A templomos lovagok
De egyszerre
hűtlen lett minden
szem a szultán arcához, amint a rézhídon át előléptek az elítélt
bűnösök. Két templárius vitéz volt, a rend teljes ornátusában: hanem sisak
nélkül, fedetlen fővel. Ez meglepő látvány volt. Senki sem várta. A
templomos rend hadviselő vitéz ellenfél. Azt leöletheti a kalifa, ha
foglyul ejté (ahogy előde Szalahaddin meg is tette a tiberasi ütközet
után), de hogy bírája legyen a templárius nemes lovagnak a szaracén szultán,
aki ítéletet mond fölötte, ahhoz rendkívüli összetalálkozások kellenek a
csillagok aspektusaiban.
Az egyik
templáriusnak a mellére, éppen a nagy vörös kereszt közepébe egy kitárt pergamen
volt feltűzve, amin latin írás volt látható.
Odavitték mind a
kettőt a fekete kúthoz, s karjaiknál fogva odakapcsolták a vaskarikákhoz.
A templomosok haja
egész a szemöldökükig ért, ott kereken el volt vágva, ami tekintetük
mogorvaságát még inkább fokozta.
A nép mély
csönddel fogadta e látványt; a tömegben keresztyének is feles számmal voltak,
kik hitsorsosaik pellengérre állításában hitüket látták meggyalázva.
Mária elszorult
szívvel várta az ítélet kihirdetését.
Saját sorsának
előjele volt az. Ha a kalifa a fogoly templomosok iránt kegyetlen tud
lenni, akkor ő sem kereshet nála irgalmas szívet; ha az „igazságos”
melléknevű Malek Kamel arcul üti magát az igazságot, hogyan reméljen
tőle az, aki az igazságnál többet: kegyelmet keres nála?
A trombiták harsogtak,
a serif felhágott a fekete kőre, s kibontva a pergamen tekercset, messze
hangzó szóval kezdé olvasni az ítéletet.
|