A soknyelvű diakónus
Egy másik
nevezetes alakja ennek a csapatnak a vezérlő diakónus volt, aki
szamárvemhén ülve, vitte elöl a keresztet. Sötét, hosszúkás arcú férfi;
erős ráncotvonó szemöldökkel, hosszú szénfekete szakállal, villogó
sasszemekkel. Széles válla, ideges karjai szokatlan izomerőt árulnak el.
Megtette azt a példát, hogy mikor a zarándokok, akik mezítláb bandukoltak,
hangosan panaszkodának a kavicsos, tövises út miatt, akkor páter Horus leszállt
a szamaráról, felvette azt a vállára, s úgy vitte azt keresztül azon a
tüskebozóton, amelyiken a szamár átallt nekivágni.
Azonban korántsem
a testi erejében volt legfőbb virtusa páter Horusnak; hanem az ajkai
szózatában. Egy vasárnap négy nyelven is prédikált. A szentek karavánja ahány,
annyiféle nemzetből verődött össze, s ő mindegyiknek a nyelvén
tudott szónokolni, mégpedig világosan, értelmesen. Mikor bolgárok közé jutott,
akkor beszélt bolgárul; ha görögök, rácok, örmények lakóhelyein vonultak át,
hirdette az igét azoknak nyelvén, s mikor megtudta, hogy egypár magyarországi
is csatlakozott a seregéhez, azoknak a kedvéért magyarul prédikált. S de szépen
prédikált! A Jézus Krisztusról. Az ő nagy szenvedéseiről. Aki
őhozzá akar feljutni, az ne ijedjen vissza a nagy fájdalmaktól. Ezek adják
a föld fiának a szárnyakat, amikkel az égbe repülhet.
Mária bizony azt
hitte, hogy valamint Róbert lovag a keresztes homlokú, a legistenfélőbb
halandó a földön, úgy a diakónus az egyháznagyok, a keresztyén apostolok méltó
tükre.
Pedig hát nem úgy
volt.
|