A fedáik

Azokat, akiket szörnyű ítéleteinek eszközéül használt, „fedái”-k-nak hítták.

Ezeket ő minden ország népe közül, még mint kis gyermekeket ragadozta el; kiválasztotta a legszebbeket, a legizmosabbakat. Azokat egész felnőtt legény korukig a bölcs vének nevelték az ő saját felügyelete alatt, a legszigorúbb, testedző életmód mellett, kemény kövön hálva, nyers húshoz, fövetlen borsóhoz szoktatva, minden sanyarúsággal ismerőssé téve; hogy a kínzás kiállását erénynek tartsák. Ezek bort soha nem kaptak, asszonyt nem láttak, hidegben hidegen, melegben melegen öltöztek. S a lelkük sem ismert semmi gyöngeséget: nem vonta a szívük gyöngéd érzelmekkel apához, anyához, szerető leányhoz.

A bölcsek azt mondák a fiúknak, hogy minden gyönyörűség ott kezdődik a paradicsomban. De oda csak azok jutnak el, akik itt a földön szenvednek, sanyarognak, testüket megkínozzák. Aki ágyban hal meg, az a pokolba jut.

Mikor aztán a fedái úgy kifejlődött testi ügyességben és tudományokban, hogy lehetett rá valami nehéz feladatot bízni, akkor a vének egy este valami mámorító szert adtak neki, amitől elaludt.

A keleti népek ezt „hasis”-nak hívják.

Erről nevezték el a Hegyek urának a népét „hasisinok”-nak, hasisevőknek; amit aztán a frankok „assasin” névre bérmáltak el, s az ő nyelvük szerint ez is találó elnevezés volt: „orgyilkosok”.