Vannak, akik még a hitetleneknél is gonoszabbak

Clarinda hercegasszony meggyőződött róla, ez az ő valóságos hites férje.

Pedig hát nem úgy volt.

És nem a hitetlenek a leggonoszabbak.

Mert igaz ugyan, hogy ők bántak ilyen kegyetlenül ezzel a lovaggal: csakhogy ez sohasem volt De Blois herceg; hanem annak valami vazallja; s hogy olyan jól tudott mégis egy és más titkos körülményeket, annak az a nyitja, hogy a herceg ezeket, a keresztes hadjárat alatti visszasóhajtozásai közben el-elmondogatta a kedvenc trubadúrjának, hogy az szedje versbe, s csináljon rá nótát; a trubadúr megint elmondott mindent apróra a megcsonkítottnak, hogy ámítsa el csalfán a hercegasszonyt. Mind a kettőt pedig megvásárolta Lebée László, először azáltal, hogy kiszabadította őket nehéz fogságukból, másodszor pedig gazdag ajándékokkal és fényes ígéretekkel, hogy játsszanak ilyen alakoskodást a hercegnő előtt.

Azok talán nem is tudták, hogy mi gonosz szándéka van ebben a lovagnak.

Vagy talán ha tudták, csak tréfára vették. Asszonyt megejteni nem valami vétek! – azt mondja a világ. Ebben a tekintetben a keresztes hadak nem ismerték a tízparancsolatot; bizonyítják azok a szigorú törvények, amiket a keresztes hadvezérek az asszonyokat elcsábító lovagok ellen hoztak: máglya és karóbahúzás volt azoknak a bűntelése. De sohasem hajtották végre ezeket a kegyetlen törvényeket, mert különben magukon a törvényhozó fejedelmeken kellett volna elkezdeni a példaadást.

Talán nagyokat is nevettek maguk azok, akik ebben a tréfában tudósok voltak, ha annak a végére gondoltak. Clarinda hercegasszony most már feltalálta a férjét: vége van a szent fogadalomnak: most már azzal egy sátor alatt illő, hogy tanyázzék. A viszontfeltalálás örömére lakomát kell ülni: van hozzá drága étel, ital; ha drága nem volna is, jó volna, kétnapi nehéz nélkülözés után. A jó ciprusitól megjön a mély álom. Az arany hólyagos kulacsba tán van is egy kis álomital keverve, s az csak a hercegnőnek szolgál. Akkor aztán Lebée László vitéz odakerül a lesből, felváltja a hamis férjet: s míg a képzelt viszontlátás örömeiben ő osztozik, azalatt az ál De Blois lovag odakinn őrzi a paripáját. A csillagok vakok, s a pusztaság süket!

Akkori időkben csak nevettek ezen! Hát ugyan mi panasza lehet annak, akivel ez megtörténik?

Hanem egy akadálya mégis volt e furfangos csel sikerülésének. Az, hogy Clarinda hercegasszonynak fogadása volt ezen a napon böjtölni. Napestig nehéz volt e fogadalmat megállni – mert nem volt se étel, se ital, s akkor legnehezebb a böjtölés, amikor kénytelen vele az ember; de most már terítve volt a tevebőr szőnyeg sülttel, süteménnyel, kotyogó kulacsokkal, kínálkozó ínycsiklandó falat, szomjeloltó korty, most már nem volt „kín” a böjtölés, hanem „virtus”. S ezt könnyebb megállni!

Clarinda hercegnő, ahogy fogadása tartá, most már, midőn előtte állt a gazdag lakoma, nem nyúlt sem ételhez, sem italhoz: csak az ál De Blois költött el mindent magában, utoljára a hercegnőnek szánt italt is, attól aztán maga aludt el. Lebée László vitéz pedig leshette odakinn a mezőn a várva várt jeladást.