Ami egy asszonynak legnagyobb panasza

Már több mint két esztendeje volt férjnél Mária, és az ég még mindig nem áldotta meg gyermekkel, ami nagyon búsította. Megkísértett mindent, amihez az ilyen gyász esetén tisztességes nők folyamodni szoktak, (mert valóban éppen olyan gyász az, mikor valaki, akit nagyon szeretnének, nem születik, mint mikor valaki, akit nagyon szeretnek, meghal). Szent fogadásokat tett, elment búcsúra gyalog a csodatevő Boldogasszony-képhez, arany klenodiumokat tett le az oltárra, sőt saját kezével hímzett egy oltárszőnyeget a Szűzanya képével, de az mind nem használt; már a javasasszonyokhoz is folyamodott, s ámbár annyira nem hagyta rábeszéltetni magát, hogy bájitallal, kenőcsökkel tegyen kísérletet, amiket tilt a jó erkölcs; de az ártatlanabb babonákat nem hagyta megkísértetlen, amik arra vannak kigondolva, hogy a nő mi módon nyerje meg a maga urának igaz szeretetét. Hogy ennek annyiféle babonája van, az mind csak azt bizonyítja, hogy mi sokat kellett a szegény nőknek szenvedniük világteremtése óta ebben az egy dologban!

A szegény úrasszony eközben azzal áltatta a szívét, hogy ha valami várbeli asszonyának volt kisgyermeke, azt vette magához, hogy legyen, akit gügyögtessen, akinek a gagyogását hallja, s akit utánahordjanak, hogy azt hihesse valaki, az övé.

Egyszer aztán egy vajákos asszony azt mondta neki, hogy „végy magadnak tükröt” – mivelhogy abban az időben a székely asszonyok nem használtak tükröt, azt tartva, hogy nem jó abban nézegetni az asszonyembernek a saját orcáját: mert amíg szép, addig csak hivalkodóvá teszi a tükörbe tekintés, ha pedig egyszer elkezdi a szépségét veszteni, akkor meg csak bánatot okoz neki. Azért jobb azt nem hozni a házba. Mária most aztán kérte az urát, hogy hozasson neki egy tükröt, amit az szívesen meg is tett. A tükör aztán azt mondta neki: „Szép vagy! Szép vagy! De mégsem olyan szép, mint az öcséd, a szép Anna.” – De még ebből nem értett semmit.

Végre elmondta a lelki fájdalmát a gyóntató atyjának, hogy talán valami bűnéért látogatja ekképpen az Isten.

A gyóntató atya bölcs férfiú volt, s azt a tanácsot adta Máriának, hogy „add férjhez az öcsédet, Annát”.

És Mária még ebből sem értette meg a titkot, aminek a sejtelméhez hiányzott a lelkéből minden fogalom.

De azért szentírásnak vette a gyóntató atya tanácsát, s rajta volt, hogy az öccsét, Annát minél előbb konty alá kerítse. Ne mondja aztán a tükör, hogy „van náladnál szebb is a háznál”.