A Jezrael völgy nagy nyomorúságai

Itt tartott delelőt az újon jött keresztes tábor.

Víz itt sem volt található. Ha lett volna, most ezek a lovagok nem feküdnének odafenn a sziklán.

A gyönge asszonynép, a zarándoknők, az apácák már alig bírtak a sivatag homokban előbbre hatolni.

Az a meggyőződés kapott lábra ezúttal a keresztes hadban, hogy a teve nem az Isten teremtménye: az a sátán alkotása; az egész rút alakja bizonyítja, hogy ez a pokol hírével született szörnyeteg; de még inkább az a szövetség, ami közte és a hitetlenek között fennáll: azok szoknak a tevén nyargalni. Ennélfogva a keresztesek nem hordtak magukkal tevéket, amiknek olyan nagy hasznát venni a sivatagban. Az innivalójuk már másnap estére elfogyott.

Clarinda hercegasszony ugyan hozatott maga után öszvéreken bőséges tömlőket forrásvízzel, amennyi neki és kíséretének tíz napra elég volt; hanem amint azt a sok szomjtól eltikkadt zarándoknőt meglátta úton-útfélen kidűlve, félholtan; megesett rajtuk a szíve, nem állhatta meg, hogy meg ne itassa valamennyit; úgyhogy másodnapra már magának sem volt mit innia.

Azt hitték, hogy csak nem tart ez a sziklasivatag örökké.

Az pedig folyvást nem adott más változatot, mint térdig süppedő sívó homoktengert, szemvakító verőfénnyel és réteges sziklafalakat, amikről sütött az izzó napmeleg.

Éjjel aztán vigasztalásul olyan hideg volt, hogy majd megfagyott a sátoron kívül rekedt ember; harmat pedig nem hullt.