Fejezet

   1    El|                német, praktikusok, mint az angol, elmések, mint a francia –
   2    El|       politizálnának. Írjatok úgy, hogy az elmondott mese ne legyen
   3    El|              szót fogadnunk; lehetetlen az.~Nálunk minden életregény,
   4    El|              nőve a nemzet közéletével, az általános bú és öröm, a
   5    El|        viszontagságait, kérdezzétek meg az elszegényült falvak urát –
   6    El|            utalnak vissza.~Tudakoljátok az özvegyek könnyeit, miért
   7    El|               könnyeit, miért hullanak, az árvák sóhajait, hová repülnek;
   8    El|               vagy nő eszménykép legyen az, ott is fogjátok érezni,
   9    El|                 érezni, hogy aki csupán az ábrándozónak volt ideálja,
  10    El|              ábrándozónak volt ideálja, az csak félig töltötte be a
  11    El|          nagyokat vitt magával, akiknél az több volt, mint divat, s
  12    El|            között első helyet foglalhat az, hogy több munkája volt
  13    El|                 több munkája volt benne az emlékezetnek, mint a képzelmi
  14    El|                 ne keressen e regényben az olvasó. A fényképezés szép
  15    El|              tudomány, de nem művészet. Az életírás a historikus feladata,
  16     1|           csizmát húznak ünnepnapon, és az mind ezüst; gomb, lánc,
  17     1|                piacokon ami pénz forog, az mind pengő, fényes új húszas
  18     1|           fényes, kérkedő arany idő, de az valódi, szilárd, komoly
  19     1|             átelleni kapun begördültek. Az egyik hintónak magas kalapos
  20     1|                 volt mit tanulmányozni. Az egyik kapu sárgára volt
  21     1|               két szó: „SALVA GUARDIA.”~Az átelleni kapu pedig sötétzöldre
  22     1|                 húst kimérni; amiért is az olyan háznak, melynek kapuját
  23     1|              védelmezik, kétszerte több az évbére, mint más szomszédaiké.~
  24     1|                  mint más szomszédaiké.~Az említett két ház azonban
  25     1|         gyaníttatja gazdagságukat, mert az olyan háznak a levegője
  26     1|              háznak a levegője drágább.~Az, aki a sarokházban lakik,
  27     1|       közelített a zöld kapu felé, hogy az oroszlánfej fogai közt levő
  28     1|                 hármat kocogtasson, úgy az nagyon rossz szem lett volna,
  29     1|             rossz szem lett volna, mely az első tekintetre fel nem
  30     1|               ismerte volna benne, hogy az se nem pap, se nem katona,
  31     1|             volt egy hajadon leánya, ki az illető táncvigalmakban és
  32     1|                 és veszteségei, sőt még az akkori korlátolt divatlapirodalmi
  33     1|                  és „Honderü” hasábjain az illető magán- és közvigalmakat,
  34     1|                 műkedvelői előadásokat, az azokban működők bájait és
  35     1|         magasztalást saját ügyfelétől s az oldalvágásokat az ellenfél
  36     1|          ügyfelétől s az oldalvágásokat az ellenfél számára.~Ahogy
  37     1|             meghamisíthatlan tény marad az, hogy midőn ** herceg, ki
  38     1|             volt alakulva; míg másfelől az is históriailag megállapított
  39     1|         kelmékben jelenjenek meg.~Hanem az újabb időkben a zöld kapu
  40     1|           állásba, holnap újak lépnének az elhagyott állomásokba, eszerint
  41     1|         elhagyott állomásokba, eszerint az emberbaráti részvétek törekvései
  42     1|                 egyenruhát varratnának, az mind rájok nézve sokkal
  43     1|              megkülönböztetést, hogy ki az igazi koldus és ki a kontár.~
  44     1|            igazi koldus és ki a kontár.~Az eszme igen helyes volt,
  45     1|             kiosztattak, betanultattak, az olvasó-, igazító-, emlék-,
  46     1|              jelmezpróbák megtartattak, az előadás napja is ki volt
  47     1|         mindaddig vissza nem térni, míg az ebből támadt zaj le nem
  48     1|             szabad; és már most, miután az ablakvasra felkapaszkodnunk
  49     1|              kesztyűt, s várjuk meg azt az ismerős barátunkat, aki
  50     1|               barátunkat, aki amott jön az utcaszögleten, ő is ide
  51     1|    utcaszögleten, ő is ide tart, s majd az bevezet bennünket mint tisztes
  52     1|          szórakozott ember, s majd csak az előszobában fogja észrevenni,
  53     1|             húzni, minket pedig otthágy az előszobában az inasok között,
  54     1|            pedig otthágy az előszobában az inasok között, kik az uraságok
  55     1|       előszobában az inasok között, kik az uraságok után hozott mantille-okat
  56     1|                kesztyűjében nyújtogatva az öt ujját, mintha szűk volna
  57     1|                rögtöni átmenettel, hogy az ember alig ismer rá, mint
  58     1|               ábrázat. Vencinek ugyanis az a megbecsülhetetlen nagy
  59     1|              meg ezeknek a parasztoknak az igazat? Egy perc alatt talált
  60     1|                hogyne röhögnének, mikor az a kékhajtókás cserepár tiszt
  61     1|    Behallatszott.~– Azon, hogy Lávay úr az elébb benyitott, belépett,
  62     1|                 nevessünk tovább, hanem az uraság azt izeni, hogy idekinn
  63     1|                semmi nyomát sem találja az arcokon, hogy az ő balesetein
  64     1|                találja az arcokon, hogy az ő balesetein mulattak. Az
  65     1|               az ő balesetein mulattak. Az inasok az előszobában sietnek
  66     1|          balesetein mulattak. Az inasok az előszobában sietnek pálcáját
  67     1|           amiért jönnöm kellett – szólt az ifjú ember, egy aranymetszésű
  68     1|            megint oly későn jött – szól az ozsonnaasztal végéről egy
  69     1|             nehéz volna kitalálni, hogy az Szerafin mamája, annyira
  70     1|                    Kérem. Lávay ezúttal az én vendégem, nem mamáé.
  71     1|              Bizzon öccsém urram – szól az öreg, még most is kettősre
  72     1|        eszkadront kommandírozott – csak az imént volt, hogy maga még
  73     1|                 még mint kis diák nekem az egzámentben egzercíciumot
  74     1|             zsidóemancipációrul beszél!~Az öreg úr rokokó észrevétele
  75     1|               azt meg, hogy mi a sértő.~Az elébbeni főhadnagyhoz most
  76     1|            sürgeti Szerafin kisasszonyt az első.~– „Zeleji Róbert főhadnagy”, „
  77     1|                akinek neve Bella, hanem az leány.~Újabb kacaj a jövevény
  78     1|                 Szegény cselszövő volna az, aki minden kérdésre kétféle
  79     1|              kellene őt fogadnunk.~– Ki az a Pusztafi? – kérdé Kolbay
  80     1|                 versíró? Mint izé volt: az a Csokonai. Ismertem, az
  81     1|                az a Csokonai. Ismertem, az is nagy korhely volt; az
  82     1|                az is nagy korhely volt; az is járt itt, mert itt szeretik
  83     1|         Rephublikhánush! S szabadon jár az ilyen dühös állath? Nem
  84     1|       keresztyén lenni.~– De én kikérem az ilyen teóriákat! Tréfáljon,
  85     1|           kerüljön valaha szemem elejbe az az ember, hogy…~– Valami
  86     1|                 valaha szemem elejbe az az ember, hogy…~– Valami nagyot
  87     1|            akkor én nem leszek itten.~– Az már más.~– Azért is itt
  88     1|               Azért is itt fogok lenni!~Az ifjúság aztán nevetett az
  89     1|               Az ifjúság aztán nevetett az öregúr zélusán, csak Lávay
  90     1|                nem, amiért ki is kapott az öregúrtól.~– Mikor minden
  91     1|              töri a fejét. Nem szeretem az ilyen embert. Nem ott jár
  92     1|               ilyen embert. Nem ott jár az esze, ahol másé. Pedig nem
  93     1|              Pedig nem jó öcsém uramnak az a republikánus társaság,
  94     1|             sehol el nem hagyja, s amíg az ébren van, szemeit le nem
  95     1|         társaság van a háznál, ő ott ül az ablakmélyedésben, ahonnan
  96     1|             akármit beszélhet, de azért az illemnek elég van téve a
  97     1|                 én rájöttem, meglásd ez az X. fogja elvenni Szerafint.”
  98     1|               helyet foglalt, megragadá az ifjú kezét, s mélyen szemeibe
  99     1|            terheim sincsenek; s előttem az élet, s velem a munkakedv.~–
 100     1|           jöhettek régibb viszonyára?~– Az nem volt soha.~– Ez rossz
 101     1|                 fejét.~– Talán mégis: – az atyámat.~– Mert már meghalt.~–
 102     1|               mit vétett, én megmondom. Az ön viszonya Judittal gyógyíthatlanul
 103     1|              elmondom, mi hatással volt az ön beszéde rám. Én, aki
 104     1|                 rám. Én, aki megszoktam az ön nyájas, biztató arcát,
 105     1|               beszéde után keletkezett, az a hevült zaj, amiből nem
 106     1|         lelkesülés zűrhangja-e. S mikor az lecsendesült, az a hűlt
 107     1|                S mikor az lecsendesült, az a hűlt elképedés a komolyabb
 108     1|         nyilvános élet, s mi köze ennek az én magánéletemhez?~– Mindjárt
 109     1|                egyszer idegeire hatott, az nála annyi, mint másnál
 110     1|              mint másnál a meggyőződés. Az bizonyos, hogy önt mindig
 111     1|             mint udvarlót – mint kérőt. Az ismerős világ általánosan
 112     1|                 kedvezőleg nyilatkozott az ön tehetségei felől. Ön
 113     1|               Cicero a maga házáról.”~– Az élc elég jó.~– Egy másik
 114     1|              egy harmadik úrnak átszólt az asztalon keresztül: „Hiszed-e
 115     1|                Valószínűleg ő maga volt az az „illető”. Kitelik tőle.
 116     1|             Valószínűleg ő maga volt az az „illető”. Kitelik tőle.
 117     1|    természetváltozást idéztek elő. Azon az éjszakán nem hagyott senkit
 118     1|                 Aki fel akarja forgatni az egész országot, szerencsétlenné
 119     1|               elmondta Blumné inasának, az elbeszélte az asszonyának;
 120     1|                 inasának, az elbeszélte az asszonyának; Blumné pedig
 121     1|                 úrbériségekben bírja, s az a kő, amit ön mozgat, az
 122     1|                az a kő, amit ön mozgat, az ő házuknak összeomlását
 123     1|        magánáldozatot. Ez országos ügy; az áldozatot a nemzet összegének
 124     1|           afelől, hogy ne féljen öntül. Az ön ügye teljesen el van
 125     1|              hanem csak annak a hangja, az arc megmaradt szomorúnak.)~–
 126     1|          szomorúnak.)~– Ennek is megvan az oka. Hargitay mindamellett
 127     1|              Lávay.)~– … Hogy Judit ezt az embert megveti, … azt akarta
 128     1|      megragadására, de Béla úgy látszik az az ember, aki előtt ha egy
 129     1|                  de Béla úgy látszik az az ember, aki előtt ha egy
 130     1|               én azt mondom önnek, hogy az lehetetlen, mert … ez a
 131     1|              leskelődve dugá be a fejét az ajtón.~– Nem szabad az önök
 132     1|            fejét az ajtón.~– Nem szabad az önök konspirációját kihallgatni?~
 133     1|                 szabad megtudni, melyik az! Nézze Lávay, ez az alattomos
 134     1|              melyik az! Nézze Lávay, ez az alattomos ember kileste,
 135     1|                 Alig tette be maga után az utolsó ajtót, midőn a hahota
 136     1|             csak kút-víz.”~Tessék rajta az előszobában mosolyogni.~
 137     1|              boldog volt, hogy nem kell az egész hosszú verseskönyvet
 138     1|        kifogyhatatlan a beszédben, mint az; már csak azt nem tudni,
 139     1|                  előfogta Blumnét.~– Ti az imént engem rágalmaztatok
 140     1|          Értettük Lávayt és Róbertet.~– Az pedig egyik sem lesz.~–
 141     1|             lesz.~– Ah! És miért nem?~– Az egyik azért nem, mert az
 142     1|                Az egyik azért nem, mert az valaki mást nagyon szeret;
 143     1|            engemet szeret nagyon.~– Hát az nem jó?~– Aki nagyon szeret
 144     1|                szerelemféltő férj lesz; az pedig nagy szerencsétlenség.~–
 145     1|              plasztronjára.~– De hát ha az első nem, a második nem,
 146     1|               Te ne is menj hozzá.~– De az egész világon senki sem
 147     1|           anyádat találja nőül venni.~– Az nagy szerencsétlenség volna
 148     1|               fürteivel, s minthogy már az úton nem volt kivel beszélnie,
 149     2|               találkozot Holdváryékkal. Az asszonyság, Szerafin és
 150     2|             nyáron is üde és süppedező, az árkok még tele virággal.~
 151     2|                ha nem tudná, ott vannak az üdviratok, a kronosztichonok
 152     2|                 várnak itten: a nádort, az ország első hivatalnokát,
 153     2|                  midőn négyéves korában az alcsuti parasztgyerekekkel
 154     2|         természetesen minden ember csak az ünnepély előkészületeiről
 155     2|              Hargitayék dolgai felől.~– Az egész programot tudom már.
 156     2|                szerint, a város delnői, az ő vezérlete alatt, ünnepi
 157     2|                koszorút fog átnyújtani. Az alkalmasint Judit lesz.
 158     2|               kihagytak e jelenésből.~– Az nem jó gondolat – szólt
 159     2|           rohanó néptömeg összetöri ott az asszonyokat.~– Afelől is
 160     2|                 Nagyon lekötelezte vele az illetőket, akik három nap
 161     2|               otthagyva úri társaságát, az érkező elé sietett.~A költő
 162     2|            inggallér. Iránk pedig abban az esztendőben 1847-et, s viseltünk
 163     2|             annálfogva nagyon megnéztük az olyan embert, ki viseletében
 164     2|            Pusztafi oly büszkén, mintha az egész néptömeg őrá várt
 165     2|            Pusztafi arca Zelejiéhez? Ha az elébbinek le volna borotválva
 166     2|              téveszteni.~Pusztafi egész az udvariatlanságig el volt
 167     2|              ennek házához tért vissza.~Az első beköszöntés után Béla
 168     2|                 fiú, szerelmes vagy? No az elég rosszkor jön; nem szerelmes
 169     2|                 a választások készülnek az új országgyűlésre, azt látom,
 170     2|                 aztán itt dicsőülsz meg az Úrban. Most tehát azért
 171     2|              viszlek.~– Nehéz leszek!~– Az álomjáró is nehéz, mégis
 172     2|              szívét akarja kielégíteni, az eszik burgonyát és boldog.
 173     2|                légy szemes és – vedd el az anyjukat, akkor mind a háromszázezer
 174     2|              veled, akkor, ha mind való az, amit kedvesedről leveleidben
 175     2|           valami prókátor. Pedig dehogy az; ez egy titkos drámaíró.
 176     2|                bolond; utolsó nap aztán az ostobát odarendeltem magamhoz,
 177     2|             szívességet. Tudja, hogy én az összes költeményeimet szándékozom
 178     2|           szándékozom kiadni. Könyvárus az ilyesmire nem vállalkozik,
 179     2|               én tehát magam indulok el az útonállás azon nemére, amit
 180     2|              megtöltve küldhetik vissza az ívet. Ily magasztos lénynek
 181     2|             lénynek tűnik fel énelőttem az említett honleány. A bikfic
 182     2|                 gondoskodnál. Borzasztó az olyan ember, aki nem pipázik!
 183     2|           pipázik! Egy gyufát nem lelni az egész háznál! Nohát. A fiatal
 184     2|               kegyednek kézbesíti, hogy az, kiben barátom lelke jobb
 185     2|          sorából; s ha a szülők, kiknek az isteni jog királyi hatalmat
 186     2|                emelem fel ellenük; s ha az írás szavai azt mondják: „
 187     2|               hogy boldog életed legyen az égben.” Mert rosszul gondoskodott
 188     2|          gondoskodott mennybeli üdvéről az apa, ki poklot készített
 189     2|               még a kényes hír is semmi az elveszett szerelem boldogságához.
 190     2|               új vőlegényeül tűztek ki. Az utcákon ilyenkor nagy néptömeg
 191     2|                éljenez, minden tekintet az ő arcán fog függni; kegyetek
 192     2|              ott vár egy csónak készen, az átszállítja az átelleni
 193     2|           csónak készen, az átszállítja az átelleni faluba. A lelkész
 194     2|                tervemet, akkor dobja el az ívet, vagy ne tegyen vele
 195     2|                   Nos, hát hogy tetszik az intrikám?~– Komolyan beszélsz?~–
 196     2|                igen, akkor ő a tied, te az övé. Ha nem adják, elveszed
 197     2|        bátorságod sincs, mint a tyúknak az úszáshoz; s még én arról
 198     2|                 Azt kétszer se mondd!~– Az vagy, Picotin; nem Saint-Just.~
 199     2|             annyira ugyanegy volt, hogy az ilyen célzatok egészen megjárták
 200     2|         Pusztafi.~Mint ösztönünk súgja, az égiek nem értik e tárgyban
 201     2|                 visel, minden lenszálát az ő kezei fonták. Mennyi áldást
 202     2|               Mennyi áldást viselhetett az magán. Hisz amilyen hosszan
 203     2|               pászma vékony fonala, míg az orsónként megtelik, olyan
 204     2|              olyan hosszan gondolkozott az özvegyasszony egyetlenegy
 205     2|                  azóta folyvást viselte az anya az özvegyi gyászruhát,
 206     2|                folyvást viselte az anya az özvegyi gyászruhát, mindig
 207     2|              nem akarják azt megérteni.~Az öreg Lávayné most is azt
 208     2|                  hogy fiacskája most is az a szófogadó gyermek, aki
 209     2|                 milyen szép kisfiú volt az ő Bélája.~Az is nagy örömére
 210     2|                kisfiú volt az ő Bélája.~Az is nagy örömére vált, mikor
 211     2|                szép írásáért! Hát mikor az első jutalmat kapta! Hát
 212     2|              iskoláit végzé, s hazajött az egyetemről. Hogy dicsekedett
 213     2|               fényes bizonyítványaival! Az pedig éppen diadalnap volt,
 214     2|            Hanem hát a fiak megnőnek, s az anyák öröme aggodalommá
 215     2|             Lávayné most is maga látott az ebéd után; mind az jön az
 216     2|               látott az ebéd után; mind az jön az asztalra, amit fia
 217     2|               az ebéd után; mind az jön az asztalra, amit fia legjobban
 218     2|              van. Vagy nem szereted már az itthoni ételt? Ugye nem
 219     2|                 itthon van, anyám; csak az én ínyem rossz.~– Az nem
 220     2|               csak az én ínyem rossz.~– Az nem igaz. Nem az ínyed rossz,
 221     2|               rossz.~– Az nem igaz. Nem az ínyed rossz, hanem bánatod
 222     2|               szarkazmussal Pusztafi. – Az az egész, hogy most huszonkét
 223     2|            szarkazmussal Pusztafi. – Az az egész, hogy most huszonkét
 224     2|               jön, nyűgösködni szoktak.~Az öreg asszonyság pedig nem
 225     2|                 Béláról volt szó.~– Óh, az én Bélámnak már nincs szüksége
 226     2|               bölcsességfogakra. Inkább az a baja, hogy több esze van,
 227     2|            felől. Elmondták nekem, hogy az urak hogy megharagudtak
 228     2|          parasztot fel kell szabadítani az urak alól. Pedig hiszen
 229     2|   kancellistájának sem veszik be sehova az én Bélámat.~– Hahaha! –
 230     2|              szavakkal csábították; még az is, aki jegygyűrűjét viselte.~–
 231     2|        keseríteni. Tudom én, hogy nem ő az oka, hanem gőgös szüléi;
 232     2|                Pusztafi. – Tartsa magát az a hölgy szerencsésnek, kit
 233     2|            kockára tetted a fejedet. De az nem igaz, én tudom, hogy
 234     2|                 haragosan felkönyökölve az asztalra Pusztafi-, Béla
 235     2|       harmincéves korában már bevégezte az életet.~A jámbor özvegynek
 236     2|                  aszalt gyümölcs, miket az özvegy egész éven át készítget
 237     2|                hiszen csak őérte készül az mind.~Béla is fölkelt, megcsókolta
 238     2|                kopogása is ugyanaz. Még az ellenségei is ugyanazok.~–
 239     2|           szeretném is látni! Ha valaki az én fiamat bántaná! Azért,
 240     2|          Fertőynek: „Eltakarodjék innen az úr mindjárt, mert úgy a
 241     2|           találta ijedtében a kilincset az ajtón.~Az özvegy arca egészen
 242     2|         ijedtében a kilincset az ajtón.~Az özvegy arca egészen nekipirult
 243     2|               jár, még Pesten is: „hogy az én fiamat úgy bántsa valaki,
 244     2|             ment azt elkészíteni.~Amint az ifjak egyedül maradtak Béla
 245     2|                 levelet elküldtem attól az ostoba fickótól.~– Miért?~–
 246     2|            szíveden, hanem – még jobban az anyád. Látod, mikor én magam
 247     2|            anyád. Látod, mikor én magam az én százszor elátkozott,
 248     2|                 a kutyák ugatni kezdtek az udvaron, s Béla sietett
 249     2|                 udvaron, s Béla sietett az ajtóhoz, mert valaki ugyancsak
 250     2|                   Ah, Bárzsing! Te vagy az, akit a kutyák fel akarnak
 251     2|             kutyák fel akarnak falni?~– Az ördög vigye el! – kiálta
 252     2|                ördög vigye el! – kiálta az érkező háttal nyomulva be
 253     2|               érkező háttal nyomulva be az ajtón s két kis mérges kuvasz
 254     2|                remekéül van kidolgozva; az egész alak messziről hirdeti
 255     2|       inexpressible-je készült, s amire az illető gyár cége szokott
 256     2|               ez, még nem térve magához az ijedtségből, Bélára. – Mondtam
 257     2|                   A mennykőbe, „barátja az erénynek”, csak nem akar
 258     2|                 a megszólítás: »barátja az erénynek«, nagyon divatozott
 259     2|        használtatva, akiknek nem akarja az ember azt mondani, hogy „
 260     2|               olyan szerencsés, barátja az erénynek, vigye vissza azt
 261     2|               csizmadia-lakozás, melyet az „én kedvemért” rendeznek,
 262     2|                 a bíráló választmánynak az ön drámáit.~Tudja jól, hogy
 263     2|                 Azt persze nem tudhatta az egész világ, hogy koszorús
 264     2|                ugyan mérges kis dráma”. Az aztán megint nem volt mindenkinek
 265     2|             megint nem volt mindenkinek az orrára kötve, hogy mikor
 266     2|             lenni.~– Te nem is mondanád az embernek, hogy drámákat
 267     2|              okosabb dolgokról, barátja az erénynek; mit csinált ön
 268     2|               ám a fődolog. Én eljártam az ön ügyében; hát ön az enyimben
 269     2|          eljártam az ön ügyében; hát ön az enyimben mit tett.~– Ezer
 270     2|          indulok; nálam van a levél is, az ív is.~– Adja vissza mind
 271     2|          Micsoda? – te azt hiszed, hogy az rendén van, ha én gyűjtőívemet
 272     2|                bánom, vigye el, barátja az erénynek, küldeményemet
 273     2|              hogy ne rohanjanak utánam. Az elébb az egyik az inamba
 274     2|             rohanjanak utánam. Az elébb az egyik az inamba kapott,
 275     2|               utánam. Az elébb az egyik az inamba kapott, szerencse,
 276     2|                át a foga.~– Melyik volt az? – kérdé részvétteljesen
 277     2|             részvétteljesen Pusztafi.~– Az a vörös, a Cicke. Hahaha,
 278     2|           Pusztafi.~– Isten kezében van az és Juditéban – felelt Béla
 279     3|                 A szív, mely szikrát ád az ütésre~Bárzsing úr sietett
 280     3|         Hargitayékhoz – amennyire ugyan az éjjel esett zápor engedé
 281     3|             háznál nem ugattak a kutyák az emberre, sőt egész az előszobáig
 282     3|            kutyák az emberre, sőt egész az előszobáig el lehete jutni
 283     3|            valakivel találkozott volna. Az előszoba is egészen üres
 284     3|          elfoglalva, a szobaleány pedig az úrhölgyek körül lesz.~Bárzsing
 285     3|              aki azokat mind megtartja, az a „világban jártas férfi”
 286     3|              házhoz érkezik látogatóba, az inastól megkérdezi: itthon
 287     3|                 látogatójegyét adja át, az illető szegleten behajtva;
 288     3|          szegleten behajtva; ha azonban az inas azt mondja, hogy az
 289     3|                az inas azt mondja, hogy az asszonyság is itthon van,
 290     3|               asszonyság is itthon van, az azt jelenti, hogy látogatásokat
 291     3|                megmondja a nevét, s míg az inas bejelenti, azalatt
 292     3|               valamije rendetlenségben. Az inas visszatértével pálcáját
 293     3|                semminemű utasítást arra az esetre, ha egy csepp inast
 294     3|               egy csepp inast sem talál az ember az előszobában.~Mit
 295     3|                inast sem talál az ember az előszobában.~Mit csináljon
 296     3|         szobájához vezet, nyitva van, s az ember kénytelen hallani
 297     3|                pöröl valakire. És mikor az a valaki nem más, mint a
 298     3|               előtt történt, amikor még az ajtókon való hallgatózás
 299     3|                 bizonyos lehetett volna az az újságíró, ki tudósítását
 300     3|              bizonyos lehetett volna az az újságíró, ki tudósítását
 301     3|       tudósítónk nyomán közöljük”, hogy az olvasó így kiáltott volna
 302     3|           kezdett lenni, még a fülét is az ajtóhoz tartotta.~A tekintetes
 303     3|         kisasszonyt dorgálá.~„…most van az utolsó óra: ha meg nem gondolod
 304     3|              azt nem érted, miért, mert az politika. Atyád e megye
 305     3|              fáklyászenét kapott, mikor az adminisztrátori rendszert
 306     3|             hogy mindenütt szónokoljon. Az úrbéri kérdésekben is nem
 307     3|         kérdésekben is nem atyád volt-e az, ki az ,örökváltság’ elve
 308     3|                 nem atyád volt-e az, ki az ,örökváltság’ elve mellett
 309     3|             hanem rögtöni megszüntetése az ,úrbér’-nek! Tudod-e, hogy
 310     3|                  Már most mit csináljon az atyád? Ha opponál neki,
 311     3|                 Gondold meg, ha egyszer az találna vele történni, ami
 312     3|            igaza van. De megköszönöm én az ilyen igazságot! Ha ez megtörténik,
 313     3|                 száraz kenyér is jó? De az egész ország birtokos nemessége
 314     3|              hiblihubli ifjú uraimékra. Az ilyen emberekkel vége van
 315     3|                 mi is becsültük Lávayt, az bizonyos; de ő az oka, hogy
 316     3|               Lávayt, az bizonyos; de ő az oka, hogy rossz társaságba
 317     3|             tudja minden ember, hogy ki az a Pusztafi, meg annak a
 318     3|                kötöttek volna. Ha őneki az ilyen emberek jobban tetszenek,
 319     3|           megtérés; ő elzárta maga elől az ajtókat, s neked ki kell
 320     3|              hogy észre sem vevé, midőn az előszobába Márton huszár
 321     3|              mert Márton kitárta előtte az ajtót, s nemsokára be is
 322     3|             bement, Márton kinn maradt; az utóbbi azt a pantomímiai
 323     3|                  olyanformán, mint akit az ajtón dobnak ki; ott megint
 324     3|             megint meggondolná magát, s az ablakon hajítaná ki, nagyot
 325     3|          hajítaná ki, nagyot ütve utána az öklével. E jelentékeny némajáték
 326     3|          beszédeknek semmi köze sincsen az arcok kedélyével: Hargitayné
 327     3|         Bárzsing. Magának jó ízlése van az ilyenekben. Azon perelek
 328     3|       leányommal, tán ki is hallatszott az előszobába, hogy mit tegyen
 329     3|           alkalmával. Ő nem akar sehogy az én ízlésemre térni; meglássuk,
 330     3|                mód volt a válogatásban: az asztalon hevert egy koszorú,
 331     3|                 oka volt zavarban lenni az ítélet kimondásával.~A rózsakoszorúval
 332     3|         mosollyal nyúlt a mirtusz után; az volt az ő választotta. Ezt
 333     3|                 a mirtusz után; az volt az ő választotta. Ezt azután
 334     3|               tért keresni talpainak, s az volt a Pusztafi által rábízott
 335     3|            Pusztafi által rábízott ügy.~Az ajtón át hallottakból ugyan
 336     3|               írt ajánlólevele mellett. Az ilyesmit nem lehet megtagadni.~
 337     3|              névvel van összekötve.~Ezt az elébb hallottak után ugyan
 338     3|             határozott, kemény betűkkel az ívre írta, s tárcájából
 339     3|               ezüst kétforintost kivéve az ívvel együtt odanyújtá Bárzsingnak.~
 340     3|             hátrafelé lépni, hogy egész az ajtóig jutván, mindig szemben
 341     3|                 úr sarkaival megakadván az említett maliciózus bútorban,
 342     3|        elfordítani, amelyik nem fordul. Az a hiányos társalgási könyv
 343     3|              Hargitay úr dolgozószobája az épület másik szárnyán volt.
 344     3|                 bőrbe kötött fóliánsok, az oroszlánlábú íróasztalon
 345     3|         segíteni. A megrakott pipatartó az íróasztal végében áll, antik
 346     3|                 rá. Ő menti magát, hogy az asszonyságoknál kívánt elébb
 347     3|              kívánt elébb tisztelkedni. Az helyes.~– Mármost tehát
 348     3|           tekintetre elárulja azt, ami. Az ő arcának nincs semmi titka.
 349     3|              rögtöni halállal halt meg. Az én családomban nem szoktak
 350     3|                haragos férfi arra, hogy az ő családjának ily kiváltságos
 351     3|               azért, hogy példa adassék az „ifjú óriásoknak”, mint
 352     3|              óriásoknak”, mint törjenek az ősi jogok bajnokai ellen.
 353     3|               volt kitépni szívéből azt az embert, akit eddig szeretett,
 354     3|            eddig szeretett, azért, mert az eddigi sarkalatos elvek
 355     3|           szónoklat által. Ilyen szépen az országgyűlésen is aligha
 356     3|                 részvéttel Fertőy –, ha az egész úgyis csak pro forma
 357     3|            okiratot –, tessék megérteni az e tárgyra vonatkozó pontot:~„…
 358     3|           szülői gondoskodásaim dacára, az én kinyilatkoztatott akaratom
 359     3|         rendelkezni hatalmamban állott, az én kedves sógoromat, Fertői
 360     3|                bízván kézbesítés végett az illetőnek.~A levél ekként
 361     3|              közt létezett, felbontani, az eljegyzést ünnepélyesen
 362     3|                  Hargitay János m. k.«„~Az eredeti levél már le volt
 363     3|           beszéd.~– Rögtön sietni fogok az átadásával.~– No, nem oly
 364     3|               ne fáradjon ön oda; tegye az ívet egy üres borítékba,
 365     3|                 melyre aztán kívül mind az öten felírták, hogy ez a
 366     3|       küldetésből.~– Nos, megkaptad azt az urat? – kérdé tőle Hargitay,
 367     3|                 ennek ugyan jóleshetett az a két forint! – döcögött
 368     3|                vendégeit, hogy már most az asszonyhoz jöjjenek át,
 369     3|       asszonyhoz jöjjenek át, itt levén az ebéd ideje; közel négy óra
 370     3|              ideje; közel négy óra már.~Az ebéd pompás volt, vidám
 371     3|                a holnapi nagy ünnepély. Az ifjú urak elmondták, hogy
 372     3|                 ez, amit mondani lehet; az, amivel Vörösmarty Szép
 373     3|                Ilonkájában köszönti fel az ismeretlen vadász Mátyás
 374     3|           szerette, senki sem tudta, mi az a Szép Ilonka, s mi az a
 375     3|               mi az a Szép Ilonka, s mi az a vadász-tószt, a válasz
 376     3|                van?~– Meg akarom szokni az éhezést – szólt vissza a
 377     4|                                         Az ünnepély~Másnap reggel az
 378     4|               Az ünnepély~Másnap reggel az utcák be voltak hintve zöld
 379     4|             fellombozva jegenyeágakkal, az ablakokban megjelentek a
 380     4|            légben: úgy látszott, mintha az egész város repülni készülne.~
 381     4|              város repülni készülne.~És az utcákon az ünnepi zaj; vasárnapi
 382     4|                 készülne.~És az utcákon az ünnepi zaj; vasárnapi öltözetű
 383     4|           rúddal maga a céhmester tartá az egyensúlyt; az iskolák növendékei
 384     4|          céhmester tartá az egyensúlyt; az iskolák növendékei hosszú
 385     4|        hangulatban van, s a kék dolmány az uralkodó szín, tökéletes
 386     4|         néptömeg e díszes csoportozatot az ünnepjárat hevélyében meg
 387     4|            hevélyében meg ne bolygassa.~Az ünnepély programjában a
 388     4|               programjában a múlt éjjel az a változtatás történt, hogy
 389     4|              nagyon keveset lehet látni az egész ünnepélyből, áll egy
 390     4|                öregebb, terepély fűzfa, az alatt van egy kis pad.~Ezen
 391     4|        hivatalokat; te menyasszonyt. És az a leány valóban megérdemli,
 392     4|              szív előtt meghunyászkodik az, s csak a gyávákat üldözi,
 393     4|                 a gyávákat üldözi, mint az ugató eb. Csak olyan soká
 394     4|                Csak olyan soká ne volna az este. Kivált az a néhány
 395     4|                ne volna az este. Kivált az a néhány óra, míg a processzió
 396     4|           földinduláskor. Vigyázz rá!~– Az igaz, hogy képtelen gondolat
 397     4|                megállj. Még úgyis korán az idő; nincs mért sietned.
 398     4|                épült. Ötvenkét év előtt az árvíz pusztította el; a
 399     4|              minden csapás üldözé, maga az alattuk álló föld is. És
 400     4|                mert aki azon belül van, az mindvégig sérthetetlen!”~
 401     4|              tartották hozzájárulhatóvá az utat. A gyaloghídon is annyi
 402     4|                hídon, s azt mondja rá: „Az ám”; pedig Márton a jobb
 403     4|            tornyok üdvkiáltása túlzengi az emberi riadalt, mely ezernyi
 404     4|             tetejéig és a háztetőkig; s az örömriadal úgy hömpölyög
 405     4|        tartással. És azután következnek az úrlovagok, pompás sujtásos
 406     4|             szem tekintetét.~Ki tehetne az ellen, ha ennyi ember töri
 407     4|          örvendetes „éljent” kiálthatni az ország legelső választott
 408     4|               mosolygások közül, mikkel az a nép üdvözletét viszonozza?~
 409     4|              meg is szaporodott azokkal az elemekkel, mik eddig a jegenyéket
 410     4|                 s amiknek meggyőződésük az, hogy amikor ilyen jó nap
 411     4|                a díszhintó a hídra ért, az örömujjongó tömeg egy perc
 412     4|               elfoglalta a gyaloghidat, az ellenálló őrséget elkapva,
 413     4|                  Azontúl nem állt semmi az útban. Aki a gyaloghídon
 414     4|              huszár Bélához fordulva.~– Az bizonyos. Mármost segítsünk,
 415     4|                annyi ideig, míg a nádor az asszonyoktól átveszi a koszorút,
 416     4|                 takarva, nem látták ezt az egész veszélyt, csupán az
 417     4|               az egész veszélyt, csupán az örömzajt hallották belőle,
 418     4|              örömzajt hallották belőle, az érkező nádor arcán függött
 419     4|                 ki leánya oldalán állt, az az ötlete jött, hogy egy
 420     4|                 leánya oldalán állt, az az ötlete jött, hogy egy egyszerű „
 421     4|             egész a tribünig szorította az ellenállhatlan néphatalom,
 422     5|                Ott, a diadal mámorában, az ünnepély fénykörében, a
 423     5|                 zuhantak a hullámsírba; az ünnepelt még láthatta a
 424     5|        választott bizottmány élén várta az ünnepélyes percet, melyben
 425     5|                 melyben a nép hódolatát az oly forrón óhajtva várt
 426     5|              mond. A nemzeti büszkeség, az ősi honszerelem és a ragaszkodó
 427     5|                bizonyára Hargitay arcán az élet maga sugárzik. Ilyen
 428     5|                sugárzik. Ilyen tekintet az, mely nem fél a holnap szelétől,
 429     5|            dicsekszik, hogy ez a nap ma az ő számára virradt.~Ismét
 430     5|           számára virradt.~Ismét lőnek; az ágyúdördülés megzörrenti
 431     5|                ágyúdördülés megzörrenti az ablakokat. Hargitay János
 432     5|                gőzös. Most történik meg az elfogadás. Most megszólalnak
 433     5|        megszólalnak a harangok. A menet az első diadalkapun jött át.
 434     5|              nép üdvkiáltása megzendül, az induló zenéje közbehangzik;
 435     5|                 a hídra fel. A zeneszó, az éljenriadás mind jobban
 436     5|              nagyobb, élesebb, áthatóbb az eddigi morajnál: az emberen
 437     5|            áthatóbb az eddigi morajnál: az emberen úgy végigborzong
 438     5|              ott?” – kérdezék egymástól az elsápadt férfiak ott az
 439     5|                 az elsápadt férfiak ott az ünnepélyes termekben; – „
 440     5|                  vész, vész!” Nemsokára az újratámadó népzaj is hirdette
 441     5|             népzaj is hirdette azt.~Ah, az egészen más zaj volt, mint
 442     5|              egészen más zaj volt, mint az elébbeni. Nem az a kitartó
 443     5|             volt, mint az elébbeni. Nem az a kitartó zengés, mely egyetlen „
 444     5|               sem jő onnan, hírt hozni. Az utcákon minden ablak tele
 445     5|               tud felelni; aki most jár az utcán, az mind a városból
 446     5|                  aki most jár az utcán, az mind a városból siet kifelé
 447     5|              Csak nagy későre fut végig az utcán egy öregasszony, kezeit
 448     5|         hánykodtatott lovasra Hargitay.~Az rá sem ért a kérdezőre feltekinteni,
 449     5|                  Leszakadt a dobogóhíd; az asszonyságok mind a Dunába
 450     5|    márványpallót.~Csakugyan igaza volt. Az ő ősei mind szemközt állva
 451     5|           mestergerendája kettéroppant, az alázuhanó szakasznak egyik
 452     5|                 azt összezúzta.~Néhány, az örökkévalósághoz számított
 453     5|          ölnyire a hídon alul fölmerült az alászakadt hídrész a víz
 454     5|                 alól.~Minő látvány volt az!~Száznál több nő és férfi,
 455     5|                 kábulatban engedi magát az egész embertömeg, lélekvesztő
 456     5|              Juditja, a nő és a leány s az elutasított szerető, Béla.~
 457     5|                  Abban a percben, midőn az ijesztő recsegés közepett
 458     5|               ijesztő recsegés közepett az egész tömeg, hidastul együtt
 459     5|              kezdett, Judit lelkének ez az egy betöltő gondolatja volt: „
 460     5|             magában: milyen érzés lehet az, mikor az ember egy magas
 461     5|            milyen érzés lehet az, mikor az ember egy magas helyről
 462     5|                 ember egy magas helyről az ismeretlen hullámsírba leugrik?
 463     5|        tarthat-e? nagy fájdalom lehet-e az? feljön-e a lélek a buborékokkal?
 464     5|           bántalmas gondolattal; csupán az tartotta vissza, hogy azt
 465     5|                most. Tehát így történik az legjobban.~E keserű nyugalomban
 466     5|            tudta hunyni a víz alatt.~És az rettenetes volt!~Látni maga
 467     5|               hánykódott, még vonaglott az átkozott zöld elem híg világában;
 468     5|                nyúltak egymás után, még az ajkak kiáltásra nyíltak,
 469     5|                 forogtak üregeikben… és az már a halál országa volt.~
 470     5|               kezdé, amint fölötte azok az apró halacskák rajzanak,
 471     5|             hozzá! Kedvesének arca volt az!~Midőn ez arc megjelent
 472     5|               midőn szemei megpillanták az isten szép világát, midőn
 473     5|            szabad lehelettel átszívhatá az áldott levegőt, és midőn
 474     5|               vállára borult, ah, akkor az a gondolatja támadt, hogy
 475     5|                 gondolatja támadt, hogy az élet nagyon szép.~Megmenekülni!
 476     5|              akiért meg akart halni! Ez az érzés, ez az eszme egy percig
 477     5|            akart halni! Ez az érzés, ez az eszme egy percig üdvözültté
 478     5|              rokon a kárhozattal.~– Hát az anyám!~S mintha rögtön válasz
 479     5|            gyermekét, midőn azt kedvese az életnek és az élet hosszú
 480     5|               azt kedvese az életnek és az élet hosszú rejtelmeinek
 481     5|            karja újra felragadta őt, de az erőszakos kéz folyvást tartotta
 482     5|               menekülj magad!” Nem volt az szó, csak gondolat volt,
 483     5|               gondolatját is meghallja.~Az erőszakos kéz pedig folyvást
 484     5|                 mely agyát elkábította; az a pillanat volt ez, midőn
 485     5|                 eszmél, gondolkozik, de az idegek más úrnak fogadják
 486     5|                 nem akarta elereszteni.~Az öntudat elhagyta egészen;
 487     5|            felveté magát: e rándulástól az üldöző elmaradt tőle, s
 488     5|           fogózott belé; – akárki volt, az már halott…~És most Judit
 489     5|             vízfenékre, a két lélek fel az égbe…~– Hahó! Béla! Ide! –
 490     5|               csak egy férfi ült abban. Az volt Pusztafi.~E csónakban
 491     5|              halakat horogra; míg mások az ünnepély zaját növelni siettek,
 492     5|              megismerte barátját, amint az küzdve dolgozott a hullámok
 493     5|                nem hallotta már szavát; az őrült ölelés őt is vesztébe
 494     5|           egymáshoz tapadó főt odavette az ölébe, lesimítá homlokaikról
 495     5|            ölébe, lesimítá homlokaikról az összecsapzott hajfürtöket;
 496     5|           csónakot, szemeit le nem véve az ölében fekvő két hideg,
 497     5|                a legszebb idő kedvezett az ünnepélynek, a nap forrón
 498     5|       ünnepélynek, a nap forrón sütött, az ég derült volt, az elszórt
 499     5|              sütött, az ég derült volt, az elszórt fű illatozott az
 500     5|                az elszórt fű illatozott az utcákon.~