Fejezet

1001     5|            azáltal, hogy elhagyta magát. A feje fölötti zöld tömeg
1002     5|          rajzanak, mik ezrivel úszkálnak a víz színén, a nap melegében
1003     5|                  úszkálnak a víz színén, a nap melegében fürödve s
1004     5|           melegében fürödve s leskelődve a lég bogárkái után.~A nap
1005     5|          leskelődve a lég bogárkái után.~A nap odafenn mint egy tűzgolyó
1006     5|                  nagyított képe látszott a vízen keresztül, s a millió
1007     5|            látszott a vízen keresztül, s a millió felszálló buborékban
1008     5|                   Midőn ez arc megjelent a leány előtt, midőn e mentő
1009     5|                egy perc múlva szétváltak a habok feje körül, midőn
1010     5|             vállára borult, ah, akkor az a gondolatja támadt, hogy
1011     5|                 karja által mentetni meg a halálból, akiért meg akart
1012     5|                  tette. Csak egy percig.~A következő percben ismét
1013     5|              villant át agyán, ami rokon a kárhozattal.~– Hát az anyám!~
1014     5|            válasz jönne e kérdésre onnan a hullámsírok országából,
1015     5|         hullámsírok országából, hirtelen a vizek alól egy erőszakos
1016     5|                erőszakos kéz ragadta meg a lábát…~Judit zsibbadni érzé
1017     5|                szerelme között, most még a sírok mélyéből is felnyúl
1018     5|          rejtelmeinek rabolja vissza; ez a hideg erőszakos kéz nem
1019     5|             leviszi őt ismét magával, le a csendes, a nyugodalmas halálba.~
1020     5|             ismét magával, le a csendes, a nyugodalmas halálba.~Judit
1021     5|                  ismét elborította fejét a hullám.~A másik pillanatban
1022     5|              elborította fejét a hullám.~A másik pillanatban Béla karja
1023     5|                hogy ily küzdelem mellett a haboknak ura maradhasson.
1024     5|                Többször volt már fejével a víz alatt, mint fölötte.
1025     5|               mely agyát elkábította; az a pillanat volt ez, midőn
1026     5|                  pillanat volt ez, midőn a test és a lélek már különválva
1027     5|                 volt ez, midőn a test és a lélek már különválva élnek;
1028     5|              lélek már különválva élnek; a lélek még eszmél, gondolkozik,
1029     5|               más úrnak fogadják szavát; a lélek nyugodt már, de a
1030     5|                  a lélek nyugodt már, de a test halálküzdelemben vonaglik,
1031     5|            harcol semmivélétele ellen.~S a halálba vivő kéz nem akarta
1032     5|               eszmélt semmire már; ekkor a vele küzdő alak ott lent
1033     5|             önkénytelenül összevonaglott a test, egy erőszakos rándulással
1034     5|           öntudaton kívüli erőszak, minő a kínos halállal küzdőket
1035     5|                 vitte fáradságosan úszva a hullámok között, hirtelen
1036     5|       átkulcsolta karjait, magával vonta a víz alá, és ajkaival annak
1037     5|           öleléssel képtelenné tette azt a mozdulásra, a lélegzetvevésre;
1038     5|                  tette azt a mozdulásra, a lélegzetvevésre; így együtt
1039     5|               együtt és egyszerre szállt a két alak a vízfenékre, a
1040     5|              egyszerre szállt a két alak a vízfenékre, a két lélek
1041     5|                 a két alak a vízfenékre, a két lélek fel az égbe…~–
1042     5|                hangzott egy ismerős hang a vizek fölött. Egy csónak
1043     5|             fölött. Egy csónak sikamlott a habokon végig, csak egy
1044     5|            Pusztafi.~E csónakban leste ő a halakat horogra; míg mások
1045     5|                  növelni siettek, ő volt a legelső, ki a vész helyére
1046     5|            siettek, ő volt a legelső, ki a vész helyére sietett.~–
1047     5|                amint az küzdve dolgozott a hullámok között, s megfeszített
1048     5|                  is vesztébe ragadta.~De a költő nem hagya elveszni
1049     5|                  őket, míg rájuk talált. A lyányka akkor is ölelve
1050     5|                  egymástól elválasztani.~A költő kiemelte őket erős
1051     5|             karjaival mint két gyermeket a bölcsőbül, s azután lefekteté
1052     5|                  s azután lefekteté őket a menyasszonyi ágyba: a csónak
1053     5|               őket a menyasszonyi ágyba: a csónak fenekére.~A két,
1054     5|                ágyba: a csónak fenekére.~A két, egymáshoz tapadó főt
1055     5|               összecsapzott hajfürtöket; a leány fején még akkor is
1056     5|              fején még akkor is ott volt a zöld mirtuszkoszorú. Most
1057     5|                 feküdtek egymás mellett.~A folyam túlsó partján nagyvolt
1058     5|            folyam túlsó partján nagyvolt a riadal; csónakok, dereglyék
1059     5|             dereglyék kezdtek elindulni, a hídtöredék menekülteit csendesen
1060     5|          menekülteit csendesen vitte alá a hullám, a szigetpart csendes
1061     5|            csendesen vitte alá a hullám, a szigetpart csendes volt.
1062     5|                  Arra kormányzá Pusztafi a csónakot, szemeit le nem
1063     5|              vagytok.”~      ~Egyébiránt a legszebb idő kedvezett az
1064     5|                kedvezett az ünnepélynek, a nap forrón sütött, az ég
1065     6|                                      Aki a sorsot kényszeríti~Pusztafi
1066     6|             kényszeríti~Pusztafi valahol a belváros egyik háromemeletes
1067     6|             házában lakik. Természetesen a harmadik emeleten; azért,
1068     6|               csupán könyvtára képviseli a fényűzést, mikben az angol,
1069     6|             minden háznál szokás találni a magyar földön; nem azon
1070     6|                  az arcfestőnek ültek, s a markolatra tették kezeiket,
1071     6|                 is kijönni hüvelyéből az a fegyver, hogy valakinek
1072     6|                  Nem egy falusi ismerője a költőnek, ki hozzá látogatóba
1073     6|               ugyan minek tartja itt ezt a sok németet?”, s csak azután
1074     6|                 s csak azután borzongott a háta, mikor közelebbről
1075     6|                 aláírásokat olvasá; – az a ráncoktól áterelt, epés,
1076     6|             kétfelé van vetve: Marat; az a fennen fölemelt fő, masszív
1077     6|           faltörő homlokával: Danton; az a cicomás alak: Robespierre;
1078     6|            cicomás alak: Robespierre; az a fiatal, gyermeteg tekintetű
1079     6|                  tekintetű tojásdad arc, a rettenetes Saint-Just, s
1080     6|              rettenetes Saint-Just, s az a szellemdús női arc: ógörög
1081     6|                íróasztala előtt függ, az a kopasz tarkójú kedélyes
1082     6|          Íróasztalán kedvenc olvasmánya, a girondisták története van
1083     6|       girondisták története van kitárva.~A költő íróasztala előtt ül;
1084     6|                   Tell”~„Desmoulin”~„Hát a negyedik ki lesz?”~Fel-felkel,
1085     6|                ír tovább.~Félig kész már a költemény, de a vége nem
1086     6|                 kész már a költemény, de a vége nem tud megszületni.
1087     6|                   összegyűri markában, s a kemence mögé veti. Ő így
1088     6|                kérdi Pusztafi félretolva a reteszt.~– Két asszonyság
1089     6|                   Szép éjszaka – dörmögé a vén cseléd –, tizenegy óra
1090     6|                     Hát csak bocsássa be a hölgyeket, ha okvetlen látni
1091     6|                  kedvetlen órái, amikben a cinizmusig ment nála a hiúság
1092     6|           amikben a cinizmusig ment nála a hiúság hiánya.~Néhány perc
1093     6|                  vagyok – szólt Pusztafi a hölgyeket pamlagához vezetve –,
1094     6|                 szólt Judit, megszorítva a költő kezét.~– Úgy nagyon
1095     6|           nagynénémet, Gyöngyi Saroltát.~A kis eleven asszonyság, ki
1096     6|                 melyet arcából észrevéve a költő, sietett útját vágni
1097     6|                 e készületnek, egyenesen a tárgyhoz látva.~– Miben
1098     6|               Azt előre adhatok, mielőtt a tárgyat hallottam volna.
1099     6|                 volt „in bianco” aláírni a kívánságát.~– Ön megbánta,
1100     6|                   Óh, miért nem? – szólt a költő iróniával. – A pálya
1101     6|               szólt a költő iróniával. – A pálya ellen semmi kifogásom.
1102     6|         végtelenül fölülmúlja azt, s ami a szenvedély kielégítését
1103     6|            művészet között egyedül ez ád a teremtés pillanatában valódi
1104     6|                színésznő pályafutásához.~A jó nagynéne sietett mindjárt
1105     6|                nagynéne sietett mindjárt a válaszadással ily kényes
1106     6|          költeményeit szavalja Judit! Az a hang, az az érzés…~– Kérem,
1107     6|               tud varrni, főzni. Mert ez a fődolog. A színpadi királynék
1108     6|                főzni. Mert ez a fődolog. A színpadi királynék civillistája
1109     6|             minisztériumot tarthassanak; a királynénak mikor nagy szerepe
1110     6|                  még akkor alszik. Akkor a királyné megfőzi reggelijét,
1111     6|                  kell menni. Tizenegykor a királyné hazajön, tüzet
1112     6|                rak, rántást készít, mert a vendéglői háztartás sokba
1113     6|                 háztartás sokba kerül, s a bejáró cseléd ehhez nem
1114     6|           némelyiket ki is kell vasalni. A királyné ezalatt beleélheti
1115     6|           lelkületébe. Azután következik a dicsőség. A királynét taps
1116     6|            Azután következik a dicsőség. A királynét taps és diadalzaj
1117     6|                  után háromszor kihíják, a királyné sóhajtva gondol
1118     6|              kapuzárás előtt meghalhatna a harmadik felvonásban; ne
1119     6|               kellene két garast fizetni a házmesternek. – Nos tehát
1120     6|              kegyednek előre látni, hogy a múzsák, apjukkal Apollóval
1121     6|          Vetélytársairól ma is lehúzatja a bőrt Apolló. Vannak kellemetlen,
1122     6|                 miket innen is, onnan is a rendező fejéhez vernek,
1123     6|                   mely azokat megtartja. A királyné nem lehet mindig
1124     6|         valamelyikhez szegődik vagy mind a kettőhöz; egyik primadonnát
1125     6|              kettőhöz; egyik primadonnát a másik ellen izgatja, egy
1126     6|              vagy kettőt meghódít, talán a rendezőt is, miért ne az
1127     6|             hétfejű sárkányt? Hisz ezzel a híre egy cseppet sem lesz
1128     6|        Visszahozott az életre, midőn már a halálban célt értem, mármost
1129     6|               van atyám, hol van anyám?” a körülállók nem feleltek,
1130     6|           udvaron énekeltek, imádkoztak; a toronyban zúgtak a harangok,
1131     6|           imádkoztak; a toronyban zúgtak a harangok, akkor temették
1132     6|            harangok, akkor temették mind a kettőt. Hallottam jól, mikor
1133     6|             kettőt. Hallottam jól, mikor a két halottas szekér végiggördült
1134     6|             halottas szekér végiggördült a kövezeten, s azután a gyászkíséret
1135     6|       végiggördült a kövezeten, s azután a gyászkíséret párosával végiglépdelt
1136     6|                  rossz napon megragadott a víz alatt, anyám volt –
1137     6|                azt hiteti el velem, hogy a sors valami küldetést bízott
1138     6|                  úgy vagyok meggyőződve. A gyászév leteltével, úgy
1139     6|                  írtak, nem sejtve, hogy a holnapi nap már az örökkévalóság
1140     6|                  az örökkévalóság napja. A fenyegető végintézet a megye
1141     6|                   A fenyegető végintézet a megye levéltárában van,
1142     6|                 Bélának kezemet nyújtom, a szegénységet viszem a házához.
1143     6|           nyújtom, a szegénységet viszem a házához. Szegénynek lenni
1144     6|              melyen függetlenül nézhetek a sors elé, ha az kedvét találja
1145     6|                 küzdeni.~– „Óh, nő, nagy a te szerelmed!” – kiálta
1146     6|                   kiálta elragadtatással a költő”, s kezét nyújtá a
1147     6|                 a költő”, s kezét nyújtá a leánynak. – Ily akarat ellenében
1148     6|                eszmém van. Ismeri kegyed a legjobb, a legelső magyar
1149     6|                 Ismeri kegyed a legjobb, a legelső magyar szomorújátékot?~–
1150     6|               van szállva?~– Rokonomnál, a Hatvani utcában, átellenben
1151     6|              Hatvani utcában, átellenben a Landerer nyomdával.~– Fel
1152     6|              megőrizhetni.~– Isten önnel a viszontlátásig.~      ~Pusztafi
1153     6|             Pusztafi kikísérte vendégeit a lépcsőkig, ott kezet szorított
1154     6|        következett.~Az utcákon nagy volt a sár, az ég egészen nekikeseredve.
1155     6|               találta az időt arra, hogy a Pusztafi által feladott
1156     6|                  kellett tanulmányoznia.~A könyvvel kezében ott ült
1157     6|              ablaknál. Egészen elmélyedt a képzelemtől elevenné tett
1158     6|           valóban hallható volna… Ez nem a felidézett szellemektől
1159     6|               való. Az utcákon hallik az a moraj, mely mintha folytatása
1160     6|                egy óranegyed óta, dacára a permetező esőnek, egyes
1161     6|                 szaporodva jönnek vissza a Hatvani utcán végig.~A tompa
1162     6|            vissza a Hatvani utcán végig.~A tompa moraj, az ismeretlen
1163     6|             egyre közeledik; Judit látta a néptömeget mind közelebb
1164     6|               ijedelem moraja; mi tehát?~A tömeg nagy része fiatalemberekből
1165     6|               ház, melynek első emeletét a nemzeti kaszinó tartá kibérelve,
1166     6|                 kaszinó tartá kibérelve, a földszintet pedig egyike
1167     6|               nyomdáknak foglalta el.~Ez a ház volt ama nap történetének
1168     6|             történetének középpontja.~Ez a nap volt a szabad sajtó
1169     6|               középpontja.~Ez a nap volt a szabad sajtó történetének
1170     6|               révedezik előttük, hogy ez a nap március tizenötödike
1171     6|                 van az már feledve.~Ezen a napon két nevet emlegetett
1172     6|                  nevet emlegetett nagyon a közönség: Pusztafi és Lávay
1173     6|          tudhatná, hogy nézőjáték lesz-e a vége vagy tragédia.~A legnagyobb
1174     6|             lesz-e a vége vagy tragédia.~A legnagyobb tolongásban találkozott
1175     6|           Pusztafi arra gondolt, hogy az a szegény gyermek nem lesz
1176     6|                Beszéltem az igazgatóval. A próbán kegyedre várnak.
1177     6|                Ma minden lehetséges, még a képtelenség is. Jöjjön velem
1178     6|             képtelenség is. Jöjjön velem a színházhoz, hadd mutassam
1179     6|                  alászolgája, orvossegéd a Rókus-kórháznál.~– No, hát
1180     6|                   Kérem. Méltóztassék.~– A színháznál meg foga kapni.~–
1181     6|                 kapni.~– Óh, nem sietős.~A kis sánta ismeretlen átadta
1182     6|                   Pusztafi pedig sietett a színházhoz Judittal, kinek
1183     6|                kebelnek áhított Olympja, a nemzeti színházhoz.~Judit
1184     6|              kényszerülve volt elfogadni a helyzetet, melyet önmaga
1185     6|             Megkezdeni az új életet azon a deszkákon, mik a világot
1186     6|             életet azon a deszkákon, mik a világot képviselik, midőn
1187     6|          képviselik, midőn ott künn maga a külvilág is új életet kezdett;
1188     6|           lelkével játszani akkor, midőn a külesemények is játszottak
1189     6|               hír sem érkezett át.~Sokan a színháztól, akik a próbán
1190     6|                 Sokan a színháztól, akik a próbán szerepüket végezték,
1191     6|             szerepüket végezték, siettek a többiek után, és mind odamaradtak,
1192     6|                   Hanem maga kívánta ezt a helyzetet. Most hát benne
1193     6|                és Budáról még semmi hír.~A színházban ezalatt folytak
1194     6|       előkészületek az esteli előadáshoz a maguk megszokott rendén.~
1195     6|                 Ideát nem tudott egyebet a közönség, mint hogy a délig
1196     6|            egyebet a közönség, mint hogy a délig összetódult néptömeg
1197     6|                 hogy semmi se hiányozzék a nevezetes nap élvezeteiből,
1198     6|             fejét.~Már ki volt világítva a színház, már gyülekezett
1199     6|                 színház, már gyülekezett a közönség, és még semmi hír
1200     6|               közönség, és még semmi hír a testvérvárosból.~Juditnak
1201     6|         szerepére kellett gondolni. Arra a szerepre, mely tele van
1202     6|               szava visszaragadja lelkét a mai izgatott nap eseményeihez.~
1203     6|        csengettek az öltözőszobák előtt; a színfalak között már gyülekezni
1204     6|            között már gyülekezni kezdtek a fényes paszomántos, históriai
1205     6|               palástját, feltette fejére a diadémot, kilépett a megvilágított
1206     6|              fejére a diadémot, kilépett a megvilágított térre, a palotát
1207     6|          kilépett a megvilágított térre, a palotát ábrázoló papirosok
1208     6|           rohanni végig sáros utcákon, s a hangzatos jambusok helyett,
1209     6|                     Már elsőt csengetnek a színfal gépészeinek.~– Judit!
1210     6|          elősietve.~– Béla! – sikolt fel a leány, s abban a pillanatban
1211     6|              sikolt fel a leány, s abban a pillanatban feledve van
1212     6|                  színpad, körülálló nép; a leány szeretője keblére
1213     6|              ifjú arcán lehetett olvasni a diadalt. Nem kellett kérdezni,
1214     6|                   s látnia kellett, hogy a festett királyok históriai
1215     6|            azonban másodszor csengetett, a hősöknek iramodni kellett
1216     6|                hősöknek iramodni kellett a színpadról; a függöny felgördült.~
1217     6|           iramodni kellett a színpadról; a függöny felgördült.~A színház
1218     6|        színpadról; a függöny felgördült.~A színház tömve volt már;
1219     6|          közönség előtt lépett fel Judit a színpadra, ő maga legbüszkébb,
1220     6|                 örömtől.~De tetszett is!~A fölvonás vége felé több
1221     6|                  vége felé több volt már a taps odalenn, mint idefenn
1222     6|               taps odalenn, mint idefenn a beszéd, felvonás végeztével
1223     6|             Juditot vagy hatszor; azután a többit külön és mind valamennyit
1224     6|                 Azután az sem volt elég; a közönség Pusztafi költeményét
1225     6|               költeményét akarta hallani a színpadról. Valamelyik fényes
1226     6|                  aztán még többet kívánt a közönség; magát Pusztafit
1227     6|            akarta látni, meg Lávayt, meg a mai nap szónokait mind.
1228     6|               mind. Azok nem ellenkeztek a népakarattal, kijöttek,
1229     6|           sárosan, összegyűrt kalapokkal a színpadra; a nép kívánta,
1230     6|                  kalapokkal a színpadra; a nép kívánta, hogy beszéljenek;
1231     6|               nagy rekedten szónokoltak; a közönség kívánta a Rákóczi-indulót,
1232     6|          szónokoltak; a közönség kívánta a Rákóczi-indulót, az közbezendült.
1233     6|        Rákóczi-indulót, az közbezendült. A színház előadás elején már
1234     6|           tapsolt, éljenzett, szónokolt, a páholyokból az úri bérlők
1235     6|              lenyújtották kezeiket, hogy a földszinten fuldoklókat
1236     6|                 magukhoz, és mikor aztán a páholyok is oly tömve voltak,
1237     6|                is oly tömve voltak, mint a többi helyiség, és mikor
1238     6|             többi helyiség, és mikor már a Rákóczi-indulót sem lehete
1239     6|                  akkor Pusztafi kilépett a súgólyuk elé, s kezét fölemelte.~„
1240     6|            mindenki.~– Polgárok! – szólt a mai munkában kissé megkopott
1241     6|             megkopott hangon Pusztafi. – A mai napot bevégeztük. Térjünk
1242     6|               oly nyugodt éj következett a két városra, amit még egy
1243     6|             akkor vette észre, hogy hisz a sötétségnek népe van, a
1244     6|                  a sötétségnek népe van, a csend visszhanggal van tele.
1245     6|            visszhanggal van tele. Minden a fülébe zúgott, minden a
1246     6|                  a fülébe zúgott, minden a szeme előtt volt. A mai
1247     6|               minden a szeme előtt volt. A mai nap képe, hangjai, remegése
1248     6|                  lehunyt szemei előtt, s a hevült zaj kísérte őket;
1249     6|                 hevült zaj kísérte őket; a kétségbeesett rettegés,
1250     6|                dicsőített kedvese miatt; a vakmerő kísérlet a színpadon,
1251     6|                miatt; a vakmerő kísérlet a színpadon, a kábító siker,
1252     6|            vakmerő kísérlet a színpadon, a kábító siker, az ezernyi
1253     6|                 siker, az ezernyi arc és a pillanat ezernyi indulatváltozása,
1254     7|                Néhány hónapig tartott az a divat, amikor gyönyörű szép
1255     7|             tollakat viselt minden ember a kalapján; ki fehéret, ki
1256     7|                 tollbokrétája. Ami pedig a nemzetiszín szalagcsillagokat
1257     7|            valódi fényűzés fejlődött ki, a kokárdák most már bársonyból
1258     7|              unió kimondatott, akkor még a veres-fehér-zöld mellé a
1259     7|                 a veres-fehér-zöld mellé a kék és aranyszín is fölvétetett
1260     7|                 aranyszín is fölvétetett a kokárdába; ami már csakugyan
1261     7|               kezdett úgy látszani, hogy a toll nem teszi azt a jó
1262     7|                hogy a toll nem teszi azt a jó szolgálatot, amit az
1263     7|                 ember várna tőle; sem az a toll, mely a kalapokat ékesíti,
1264     7|                tőle; sem az a toll, mely a kalapokat ékesíti, sem az
1265     7|                kalapokat ékesíti, sem az a toll, mellyel a mérges vezércikkeket
1266     7|                   sem az a toll, mellyel a mérges vezércikkeket írják,
1267     7|              vezércikkeket írják, sem az a toll, melynek fosztott pelyhein
1268     7|                 álmodni. Más felé hajlik a divat, a fiatalság kezd
1269     7|                 Más felé hajlik a divat, a fiatalság kezd tollas föveg
1270     7|                  sipkákat viselni.~Éppen a toborzó zenéje vonul végig
1271     7|                 orvosok, tanult férfiak.~A postakihordó érkezése idézte
1272     7|                 átvitte annak szobájába, a magáéval visszatért.~Midőn
1273     7|               visszatért.~Midőn felbontá a levelet, valami kimagyarázhatlan
1274     7|           arcának; külszépséggel takarva a tartalom rosszaságát.~Úgy
1275     7|               Kedves unokahúgom! – szólt a levél. – Ön feledni látszik,
1276     7|                 gyámja. Ön, felhasználva a mostani izgalmas időket,
1277     7|                   Emancipálni tudniillik a világ véleménye, a szokásos
1278     7|            tudniillik a világ véleménye, a szokásos követelések és
1279     7|              vetve lenni; melyek azonban a színvilág istennőit nem
1280     7|             szokás különbséget tenni: ki a lány, ki nő. Ez nem vétetik
1281     7|               kellemetlen emberek, kiket a törvény gyámapáknak nevez,
1282     7|               egy végrendelet van letéve a megye levéltárában, melynek
1283     7|         levéltárában, melynek borítékára a megdicsőült e szavakat írta: »
1284     7|                  melynek látnoki szavait a következett idők igazolták,
1285     7|                egy férfival, kinek fején a fátum keze nyugszik; s azon
1286     7|            választom sem az egyiket, sem a másikat; leszek színésznő,
1287     7|              színésznő, s megtartom mind a kettőt, a vagyont is és
1288     7|                 megtartom mind a kettőt, a vagyont is és kedvesemet
1289     7|                tetszik, még viselheti is a világ előtt, a színlapon,
1290     7|              viselheti is a világ előtt, a színlapon, valakinek a nevét,
1291     7|                   a színlapon, valakinek a nevét, anélkül, hogy törvény
1292     7|                úr mindennapos; kegyedhez a színpadra feljár, egymást
1293     7|            tegezik, karöltve járnak stb. A világ előtt nincs titok.
1294     7|               kegyetlen ármány!~Tehát ez a színpadi fénykör? – Minden
1295     7|           virágbimbónak szabad megnyílni a napsugárra; minden leánynak
1296     7|                   Ha egy szolgáló beszél a kapuban egy ifjú legénnyel,
1297     7|                figyelmeztetné arra, hogy a világ mit beszél felőlük,
1298     7|          tanácsot itt?~Nagynénje jött ki a szomszéd szobából. Látszott
1299     7|             akadva –, ma reggel találtam a számodra valami pompás,
1300     7|                 ez neked nagyon szűk, és a második emeleten van; nagyon
1301     7|              szemeit és elhallgatott.~Ez a másik levél hatása. Fertőy
1302     7|                 magától távolítani, hogy a botrányba bele ne keveredjék.~
1303     7|                  vele.~Béla felsegíté őt a bérkocsiba, mely az ajtó
1304     7|                     Tudod, hová! – szólt a kocsisnak. A hintó robogott.
1305     7|               hová! – szólt a kocsisnak. A hintó robogott. Judit még
1306     7|               Hanem gondolta magában:~Ha a te szíved az enyémnek valóban
1307     7|                igazán megfelelő fele, ha a te lelked az én lelkemmel
1308     7|                  én kezemen keresztül és a te kezeden át, meg kell
1309     7|                  át, meg kell azt tudnia a te szívednek, a te lelkednek,
1310     7|               azt tudnia a te szívednek, a te lelkednek, amire én most
1311     7|              most gondolok; és ha te azt a gondolatot érzed, ami énnekem
1312     7|                úgy fáj, lehetetlen, hogy a te szemedből ki ne csorduljon
1313     7|               szemedből ki ne csorduljon a könny.~És amint ekkor görcsösen
1314     7|                 volt szemében.~De az nem a fájdalom könnye volt, mosolygott
1315     7|              megindult hangon.~– Hová?~– A templomba megyünk – esküdni.~
1316     7|             esküdni.~Perc múlva ott állt a kocsi a templom előtt.~Tehát
1317     7|              Perc múlva ott állt a kocsi a templom előtt.~Tehát csakugyan
1318     7|                 van az, hogy egyik lélek a másiknak feleletet ád?~A
1319     7|                 a másiknak feleletet ád?~A templomajtóban várt Pusztafi
1320     7|           templomajtóban várt Pusztafi s a kis orvossegéd, ki ama nevezetes
1321     7|         esernyőjével szolgált. Ok voltak a szertartás tanúi.~Rövid
1322     7|             Rajtuk kívül nem is volt más a templomban e szokatlan órában,
1323     7|                 e szokatlan órában, mint a lelkész, az egyházfi s egy
1324     7|            prózájában!~Mikor az ifjú nőt a menyegzőről hazaviszi a
1325     7|                  a menyegzőről hazaviszi a férj kicsiny szállására,
1326     7|               megmutogatja neki: „Ez itt a konyha, ez az éléstár, itt
1327     7|             szerek, amott az edények; ez a zsámolyka karszéked alatt,
1328     7|            zsámolyka karszéked alatt, ez a szőnyeg ágyad előtt; ez
1329     7|               arcképeddel szemben – ezek a virágok, amiket szeretsz –
1330     7|                   amiket szeretsz – ezek a könyvek, amikkel mulatsz –
1331     7|              sohasem „én”, sohasem „te”.~A boldog kettős lét, a „fejedelmi
1332     7|                te”.~A boldog kettős lét, a „fejedelmi többes” kezdődik,
1333     7|              fejedelmi többes” kezdődik, a magányos tulajdonnév megszűnt.~
1334     7|        csekélységen keresztül megtalálja a lélek kimeríthetlen költészetét;
1335     7|               kimeríthetlen költészetét; a legotrombább cserépedény
1336     7|            beszél, mennyire szeretett az a férfi, akinek ilyenre is
1337     7|              ilyenre is volt gondja, aki a viharos országdöntő idők
1338     7|                  idők közepett lemondott a férfiak kiváltságairól,
1339     7|                ne értsenek semmihez, ami a házi kör prózáját illeti;
1340     7|             másikán egy nő arcképe volt.~A férfi Béla volt, a nő édesanyja.~
1341     7|                 volt.~A férfi Béla volt, a nő édesanyja.~Midőn Béla
1342     7|                   Judit kivette kebléből a kis keretet, s elébb megcsókolá
1343     7|              hozzá. Pusztafit hívta el s a kis orvost, kiről már tudjuk,
1344     7|                 igen jó magyar fiú onnan a Szepességből; azután Gyöngyinét
1345     7|                  ügyesen volt előadva, s a nagynéne különben olyan
1346     7|                  az „arany hidat, melyen a legyőzött ellenfél menekülni
1347     7|         menekülni akar”. – – –~– – – Még a kis pacsirta is ott van
1348     7|                  ablakban, mely ugyanazt a népdalt fütyörészi, melyet
1349     7|                  azzal bajlódni.~Ugyanaz a népdalt fütyülő madárka
1350     7|             álmából, mely otthon szokta, a hajnalsugár éppen úgy szűrődik
1351     7|                 álmából, ajkához szorítá a kis médaillont, a két arcképpel,
1352     7|                szorítá a kis médaillont, a két arcképpel, és suttogá:~„
1353     7|                senki sem volt már, hanem a gyertya égett még íróasztalán.
1354     7|                  Judit oda sietett, hogy a gyertyát eloltsa, s megdöbbenve
1355     7|                 Reszkető kézzel feltörte a pecsétet, és olvasott.~„
1356     7|                   már megszegém eskümet. A trombitaszó, mely reggeli
1357     7|          parancsol; én társaimmal együtt a táborba megyek. Mentségem
1358     7|             várni menyegzőnk napját, míg a gyászév letelt, de a vérszomjú
1359     7|                 míg a gyászév letelt, de a vérszomjú idő nem vár. Tegnap
1360     7|                volt az utolsó nap. Ezért a hóbortnak látszó sietség.
1361     7|                sietség. Ma indulni kell. A néven, mit neked adtam,
1362     7|                  lassan letörlé szeméből a könnyeket, és amint a kép
1363     7|           szeméből a könnyeket, és amint a kép olyan bizalmasan nézett
1364     7|                  rá, mint aki nem kerüli a ránéző tekintetét, szép
1365     7|                  És amint virágállványát a repkény körülfutotta, abból
1366     7|                fölé.~Egy nő, kinek férje a menyegzőéj hajnalhasadtával
1367     7|                  trombitaszó után elment a halál mezejére!~Azután megerősíté
1368     7|              annak íróasztalához, melyen a gyertya még mindig égett.
1369     7|               mindig égett. Ott felvette a tollat, melyet Béla otthagyott,
1370     7|             lelkem mindenütt veled jár.”~A másik levél szólt Fertőynek.~„
1371     7|               tette, mindkettőre felírta a címet, és lepecsételé. Még
1372     7|               címet, és lepecsételé. Még a Bélának szólót nem is tudta,
1373     7|               szemeivel büszkén tekintve a magasba, mint aki érzi,
1374     7|                 két ember nehéz sorsának a súlya nehezedik női vállaira,
1375     7|                   Anyám, boldog vagyok!”~A gyertya az íróasztalon még
1376     7|               ilyen dolgok nem történtek a világon? Hogy az nem történhetett
1377     7|                 elvezethetem még azokhoz a sírokhoz is, ahol ilyen
1378     8|                                Egy város a várban~Ha ez idő tájon az
1379     8|                 Ha ez idő tájon az ember a Duna mentében utazott, a
1380     8|                 a Duna mentében utazott, a faluvégeken láthatott szűrdolmányos
1381     8|              fegyvert! Indulj! Állj!”~Ha a hídon átment a városba,
1382     8|                 Állj!”~Ha a hídon átment a városba, melyet kétoldalt
1383     8|                 fegyvert! Indulj! Állj!”~A csendes, nyugalmas város
1384     8|                Az asszonyok szónokolnak, a férfiak fegyvert csörtetnek,
1385     8|             férfiak fegyvert csörtetnek, a szekeresgazdák ágyúk elé
1386     8|                Csak Kolbay őrnagy maradt a régi.~Ugyanaz a huszárdolmány,
1387     8|            őrnagy maradt a régi.~Ugyanaz a huszárdolmány, ugyanaz a
1388     8|                 a huszárdolmány, ugyanaz a feszes nyakörv, ugyanaz
1389     8|                  feszes nyakörv, ugyanaz a világnézet egészíti ki most
1390     8|             jobbra, sem balra, nem ügyel a mellette elhaladó nemzetőri
1391     8|                 van festve, csóválja meg a fejét; azt is tán csak azért,
1392     8|                  is tán csak azért, mert a festés új még és ragad.~
1393     8|              Amint így csendesen ballag, a falhoz húzódva, hogy valakibe
1394     8|                az öreg asszonyság kijött a kapun, utánanézni a csörtető
1395     8|               kijött a kapun, utánanézni a csörtető lovagnak, mert
1396     8|              Látja, hogy összetalálkozik a szemközt jövő hadastyánnal,
1397     8|               idő múlva nagy lárma támad a két találkozó között; elébb
1398     8|              egyre gorombább hangon megy a beszéd, végre Kolbay mérgesen
1399     8|                vissza-visszafordultában.~A hadastyán nagy dohogva jött
1400     8|                szavait.~– Nézd el, nézd, a semmirevaló tacskóját! Így
1401     8|               nagyon. Mi baja volt azzal a harkály madárral?~– Hahaha!
1402     8|                 van. Egészen olyan, mint a harkály madár. Képzelje,
1403     8|                  én jövök szép csendesen a fal mellett, ez a kardcsörtető
1404     8|              csendesen a fal mellett, ez a kardcsörtető elém toppan,
1405     8|              kardcsörtető elém toppan, s a vállamra üt, s még azt mondja „
1406     8|             tenni; tehát csak vegyem fel a mangalétát, s éjszakára
1407     8|               pedig sáncásni robotba, ki a monostorra. Hénh! Phatrolra
1408     8|                  aki lóháton végeztem be a francia hadjáratot! S én,
1409     8|             annyit mondtam, hogy „Eb ura a fakó!” Erre ő felförmedt,
1410     8|                Csak ne szeretném úgy ezt a várost! Ma elmennék innen,
1411     8|                innen; úgy megszoktam ezt a rossz kövezetet, ezeket
1412     8|                  rossz kövezetet, ezeket a rágalmazó embereket, azokat
1413     8|              rágalmazó embereket, azokat a nagy jegenyefákat ott a
1414     8|                  a nagy jegenyefákat ott a szigetben; pedig azt beszélik,
1415     8|               szólt kegyes megnyugvással a jó öregasszony –, az én
1416     8|             megtakargatott ezüstjét, még a gyermekét is. Kegyed is
1417     8|          kvietálhatott volna ranggal, ha a felesége nem akar vele egyik
1418     8|              akar vele egyik garnizonból a másikba utazni; de pusztán
1419     8|                   Engem!~Hazáig dohogott a mogorva öregúr végig az
1420     8|           odabenn nagy csetepaté támadt; a két fehércseléd véres verekedést
1421     8|                 véres verekedést kezdett a konyhában valami nemzeti
1422     8|               Boldogságos isten – évődék a tisztes asszonyság a harc
1423     8|              évődék a tisztes asszonyság a harc lecsendesülése után –,
1424     8|       lecsendesülése után –, mi lesz már a világból! Tegnap a hízó
1425     8|              lesz már a világból! Tegnap a hízó kergette meg az üszőborjút,
1426     8|              kergette meg az üszőborjút, a héten egyik kanári megölte
1427     8|               héten egyik kanári megölte a másikat a kalickában, s
1428     8|                 kanári megölte a másikat a kalickában, s ma már a fehércselédek
1429     8|           másikat a kalickában, s ma már a fehércselédek kezdenek el
1430     8|               minden verekedni akar. Még a fiam is elment a háborúba!…
1431     8|               akar. Még a fiam is elment a háborúba!… Az én Béla fiam
1432     8|                 nem tud olvasni belőlük, a betűk összefolynak szemeiben.
1433     8|                Teremtő úr isten! Mit hoz a te haragod még a mi fejünkre?”~      ~
1434     8|                 Mit hoz a te haragod még a mi fejünkre?”~      ~Bárzsing
1435     8|             Bárzsing úr pedig csörtetett a vár felé.~A város és az
1436     8|             pedig csörtetett a vár felé.~A város és az ó fellegvár
1437     8|          angolkertnek is neveznek; ennek a közepén van egy gömbölyű
1438     8|            melyen hajdani boldog időkben a katonai zenekar szokott
1439     8|               szokott esténként játszani a közönség mulattatására.
1440     8|               népes volt az angolkert, s a zenekar tribünjén igen élénk
1441     8|               Tudta jól, hogy miről foly a szó. Éppen azért sietett
1442     8|          nemzetőrtiszt, kiknek csapatjai a belső várban feküdtek, tartott
1443     8|                  igen fontos ügy felett.~A jelenvoltak mind igen derék
1444     8|                is voltak. Feladatuk volt a várban lenni, mely, mint
1445     8|         elismerve.~És ők bizonyára azzal a szándékkal telepedtek meg
1446     8|              hogy vannak különféle nemei a vér odaadásnak, s azoknak
1447     8|             megint feltalálhassa bennük.~A legelső éjszakán, mikor
1448     8|              aludt, már jönnek követelni a véréből egy kicsit. Nem
1449     8|              csak egy cseppet, aztán meg a másodikat, a harmadikat.~
1450     8|                   aztán meg a másodikat, a harmadikat.~Az ember csatával
1451     8|              lefekszik. Megint előjönnek a vérét követelni. Egy-két
1452     8|               rugdalódzik, ledobja magát a tábori ágyról; egész teste
1453     8|                  ott vannak rajta.~Ki ez a gonosz ellenség? Óh, az
1454     8|                  gonosz ellenség? Óh, az a nagy városok, várak és kaszárnyák
1455     8|                 egyiptomi csapások közé: a poloska.~A honfi csak akkor
1456     8|                csapások közé: a poloska.~A honfi csak akkor vette észre,
1457     8|             polgárai még nem ismerik ezt a fenevadat; azért az irtózat
1458     8|                azért az irtózat nagysága a legelső találkozásnál, melyet
1459     8|                 ez az állás és különösen a fekvés ezekben a várbeli
1460     8|               különösen a fekvés ezekben a várbeli pavilonokban tarthatatlan.~
1461     8|             őrnagyi gallérral, deklamált a zenekar pulpitusa előtt.~–
1462     8|                  Mi önkényt ajánlkoztunk a hazáért harcolni, de nem
1463     8|                 hazáért harcolni, de nem a hazáért vakarózni. Azt követelheti
1464     8|                   Azt követelheti tőlünk a nemzet, hogy meghaljunk,
1465     8|                nem aludtam egyebet, mint a múlt vasárnap a prédikáció
1466     8|            egyebet, mint a múlt vasárnap a prédikáció alatt. Hisz így
1467     8|              ellenségnek áldozatul esnek a daliák. Leónidasz küzdött
1468     8|                utoljára is mindegy, akár a várban benn, akár a városban
1469     8|                 akár a várban benn, akár a városban kinn lakunk. Kötelességeinket
1470     8|        mindnyájunkat helyén fog találni!~A szónokot erősen megéljenezték.
1471     8|              legjobban.~Az volt még csak a vita tárgya, hogy kinek
1472     8|                  kelljen bejelenteni azt a határozatot, miszerint szükségtelen
1473     8|                   miszerint szükségtelen a tiszteknek odáig vinni az
1474     8|             vinni az önfeláldozást, hogy a legénységgel együtt benn
1475     8|                 legénységgel együtt benn a várban háljanak, miután
1476     8|                  várban háljanak, miután a városban kinn szállásolva
1477     8|                  is éppen úgy közel érik a várat, mikor szükség van
1478     8|              mikor szükség van rá: vajon a várkormányzónak jelentessék-e
1479     8|                 jelentessék-e be az vagy a hadügyminiszternek?~Határozatba
1480     8|                   Határozatba ment, hogy a hadügyminiszternek teendő
1481     8|                hadügyminiszternek teendő a felterjesztés.~Addig is
1482     8|        elhatároztatik, hogy ideiglenesen a városban történik az érzékenyebb
1483     8|                 ballagott Bárzsing úr be a várba.~A várkapunál kék
1484     8|                  Bárzsing úr be a várba.~A várkapunál kék egyenruhás
1485     8|               puskával, ami majd letörte a vállát, s úgy elbámult a
1486     8|                 a vállát, s úgy elbámult a cifra egyenruhára, hogy
1487     8|    csizmadialegény és más egyéb vegyest.~A vezénylő férfi maga az ötven
1488     8|                ámbátor legjobb regula az a haditudományban, hogy „mikor
1489     8|               forduljon jobbra, balra, s a puskáját (mikor van) miként
1490     8|            megtanulja az ember. Nincs az a kovácslegény, pedig azok
1491     8|          Dommiguel-káplártól; most már ő a mester.~Van ugyan a szakaszában
1492     8|                már ő a mester.~Van ugyan a szakaszában egy rossz béreslegény,
1493     8|                nem tud különbséget tenni a jobb és bal lába közt; azt
1494     8|                  az egyik lábára szénát, a másikra szalmát köttetett,
1495     8|                 Bárzsing úr becsörtetett a várudvarra, Kapor András
1496     8|                  uram nagy munkában volt a tanítványaival, folyton
1497     8|                szalmás lábad! Ne lépj ki a sorból, te lakatos!~Bárzsing
1498     8|                 megvárta, míg Kapor uram a szakaszával ismét visszaérkezik
1499     8|      Parancsolatjára állván.~– Megvannak a lovai Kapor uramnak ugye?~–
1500     8|               kinyújtott puskája végével a távol kéklő neszmélyi hegyek