A derék szász Henning Brüniszkáld lovag

Nem is kelle pedig messze menni az alkalmas vőlegény keresésével. Ott volt a szomszéd Kőhalom ura, gróf Henning Brüniszkáld lovag, aki gyakran átjárt Zsombor várba, s sólymot, agarat hordott ajándékba Anna leányasszonynak, jóindulatja jeléül. Az nem is titkolta, hogy Annát szeretné elvenni: csak neki adnák. S a szász gróf szép deli levente volt, sűrű, világosszőke hajjal, nagy, őszinte, szép kék szemekkel, piros, derült arcával s bajvívó termetével. Vitézi tornában is tört már lándzsát Anna tiszteletére, s az ő szalagját viselte a kalapja mellett. És amellett olyan jó fiú volt, mint a falat kenyér: mindenre készen állt, amit csak kívántak tőle; ha azt mondták neki, hogy ugrasson be lóháton a jégzajos folyóba, megtette, s ha azt mondták neki, hogy üljön le a porba a kis gyerekekkel pitykövet játszani, hát azt is megtette. Pedig sok ilyen próbát ki kellett neki állani az ő jó barátjától, Lebée Lászlótól, akivel együtt gárdistáskodtak Visegrádon, az udvarnál. Mikor megkérte tőle Anna kezét, azt mondta neki Lebée László: „Előbb tanulj meg magyarul, ha egy év alatt megtanulsz: neked adom.” Az udvarnál nem tanulhatta azt meg Brüniszkáld, hanem lement a faluba, s ott megtanult magyarul két hónap alatt. Akkor megint azt mondta neki Lebée László: „Hja, édes játom, te székely leányt nem vehetsz el, mert te idegen vagy, s székely leányt idegenhez nem adunk; mert a mi törvényünk az, hogy az idegennel nősült székely nő minden vagyonát elveszti. Ha az Annát el akarod venni, előbb légy székellyé.”

Brüniszkáld még erre is ráállt. Pedig az nem ment országbontás nélkül. Neki előbb ki kellett jelentenie, hogy a maga várával, Kőhalommal átlép a székely Udvarhelyszék területébe. Emiatt az egész szászság majd megölte; a szebeni szász gróf égre-földre protestált az átszökés ellen: fenyegette, hogy ostromot visz rá; de Brüniszkáld azzal mind nem törődött: olyan jó fiú volt, minden bosszúságot eltűrt, mégis beállt székelynek, s be hagyta a szőke haját fonni három üstökbe, gyöngyös szalagok közé, ahogy akkor a székelyek viselték.

Ennél erősebb próbára csakugyan nem lehetett már állítani a derék szász ifjút, annálfogva nem maradt hátra más Lebée Lászlónak, mint hogy kitűzze a menyegző napját, amikor aztán csakugyan oda kell adni az Annát a derék Brüniszkáldnak.

És ennek a napnak úgy örült előre – nem a menyasszony –, hanem a nénje, Mária. Valami szent sugallat azt mondá neki, hogy ettől a naptól kezdve majd ő tökéletes boldog nő fog lenni aztán.