     2,  33|                 a csónakkal kiköthetsz. Mi ketten utánad úszunk. Lehet,
57     2,  33|             bántanak. Menj oda egyedül. Mi valamelyik barlangjában
58     2,  34|                 Két évszak múlt közben. Mi volt az utolsó nagy esemény,
59     2,  34|             Kamel nem tud erről semmit. Mi, akik őt itt e várban körülvesszük,
60     2,  35|                Milyen régen láttam! Óh, mi drága jó a világosság! Adjatok
61     2,  37|                alakra mutatott.~– Nézd! Mi lett belőle? Ez az én drágám!~
62     2,  40|         Lászlóval; tán neked megmondja: mi nyomja a szívét.”~Anna megígérte,
63     2,  40|               süvem, miért oly búsongó? Mi bántja a szívét?~– Megvallom,
64     2,  40|             keresztüllátsz rajta. Látod mi ég benne? Poklok gyehennája!
65     2,  42|   sziklatömlöcben az istent megátkozni! Mi van még hátra? Az istent
66     2,  46|            Isten előtt állanak már; s a mi századaink nekik csak pillanatok:
67     2,  46|                nekik csak pillanatok: a mi földünk nekik csak porszem,
68     2,  46|           földünk nekik csak porszem, a mi törvényeink nekik csak pókfonál…~