A szent szerelme a bűnös iránt
S a kettéhasadt
kép azt súgá: „Kelj fel: megsegítlek!” Amint a férj eltávozott, Mária
előjött a rejtekéből. Ő vette át a bűnös könyörgését, amit
az a Szent Szűzhöz küldött.
Nem gondolt többé
arra, hogy ő a szerető hitvestárs; nem arra, hogy megcsalt feleség.
Égető vágyai,
haragos gerjedelme elnémultak, elpihentek. Annak a szentnek a helyében érezte
magát, aki előtt imádkoztak.
Végiggondolt azon
az egész során az eseményeknek, amiket két év alatt végigszenvedett. Olyan volt
az, mint egy olvasónak a sorba fűzött gyöngyszemei. Az elválás keserve, a
távollét félelmei, a visszatérő vészhír, a nehéz elhatározás a veszedelmes
útra; az út rémei; kőszikla, sivatag, vihar, Holt-tenger alakban, fenevad,
vérivó pogány és hízelgő király élő személyében; a csábító paradicsom
kísértetálmai: mind átvonultak még egyszer a lelke előtt. Miért tette ezt?
Miért szenvedte ezt? Egy emberért, akit oly nagyon szeretett. És most már
tudja, hogy az nem szereti őt; sohasem szerette. Másért ég: a szebbik
testvérért, akinek a hitves urát elvitte magával oda, ahonnan vissza nem tért.
Miért kell ennek így lenni?
Nem pörölt
Istennel.
Nem kérdezte,
miért kell „egy” embernek ennyit szenvedni az életben? S ennyi szenvedésért,
ennyi áldozatért, jutalom helyett mért kell ez elviselhetetlen büntetést
nyernie? Annak a tudását, hogy nem bírja megvenni ennyi kincs áron sem a férje
szerelmét. Tudta már; hogy az ő koronája a túlvilágon van.
Nem magáért sírt
már. Hanem azért, akit még most is szeret. De akitől láttatni nem akar
soha többé.
Most már értetté e
jeges komorságot az arcán. E jéghegyen belül halálos lángok vannak elfojtva.
Bizonyosan a
testvér is szereti őt.
S ebben a tiltott
szerelemben el fognak kárhozni itt és a másvilágon.
Ki áll az
útjukban?
Egyedül ő.
Jó volna meghalni!
Ha azt könnyen adnák.
De az ő élete
nagyon jól meg van védve.
Keresztülhordta
azt egész nemzetek sírjain, ahol ezernyi hősök csontjai fedik a völgyeket.
Őt nem ölé meg az a hatalmas szellem, aki a vasembereket seregszámra
gyilkolta.
S még sokáig
élhet; hisz a halál nem keresi azt fel, aki hívogatja: a kereső elől
fut.
És amilyen hosszú
lesz az élet, nap nap után mindig lássa maga előtt azt a két szenvedő
arcot, akiknek minden
pillantása azt mondja neki:
„Ha te nem volnál többé!”
Talán egy rossz órában, amikor a föld alattiak hatalma elmérgesedik
az emberi lelkeken: még képesek lesznek arra, hogy szenvedélyükben a
legátkozottabb bűnre fogjanak kezet: s megölik azt, aki kettőjük
között áll.
Ne kárhozzanak el! Ne szenvedjenek tovább!
|