Hogyan ölte meg a szultánt a galamb?

Malek Adel, amint elbocsátá Máriát, úgy tett, mint az elkényeztetett gyermekek szoktak tenni: Amint az orvos eltávozik, jólesik megszegni a rendeleteit. Mária megtiltá neki, hogy a teljes világosságra kimenjen.

Az ilyen hatalmas úr pedig nem hagy magának parancsolni. Átment a szomszéd terembe, melynek egy ablaka a tengerre nyílt. Az az ablak zöld redőnnyel volt elzárva, melynek sűrű rácsozata között a szabadba lehetett kitekinteni. – Ő már évszakokon keresztül nem látta a világot: a tengert, az isten egét. Ki parancsolhatta volna meg neki, hogy akkor is behunyja a szemeit, amikor már lát?

Az ég egyik oldala sötét volt, közelgett a vihar. Ezen a sötétkék alapon egy fehér pontot vett észre a szultán. Az a fehér pont sebesebben tudott repülni, mint a zivatar.

– Ah, ott jön az én postagalambom.

Koradin szultán mindennap küldött egy galambpostát az atyjához Kairóból.

A galamb hozta levelekben mindennap meg volt írva, mennyire haladtak a keresztyének Damiette ostromával. Hányszor verték vissza a rohamot a szaracénok. Hogy jöttek hajókon úszó tornyokkal a bástyatorony ostromára. Hogy dűlt meg a bevehetetlen erősség.

Hanem az indus nő mindezek helyett csupa békehíreket olvasott fel a vak szultán előtt. Malek Adel még folyvást azt hitte, hogy az általa megkötött béke a keresztények és szaracénok között most válik aranykalásszá. Pedig már akkor fél éve múlt, hogy a halál kaszája aratta a rendet Egyiptomban. Ő ezt nem is sejté.

A postagalamb jött sebesen repülve, s megszállt az ismerős ablakon. Ezúttal Malek Adel maga vette őt a kezébe:

A levél vékony papiruszhártyán írottan a kormánytollainak egyikére volt göngyölve.

Malek Adel kibontá a papiruszt, s ezt találta ráírva:

„Nem küldtél segélyt. Damiettet elfoglalták ostrommal a keresztyének. Vitéz seregem leölve. Fiad, Koradin.”

Mikor ezt a levelet elolvasta Malek Adel: egyszerre mind a két kezével a szívéhez kapott, kíntorzult arcát az ég felé emelte, s azzal végigbukott a szőnyegen. Nagy szíve nem bírta meg ezt a csapást: megszakadt bele.¹

És így csakugyan egy galamb ölte meg. Csakugyan Máriának a keze ölte meg, aki látását visszaadá. Csakugyan rátalált az ítéletosztó gyilokkal a Hegyek vénje az elítélt kalifára még a Holt-tengerbe rejtett sziklavárában is!