A templomos lovagok

De egyszerre hűtlen lett minden szem a szultán arcához, amint a rézhídon át előléptek az elítélt bűnösök. Két templárius vitéz volt, a rend teljes ornátusában: hanem sisak nélkül, fedetlen fővel. Ez meglepő látvány volt. Senki sem várta. A templomos rend hadviselő vitéz ellenfél. Azt leöletheti a kalifa, ha foglyul ejté (ahogy előde Szalahaddin meg is tette a tiberasi ütközet után), de hogy bírája legyen a templárius nemes lovagnak a szaracén szultán, aki ítéletet mond fölötte, ahhoz rendkívüli összetalálkozások kellenek a csillagok aspektusaiban.

Az egyik templáriusnak a mellére, éppen a nagy vörös kereszt közepébe egy kitárt pergamen volt feltűzve, amin latin írás volt látható.

Odavitték mind a kettőt a fekete kúthoz, s karjaiknál fogva odakapcsolták a vaskarikákhoz.

A templomosok haja egész a szemöldökükig ért, ott kereken el volt vágva, ami tekintetük mogorvaságát még inkább fokozta.

A nép mély csönddel fogadta e látványt; a tömegben keresztyének is feles számmal voltak, kik hitsorsosaik pellengérre állításában hitüket látták meggyalázva.

Mária elszorult szívvel várta az ítélet kihirdetését.

Saját sorsának előjele volt az. Ha a kalifa a fogoly templomosok iránt kegyetlen tud lenni, akkor ő sem kereshet nála irgalmas szívet; ha az „igazságos” melléknevű Malek Kamel arcul üti magát az igazságot, hogyan reméljen tőle az, aki az igazságnál többet: kegyelmet keres nála?

A trombiták harsogtak, a serif felhágott a fekete kőre, s kibontva a pergamen tekercset, messze hangzó szóval kezdé olvasni az ítéletet.