A síró foglyok börtöne
Más sziklába
vágott folyosókon hideg szokott lenni, ebben fojtó meleg volt. Itt a déli nap
süti a sziklaoldalt. Át van az fűlve, mint a sütők műhelye.
Csak
két, egymással szemközt levő alacsony vasajtó szakítá félbe a folyosót. Máriának nem volt
megmondva, hogy melyik a börtön, melyik a kincstár, választhatott találomra.
Az első ajtó, amit kinyitott, a
kincstárba vezetett. Egyiptomi öröklámpa égett a közepén.
Annak a fényénél mesés kincshalmaz ragyogott Mária elé.
Otthagyta, nem ezt kereste.
Visszafordult,
a másik ajtót kinyitni. Azon belül sötétség volt, amibe alig bírt derengést vetni a folyosóról
beszüremlő vak világosság. Az volt a börtön: alacsony, széles, félkerekre
vágott büdű, amilyen a domború szikla kívülről.
Felállva nem
lehetett a büdűbe lépni; hanem csak meggörnyedten.
Valami rémséges
kísérteties zűrhang fogadta a belépő asszonyt. Mintha halottak
sírnának fel sírbolti fülkéikből: tehetetlen, koporsóba zárt halottak. –
Azok voltak. – Körös-körül szűk fülkék voltak vágva a sziklába, azokban
ültek, kezeiknél fogva vaspántokkal a falhoz kapcsolva emberi alakok – férfiak.
Azoknak a sírása hangzott. A folytonos hőség, ami tagjaikat az áthevült
sziklaodúban szikkasztá, kényszeríté őket arra, hogy sírjanak. A könnyeiket
gyógynedvül gyűjtötték, a szemeik alá üvegcsék voltak kötve; abba
hullották a cseppek. A legdrágább balzsam, amit valaha keleti satrápa
mosdószerül használt.
Mária nem látott a
sötétben. Sorra járta a fülkéket, és e nevet suttogá: „Lebée László”.
Választ csak egy
istenkáromló szó vagy egy döhös fogcsikorgatás adott. Volt, aki ordított és a
vaspántjait tépte; a másik csak nyögött lázasan. A magával hozott lakat kulcsát
sorba próbálta a vaspántok zárain; tízen, tizenötön végigment; egybe sem talált
az: egyszer aztán benn az odú legmélyén akadt egy lakatra, amelyikbe a kulcs
bevált.
– Te vagy-e itt,
Lebée László? – suttogá.
Valami
őrjöngő kacagás felelt a szavára vissza.
Mária felnyitá a pántok
zárait, s arra egy félmeztelen alak omlott a lábaihoz, görcsösen
belekapaszkodva két kezével az öltönyébe. Mária kénytelen volt őt
kihurcolni magával az élők sírboltjából.
|