Az igazi De Blois lovag megérkezik

A keresztes táborban meg voltak vigasztalva egy napra. De nem többre. Amit Lebée László öszvérháton az elfoglalt Gázából elhozhatott, azt mind hevenyében nagy mohón felfalták, lenyelték: holnapra megint nem maradt semmi, oda Gázába visszamenni pedig nem vala tanácsos; mert azt nyomban elfoglalta Koradin szultán, aki ott állt nagy sereggel a hegyeken túl.

Eszerint ellenség már lett volna.

Csakhogy ez nem az az ellenség volt, kit a keresztes hadak kerestek. Ez a kairói szultán serege volt. A kereszteseknek pedig semmi dolguk sem volt Kairóban, hanem Jeruzsálemben; azért ők a másik szultán, a damaszkuszi Malek Adel seregeivel óhajtottak találkozni, akinek inkább keze ügyében esett Jeruzsálem.

Amint Lebée László, nagy epekedve, lesi a csillagos éjszakában a jeladást Clarinda hercegnő sátora felől, a hegytetőkön felállított előőrsök elkezdenek riadót fúvatni; erre fölébrednek minden alvók, talpra áll az egész tábor. Valami sereg közeledik a keleti hegyszakadékok közül, s még nem tudni, hogy ellenség-e, vagy pedig a kémszemlére kiküldött Henning Brüniszkáld serege?

Ezzel a fellármázással aztán egészen el lett rontva Lebée Lászlónak az egész vágyakozása a szerelmi kaland után, neki is a maga csapatjához kellett sietni. Átkozta a csillagokat, hogy nem tudták azokat a közeledőket másfelé vezetni.

Pedig az nagy kár lett volna, ha azok eltévednek: mivelhogy éppen Brüniszkáld csapatjai voltak, akik visszatérőkben valának. A pásztorkürtök nótáiról messziről meg lehetett őket ismerni.

Még nagy éjszaka volt, amidőn előtünedeztek. Fáklyáik bevilágíták a sziklák oldalait, amiknek mély völgyeiből előkanyarogtak; s az volt a bámulni való, hogy háromszorta nagyobb sereggel jöttek elő, mint amilyennel eltávoztak.

Kiderült annak az oka azonnal, mihelyst Brüniszkáld lovag az egybegyűlt vezérek elé vágtatott. Ez volt az első szava:

„Én a Jordán partjáról jövök!”

De ez az egy mondás egész mesemondással fölért.

A szent Jordán folyó csak egy félnapi járóra kelet felé! Az óhajtott drága folyam, melyben Krisztus megkeresztelkedék! Melyben egyszer megfürödhetni minden keresztyénnek annyival nagyobb a vágya, minthogy a hozzájutásig epesztő sivatagokon kell keresztülhatolni. Itt van közel a szent folyam, amelynek partjain a korább jött keresztyének erős, kerített várakban, kolostorokban letelepültek, s gyakran magukra hagyatva, védték kis telepeiket a szaracénok özöne ellen. Ezekre talált rá Brüniszkáld. A végső veszedelem óráiban jelent meg szabadításukra, elverve falaik alól az ostromló pogány hadat. Ezeknek a fegyveresei szaporították meg a seregét, azután meg az a sok keresztyén fogoly, akit a szaracénok rabságából kiszabadított, mikor a gonosz ellenséget a Jordánon keresztülűzte. A túlsó parton áll Malek Adel a szíriai sereggel.

Tehát fel van találva minden, amit a keresztes vitézek kerestek! A Jordán, az út Jeruzsálembe és az utat elálló ellenség!

Ez volt a nagy hozsánna! Ami ennek a hírmondásnak a visszhangjául riadt fel. Tízszerte nagyobb, mint amit Lebée László diadalhíre költött. Ő csak bort hozott a tábornak: de Brüniszkáld vizet és vért, amit jobban szomjúhoztak.

Lebée László vitézi arca sárgult az irigység miatt.

De még majd több oka is lesz neki az elsápadásra.

Amint egyszerre megvirradt (ezen a vidéken az éjszakára rögtön következik a nappal, hajnal alig van közben), a Brüniszkáld üdvözletére siető szent hősök sorában megjelent Clarinda hercegnő is. Az álomitaltól elnyomott urát nem bírva felkölteni, otthagyta a sátorában, s maga sietett az örömhírt hozó lovag elé, hogy azt üdvözölje.

De Brüniszkáld is eléje sietett, amint őt hölgyeivel együtt közeledni látta.

– Hercegnő, légy készen nagy örömre és nagy szomorúságra. Én feltaláltam férjedet, De Blois lovagot.

Clarinda elbámult. Ez is feltalálta az ő férjét? Pedig neki nem volt több, csak egy. – Egy már ott alszik a sátorban.

Hiszen ez a másik is alszik: hanem a koporsóban. Amaz részeg; de ez halott.

Ez a valódi De Blois lovag, akinek a holttestét a templomos vitézek az ütközetből magukkal vitték, s azután bebalzsamozva üvegfedelű koporsóba tették, hogy egyszer majd hazaküldjék Európába, ősei sírboltjába. Íme itt hozza nyolc férfi a vállán a koporsót; odahelyezik azt Clarinda hercegasszony lábaihoz. Az üvegfödélen át jól láthatni az elhunyt dalia arcára.

Ez aztán nem hazud. Minden vonása azt mondja: „Én vagyok a te szerelmes jó urad!” Még az a beforradt régi sebhely is rávall a homlokán; de kivált az a hatalmas sasorr, ami a De Blois nemzetséget annyira kitűnővé tette más családok felett!

Rajta volt a halotton az egész fegyverzete is: bár horpadozott és dárdáktól átlyuggatott; de mégis ismerős, s a hímzett derékkötő, amit Clarinda maga varrt ki a számára.

Valóban nagy öröm és nagy fájdalom volt az, amely a koporsóra leboruló özvegy könnyeiben kitört; ki oly régen keresett szerelmesét ekként föltalálta. Ez minden egyéb érzést elnémított szívében.

Csak azután, hogy a zárt koporsófödelet csókjaival elhalmozta, s az üvegfalon át kibeszélte magát néma kedvesével, elmondta neki a szív minden gyöngéd hízelkedéseit – csak azután kezdett még valami más indulat is feltámadni szívében: először a hála azon nemes lovag iránt, aki ezt a kincset számára felfedezte, idehozta; ennek bizonyára nagy köszönettel tartozik: méltó, hogy azt a vaskesztyűt a kezén csókjaival illesse. – De az erre következő indulat meg aztán a bőszült harag volt, amiatt, hogy ővele az a másik, az az elcsúfított arcú ily nemtelen játékot űzött. Még odatette a csúf fejét a hercegnő ölébe, s azt kívánta, hogy az hüsselje őt a legyezőjével. Ez példás büntetést kíván.

El is érte a gonosztettet a jutalma!

Maga Lebée László vette kezébe a megtorlást mint ítélő bíró: s a csaló trubadúrt az ál De Blois lovaggal együtt, kegyetlenül megkorbácsoltatá. Az eléktelenített lovag még akkor is aludt a mákonyos bortól, s álmában kiabált, amíg a farmatringgal simogatták: „Húj be rosszul van vetve a fejem alja! Soh’ sem fekszem többet hercegi nyoszolyába!” A trubadúrnak azonban betömték a száját, nehogy ki találja kiabálni, hogy hiszen maga Lebée László vezér bérelte őket, hogy ezt az alakosdit játsszák! – Végre lófarkra lettek kötve mind a ketten, s ily módon halálra szánkáztatva, ahogy megérdemlék.

Lebée László azonban, amint négyszem közé kaphatta a kedves süvét, Brüniszkáldot, azt mondá neki, fogcsikorgatva:

– Héj, de szerettem volna, ha belefulladsz vala a szent Jordán vizébe, amikor rátaláltál, hogysemmint elhozád az igazi De Blois lovag holttestét, üvegkoporsóban. – Porba ejtetted velem a pecsényemet!

Brüniszkáld érté a süve haragját. De csak fejet csóvált rá:

– Bizony, édes Lackóm, nagyon itt az ideje, hogy a szent Jordán vizében lemosd azt a sok rossz indulatot, ami a testedhez ragadt.