A fedáik
Azokat, akiket szörnyű ítéleteinek eszközéül használt,
„fedái”-k-nak hítták.
Ezeket ő minden ország népe közül, még mint kis gyermekeket
ragadozta el; kiválasztotta a legszebbeket, a legizmosabbakat. Azokat egész
felnőtt legény korukig a bölcs vének nevelték az ő saját felügyelete
alatt, a legszigorúbb, testedző életmód mellett, kemény kövön hálva, nyers
húshoz, fövetlen borsóhoz szoktatva, minden sanyarúsággal ismerőssé téve;
hogy a kínzás kiállását erénynek tartsák. Ezek bort soha nem kaptak, asszonyt
nem láttak, hidegben hidegen, melegben melegen öltöztek. S a lelkük sem ismert semmi
gyöngeséget: nem vonta a szívük gyöngéd érzelmekkel apához, anyához,
szerető leányhoz.
A bölcsek azt mondák a fiúknak, hogy minden gyönyörűség ott
kezdődik a paradicsomban. De oda csak azok jutnak el, akik itt a földön
szenvednek, sanyarognak, testüket megkínozzák. Aki ágyban hal meg, az a pokolba
jut.
Mikor aztán a fedái úgy kifejlődött testi ügyességben és
tudományokban, hogy lehetett rá valami nehéz feladatot bízni, akkor a vének egy
este valami mámorító szert adtak neki, amitől elaludt.
A keleti népek ezt
„hasis”-nak hívják.
Erről
nevezték el a Hegyek urának a népét „hasisinok”-nak, hasisevőknek;
amit aztán a frankok „assasin” névre bérmáltak el, s az ő nyelvük szerint
ez is találó elnevezés volt: „orgyilkosok”.
|