Rész,  Fezejet

 1     1,  2 |          egyhamar hall az ember. A nőt Máriának hívták: árva leány volt,
 2     1,  3 |            volt, s azt a tanácsot adta Máriának, hogy „add férjhez az öcsédet,
 3     2,  13|                felajánlá védlovagságát Máriának, amit ő szépen megköszönt:
 4     2,  16|                tárva állta el az útját Máriának, s ez a tekintet megmondá
 5     2,  17|              vándorbotja végére tűzve, Máriának nyújtá.~– Emeld magasra!~
 6     2,  17|               támaszkodva nyújtá kezét Máriának, úgyhogy a hölgynek az ő
 7     2,  17|                még ma innen el – mondá Máriának.~Páter Horus azt mondá:~–
 8     2,  19|               az egyik végét átkötötte Máriának a derekán. Akkor azután
 9     2,  19|             legrettenetesebb éjszakája Máriának.~Csak reggel felé tudott
10     2,  21| Parancsolatjának szolgál minden ember.~Máriának több hetet kelle töltenie
11     2,  21|          levágta, hogy hozzá hajazzon. Máriának pedig pompás öltözeteket
12     2,  23|           menned! – mondá a dái áldoát Máriának. – Ott bizonnyal észre fog
13     2,  27|             egyszerre kipirult az arca Máriának, s hogy ezt a kalifa is
14     2,  27|                takarva, úgy nyújtá azt Máriának, hogy tegye rá a maga kezét.~
15     2,  28|       szemeiben megjelenő könny mondta Máriának, hogy ki az a gyermek ottan.~
16     2,  30|       rettenetesebb éjszakája nem volt Máriának az „ördög hegyei” közt,
17     2,  30|             higgadt nyugalommal felelt Máriának.~– Bizonyos voltam felőle,
18     2,  31|                mint elszenvedni azt: s Máriának mindennap részt kelle venni
19     2,  33|          feküdt végig a Holt-tengeren. Máriának úgy tetszett, mintha a pokol
20     2,  33|        idehozni, és csak nőszemélynek.~Máriának csak annyi ereje volt még,
21     2,  34|                neki?~Az ezüstkulacsban Máriának az a szere állt, amit a
22     2,  35|                   Aztán inte a kezével Máriának, hogy jöjjön oda hozzá.~
23     2,  35|           végigjártatá az ujjai hegyét Máriának az arcvonásain, aztán csendes
24     2,  35|                a kezét tapogatta végig Máriának, abból is tudott következtetni.~–
25     2,  35|                Mert börtön a sötétség.~Máriának szemébe szökött a könny.~–
26     2,  35|           húzta a fátyolát: „Menjünk”.~Máriának drága volt minden pillanat,
27     2,  36|              szakítá félbe a folyosót. Máriának nem volt megmondva, hogy
28     2,  37|       köntösébe rejtőzködve! E látásra Máriának az idegein valami rettentő
29     2,  38|             galamb ölte meg. Csakugyan Máriának a keze ölte meg, aki látását
30     2,  40|          igazmondó cseléd, aki egyszer Máriának mondott igazságot. Az a
31     2,  40|             gondolatot sugallta valami Máriának, hogy az öccsét, Annát kérje
32     2,  40|           kegyelmes mind a kettőnknek…~Máriának ezt mind hallani kellett.~