Az üdvözlő tőr

Egy éjjel Szindzsár sah palotája ágyasházában felébredve, rémképet lát a feje felett. Villogó hegyes tőr függ a levegőben. Asszonyi hajszálra volt az felakasztva az ágy mennyezetére.

A sah rémülten ugrott fel az ágyáról, s a bőrvánkosa alatt egy levelet talált e sorokkal:

„– Üdvözöllek, ifjú sah! Ha nem szeretnélek igazán, ha nem kívánnám a békességet – ez a gyilok, ami a fejed fölött függ, a szívedet szegezhetné át. Válassz a béke és háború között.

Köszöntet a Hegyek ura!”

Szindzsár sah szándékait egyszerre megfordítá ez a rémlátás.

Nemcsak békét hagyott a Hegyek urának; de még a körülfekvő kuméi tartomány jövedelmét is megfelezte vele.

Ettől fogva azután a hegyek vénje elkezdte a maga rettenetes munkáját kifelé.

Senkit nem gyűlölt úgy, mint a törököket, a szunnita mohamedánokat.

Mert nem a hívők és hitetlenek közötti harc az igazi vallásháború; hanem amit két egy valláson, de különböző módon imádkozó harcol egymással: az az igazi.

Az izmaelita szekta olyan sokaságra nőtt már fel, hogy az egész világra szétterjedt. Tudjuk jól, hogy itt Magyarországon is hogy befészkelték magukat. Ők voltak a királyok pénzcsinálói, az adószedők.

Amíg csak a keresztes háború tartott századokon keresztül, a Hegyek vénjének a kezei vezették a törökök ellen a keresztyéneket. Ha a keresztyének és a szaracénok ki akartak egymással békülni, a Hegyek vénjének a hívei rögtön ott voltak őket összeveszíteni: a békeszerető szultánok, vezérek meghaltak rejtélyes, rögtöni halállal. Nem volt szabad békének lenni közöttük. Mikor már Európa kifáradt, az assasinok fő-fő bölcsei, a „dái áldoátok”-ok, a húsz nyelven beszélők, elmentek Rómáig, keresztyén diakónusoknak adták ki magukat, úgy szították fel a tüzet, magán a tűzhelyen. S ha legyőzetett minden keresztes had, a szaracénok urává lettek a szent helyeknek, akkor a „dái áldoátok” előkerestek a sivatagban kóborló vad népek közül egyet, azt vezették rá a győztes törökökre. Egyszer a Karizmiák hadát, másszor a mongolok végtelen hordáit uszíták rá a szunnita mohamedánokra, s végigtapodtatták velük Szíriát, Egyiptomot. Ők maguk egy maroknyi nép voltak, és mégis száz, meg százezernyi fegyveres hadakat zúdítottak egyik világrészből a másikba. Amerre a Hegyek vénje a kezét kinyújtá, azt a világrészt elönté a tűz, láng, vérözön.

Maga a saját népe pedig szántott-vetett, gyümölcsfákat oltott, méheket tenyésztett csendes, csatazajtól soha nem visszhangzó bércei között. Ezeket nem vitte hadakozni.