Rész,  Fezejet

 1     1,  10| megérkezének Ptolomais városába, oly nagy hadsereget szállítottak
 2     1,  10|   gondolni a távol lakó híveknek oly lélekemelő óhajtozás!~Csak
 3     1,  16|  tetemhalom~Körös-körül a szikla oly magas, hogy nyíllövés a
 4     1,  19|     özvegy könnyeiben kitört; ki oly régen keresett szerelmesét
 5     1,  20|          sem zúgolódik már, hogy oly messze földről eljött; senki
 6     1,  20|      hogy őt ifjú bölcsességével oly halálos bűntől megőrizte.
 7     1,  22|          favár közötti küzdelmet oly egyenlőtlenné teszi. Hónapokig
 8     1,  22|       kürtök.~Ez a tárogató kürt oly sajátságos fegyverneme volt
 9     1,  22|       kopja kiálló nyeléhez, azt oly sebességgel röpíté előre,
10     1,  23|          tóduló tömegéből; pedig oly sűrűn voltak körülvéve,
11     1,  23|      elfoglalt hegylapályt, amit oly csodavitézséggel másztak
12     1,  23|      Jézusod sírját jöttél volna oly buzgón keresni; de jöttél
13     2,  8 |      nyelvén végighallgatja, aki oly magasztosan tud lelkesíteni
14     2,  13|          próféta tilt. E tilalom oly erős, hogy a Hegyek vénje
15     2,  13| szónokolni tud, aki ismeretekben oly gazdag tud lenni, minők
16     2,  13|          a mohos követ nem lehet oly könnyen felrúgni az útból.~
17     2,  18|        ült olyan nemes lovag, ki oly feláldozással, annyi tisztelettel
18     2,  19|     estig alig bírtak elvergődni oly távolba, ami sík rónán egy
19     2,  19|        por és kavics esik: az is oly forró, hogy a bőrt égeti.~
20     2,  19|     haladhattak tovább. Utoljára oly sűrűvé lett körülöttük a
21     2,  22|          a saját birodalmában ez oly békében él minden más vallás
22     2,  27|   hangban annyi fenyegetés volt! Oly keserű szemrehányás!) Mária
23     2,  29|          is, csak őrá gondoltam, oly nagyon szerettem. Egyszer
24     2,  30|          ajkaihoz.~Mária maga is oly boldognak érezte magát e
25     2,  32|          mennyországba menni nem oly nehéz, mint egy napot eltölteni
26     2,  33|    elenyészés érzete!~S a csónak oly lassan haladt már előre:
27     2,  40|         édes László süvem, miért oly búsongó? Mi bántja a szívét?~–
28     2,  41|          ezt? Egy emberért, akit oly nagyon szeretett. És most
29     2,  47|          termetén. S ez a termet oly délceg, oly gyönyörre hívogató
30     2,  47|          ez a termet oly délceg, oly gyönyörre hívogató volt.~