Az igazi De Blois lovag megérkezik
A keresztes
táborban meg voltak vigasztalva egy napra. De nem többre. Amit Lebée László öszvérháton az elfoglalt Gázából elhozhatott, azt mind hevenyében nagy
mohón felfalták, lenyelték: holnapra megint nem maradt semmi, oda Gázába
visszamenni pedig nem vala tanácsos; mert azt nyomban elfoglalta Koradin
szultán, aki ott állt nagy sereggel a hegyeken túl.
Eszerint ellenség
már lett volna.
Csakhogy ez nem az
az ellenség volt, kit a keresztes hadak kerestek. Ez a kairói szultán serege
volt. A kereszteseknek pedig semmi dolguk sem volt Kairóban, hanem
Jeruzsálemben; azért ők a másik szultán, a damaszkuszi Malek Adel
seregeivel óhajtottak találkozni, akinek inkább keze ügyében esett Jeruzsálem.
Amint Lebée
László, nagy epekedve, lesi a csillagos éjszakában a jeladást Clarinda
hercegnő sátora felől, a hegytetőkön felállított
előőrsök elkezdenek riadót fúvatni; erre fölébrednek minden alvók,
talpra áll az egész tábor. Valami sereg közeledik a keleti hegyszakadékok
közül, s még nem tudni, hogy ellenség-e, vagy pedig a kémszemlére kiküldött
Henning Brüniszkáld serege?
Ezzel a
fellármázással aztán egészen el lett rontva Lebée Lászlónak az egész
vágyakozása a szerelmi kaland után, neki is a maga csapatjához kellett sietni.
Átkozta a csillagokat, hogy nem tudták azokat a közeledőket másfelé
vezetni.
Pedig az nagy kár
lett volna, ha azok eltévednek: mivelhogy éppen Brüniszkáld csapatjai voltak,
akik visszatérőkben valának. A pásztorkürtök nótáiról messziről meg
lehetett őket ismerni.
Még nagy éjszaka
volt, amidőn előtünedeztek. Fáklyáik bevilágíták a sziklák oldalait,
amiknek mély völgyeiből előkanyarogtak; s az volt a bámulni való,
hogy háromszorta nagyobb sereggel jöttek elő, mint amilyennel eltávoztak.
Kiderült annak az
oka azonnal, mihelyst Brüniszkáld lovag az egybegyűlt vezérek elé
vágtatott. Ez volt az első szava:
„Én a Jordán
partjáról jövök!”
De ez az egy
mondás egész mesemondással fölért.
A szent Jordán
folyó csak egy félnapi járóra kelet felé! Az óhajtott drága folyam, melyben Krisztus
megkeresztelkedék! Melyben egyszer megfürödhetni minden keresztyénnek annyival nagyobb a
vágya, minthogy a hozzájutásig epesztő sivatagokon kell keresztülhatolni.
Itt van közel a szent folyam, amelynek partjain a korább jött keresztyének
erős, kerített várakban, kolostorokban letelepültek, s gyakran magukra
hagyatva, védték kis telepeiket a szaracénok özöne ellen. Ezekre talált rá
Brüniszkáld. A végső veszedelem óráiban jelent meg szabadításukra, elverve
falaik alól az ostromló pogány hadat. Ezeknek a fegyveresei szaporították meg a
seregét, azután meg az a sok keresztyén fogoly, akit a szaracénok rabságából
kiszabadított, mikor a gonosz ellenséget a Jordánon keresztülűzte. A túlsó
parton áll Malek Adel a szíriai sereggel.
Tehát fel van
találva minden,
amit a keresztes vitézek kerestek! A Jordán, az út Jeruzsálembe és az utat
elálló ellenség!
Ez volt a nagy
hozsánna! Ami ennek a hírmondásnak a visszhangjául riadt fel. Tízszerte
nagyobb, mint amit Lebée László diadalhíre költött. Ő csak bort hozott a tábornak:
de Brüniszkáld vizet és vért, amit jobban szomjúhoztak.
Lebée László vitézi arca sárgult az irigység miatt.
De még majd több
oka is lesz neki az elsápadásra.
Amint egyszerre
megvirradt (ezen a vidéken az éjszakára rögtön következik a nappal, hajnal alig
van közben), a Brüniszkáld üdvözletére siető szent hősök sorában
megjelent Clarinda hercegnő is. Az álomitaltól elnyomott urát nem bírva
felkölteni, otthagyta a sátorában, s maga sietett az örömhírt hozó lovag elé,
hogy azt üdvözölje.
De Brüniszkáld is
eléje sietett, amint őt hölgyeivel együtt közeledni látta.
– Hercegnő,
légy készen nagy örömre és nagy szomorúságra. Én feltaláltam férjedet, De Blois
lovagot.
Clarinda elbámult.
Ez is feltalálta az ő férjét? Pedig neki nem volt több, csak egy. – Egy már
ott alszik a sátorban.
Hiszen ez a másik
is alszik: hanem a koporsóban. Amaz részeg; de ez halott.
Ez a valódi De
Blois lovag, akinek a holttestét a templomos vitézek az ütközetből
magukkal vitték, s azután bebalzsamozva üvegfedelű koporsóba tették, hogy
egyszer majd hazaküldjék Európába, ősei sírboltjába. Íme itt hozza nyolc
férfi a vállán a koporsót; odahelyezik azt Clarinda hercegasszony lábaihoz. Az
üvegfödélen át jól láthatni az elhunyt dalia arcára.
Ez aztán nem
hazud. Minden
vonása azt mondja: „Én vagyok a te szerelmes jó urad!” Még az a beforradt régi
sebhely is rávall a homlokán; de kivált az a hatalmas sasorr, ami a De Blois
nemzetséget annyira kitűnővé tette más családok felett!
Rajta volt a
halotton az egész fegyverzete is: bár horpadozott és
dárdáktól átlyuggatott; de mégis ismerős, s a hímzett derékkötő, amit
Clarinda maga varrt ki a számára.
Valóban nagy öröm
és nagy fájdalom volt az, amely a koporsóra leboruló
özvegy könnyeiben kitört; ki oly régen keresett szerelmesét ekként föltalálta. Ez
minden
egyéb érzést elnémított szívében.
Csak azután, hogy
a zárt koporsófödelet csókjaival elhalmozta, s az üvegfalon át kibeszélte magát
néma kedvesével, elmondta neki a szív minden gyöngéd hízelkedéseit – csak
azután kezdett még valami más indulat is feltámadni szívében: először a
hála azon nemes lovag iránt, aki ezt a kincset számára felfedezte, idehozta;
ennek bizonyára nagy köszönettel tartozik: méltó, hogy azt a vaskesztyűt a
kezén csókjaival illesse. – De az erre következő
indulat meg aztán a bőszült harag volt, amiatt, hogy ővele az a
másik, az az elcsúfított arcú ily nemtelen játékot űzött. Még odatette a
csúf fejét a hercegnő ölébe, s azt kívánta, hogy
az hüsselje őt a legyezőjével. Ez példás büntetést
kíván.
El is érte a
gonosztettet a jutalma!
Maga Lebée László
vette kezébe a megtorlást mint ítélő bíró: s a csaló trubadúrt az ál De Blois lovaggal együtt, kegyetlenül
megkorbácsoltatá. Az eléktelenített lovag még akkor is
aludt a mákonyos bortól, s álmában kiabált, amíg a farmatringgal simogatták:
„Húj be rosszul van vetve a fejem alja! Soh’ sem fekszem
többet hercegi nyoszolyába!” A trubadúrnak azonban betömték a száját,
nehogy ki találja kiabálni, hogy hiszen maga Lebée László vezér bérelte
őket, hogy ezt az alakosdit játsszák! – Végre
lófarkra lettek kötve mind a ketten, s ily módon halálra szánkáztatva, ahogy
megérdemlék.
Lebée László
azonban, amint négyszem közé kaphatta a kedves süvét, Brüniszkáldot, azt mondá neki, fogcsikorgatva:
– Héj, de
szerettem volna, ha belefulladsz vala a szent Jordán vizébe, amikor rátaláltál,
hogysemmint elhozád az igazi De Blois lovag
holttestét, üvegkoporsóban. – Porba ejtetted velem a pecsényemet!
Brüniszkáld
érté a süve haragját. De csak fejet csóvált rá:
– Bizony, édes
Lackóm, nagyon itt az ideje, hogy a szent Jordán vizében lemosd azt a sok rossz
indulatot, ami a testedhez ragadt.
|