Fejezet

  1    El|              még akkor is eszméikhez, midőn azok már kimentek a divatból?~
  2     1|         magának a lakosság jólétéről, midőn a templomokból kijövő köznépet
  3     1|          találjuk diadalra jutottnak, midőn vándorszínészek pártolása,
  4     1|  meghamisíthatlan tény marad az, hogy midőn ** herceg, ki a portugalli
  5     1|        megállapított tény marad, hogy midőn a védegylet esztendeje volt,
  6     1|           napja is ki volt már tűzve, midőn éppen a határidő előtt egy
  7     1|              megyei életben szerzett. Midőn tehát önnek, a megyei fiatalság
  8     1|         azután érté meg a fordulatot, midőn háta mögött a fiatal hadnagy
  9     1|            maga után az utolsó ajtót, midőn a hahota újra kezdődött.~
 10     2|             különösen ily alkalommal, midőn a holnap leendő nagy ünnepélyre
 11     2|            még azon időkből népszerű, midőn négyéves korában az alcsuti
 12     2|           pedig éppen diadalnap volt, midőn a cenzúrát letette, s praeclarumos
 13     2|         válogatta arcához a színeket, midőn salátazöld magyarkát öltött
 14     3|    kulcslyukhoz, hogy észre sem vevé, midőn az előszobába Márton huszár
 15     4|              bejárásnál, és most még, midőn a nép csendes hangulatban
 16     5|              milyen ünnepély volt ez!~Midőn a zászlós diadalíveken át
 17     5|              egy pillanatot vet belé, midőn a monostori első ágyúszó
 18     5|                Mint nagy vész idején, midőn mindenkinek menteni, menekülni
 19     5|                Béla.~Abban a percben, midőn az ijesztő recsegés közepett
 20     5|              öntudatát, még akkor is, midőn a következő percben a hullám
 21     5|              Kedvesének arca volt az!~Midőn ez arc megjelent a leány
 22     5|              megjelent a leány előtt, midőn e mentő kéz megragadta karját,
 23     5|          mentő kéz megragadta karját, midőn egy perc múlva szétváltak
 24     5|        szétváltak a habok feje körül, midőn szemei megpillanták az isten
 25     5|   megpillanták az isten szép világát, midőn egy szabad lehelettel átszívhatá
 26     5|      átszívhatá az áldott levegőt, és midőn arca kedvese vállára borult,
 27     5|          hozzá, megragadva gyermekét, midőn azt kedvese az életnek és
 28     5|                az a pillanat volt ez, midőn a test és a lélek már különválva
 29     6|              engedett engem meghalni, midőn én akartam. Visszahozott
 30     6|               Visszahozott az életre, midőn már a halálban célt értem,
 31     6|         levéltárában van, s én akkor, midőn Bélának kezemet nyújtom,
 32     6|             mik a világot képviselik, midőn ott künn maga a külvilág
 33     6|              lelkével játszani akkor, midőn a külesemények is játszottak
 34     7|                a magáéval visszatért.~Midőn felbontá a levelet, valami
 35     7|            apróságot beszerzett, hogy midőn kedvesének azt mondja: „
 36     7|            Béla volt, a nő édesanyja.~Midőn Béla nem láthatá, Judit
 37     8|              társalgás folyt javában, midőn Bárzsing odaérkezett.~Tudta
 38     9|          Másnapra fordult már az idő, midőn egyszer ismét híre futamodék,
 39     9|           belőle az asszonyi harag, s midőn az egyik pisztolyt kezébe
 40    10|              bicegő alakkal; egyszer, midőn amaz emlékezetes napon Juditnak
 41    12|             de a tűz eltartott odáig.~Midőn oly messze járt már a nádcsalitban,
 42    12|               vele, mint a fáklyával.~Midőn a fűzfához visszatért, irtózva
 43    13|             nincs miért tovább élnem. Midőn soraimat olvasod, én már
 44    13|                hogy vétkezém ellened, midőn ily balsorshoz, mint az
 45    13|              akkor is becsülni fogsz, midőn nem szerethetsz többé. Lelkem,
 46    13|             sírjon, mint egy gyermek, midőn ezt a nőt karjai közt tartá.
 47    13|             el őket még az utazóktól.~Midőn az erdő szélihez értek,
 48    15|          Amint mondá, késő este lett, midőn a füzesi nyárfaerdőhöz és
 49    15|            színt.~Ott állt zongorája, midőn Béla kedvenc dalát utolszor
 50    15|    serpenyőben süstörékelt valami jó, midőn az első szoba ajtaja félig
 51    15|            vérét fejébe érzé tódulni, midőn ez ismerős arcot meglátta.
 52    15|             minden terhes fellegével, midőn e kérdésre válaszolt:~–
 53    15|              sikoltása tört ki ajkán, midőn egy pillantást vetett belé.~
 54    16|               Hogy fogja őt meglepni, midőn a kis udvartelkes házban
 55    16|      elmélyedve ül, vagy talán éjjel, midőn alszik. Hogy fogja be szemeit
 56    16|              ültünk! Idáig kísért el, midőn elbúcsúzott tőlem; én nem
 57    17|        bölcsei a mindenható anyagnak, midőn a tudomány semmi mozzanatát
 58    17|        magyarázó vegytani működésnek, midőn az anyag már bevégzé halálát,
 59    17|            akarata, vágya és félelme, midőn az idegekhez semmi köze
 60    17|            fölötte beszélnek; hallja, midőn az öltöztető asszonyok suttogják: „
 61    17|            nem érzi homlokán; hallja, midőn mondják: „Jegygyűrűjét vonjuk
 62    17|                Oh, siess, siess!~Csak midőn az ajtó előtt hangzottak
 63    17|            előtt hangzottak a léptek, midőn a csendőr a zárva talált
 64    17|            találkozott az orvossal, s midőn megállítá, hogy tudassa
 65    17|                mire a kór megfordult, midőn eszmélete, életereje visszatért,
 66    19|             gyűrű?~Ha Szerafin akkor, midőn magához tért otthon puha
 67    19|             lehet némítani; de akkor, midőn más boldog számára csend
 68    19|               sikoltott oly rémülten, midőn amaz ablakhoz lépett, s
 69    19|            csoport határőrre bukkant, midőn a havasokon keresztül akart
 70    19|         izenetét Szerafinnal tudatni, midőn ott látta őt sétálni ablaka
 71    21|         ingerültséget érzett magában, midőn velük egyedül maradt; nem
 72    21|               Én láttam Fertőy arcát, midőn az sokáig önre függeszté
 73    21|         annyiszor mondtam azt másnak, midőn nem volt igaz; de van egy
 74    21|          szakítok le saját szívemből, midőn azt mondom önnek, hogy Juditot
 75    21|             lecsüggesztett arcára, de midőn Juditról, a vele találkozás
 76    22|       visszaadni a nő kétségbeesését, midőn a királynő és a szerető
 77    22|          öltözve az első felvonásban, midőn az ügyelő ismét bekocogtat
 78    22|             még elejét fogom vehetni. Midőn legközelebb Fertőyvel herceg
 79    22|               el már ez esemény után, midőn levelet kapok Szélaknaynétól,
 80    22|          minden várakozást fölülmúlt. Midőn magában küzd; menteni akarva
 81    22|        haragjában vérpadra taszított, midőn egy külső és egy belső ember
 82    22|              a kedves fő legördült, s midőn a királyné leomlik a porba,
 83    22|             azután is a földön fekve, midőn a függöny legördült, s látták
 84    22|             egészen csöndes volt már, midőn utolszor nyílt az öltöző
 85    22|            figyelmesen nézett arcába, midőn az a kettős lámpa világába
 86    22|              a némán rebegő ajkakhoz. Midőn ajkaihoz ért, nem bírt magával
 87    22|             boldogul bírta az élőt; s midőn jöttek események, mik mindenkit
 88    23|               a beteg ágya mellett, s midőn látta, hogy az nem ismer
 89    23|         meghal.~Olyan borzasztó volt, midőn arca elkékült, és még egyre
 90    23|            Valóban reszketett a keze, midőn az acélláncot a hófehér
 91    23|               érhetetlenül nyögött, s midőn a lánc kezére volt kapcsolva,
 92    25|     asszonynéném – dicsekedék Blumné, midőn a dinnyeágyak felé sétáltak –,
 93    26|     legnagyobb veszélytől megóvja; de midőn kedvese már tulajdonává
 94    26|         kedvese már tulajdonává lett, midőn bírta őt, midőn rajta állt,
 95    26|     tulajdonává lett, midőn bírta őt, midőn rajta állt, hogy el ne veszítse
 96    26|        kötögetett parányi zubbonykát, midőn az ebédlőben hangzó csöngetés
 97    26|              szállására.~Judit tehát, midőn a csengetésre kinyitá hálószobája
 98    26|           halálsápadt lett egyszerre, midőn anyósa mellett Fertőyt pillantotta
 99    26|      öregasszony nagyon megszánta őt, midőn így látta maga előtt, s
100    26|             nő felemelje arcát akkor, midőn pirongatják. Ez természet
101    27|     legnagyobb veszélytől megóvja; de midőn kedvese már tulajdonává
102    27|         kedvese már tulajdonává lett, midőn bírta őt, midőn rajta állt,
103    27|     tulajdonává lett, midőn bírta őt, midőn rajta állt, hogy el ne veszítse
104    27|        kötögetett parányi zubbonykát, midőn az ebédlőben hangzó csöngetés
105    27|              szállására.~Judit tehát, midőn a csengetésre kinyitá hálószobája
106    27|           halálsápadt lett egyszerre, midőn anyósa mellett Fertőyt pillantotta
107    27|      öregasszony nagyon megszánta őt, midőn így látta maga előtt, s
108    27|             nő felemelje arcát akkor, midőn pirongatják. Ez természet
109    28|              tisztes öreg asszonyság, midőn holtnak hitt fiát azon ajtón
110    28|          emlékezik ön azon jelenetre, midőn Volozov herceg kertésze
111    29|              A nő éjeket virrasztott, midőn rejtve voltál, midőn beteg
112    29|     virrasztott, midőn rejtve voltál, midőn beteg voltál, most megzavarnád-e
113    29|          elzárta magát a világ előtt, midőn előled el volt zárva a világ;
114    29|             volt zárva a világ; most, midőn nyitva van előtted, elhagynád-e
115    29|        határos vállalatra adta fejét, midőn e nagy úrral dacolni merészelt.~
116    29|         akartam indulni – szólt Béla, midőn barátját meglátta, ki éppen
117    29|             egy orvos.~Pár nap múlva, midőn éppen asztalnál ült a család,
118    30|            amiket a világ nem ismert.~Midőn ő a vélt gonosztevő kertész
119    30|            Egy szép szüreti nap volt, midőn Béla a herceg kastélyába
120    30|            volt lepve, mint Szerafin, midőn a véletlen így egymással
121    30|           akkor vették észre egymást, midőn már szemtől szemben álltak.~
122    30|             arcára az ismerős mosoly, midőn Béla üdvözlé.~– Ah, ön az
123    31| kényszeríttettek volna, később pedig, midőn a praktikus világ e fölfedezést
124    31|               apostolt felmagasztalá, midőn a jövendőmondó lelket kiűzte
125    32|            nagyon meg lehetett lepve, midőn egy délután sétakocsizásából
126    32|               ő amennyire megrezzent, midőn ön először azt mondá neki,
127    33|        iratcsomagból valamit, melynek midőn vége van, Blum úr felteszi
128    33|           kitörő jókedvvé fokozódott, midőn Bélát meglátta itt.~– Háh!
129    33|            szólt hódító mosolygással, midőn Béla belépett hozzá. – Ön
130    33|        gúnyosan taszított el magától, midőn az őt fel akarta emelni;
131    33|            magának. Ön félreértett, s midőn engemet vélt eltaszítani,
132    33|             dühtől és elkeseredéstől, midőn lakása ajtaján benyitott.~
133    34|              Ama jelenet óta azonban, midőn Béla e szóval vált meg tőle: „
134    34|               hamisíthatott akkor is, midőn Róbert halálhírét bizonyítá.~
135    34|               fiú lehettem akkor én! ~Midőn elváltunk búcsúzástalan.~
136    34|       szállásod van – szólt Pusztafi, midőn Béla szobájába bevezette. –
137    35|            Szerafin úgy összerezzent, midőn az óra ütött, s az inas
138    35|           szék közellétét érzé.~Néha, midőn a herceggel beszélt, alattomban,
139    35|            nap volt – szólt a herceg, midőn reggel felé búcsúzni kezdett. –