Fejezet
1 1| Szerafinnek.~– Ah, amit ön ígért: Pusztafi költeményei. Köszönöm.~–
2 1| városunkat meglátogatni Pusztafi; arról értekezünk, hogyan
3 1| őt fogadnunk.~– Ki az a Pusztafi? – kérdé Kolbay őrnagy inkvizítori
4 1| fekszik. Hát legjobb is, ha Pusztafi fráter akkor kutyagol le
5 1| szólt mosolyogva –, mert Pusztafi – republikánus.~– Micshoda? –
6 1| válasszon hát ő valamit Pusztafi versei közül; amelyik neki
7 2| mutassalak be Holdváryéknak.~Pusztafi oly büszkén, mintha az egész
8 2| észre, mennyire hasonlít Pusztafi arca Zelejiéhez? Ha az elébbinek
9 2| lehetne őket téveszteni.~Pusztafi egész az udvariatlanságig
10 2| társaság valódi centrumához.~– Pusztafi úr, holnap délben a mi vendégünk
11 2| hivatalos vendégségben? – szólt Pusztafi elragadtatva. – Csakhogy
12 2| várba kellett mennie, s Pusztafi Lávayt karjára öltve, ennek
13 2| dolgozószobájába térve, Pusztafi szivarra gyújta, s így szólt:~–
14 2| gondolok? – szólt hangosan Pusztafi. – Azt gondolom, hogy te
15 2| szólt tréfás áhítattal Pusztafi.~Mint ösztönünk súgja, az
16 2| szeret; drága jó ételek: Pusztafi nem győzi magasztalni, s
17 2| jobbat kapni. Mondja csak Pusztafi úr, nekem nem vallja meg,
18 2| előlem titkolsz. Ugyebár Pusztafi úr; neki valami nagy baja
19 2| szóla nyers szarkazmussal Pusztafi. – Az az egész, hogy most
20 2| Remekül beszélt! – bizonyítá Pusztafi hevesen. – Ha nem úgy szólt
21 2| Bélámat.~– Hahaha! – kacagott Pusztafi. – Nem is annak indult.~–
22 2| szerencse? – pattant fel e szóra Pusztafi. – Tartsa magát az a hölgy
23 2| szeretve nézett fiára, hogy Pusztafi nem bírta e tekintet fájó
24 2| felejtsd el szegény anyádat.” Pusztafi derültebb hangulatot akart
25 2| maradtak Béla szobájában, Pusztafi komoly tekintettel szólt
26 2| Hozta isten! – szólt kacagva Pusztafi a beretirálóhoz. – Majd
27 2| vagyok szerencsés átnyújtani.~Pusztafi ki se engedte a kérdéses
28 2| bejelentéd, hogy nem szónokolsz.~Pusztafi aggodalmasan tekinte Bélára;
29 2| egyszerűen azért mondtam le, mert Pusztafi érkeztét megtudva, természetesnek
30 2| barátomat el nem hagyhatom.~Pusztafi azt dörmögte rá, hogy „brávó”.
31 2| istennek! – gondolá magában Pusztafi, s azzal neheztelve vágott
32 2| előfizetési ívei mellé?~Pusztafi e szóknál jelentékeny tekintettel
33 2| támaszkodott, karjait összefonva. Pusztafi feleletet várt kérdésére.~
34 2| nyugodtan felelt rá: „Igen.”~Pusztafi még egyszer, közelebb lépve
35 2| kérdé részvétteljesen Pusztafi.~– Az a vörös, a Cicke.
36 2| Hahaha, magamat ajánlom.~Pusztafi aztán azalatt, míg Béla
37 2| kockáját elvetetted – szólt Pusztafi.~– Isten kezében van az
38 2| Irigylésre méltó ember – szólt Pusztafi, felsóhajtva –, ki még istenében
39 3| minden ember, hogy ki az a Pusztafi, meg annak a ligája? Költő?
40 3| keresni talpainak, s az volt a Pusztafi által rábízott ügy.~Az ajtón
41 3| annyit sejthetett, hogy Pusztafi ennél a háznál nem a legkedvesebben
42 3| nagysád; Pesten jártomban Pusztafi, ki régi ismerősöm, kért
43 3| elhatározással vevé ki kebléből a Pusztafi által Judithoz írt levelet,
44 3| hajította azt.~– Mondja meg Pusztafi úrnak, hogy én ilyen megbízásokkal
45 3| kedves emlék előttem, ami Pusztafi névvel van összekötve.~Ezt
46 3| megint irodalmi koldulás! És Pusztafi Lávaynál van szállva? No
47 4| beszélgetőket.~– Látod, fiú – szól Pusztafi –, nincs olyan helyzet,
48 4| mindvégig sérthetetlen!”~Pusztafi meglökte tenyerével barátja
49 5| férfi ült abban. Az volt Pusztafi.~E csónakban leste ő a halakat
50 5| csendes volt. Arra kormányzá Pusztafi a csónakot, szemeit le nem
51 6| Aki a sorsot kényszeríti~Pusztafi valahol a belváros egyik
52 6| inas.~– No mi baj? – kérdi Pusztafi félretolva a reteszt.~–
53 6| az? – kiálta öröm hangján Pusztafi, az ifjú hölgynek kezét
54 6| Én babonás vagyok – szólt Pusztafi a hölgyeket pamlagához vezetve –,
55 6| színésznő akarok lenni.~Pusztafi kegyetlenül összeráncolta
56 6| saját talentumaival.~– Óh, Pusztafi úr, ha hallaná egyszer,
57 6| Kérem, kérem… – csitítá őt Pusztafi. – Nem hangról, nem érzésről
58 6| és hová kell fordulnom?~Pusztafi egy percig gondolkozott,
59 6| a viszontlátásig.~ ~Pusztafi kikísérte vendégeit a lépcsőkig,
60 6| találta az időt arra, hogy a Pusztafi által feladott drámai szerepet
61 6| emlegetett nagyon a közönség: Pusztafi és Lávay Béla neveit. Milyen
62 6| tolongásban találkozott Pusztafi Judittal. Neki természetesen
63 6| kellett lennie, ahol Béla jár.~Pusztafi arra gondolt, hogy az a
64 6| nélkül szaladgált az utcán. Pusztafi egy kis sánta emberkét fogott
65 6| esernyőjét. Az én nevem meg Pusztafi.~– Óh, kérem. Ezer örömmel.
66 6| ilyen szerencse érte ma. Pusztafi pedig sietett a színházhoz
67 6| egymást. Nyomban ott volt Pusztafi is, azzal is hasonló dolgok
68 6| sem volt elég; a közönség Pusztafi költeményét akarta hallani
69 6| emberi hangrobajtól, akkor Pusztafi kilépett a súgólyuk elé,
70 6| kezét fölemelte.~„Csend!”~Pusztafi szólni akar…~Egy perc alatt
71 6| munkában kissé megkopott hangon Pusztafi. – A mai napot bevégeztük.
72 7| ád?~A templomajtóban várt Pusztafi s a kis orvossegéd, ki ama
73 9| annál valószínűbb, mert Pusztafi is ott van; ők pedig elválhatlanok.
74 9| ők pedig elválhatlanok. Pusztafi pedig mindenesetre ott van,
75 10| asztal mellett olvasta fel Pusztafi leglángolóbb költeményeit,
76 10| jó pajtásokról? Hová lett Pusztafi, merre ment Lávay, hová
77 12| arc Zeleji Róbert, a másik Pusztafi arca.~A harc viszálya összeterelte
78 12| néhány szuronyos vitézzel; Pusztafi egy huszárszakasz töredékével
79 12| kengyelembe, s ülj mögém! – kiálta Pusztafi barátjának; így vitte őt
80 12| közé jutni – monda ekkor Pusztafi bajtársának. – Itt elárul
81 12| magadat a vízfenékre – monda Pusztafi Róbertnek; maga is úgy tett.~
82 12| Távol járnak – szólt Pusztafi széttekintve.~– Még vissza
83 12| még jobban húzza a vért. Pusztafi bekötötte zsebkendőjével
84 12| okos asszony – folytatá Pusztafi.~Arra azután nagyot hallgattak
85 12| merüljünk a víz alá ismét – súgá Pusztafi Róbertnek. A nádszálakat
86 12| ügetett kifelé a mocsárból.~Pusztafi halkan kiemelte fejét a
87 12| szerencsét, bajtárs – suttogá Pusztafi. – Mikor egyszer a tűzre
88 12| azt is tedd a gyűrű mellé.~Pusztafi biztató szavakkal édelgeté
89 12| távolabb raktak újakat.~Pusztafi észrevéve üldözőik eltávozását
90 12| volt a cél, ahova egyelőre Pusztafi eljutni kívánt. A mocsárból
91 12| semmit – mert meg volt halva.~Pusztafi megtapintá szívét, az nem
92 12| vonítottak az érkező felé. Pusztafi egy csóvát tartott kezében
93 12| lépésnyi távolban: „hahóh!” Pusztafi hirtelen négykézláb termett
94 12| volt szabad hallatszani.~Pusztafi összeszorított ajakkal,
95 12| azt idétlen üvöltéssel.~Pusztafi oly utálattal volt e cudar
96 12| lassanként mind távolabb vonult.~Pusztafi legelébb is egy nádkévét
97 12| koszorúját fonja.”~ ~Pusztafi pedig nem jutott el Szerafinhez.
98 18| mely Róbert hamvait rejti: Pusztafi, a költő, nem került azon
99 19| volna ilyenforma történetet.~Pusztafi azon napon, hogy a mocsárból
100 19| faggyúgyertya volt téve.~Pusztafi, ki idáig gyalog jött, s
101 19| Ígérkezett még több is hozzá.~Pusztafi kénytelen volt azt tenni,
102 19| megelégedve a változással.~Pusztafi hagyta őket dühösködni.~
103 19| kanócnak, a szeglet felé.~Pusztafi mindezt egy összetört ember
104 19| ajtót, s kérdezték, mi baj.~Pusztafi elmondta, ami történt.~–
105 19| barátom – szólítá meg őt Pusztafi, két kezét vánkosul rakva
106 19| neki egy darab nyíradékot.~Pusztafi ráírta, hogy ő is érthesse,
107 19| férje elesett S… alatt, Pusztafi temette el; gyűrűje nála
108 19| az ajtót újra bezárták; Pusztafi behunyta szemeit, a víg
109 19| akadálytalanul megérkezett a Pusztafi által leírt helyre.~Amint
110 19| már teljes bizalmuk volt Pusztafi felfedezéséhez.~Egy lisztkeverő
111 19| mozsárban sulykolták volna szét.~Pusztafi mintegy csoda által menekült
112 29| az volnál férfinak, aki Pusztafi volt. Mit gondolsz, ha ő
113 34| borult, és megcsókolá.~– Pusztafi!~– No, bizony Pusztafi –
114 34| Pusztafi!~– No, bizony Pusztafi – szólt a torzonborz alak,
115 34| fölvihette. Azt állította Pusztafi, hogy a lábai meg vannak
116 34| úri szállásod van – szólt Pusztafi, midőn Béla szobájába bevezette. –
117 34| vagy nevetésre fakadjon-e?~Pusztafi határozott. Elkezdett hahotával
118 34| még kinek?~– Hazájának.~Pusztafi felkacagott, úgy hangzott
119 34| nincs, van nekem. Élj nekem.~Pusztafi átölelte Bélát, és sokáig
120 34| Melchior.~– Nőd? – szólt Pusztafi, s arcát, mely már lágyulni
121 34| Tudod, pajtás – szólt Pusztafi elutasító gőggel –, ti nem
122 34| büszkeséged?~– Büszkeség? – szólt Pusztafi cinikus gúnnyal. – Hát tenyésztik
123 34| náladnál derekabb hazafi.~Pusztafi keserűen nevetett e szónál.~–
124 34| ördögbe ne szeretnének?”~Pusztafi számára behozták a vizet.
125 34| akadtak meg eszméi, amiről Pusztafi oly futólag beszélt.~– Tehát
126 34| adnom, hogy hol jártam.~Pusztafi homlokára ütött tenyerével.~–
127 35| Tessék besétálni a terembe.~Pusztafi belépett a teremajtón; a
128 35| Körös-körül minden selyem.~Pusztafi úgy gyűlölte a selymet!
129 35| fejét, és összeroskadt.~Pusztafi azt hitte, hogy az elájulás
130 35| szék támláján alá, hanem Pusztafi abban a hitben volt, hogy
|