Fejezet
1 1| ki van tiltva a háztul.~– Óh, persze! Én a szobaleánytul
2 1| mosolygással Blumné asszonyság.~– Óh, Lávay úr híres szavaló! –
3 1| interpellálta Blumné Szerafint.~– Óh, miért ne? Szegény cselszövő
4 2| a jég hátán is megélsz. Óh, a szerelem sok embert kényszerített
5 2| már életrevalóvá lenni.~– Óh, hidd el, hogy én minden
6 2| feszítsd meg”-et kiált, óh, mint dobog akkor a szegény
7 2| szegény özvegyasszony szíve! Óh, milyen kár, hogy a gyermekek
8 2| Semmi sincs. Eleget eszem.~– Óh, arra mondják, hogy eleget
9 2| kivált ha Béláról volt szó.~– Óh, az én Bélámnak már nincs
10 2| magasabb fog lenni, mint más.~– Óh, én örülni fogok rajta,
11 2| ellenségeinek meg tud felelni.~– Óh, azt szeretném is látni!
12 2| következni talál?~– Felelek.~– Óh, ne tessék semmitől tartani –
13 2| nagyon tisztelt hazafi.~– Óh, igen szívesen, csak csináltasson
14 2| megcirógatta a fejét: „Óh, te okos, te kedves állat,
15 3| nem tartja meg a szavát.~– Óh, tehát megint irodalmi koldulás!
16 5| ordítása tölté be a levegőt.~Óh, milyen ünnepély volt ez!~
17 5| visszafelé a folyamhoz… Óh, milyen ünnep ez!~Hargitay
18 5| lázhidegtől rázott hangon rebegi: „Óh, Jézus Máriám! Óh, Jézus
19 5| rebegi: „Óh, Jézus Máriám! Óh, Jézus Máriám!”~Ez a városházához
20 5| ablakából: „Mi történt?”~Óh, hiszen minden ablakból
21 5| felelt semmi mást, csak: „Óh, Jézus Máriám!”~Amint ennek
22 6| nyerte meg tetszését.~– Óh, miért nem? – szólt a költő
23 6| dicsekedhetik saját talentumaival.~– Óh, Pusztafi úr, ha hallaná
24 6| találja egy nővel küzdeni.~– „Óh, nő, nagy a te szerelmed!” –
25 6| én nevem meg Pusztafi.~– Óh, kérem. Ezer örömmel. Van
26 6| színháznál meg foga kapni.~– Óh, nem sietős.~A kis sánta
27 6| bántsátok, ne bántsátok őt!”~Óh, milyen nagyon meg fog bukni! –
28 8| Ki ez a gonosz ellenség? Óh, az a nagy városok, várak
29 8| tudakozódék kíváncsian Fertőy.~– Óh…~– Oltásra természetesen
30 8| hídon jött ön keresztül?~– Óh, dehogy jöttem; hisz az
31 9| írok. Férfiak divatjait. Óh, milyen változandó a nők
32 9| levesmerő kanállal kell enni.~Óh, hát még vendégek is vannak?~
33 9| valami veszedelem?~– Nem, óh, nem; az nem történt – sietett
34 9| ismeri ön Bárzsing urat?~– Óh, igen. Most ment be a kártyázó
35 9| fogok rendelni e tárgyban.~– Óh, uram, nem vizsgálatért
36 9| pedig nem fogom önt megölni, óh, nem, az ön halálának terhét
37 10| jöttem ide útlevélért.~– Óh, azt majd eszközlök én ki
38 10| még a felső táborban?~– Óh, akárhányszor.~– Ugyan kérlek,
39 12| megkérdezni eltűnt férje után? Óh, mi nagyon, nagyon szerettük
40 12| amint arcomhoz verődnek!… Óh, be rút!…~A szenvedő bajnok
41 12| mely arcát éri, fázni fog… Óh, bajtárs, gyűrűmet el ne
42 13| Béla mély keserűséggel.~– Óh, oly messze én nem gondolkozom.
43 13| halni én is ott leszek!~– Óh, tudom. És ez fáj legjobban
44 14| alakra mutatva.~– Nem, nem, óh, nem – biztosítá őt keserves
45 14| az ott? Ki van ottan?~– Óh, ne nézze meg, ne menjen
46 14| bizalmatlankodott bennem.~– Óh, ne csodálja azt, én most
47 14| jó barátnak általadjon?~– Óh, szóljon hát kegyed, hogy
48 14| kísérték. Így letarolva!~Óh, mennyire lehet szeretni
49 15| kérdőre nem vonatnak.~– Óh, istenem! Nekem még ez éjjel
50 15| a csónakomat elvitték.~– Óh, én tudom, hogy önnek még
51 15| szabadon, aki be akar menni.~– Óh, de akkor már késő; akkor
52 15| akkor már hasztalan menni. Óh, hogy én azt nem mondhatom
53 15| az anya, most a feleség.~Óh, az ég legerősebb oltalma
54 15| hogy a csel sikerüljön. Óh, e kegyetlen gondolatáért
55 15| nyugtalanul hullámzott, óh, az megtudta volna, hogy
56 16| metszette ide: „Judit és Béla”. Óh, istenem!~Azzal ráborult
57 16| jó Teréz; hol van Béla?~– Óh, irgalmas istenem. Ilyen
58 17| akkor gondolkozik!? Mi az, óh, bölcsei a mindenható anyagnak,
59 17| valami nyomot felfedezni?~– Óh, igen. A kondások az erdőn
60 17| nehogy elmondja valakinek.~– Óh, dehogy szólok. Tessék még
61 17| és fogcsikorgatás kínját; óh, de mi ez a kétségbeeséshez,
62 17| meghalok én, tagadva az istent… Óh, anyám, anyám!… A te átkod
63 17| hideg kezed messzire elér!… Óh, miért nem követtelek le
64 17| hallok, tudok, rettegek… Óh, isten! isten!… Nem segítesz-e
65 17| engemet is oda tegyen vele.~Óh, ami kezdete az üdvnek,
66 17| megölöm, aki hozzája nyúl.”~Óh, e szavaknak melegét érzi
67 17| kell éledni attól újra.~Óh, mily édes volt e szavak
68 17| cselekszel? – Ne kísérts istent!~Óh, e fehér arcra, fekete szemekre
69 17| a veríték csorgott alá. Óh, ez rettenetes harc volt.
70 18| csak itt toppan előttünk. Óh, szegény Róbert! Bizonyosan
71 18| védelmezi magát ellene.~– Óh, ha! Az Fertőy dolga, a
72 18| viszony áll fenn közöttünk.~– Óh, tudom! Néha még együtt
73 18| múlva csakugyan elutazik.~– Óh, azt tudom, hanem csak Varsóig.~–
74 21| összecsókolá e kezet, és sírt.~– Óh, e kéznek alacsony munkát
75 21| lehozni volt hivatva!~– Óh, asszonyom – szólt az ifjú –,
76 21| Ezen meg lehetne őrülni.~– Óh, nem, asszonyom; ettől a
77 21| Juditot ártatlanul szólják. Óh, nekem jól esnék az, ha
78 21| és hű, mint egy angyal. Óh, érzi-e ön azt a rettenetes
79 21| kérdé tréfásan a herceg.~– Óh, ha azt tudom, hogy ő ijesztget,
80 21| rendeltem meg hármunk számára.~– Óh, szép nagysád, az én kertészemről
81 21| valamely magas úrhölgy nevét?~– Óh, igen – bizonyítá a herceg –,
82 22| Juditnak küldi „valaki”. Óh, mint szerette volna azt
83 22| Judit nem jár ekvipázson. Óh, az nem a nagy urak kegyence,
84 23| golyó átfúródott rajta.~Óh, milyen nehéz volt ebből
85 23| éreztem nyakamon.”~ ~„Óh, mint irtózom az elalvástól.~
86 23| szőnyegen, ott ébredtem fel.~Óh, én istenem, örökké fog-e
87 24| Tessék leülni kérem.~– Óh, köszönöm. Nagyon örülök
88 24| ami számomra legáltatott, óh, nem. De a holtak végakarata
89 24| is beavatni a tervbe?~– Óh, nem. Adhatnak az emberek
90 24| bizonyos elárulhatja.~– Óh, afelől egész biztos vagyok! –
91 24| mint én fogom az önét.~– Óh, az természetes. De hát
92 24| állt ön bosszút Lávayn?~– Óh, nem. Nekem az nagyon tetszik,
93 25| ideje van, annál jobb ízű.~– Óh, amilyen az enyim, arról
94 25| asszonysággal szemközt.~– Óh, igen, emlékezem rá, öcsémuram.
95 25| ő be tegnap a kertjébe. Óh, milyen szerencsétlenség!~–
96 26| padláson, pincében keresték.~Óh, a nők nagyon erősek a félteni
97 26| mielőtt született volna! Óh, e gondolatban van valami,
98 26| kezeibe.~– Ne öljön meg; óh, ne öljön meg. Hiszen én
99 27| padláson, pincében keresték.~Óh, a nők nagyon erősek a félteni
100 27| mielőtt született volna! Óh, e gondolatban van valami,
101 27| kezeibe.~– Ne öljön meg; óh, ne öljön meg. Hiszen én
102 28| oka, hogy én idejöttem; óh, miért jöttem én ide? Mi
103 28| értem, miről lehet szó?” Óh, én nagyon jól tudom, minő
104 29| hogy divatban maradjanak. Óh, ez nagy előnyük az embereknek
105 29| megcsókolta neje homlokát.~– Óh, asszony, nagy a te hited.~–
106 29| barátkozzunk.~– Teszem-e én azt?~– Óh, kérlek. Mikor karodba fogózva
107 29| gyöngéden vállára hajolva.~– Óh nem – viszonza Béla keserűen –,
108 29| maga. És igaza is volt.~– Óh, kedves anyám – szólt Judit,
109 29| elborult tekintetet az ő arcán?~Óh, valóban egy szerető asszony,
110 29| kockáztatott-e sokat.~– Óh, igen sokat! Majd annak
111 29| kérdé Judit elbámulva.~– Óh, nagyon jól ismerem a tekintetes
112 29| Hargitay úrtól Komáromból? Óh, ez írást nagyon jól ismerem.~
113 30| aki az ügyvédnek neje. Óh, ebből olyan szép láncos
114 30| ügyvéd, mert nyelvzárt kap.~– Óh, ne törődjék ön most védencével,
115 31| a megboldogult írásához.~Óh! Egy évtized és minden ember
116 31| Bizonyosan a színházba!~– Óh, nem. A hetivásárba megyek,
117 31| Kegyedet én meg fogom téríteni. Óh, én már sokakat megtérítettem,
118 31| tudok, csak magyarul?~– Óh, kérem, a szellemek minden
119 31| képességei halála után. Óh, erről egész könyvek vannak
120 31| megszakítva a hosszú hallgatást.~– Óh, igen csodálatos – viszonza
121 31| Judit az öregasszonyt.~– Óh, ne tarts valami bolondtól.
122 32| Béla?!~– Az, a fiam.~– Óh, ezt szörnyűség kegyedtől
123 32| Judit kedvesét?~– Van.~– Óh, az nagyon rossz-szívű,
124 32| szüntelenül efelől gondolkozik. Óh, uram, ettől az asszonytól
125 32| oly büszke gyermek volt. Óh, én azért soha meg nem szólítottam.
126 32| Mert már tudom előre.~– Óh, kedves Szerafin, azt nem
127 33| Judit pörében.~– Juditéban? Óh, azon nem dolgoztam semmit.
128 33| olvasatlan írjam alá?~– Óh, nem. Kegyednek figyelemmel
129 33| is megbecstelenítsen?”~– Óh! – nyögött, mint a halálra
130 33| nekik fizetve valahára! Óh, sok volt a rováson, de
131 34| a nefelejcs: ~Gyűrűmet, óh kedvesem, el ne felejtsd!~
132 34| hallat a puszta vadon.”~Óh, ha tudta volna, aki e költeményeket
133 34| megszökött.~– Megszökött?~– Óh, bizonyos légy arról az
134 34| homlokára ütött tenyerével.~– Óh, én amerikai bölény! Hogy
135 34| agyonitta magát.” – Hahaha!~– Óh, kérlek, ne szólj, ne nevess
136 35| jönni hozzám, bizonyosan.~Óh, csak én tudnék meghalni
137 35| vádoló tekintetét?~Megöl.~Óh, bár tenné azt gyorsan,
138 35| végigfuvallja őt a sírbolti szellő?~Óh, e kép irtózatos lesz! És
139 35| gúnyoltak, hogy halovány vagyok; óh, ezentúl a szégyen pírja
140 35| hogy „vesztit érzi”.~– Óh, az ilyen szép asszony nem
|