Rész, Fezejet
1 1, 5 | székelyek, primórok és lófők! Én, az ország pristáldja, felhívlak
2 1, 5 | nevében ősi szokás szerint, én az ország pristáldja. Teljesüljön
3 1, 6 | Hát ki volna más, mint én meg a süvem, vitéz Lebée
4 1, 6 | le, hadd áldja meg.~– Biz én nem térdelek! Ha meg akarsz
5 1, 6 | tudod – monda Brüniszkáld –, én még eddig nagyon kevés bűnt
6 1, 6 | hogy te elengedted?~– Az én nevem Zenobius. Vagyok pedig
7 1, 6 | szerecsent ölni; hát csak menjen, én nem tartóztatom – én nem
8 1, 6 | menjen, én nem tartóztatom – én nem fogadtam az apámnak
9 1, 6 | fogadtam az apámnak semmit: én itthon maradok.~– Istentelen
10 1, 6 | ugrok előle a Marosba; de én ellenséget keresni nem megyek
11 1, 6 | tapostatják lovaikkal!~– Az én Krisztusom a mennyországban
12 1, 6 | hirdetett keresztes háborút.~– Én azt tanultam, hogy Krisztus
13 1, 6 | őmiatta ne verekedjenek. Én Szent Péterrel tartok.~–
14 1, 6 | püspök vértanúról: amit én Visegrádon, a királyi könyvtárban
15 1, 6 | napig maradhass. Azt mondom én neked, hogy ha te a hitetlenek
16 1, 6 | Gellértnek Rasina apátúr. Én sem mondhatok neked okosabbat:
17 1, 6 | magyarokig se menj, itt vannak az én szász atyámfiai, eredj közéjük,
18 1, 6 | térítsd meg őket, mert én ezeknél istentelenebb pogányokat
19 1, 7 | hahotával.~– Átbocsátom biz én, csak dalolják el előbb
20 1, 7 | a lovagnak rögtönözve.~– Én a Názáretbeli nagy királynak
21 1, 7 | madárkám! Hát mivel bántottalak én meg téged, hogy engemet
22 1, 7 | török satrafák prédájára az én két kölykem nem adom.~Azzal
23 1, 7 | Marosba fojtani?~– De oda én! Inkább, hogysem a világba
24 1, 7 | különben nem áll kötélnek.~– Én nem hurcolom őket – mondá
25 1, 7 | anyjaiknak, akiktől elragadtad.~– Én küldeném őket vissza bizonyára,
26 1, 7 | bizonyára, mert sajnálja őket az én lelkem – de ők már szent
27 1, 8 | ő vállaikról!~– No, hát én elveszem a magam keresztjét –
28 1, 8 | felelj – szólt Zenobius – én az enyéimet majd megtérítem.
29 1, 11| maga népét; vagy nem bánnám én, ha manna lenne is; mert
30 1, 11| ha manna lenne is; mert én már csak úgy zörgök a páncélomban,
31 1, 11| Brüniszkáld a székely vezérnek –, én beszéltem itten több zarándokkal,
32 1, 12| már azt nem teszem. Mert én az én szerelmes galambomat,
33 1, 12| azt nem teszem. Mert én az én szerelmes galambomat, az
34 1, 12| szerelmes galambomat, az én árván hagyott kis feleségemet
35 1, 12| most nagy magányosságban az én drága Anikóm? Hogy tölti
36 1, 13| tarentának?~– Azt se tudom én, hogy étel-e vagy tengeri
37 1, 13| vagy tengeri szörnyeteg.~– Én sem tudom. Más sem tudja.
38 1, 13| Egyszer se biz engem. Hanem én akarok vele megcsípetni
39 1, 13| ellen! – Ilyen hármas bűnre én nem hiszlek téged képesnek.~–
40 1, 13| annak bocsánatát majd az én dolgom lesz kiérdemelni,
41 1, 13| hát ezt szeretem benned én is legjobban. Hogy ilyen
42 1, 13| férfiakat. Kitapogattam, hogy az én szolgálatomat, mint védőlovagét,
43 1, 13| lépést hátrál előlem, ahányat én közelítek felé; s a kezemből
44 1, 13| búcsújárás alatt.~– Hát hiszen én becsülettel meg is védelmezném.~–
45 1, 13| S te azt hiszed, hogy én erre a te furfangodra ráállok.~–
46 1, 13| most már te is az vagy, én is az vagyok. A Minne-törvény
47 1, 13| másnak élet, nekünk halál. Én a megtámadott férjek pártján
48 1, 13| szarvat emelek.~– De biz én azt letöröm.~– Le ám, ha
49 1, 13| vagyok?~– Süvem vagy; de én is az vagyok neked. Kerüljünk
50 1, 13| mondják meg, hogy ki vagyok én, és ki vagy te?~Ez már kegyetlen
51 1, 13| nem tudod, hogy ki vagyok én, ha megharagítanak.~– Dehogynem
52 1, 13| szerelmessé lehet tenni. Én beszéltelek le róla, hogy
53 1, 17| mondá Lebée László. – Én visszahoztam szaracén rabságból
54 1, 19| Ez volt az első szava:~„Én a Jordán partjáról jövök!”~
55 1, 19| örömre és nagy szomorúságra. Én feltaláltam férjedet, De
56 1, 19| Minden vonása azt mondja: „Én vagyok a te szerelmes jó
57 1, 21| völgy, melyben fekszik.~– Én akár itt is maradnék örök
58 1, 21| megszerette Názáretet.~– Én is örömest ellaknám itten,
59 1, 22| a hangyabolyt.~– No, hát én megmutatom, hogy nem lehetetlen;
60 1, 22| megmutatom, hogy nem lehetetlen; én fogadom a Szent Szűzre,
61 1, 22| székely is van a földön; mert én megfogadom a Szent Józsefre
62 1, 22| tizenkét apostolokra, hogy én is ott leszek, és egy lábnyommal
63 1, 22| Diadalra. Engem hagyj itt az én férgeimnek. Nekem meg kell
64 1, 23| magadra éntőlem, hogy azt az én szerelmesemnek elvigyed,
65 1, 23| bizonyos az, hogy ennek az én halálomnak te voltál az
66 1, 23| szerelmet éreztél és érzesz az én Annám iránt. Ezért hoztál
67 1, 23| e szörnyű bűnödért. – De én az én láncomnál fogva kiragadlak
68 1, 23| szörnyű bűnödért. – De én az én láncomnál fogva kiragadlak
69 2, 1 | elnyel bennünket, azt mondom én, hogy menjünk mi haza, more
70 2, 2 | ráismer a paripára.~– Ez az én uram „Ráró” paripája!~Akkor
71 2, 2 | felelni a nagy zokogástól.~– Én jöttem meg magam: két üres
72 2, 2 | kétségbeeséssel:~– Hol az én férjem? Az én Brüniszkáldom?~
73 2, 2 | Hol az én férjem? Az én Brüniszkáldom?~Majd hogy
74 2, 3 | Milyen különös, hogy én most nem tudok sírni – monda
75 2, 3 | Keresztültörök valamennyin!~– Tudom én azt. Nem is azért hoztam
76 2, 3 | hozzám, a belső szobámba; én ébren leszek mindig: ha
77 2, 3 | asszonyom, azon az úton, amelyen én jártam, nem kancsóból isznak
78 2, 3 | elkezdték a hazatérő utat. Az én uram, Lebée László bizony
79 2, 3 | kedve menni a mi hadainknak. Én szegény nyavalyás, elkeseredésemben,
80 2, 3 | ezen az úton kell neked, az én tanácsomra a Szentföldre
81 2, 3 | Nem ezekért nem tanácsolom én teneked a tengeren át utazást
82 2, 3 | egyébért.~Két esztendő, amit én a keresztes hadak közt töltöttem,
83 2, 3 | legkárhozatosabb. De már azt az én szám ne mondja el neked.
84 2, 3 | hasonlít ez a festett kép az én jó Annámhoz?” No, hát ezt
85 2, 3 | boszorkányt égetni borsószalmán. Én hallottam udvarunkon a vénasszony
86 2, 3 | kívánságát teljesíteni kell. Hogy én ne sírjak, az anyám könyörgött,
87 2, 3 | titkomat, ami meggyógyítja. Én többet nem teszem; mert
88 2, 3 | vízből; elkészíté a szert: az én betegségem el is múlt attól
89 2, 3 | érte, vagy visszaadják az én uramat érte.~Az öreg Bálint
90 2, 15| szentek és igazak, egyedül én vagyok az elkárhozott és
91 2, 15| váltságdíjul, mert mi az én gazdagságom a hatalmas szultánok
92 2, 15| halállal kimúlt előttem. S most én azt sem tudom merre, hol
93 2, 15| Isten. Eltávozott előlem; és én pörbe akarok szállni az
94 2, 15| szállni az Istennel. Óh, én nagy bűnöm! Szörnyű nagy
95 2, 15| meggyónt titkokat, diakónus?~– Én nem vagyok diakónus; hanem
96 2, 15| viszontagság közül megmenekülsz. Én vezetlek, védlek, tolmácsollak
97 2, 15| börtönének az ajtajáig. Én a hatalmas Hegyek urának „
98 2, 15| Rövid öröm lesz az. Ismerem én a kunokat, csak finta tőlük
99 2, 16| Megesküszünk. Te az enyém, én a tied. Holtomiglan, holtodiglan.
100 2, 16| össze az emberevő fogak.~– Én vagyok a Hegyek urának dái
101 2, 17| izmaelita –; sohase kérdezz. Én mindent megmondok önként,
102 2, 17| most tégy tiszteletet az én úrnőm, a „Bajraktár” előtt.~
103 2, 19| azon fohászkodott: „Óh, én szegény jó uram; mennyit
104 2, 19| szikla alá szorítjuk, s én leereszkedem rajta.~– Nem
105 2, 19| biztosabb kézben van, mintha én fogom.~– S volna bátorságod
106 2, 19| asszonyok asszonya?~– Óh, én uram! Édes jó uram! Meddig
107 2, 19| nagyobb fájdalommal: „Hát az én szegény uram nem sokkal
108 2, 19| rosszabb helyen van-e, mint én? Nem nagyobbak-e az ő szorongattatásai,
109 2, 19| mondtál már? Mert akkor én kezdem rá, de az átkozódást.
110 2, 19| hely az a szűk odú, ahol az én szegény uram szenved! –
111 2, 19| Mi lesz az uramból, ha én itt elveszek! – nyög a szegény
112 2, 19| Mi ez? – kérdezé Mária.~– Én már ismerem! – mondá Horus. –
113 2, 21| úrral. „Mert e naptól kezdve én senki és semmi nem vagyok,
114 2, 21| cselekedjünk” – magyarázá Horus. – Én csak a te szolgád vagyok,
115 2, 21| azt megtudni felőlem, hogy én több vagyok, mint Lebée
116 2, 25| az ő prófétája nevében! Én Malek Kamel kalifa, fia
117 2, 25| megölessem; amely ajánlatra én Malek Kamel szultán ezt
118 2, 25| tinektek vezéretek. Azért én titeket, a perjeletek levelével
119 2, 25| tegyen veletek! – Ezt ítélem én Malek Kamel, szultán.~Dicsőség
120 2, 26| akarjátok látni. Jöjjetek ide, én meggyógyítom a szemeiteket:
121 2, 27| ragyogó tekintettel mondá:~– Én bizonnyal meggyógyítom gyermekedet,
122 2, 28| alszik.~– Megengeded, hogy én is itt lessem, meddig tart
123 2, 28| hallott. Elmondtam neki, ahogy én tudtam. „Máskor ezt másként
124 2, 29| szultán mesél~– Hát most én mondok neked cserébe egy
125 2, 29| gyermeknek az anyja volt az én kedvenc kadinám. Még ha
126 2, 29| anyám, s miért rohantam én el innen erre a fájó kérdésre?~
127 2, 30| mit kérdez e gyermek? Az „én” kérdésem ez. Itt maradsz,
128 2, 30| felszárítani keresztülutaztam én már száz poklokon – keresztülmegyek
129 2, 30| fogságban. Nem kívánok én mást, őt add nekem vissza.~
130 2, 30| megtagad téged.~– Elég, ha én hű maradok hozzá.~– Amit
131 2, 30| most itt ölelhetné, s az én áldásommal tetézve mehetnétek
132 2, 30| használja a gyémántot, amit én koronám számára keresek.
133 2, 30| Gondolj reá, hogy ha te az én kezemet elfogadod, olyan
134 2, 30| aki a szíveket vezeti. Én elkészítém előre számodra
135 2, 32| vagy, jobban tudod, mint én. Először azért, mert ő kötötte
136 2, 32| Adelt, akkor senki sem.~– Én megígértem neki, hogy odáig
137 2, 32| fogjuk tenni!~– Kik?~– Te meg én, és ez az asszony.~– Gondold
138 2, 33| kísértsd – inté a fedái. – Én már ismerem ezt az átkozott
139 2, 33| őt – mondá Mária –, majd én elfoglalom a helyét. – S
140 2, 34| megindult: az az ő halála lesz. Én ismerem az ő lelkét. Tudom
141 2, 34| amik ablakán zörgetnek. Én azokat elfogdosom, a hozott
142 2, 34| Mindenikben egy Hiób-hír van. És én azt olvasom fel belőlük
143 2, 35| könny.~– Óh, padisah! Hát az én férjem milyen régen szenvedi
144 2, 35| kezdve. Nincs szüksége az én szemeimnek az ő könnyeire
145 2, 35| adjatok nekik a kincstáramból. Én parancsolám. Béke veled.
146 2, 35| tégy. Ha szavad megtartád, én is minden hűséget érezteték
147 2, 35| Te olyan jót tettél, amit én nem kértem tőled – én olyan
148 2, 35| amit én nem kértem tőled – én olyan jót nem teszek veled,
149 2, 37| hozzá biztató szavakat: „Én édesem; én szerelmes uram!” –
150 2, 37| biztató szavakat: „Én édesem; én szerelmes uram!” – Nem is
151 2, 37| énekelni a zsoltárt: „Óh, uram, én segedelmemre állj elő! Ellenségeimet
152 2, 37| zsoltárt: „Mondjad azt az én lelkemnek: tégedet én megsegítlek!”~
153 2, 37| az én lelkemnek: tégedet én megsegítlek!”~Ekkor úgy
154 2, 37| visszhangként ismételné: „Tégedet én megsegítelek!”~Az oroszlán
155 2, 37| Nézd! Mi lett belőle? Ez az én drágám!~Horus hirtelen vállára
156 2, 38| zivatar.~– Ah, ott jön az én postagalambom.~Koradin szultán
157 2, 39| vett a dái áldoáttól.~– Én semmit sem tettem – mondá
158 2, 39| Horus –, csupán csak az én uramnak, a Sheik-Aldzsebalnak,
159 2, 40| ellen való vétek.~– Tudom én azt nagyon! Isten ellen
160 2, 40| asszony a világon. Te vagy az én bűnöm, akiért elkárhoztam.
161 2, 40| uradat, a jó Brüniszkáldot én vittem a halálos veszedelembe:
162 2, 40| A te uradnak a vére az én fejemre szállt, s akárhol
163 2, 40| megszabadulni. Bennem ég, és én benne égek. Tengereken át
164 2, 44| megvendégelhessem őt vele: „Íme egyed az én bűnbánatom alamizsnakenyerét!”~
|