Fejezet
1 El| egyes életregény alakulására oly határozott befolyással bírt
2 1| elő; magának Vencinek is oly vidám mosolyra van nyitva
3 1| mosolygást, s komoly arcot ölt; oly rögtöni átmenettel, hogy
4 1| Köszönöm.~– Lávay úr megint oly későn jött – szól az ozsonnaasztal
5 1| okozza, hogy önt Hargitayék oly egyszerre szándékosan kerülni
6 1| szomszédaikat rágalmazzák-e, mikor oly nekitüzesedve fecsegnek.~–
7 2| Holdváryéknak.~Pusztafi oly büszkén, mintha az egész
8 2| mindenekfelett becsülöm, oly szerencsés, hogy kegyed
9 2| nem érek rá, nem vagyok oly helyzetben; magam aláírok
10 2| milyen kár, hogy a gyermekek oly nagyra megnőnek! Oh, milyen
11 2| könnyragyogáson keresztül oly féltve, oly szeretve nézett
12 2| könnyragyogáson keresztül oly féltve, oly szeretve nézett fiára, hogy
13 2| Magyarországnál”, különösen oly emberek irányában használtatva,
14 3| néha egy-egy szót, de azt oly halkan tevé, hogy nem lehetett
15 3| dolgon, mert leánya szavait oly hangosan ismétlé, hogy Bárzsing
16 3| kisasszony részéről, de ismét oly halk, alányomott hangon,
17 3| az átadásával.~– No, nem oly sürgetős. Halaszthatja ebéd
18 5| melyben a nép hódolatát az oly forrón óhajtva várt vendég
19 5| a víz átlátszó tömegén, oly zöldnek látszott körüle
20 6| mikor aztán a páholyok is oly tömve voltak, mint a többi
21 6| szépen, csendesen hazament.~S oly nyugodt éj következett a
22 7| szülői egy nap egyszerre oly gyászos halállal kimúltak.
23 7| nyájasan mosolygott rá, éppen oly forrón szorítá meg kezét,
24 8| világnézet egészíti ki most is.~Oly feszesen ballag végig most
25 8| hogy ki az, aki otthon oly hangosan sír.~Kapor András
26 8| A tűz arcába világít, s oly rossz, oly ádáz vonásokat
27 8| arcába világít, s oly rossz, oly ádáz vonásokat világít meg
28 8| vagyonából kizárja, a házat oly feltétellel hagyta meg neki,
29 9| nekem be „kell” mennem.~Ez oly határozottan volt mondva,
30 10| Judit azután nem volt többé oly halovány. Bélától még írott
31 10| azokat megfejteni, s ezek oly ravaszok, oly kitanultak,
32 10| megfejteni, s ezek oly ravaszok, oly kitanultak, hogy az eléjük
33 11| halottat lel, kinek arca oly ismerős, akkor gondol csak
34 11| hidegen, és e hidegség is oly epesárga volt.~– Tessék
35 12| végjelenése az életnek, mindent oly közel látott, hallott, érzett
36 12| tűz eltartott odáig.~Midőn oly messze járt már a nádcsalitban,
37 12| idétlen üvöltéssel.~Pusztafi oly utálattal volt e cudar halottevők
38 13| elfelednél; s ha egykor ismét oly boldog lész, mint ahogy
39 13| mély keserűséggel.~– Óh, oly messze én nem gondolkozom.
40 13| társára találjon?!~A nő oly erővel ragadta meg e szavaknál
41 13| azt az ellenségét, akit oly biztos martalékul látott
42 13| négy vágtató paripával jött oly gyorsan, mintha elragadták
43 13| mindkettőnek arca, mely oly halvány volt eddig. Béla
44 13| csodával volt határos; pedig oly egyszerű az, mint a Columbus
45 14| rebegé:~– Megbocsásson ön, én oly rettegő vagyok. Minden megrémít.~
46 14| nap a forró napon járok, oly barna lesz arcom, mint az
47 14| nagy szerencsétlenség órája oly váratlanul; a nagy úr leánya
48 15| senki.~De Judit rettegése oly nagy volt, hogy nem oszthatta
49 16| szegénynek.~Pedig az idő oly rossz volt, és a nő oly
50 16| oly rossz volt, és a nő oly fáradt.~A zivatar haragjában
51 16| alakjának.~És az időjárás is oly kegyetlen volt.~A tegnapelőtti
52 16| hegyek állják el, miken oly óriásokká nőttek a bükkfák,
53 16| nem mélyed. Judit idegeire oly lázítólap hatott e jelenet.
54 16| hatott e jelenet. Ha most itt oly nyomorultul el kellene veszni!
55 16| önfeláldozás, emberek közt oly ritka erények, nála – mindennapi
56 16| már helyben voltak.~Szíve oly sebesen dobogott, erei úgy
57 17| fenekére… Az a halál nem volt oly irtózatos, mint ez. Halva
58 17| átmelegíteni, a másik kétkedő férfi oly szánakozva tekinte le rá: „
59 18| Róbertet; miért magasztalja oly sóhajtozva; miért mondja
60 18| szabójának felmondott, mivel az oly ügyetlen volt, hogy a gyászruhákat
61 19| valakinek, hogy miért sikoltott oly rémülten, midőn amaz ablakhoz
62 19| tömeg volt; minden csontja oly apróra törve, mintha mozsárban
63 19| iparkodott tudtára adni, amit az oly aggódva kívánt megtudni.~
64 21| szereti, mint én, s aki magát oly mértékben tette érdemessé
65 21| ismét; de nem igaz; Judit oly tiszta és hű, mint egy angyal.
66 21| ajkairól, amik beszéd közben oly szépek voltak, s Szerafinnek
67 21| én kertészemről ne tessék oly lenézőleg beszélni. Nekem
68 21| nyugtatva; Béla valóban oly ügyesen játszotta szerepét,
69 21| Amit németül beszél, az oly valóságos „gmoan” dialektus
70 21| rendszabályozott volna.~Most Fertőy oly közel állt Bélához, hogy
71 21| gyanút költött volna.~Valóban oly jól játszott, hogy Fertőyt
72 21| azt a jelenetet a herceg oly tréfásnak találta, hogy
73 22| szavalatát senki sem kíséri oly figyelemmel, mint Béla ott
74 22| lépett, de Béla minden tapsra oly féltékeny azért. A szerelem
75 22| összeszólalkozva, általa oly módon sértetett meg, aminőt
76 22| vidéki városban nem lenne oly veszély Bélára nézve, ha
77 22| keresztüllövellő szívmelegség oly élethűen volt világnak adva.~
78 22| mellyel a reménytelen bánat oly márványszerűvé változtatja
79 22| oltalomnak Bélára nézve az oly küzdelmesen szerzett védlevelet.
80 23| egyedül”.~Hanem Szerafin oly művésznő volt az életben!
81 23| emberek szeme láttára mindig oly udvarlókat vont maga körül,
82 23| átcsap az ízlése megint oly alanti régiókba, hogy minden
83 23| láttam lerajzolva, s mikről oly elevenen tudtam álmodni.~
84 23| magamat a tükrökben. Az oly borzasztó volt. Egy skarlátvörös
85 25| asszonynéném, hogy be ne jöjjek, oly kínálgatólag tekingetnek
86 25| vagyok elfáradva, de lábaim oly nehezek, mint az ólom.~–
87 25| mende-mondák után nem járok; de az oly eltakarhatatlan gyalázat,
88 26| világ.~S ha még e világnak oly őrangyala is van, mint Bélának
89 26| Judit, s a börtönben egy oly világító új fény, minő egy
90 26| elég vigasztaló tudat volt oly iratot szerezhetni, mely
91 26| őt ismét kibocsássa egy oly lenge életvesztőn egy olyan
92 26| gondolatban, hogy íme az, akit oly hévvel, oly régen, oly igazán
93 26| íme az, akit oly hévvel, oly régen, oly igazán szeretett,
94 26| akit oly hévvel, oly régen, oly igazán szeretett, most egyedül
95 26| az övé, egészen, egyedül, oly tökéletesen, mint az anyáé
96 26| értesítenünk.~– Sajnálom, hogy oly soká kínoztam, és hagytam
97 26| jönni. Erőt vett magán; oly fennhangon, amint bírt,
98 27| világ.~S ha még e világnak oly őrangyala is van, mint Bélának
99 27| Judit, s a börtönben egy oly világító új fény, minő egy
100 27| elég vigasztaló tudat volt oly iratot szerezhetni, mely
101 27| őt ismét kibocsássa egy oly lenge életvesztőn egy olyan
102 27| gondolatban, hogy íme az, akit oly hévvel, oly régen, oly igazán
103 27| íme az, akit oly hévvel, oly régen, oly igazán szeretett,
104 27| akit oly hévvel, oly régen, oly igazán szeretett, most egyedül
105 27| az övé, egészen, egyedül, oly tökéletesen, mint az anyáé
106 27| értesítenünk.~– Sajnálom, hogy oly soká kínoztam, és hagytam
107 27| jönni. Erőt vett magán; oly fennhangon, amint bírt,
108 28| egyedül.~– Uram – szólt Béla oly közel lépve ellenfeléhez,
109 28| titok, mi vonzza az asszonyt oly gyakran és erősen a Volozov
110 28| Hihettem-e én azt, hogy ön, ki oly gyöngéd fiú volt, szegény
111 28| szólt Béla keserűen. – Oly rosszul állna önre nézve
112 28| átengedésével.~– Miért ön oly nagylelkű, hogy harmadát
113 29| juttathatná önnek a kezébe oly roncsolt állapotban, amikor
114 29| S ön azt hiszi, hogy én oly semmirekellő gazember tudnék
115 29| azt újra fölvenni akarni. Oly megvető arccal dobta azt
116 29| hogy az, akinek a leveleit oly kedvesen várták egykor,
117 29| Nem. De az írás mégis oly hasonlatos.~Judit szemei
118 29| ismerte jól azt a kezet, mely oly híven tud idegen aláírásokat
119 29| ment. Már akkor nem volt oly halavány.~– Azt mondtad,
120 30| mintha az a hajnalpír, mely oly idegen vendége a liliomarcnak,
121 30| féltékenység, s a sok apróságból oly általános tömkeleg támad,
122 30| gyűlöletével, hogy éppen oly engesztelhetlen szívet talál
123 30| kezeit, fölnézett Bélára, s oly könyörögve, oly benső remegéssel
124 30| Bélára, s oly könyörögve, oly benső remegéssel kérdezé
125 30| mondhatok kegyednek, hogy oly jóvátehetlen balsors fogja
126 30| a rendezését, aki pedig oly részeg már, hogy mindent
127 30| Hiszen nem volt csoda, oly halálos ijedelem után. És
128 32| után hagyogatták el egykor oly mulatságos tanyáikat. A
129 32| szokott sétája után a hajdan oly ismerős utcán, szomorúan
130 32| asszonyom, ha Judit nem volna oly szép, oly okos, oly jó,
131 32| Judit nem volna oly szép, oly okos, oly jó, mint amilyen,
132 32| volna oly szép, oly okos, oly jó, mint amilyen, hanem
133 32| azt senkinek. Judit, ki oly híven tud szeretni; Judit,
134 32| tud szeretni; Judit, ki oly büszke, nem mutatja azt,
135 32| férjéveli menyegzője előtt oly haragosan elutasított; ez
136 32| amikor a regény tárgya oly régiókba száll alá, amik
137 32| Mindjárt beszélek. Kegyed is oly büszke gyermek volt. Óh,
138 32| neve takarta azt. Lehet oly neme a büszkeségnek, mely
139 33| átvirrasztott éj delejes mámora, ami oly szédítő a férfiakra nézve;
140 33| Fertőy úr ellen.~Szerafin oly hangnyomattal mondta azt
141 33| ha ön írta azt?~Szerafin oly csábító bizalmasan nézett
142 33| is. A pólusi éjszakák nem oly hidegek, mint ez a gúny,
143 34| Fertőy nyomorultul elesett. Oly menthetetlenül elbukott,
144 34| amivel az anyag bölcsei oly szépen megnyugtatják hívőiket,
145 34| a papírt sem, mely pedig oly jó titoktartó.~Ama jelenet
146 34| fényesebb körülmények között, oly félve húzódott előle kocsija
147 34| rég látott barátját, ki oly büszke volt, hogy még vele
148 34| eszméi, amiről Pusztafi oly futólag beszélt.~– Tehát
149 34| világot szidni, de senki oly kegyetlen kritikát nem mondott
150 Ut| szabadelvű tehetségekből. Újévre oly nagy előfizető közönség
151 Ut| börtönben pedig a katonák oly emberségesen bántak velünk,
|