Fejezet

1001    10|             mulatsága végett töltik ott az időt.~Hiszen egészen nyugodt
1002    10|              betű nem hiányzott belőle. Az eredeti levelet aztán elégette.~
1003    10|          korcsmáros tartotta a tenyerét az ígért pénzért.~Melchior
1004    10|               átadta neki.~De már ennek az üres lapjára fel volt írva
1005    10|              üres lapjára fel volt írva az egész izenet apró irónbetűkkel.~
1006    10|        Melchiortól.~– Csak sietve, mert az éhes gyomor minden szentimentalizmust
1007    10|          nevetett a korcsmáros ravaszul az utána tódulóknak –, ezt
1008    10|          fiókgalambot helyette. Jó lesz az ennek a bolondnak a tíz
1009    10|     körülkóvályogva a légben megtalálta az irányt, s azzal nyílsebesen
1010    10|        utánanézett, míg fehér szárnyait az est ködében kiveheté, azután
1011    10|                 csak egy fiókot, aminek az ára két húszas; itt a tíz
1012    10|   visszaszorította szívélyesen.~– Tehát az a galamb, „aki beszélni
1013    10|            mosolygó arccal adta át neki az ezerpengőst.~– Tessék tovább
1014    11|      kapocsvasaiba felaggatva.~Egy kert az egész város képe, az utcák
1015    11|               kert az egész város képe, az utcák felszántva bombáktul,
1016    11|               tán nem is ünnepnap volt.~Az utcákon pedig néptömeg hullámzott,
1017    11|              ahogy azok álmodva voltak? Az első lovast, ki keresztülvágtatott
1018    11|                 harsogtatva vonul végig az utcán; és aztán a dobszóra
1019    11|            halad a romok közt végig; és az apák, anyák, testvérek és
1020    11|            kedveseikre ismernek; és azt az önfeledt tombolást, őrjöngést,
1021    11|               omlik, kiált, aláviharzik az érkezőkre mint dal, mint
1022    11|                 támadt. El a képpel! Ez az őrülésre vezet.~Más toll,
1023    11|              lázas képpel! Úgyis elmúlt az már régen.~Távol a főutcák
1024    11|                redőnyei le vannak zárva az utca felől. Kapuján alig
1025    11|            gazdájukkal együtt.~Ez a ház az öreg Kolbay őrnagyé.~Az
1026    11|                 az öreg Kolbay őrnagyé.~Az öreg most is a régi vén
1027    11|               most is a régi vén csont. Az ő házát nem ékesíti zászló,
1028    11|              többi mind repülni készül, az ő kapujából nem bámészkodik
1029    11|       bámészkodik ki látvágyó nőcseléd, az ő ablakai nyitva sincsenek,
1030    11|            kertje fáiról sem hull virág az utcára, mikor e nagy riadal
1031    11|            Kolbay nem mozdult ki belőle az egész ostrom alatt.~Szomszédai
1032    11|                cselédet sem kapott, aki az ottlakás rémeit kiállta
1033    11|               Tizennégy bomba talált be az udvarába és kertébe, a szomszédjába
1034    11|          agyaggal.~Néhány régi ismerőse az átváltozott világból a leghevesebb
1035    11|    gyönyörűséggel, hogy szeli keresztül az eget egy-egy olyan tüszkölő
1036    11|            aztán hirtelen alácsap, mint az ölyv a martalékra, föld
1037    11|              lőnek – mondogatá ilyenkor az ablaka alatt megálló ismerősöknek,
1038    11|               de ő maga meg sem mozdult az ablakból.~Ha aztán valamelyik
1039    11|           magányos bagolyodút, már csak az élet unalmai végett is,
1040    11|          haditudomány.~És azzal betette az ablak redőnyeit a legjobb
1041    11|             szép szónak.~Így élte végig az ódivat embere az új korszak
1042    11|             élte végig az ódivat embere az új korszak divatjait is,
1043    11|         nyomorával, azon a helyen, ahol az utolsó francia háború után
1044    11|          elnyílt kapuhasadékon bekémelt az udvarra; azután megfogta
1045    11|            azután megfogta a zörgettyűt az ajtón, s nagyon erősen megkocogtatta
1046    11|             mogorva rekedt hang odabenn az udvaron megszólalt: „No,
1047    11|             udvaron megszólalt: „No, ki az? mit akar itt?”~– Én vagyok
1048    11|               vagyok itt Szerafin.~– No az más – dörmögött odabenn
1049    11|              kulcs a zárban, nyikorgott az ajtó sarkaiban, s amint
1050    11|               rajta, ismét visszazuhant az; olyan volt már a járása,
1051    11|       hajtókáján három aranycsík jelölé az ezredesi rangot.~– Van szerencsém
1052    11|                mert fáj. A kezemhez se, az is fáj. Tudja már, hogy
1053    11|              Szerafin, s közelebb vonva az ifjú tisztet a hadastyánhoz.~
1054    11|               Itt látni való volt, hogy az ismerkedés nem erőltethető,
1055    11|                fűzik, a harmadik válasz az fog lenni: „Nem akar lenni
1056    11|                a hadastyán. – Kéréssel? Az én kedves szép húgom? Bámulok!
1057    11|                 Szerafinnak. Uram, erre az ajtó.~Róbert mondhatta volna
1058    11|                  Róbert mondhatta volna az öregnek: „Hiszen jól tudom
1059    11|                 helyet foglalni – szólt az öregúr egy rozzant bőrpamlagra
1060    11|                 szertartásból fog állni az egész. Bácsinak kell képviselni
1061    11|        megtalálható állapotban.~– Tehát az asszonyság még mindig beteg?~–
1062    11|                 igen. Nagyon megzavarta az a nagy szerencsétlenség.
1063    11|             kucikból?~– Sőt ennek éppen az ellenkezőjébe csapott át;
1064    11|                 szegény nem lehet jelen az esküvőnkön. Azért kérem,
1065    11|                legyen nekem násznagyom.~Az öregúr erre csikorgó térdekkel
1066    11|                    Kolbay bácsi nem fog az én násznagyom lenni?~– Nem
1067    11|               mert nem akarok – ismétlé az öregúr házsártosan. – Nem
1068    11|                 részt vegyek, ami ebben az epochában történik, legyen
1069    11|              epochában történik, legyen az bár csak egy násznagyság
1070    11|              Tudom-e én, mi a hűség, mi az árulás, mi a szeretet, mi
1071    11|                Ki ért engem? Ki kérdezi az én tanácsomat? De nem is
1072    11|                  Áldást! – csattant fel az öregúr, megrázva merev nyakát.~–
1073    11|         istenkísértés. Ez a házasság is az; mondjátok: va banque! aztán „
1074    11|            Respublika! – Egyik őrmester az egyik oldalon, másik a másik
1075    11|           megvan a násznagy. Minek arra az én öreg csontom?~Ez a fordulat
1076    11|                 A fiatal tiszt megfogta az öreg hadastyán kezét, s
1077    11|            áldozatot Szerafin kedvéért.~Az öreg pedáns feszességgel
1078    11|                Főhadnagy úr! (Ignorálta az ezredesi egyenruhát, ő csak
1079    11|              kedvemben vagyok ma. Nálam az enyelgés, tréfálózás napjai
1080    11|                régen elmúltak. Nekem ez az egész úgy tetszik, mintha
1081    11|                  a felzászlózott romok, az ujjongó tömeg: mind álom,
1082    11|                 és amit azoktól hallok, az is mind álom, álom; elmúló
1083    11|                 álom; elmúló álom.~– De az, amit mi mondtunk e percben,
1084    11|             amit mi mondtunk e percben, az mégsem álom; az, hogy mi
1085    11|                percben, az mégsem álom; az, hogy mi szeretjük egymást,
1086    11|           sietett közbeszólni Róbert.~– Az is álom!~– Ah, bátyám! –
1087    11|            szólt neheztelve Szerafin.~– Az is álom. Ti nem szeretitek
1088    11|              nem szeretitek egymást; és az nem szerelem, mely benneteket
1089    11|                 a fényes álomlátás volt az, mely benneteket összehozott.
1090    11|                hadjáratból visszatérve; az ifjú látott egy leányt a
1091    11|             azokról, amiket szenvedett, az ifjú hőstetteiről, amiket
1092    11|                 szeretik egymást, pedig az nem igaz, ti nem szeretitek
1093    11|              szerelmes egy ifjúba, mert az délceg, hírhedett, ragyogó,
1094    11|          hízeleg önnek, ha majd mondják az utcán: íme itt megy Zeleji
1095    11|                és arról tudja meg, hogy az nem volt szerelem!~– Uram! –
1096    11|                 engemet magánál.~– Adná az ég; de nem hiszem, és nem
1097    11|              megjelenése mellett; abban az utolsó kápolnában esküdtek
1098    11|                 s amit épen hagyott meg az ostrom. Semmi rokon sem
1099    12|                 Mindennek vége van már, az utolsó ágyúszó elhangzott,
1100    12|                ágyúszó elhangzott, mely az utolsó hőst lováról leüté.
1101    12|        Sásliliom, vízi rózsa jó oltalma az üldözöttnek, a széles kerek
1102    12|              mintha testvérek volnának.~Az egyik arc Zeleji Róbert,
1103    12|           kartácslövés a mocsárba verte az ellenállókat.~– Hágj kengyelembe,
1104    12|           kartácslövést küldtek utánuk, az megsebesíté Róbertet, s
1105    12|             távolban saját rejteküktől; az is meglátta őket, s hirtelen
1106    12|                vannak, fogjátok meg!” – az iszap megfojtotta.~Társai
1107    12|               ha feléleszthették volna, az megmondta volna nekik, hol
1108    12|               velem – sóhajta Róbert. – Az én dolgom be van végezve.~–
1109    12|                 él. Légy nyugodt, amint az éj beáll, én vállamra veszlek,
1110    12|            ahányszor lemegy; nem fullad az éjszakába soha. Nekünk még
1111    12|         hallgatás után ismét megszólalt az egyik fő ott a víz színén.~–
1112    12|           holnap lesz özvegyem, így van az megírva a csillagokban.
1113    12|            habok körülöttünk; – ez mind az én vérem.~Azután megint
1114    12|             fölötti fő a másik fejhez – az, hogy ő még azt sem fogja
1115    12|                 gondot.~– Pedig csak ez az egy gondom van most. Hogy
1116    12|                majd keresni! Hogy fogja az országot végig-végig átbujdosni,
1117    12|           jobban érzem elgyengülésemet. Az égen még nem alkonyodik,
1118    12|             égen még nem alkonyodik, de az én szemem előtt már igen.
1119    12|            lelked, ha a tested nem akar az lenni.~– Már vége… Hallgass
1120    12|                 gyűrű, közepén opállal, az opálkőben egy fekete kereszt,
1121    12|              tüzet raknak, hogy elűzzék az éj jóltevő sötétjét, melynek
1122    12|          civódásaikat lehetett hallani. Az elesettek zsákmányán osztoztak.
1123    12|              kezében a hosszú dárda. Ez az őrs.~Az ifjaknak lehetetlen
1124    12|                hosszú dárda. Ez az őrs.~Az ifjaknak lehetetlen volt
1125    12|                uralmat, ami végjelenése az életnek, mindent oly közel
1126    12|                gyűrűmet el ne felejtsd.~Az éjszaka rémeihez még újak
1127    12|             szövetkeztek; amíg a parton az őrtűz mellett az elesettek
1128    12|                 parton az őrtűz mellett az elesettek zsákmányörökségén
1129    12|             ásni?… Megvan-e még kardod? Az nagyon jó… Hajamból egy
1130    12|              rebegést.~– Nézd, bajtárs, az ég már pitymallik… Az ugye
1131    12|          bajtárs, az ég már pitymallik… Az ugye ott a hajnalcsillag?…
1132    12|           emberarcok… Ez arc olyan mint az övé, … nemsokára együtt
1133    12|             Pusztafi megtapintá szívét, az nem vert többé. Szemei nyitva
1134    12|             szép feleségről; nem felelt az már semmire. Ott tartá kezét
1135    12|         felszállnak utánad a légbe; még az is szellemmé válik belőled,
1136    12|                lángok lesznek a dobszó, az ének, a ravatal és az engesztelő
1137    12|           dobszó, az ének, a ravatal és az engesztelő áldozat; a fekete
1138    12|           millió szikra a gyászkíséret. Az emberi átokkal fertőzetes
1139    12|                 szárnyain, s förödhetik az isteni napvilágban. Öreg
1140    12|             Öreg bajtárs, én eltemetlek az égbe!…~A halott feje előrehanyatlott,
1141    12|            Azután fölemelte a hullát, s az odvas fa üregébe elhelyezé.
1142    12|             odvas fa üregébe elhelyezé. Az üreg éppen akkora volt,
1143    12|                éjfélig a vízben feküdt, az tűzszereit hiába fogja előkeresni.~
1144    12|               Ott voltak a mocsárparton az őrtüzek, miket a kozákok
1145    12|              tekervényes vadászösvényen az elhagyott őrtüzek felé tartott.~
1146    12|          félhomályban kivenni, mi lehet az.~Fokozott vigyázattal lappangott
1147    12|         gyűlölői, s távolból vonítottak az érkező felé. Pusztafi egy
1148    12|              hasonló rivallással felelt az őr riadó szavára.~Az őrök
1149    12|             felelt az őr riadó szavára.~Az őrök azt hitték, farkas
1150    12|              vette.~Azután visszaindult az elhagyott fűzfához.~A siska-tekercset
1151    12|               hogy nem tarthatott többé az üldözéstől, akkor ismét
1152    12|                 összeszorított ajakkal, az undor és irtózat dühétől
1153    12|              nyúlt ellenük, hanem amint az égő nádcsóva kezében volt,
1154    12|               fáklyával csapva szemközt az idétlen fenevadat.~A támadás
1155    12|            felül, hogy világítson.~Amíg az végigégett, kardjával körül
1156    12|         terjedjen a tűz, fel ne gyújtsa az egész berket. Sok jó bajtárs
1157    12|         nyugodtan mehetett tova. Hiszen az ő útja is sietős volt.~A
1158    12|             éjben, egyenesen fellobogva az égbe mint Ábel áldozatja.
1159    12|          parázsszem fénylett ki belőle.~Az égett szérű közepén állt
1160    12|               barna hamv Zeleji Róbert.~Az ifjú, kit úgy szeretett
1161    12|            vadszederinda ki fog hajtani az égett fa öbléből, futó folyondárját
1162    12|         hollétéről, nem súghatja-e neki az emberkínzó álomtündér: „
1163    13|                A feleség~Van egy várrom az aradi szőlős hegytetőkön,
1164    13|                A kertben, a kastélyban, az udvaron, kinn az utcán,
1165    13|            kastélyban, az udvaron, kinn az utcán, az egész helységben
1166    13|                 udvaron, kinn az utcán, az egész helységben és még
1167    13|              midőn ily balsorshoz, mint az enyim, kötöttem a tiedet;
1168    13|               hű szeretőd, Béla.”~Amint az utolsó szót leírta, a háta
1169    13|              hamarább érkezem meg, mint az.~Béla nem állhatta meg,
1170    13|          vezetett, és fejem fölött volt az isten, ki a víz fenekén
1171    13|               magam kívántam, rám mérte az isten, s én elvállalom azt.
1172    13|         bizonyítja, én fölvettem; tehát az enyim. Nem látok magam előtt
1173    13|                meg? mi történik azután? az mind titok lelkem előtt;
1174    13|            szavaknál férje karját, hogy az leroskadt előtte.~– Mondom
1175    13|               erőd, mint van nekem. Nem az a legerősebb, aki akkor
1176    13|                 akkor tudja elszakítani az életet, amikor azt meg tanulta
1177    13|                meg tanulta vetni; hanem az, aki újra fel tud állni,
1178    13|         lesújtotta. Újra fogjuk kezdeni az életet, egészen elejétől
1179    13|           Kezünkön kéreg fog támadni, s az szíveinket is bevonja. Elvonulunk
1180    13|               velem fogsz jőni? – szólt az örömre gerjedten.~– Veled
1181    13|               Amint a szabadba kiérünk, az álruhát felveheted. És azontúl
1182    13|                és balszerencsének, fele az enyim. Amit magaddal tész,
1183    13|                Egy könnyű szekérke állt az utcán, melyen Judit idáig
1184    13|                összejön a csárdában meg az istállóban, ne legyen hozzá
1185    13|              úgyis nagyon serény; aztán az ostorral csak a hasát kell
1186    13|            elárulja, hogy újonc kocsis; az a jó paripa bőrén két nap
1187    13|            veszély körös-körül ért már!~Az országút észak felé visz.~
1188    13|                találkozott, szemközt és az oldalutakon jött felé, arra,
1189    13|          vágtató lovak tajtékos szügye, az árkon-völgyön átnyargaló
1190    13|               találta idején, hogy most az ismeretséget megújítsa.
1191    13|                mikor meggyőződtek, hogy az már lehetetlen.~A vágtató
1192    13|              jőni; nem is fértek már el az országúton; sok leszorult
1193    13|               országúton; sok leszorult az árkon keresztültörve a sík
1194    13|        kénytelen volt sokszor megállani az útfélen, hogy tengelyét
1195    13|          kibukkanó arcra. Bárzsing volt az.~– Vissza, vissza! – kiálta
1196    13|           kiálta rá:~– Minek állunk meg az úton?~– El vagyunk veszve –
1197    13|             veszve – suttogá Béla. – Ez az ember rám ismert.~– Hajtson „
1198    13|                  hogy ne menjenek arra, az egész orosz tábort útban
1199    13|                s hajtasson amazok után.~Az a fuvaros ezúttal Kapor
1200    13|         kozákokba?~– Nem ismert rá arra az asszonyra meg a kocsisára?~–
1201    13|                    A kocsis Lávay Béla, az asszony pedig a felesége.~–
1202    13|        megmenteni ugye? De hiszen hamis az úrnak minden porcikája;
1203    13|      szekeremről. Én a pénztárt viszem. Az úr az egész úton mindig
1204    13|                a pénztárt viszem. Az úr az egész úton mindig olyan
1205    13|           üldözőbe venni. Ne féltse azt az úr; azok majd átnádalnak
1206    13|               majd átnádalnak valamerre az üres szekérrel; de minket
1207    13|                 összeszedve tekintélyét az aranyzsinóros úr.~– Már
1208    13|              fél könyökével maga mellől az ülésből, hogy az árokpartig
1209    13|                 mellől az ülésből, hogy az árokpartig meg sem állt;
1210    13|               sántikálva kérezkedék fel az utána érkező szekerekre,
1211    13|          kellett neki elszalasztani azt az ellenségét, akit oly biztos
1212    13|          szekere pedig csendesen haladt az országúton előre. Még csak
1213    13|                a golyó keresztülment, s az egyik ló tompora vérzett.
1214    13|                ló tompora vérzett. Csak az erdőn túl maradtak el tőlük.
1215    13|               kinek rémneve a Szajnától az Amurig, s a Bering úttól
1216    13|                Amurig, s a Bering úttól az Aranyszarv öbléig rettegéssel
1217    13|                a szíveket.~Jön a kozák!~Az ellen, akivel senki e hazában
1218    13|             siralomszavát meg nem érti; az, aki üszköt vet az elfoglalt
1219    13|                érti; az, aki üszköt vet az elfoglalt városra, s a csecsemőt
1220    13|        csecsemőt anyja kebléhez szegzi. Az, aki a csatában sebesültet
1221    13|             hosszú földsarki éjszakába. Az, aki irt, ahol győz, temetőt
1222    13|                 halálnál, pusztulásnál: az az ellen, aki a fegyver
1223    13|              halálnál, pusztulásnál: az az ellen, aki a fegyver mellett
1224    13|              kardcsapás, a kancsukaütés az, ami nem gyógyul be.~És
1225    13|                erdő takarta el őket még az utazóktól.~Midőn az erdő
1226    13|                 még az utazóktól.~Midőn az erdő szélihez értek, Béla
1227    13|                férje előtt megcsókolja, az több, mint a halál.~– Tudom –
1228    13|                 Mielőtt megtörténhetnék az, hogy az én arcomat ez ellennek
1229    13|                megtörténhetnék az, hogy az én arcomat ez ellennek egy
1230    13|               tiédet egy ütése érhetné, az egyik cső megszabadított
1231    13|          kezemben, ne félj, nem reszket az. Én meg tudlak ölni téged
1232    13|         szavakba foglalni nem tanított. Az erdők méla csendje hallgatott
1233    13|               eddig. Béla megsuhintotta az ostort, a szekér tovább
1234    13|              kocsis pattogtatni kezdett az ostorral, s egy vidám dalt
1235    13|                perc múlva szertelőni!…~…Az erdő ritkulni kezdett.~Az
1236    13|               Az erdő ritkulni kezdett.~Az út kiért a fák közül, s
1237    13|                messze el lehetett látni az úton végig, az szakadatlan
1238    13|           lehetett látni az úton végig, az szakadatlan láncolatban
1239    13|                 és poggyászszekerekkel.~Az előcsapat alig kétszáz lépésnyi
1240    13|           jövőktől, s széltében elfogta az utat.~Kozákok voltak.~Nagy
1241    13|           nélkül, dobszótlanul vonultak az út túlsó oldalán, háromölnyi
1242    13|               senki azok közül még csak az arcát sem fordította feléjük,
1243    13|              arról, aki felőle álmodik.~Az utócsapat lódobogása is
1244    13|             határos; pedig oly egyszerű az, mint a Columbus tojásának
1245    13|            egész bizalommal jő szemközt az ellenségre, ki annak közeledtére
1246    13|                Keresztülmenni hosszában az egész orosz táboron, mikor
1247    13|          alföldi róna, ismerős népével, az eltakarta, elvezette a menekülőket.~
1248    14|               látványtól – talán nem is az uborka miatt.~Akkor hazament,
1249    14|                 függönyeit is leereszté az ablakán, s többet ki nem
1250    14|                  s többet ki nem nézett az utcára. Nem kellett neki
1251    14|              Estig sokat is dörömböztek az ajtaján, de ő csak nem nyitotta
1252    14|              olyan szelíden kopogtattak az ajtaján, hogy nem vehette
1253    14|          eresztett kezekkel. Judit volt az.~Melchior ráismert, s hirtelen
1254    14|                hirtelen betette mögötte az ajtót, kétszer is ráfordítva
1255    14|          suttogásával kérdezé: – Kegyed az?~A nő némán intett fejével,
1256    14|                 Béla? – kérdé reszketve az orvos.~– E percben jó helyen
1257    14|               kis sánta férfi.~– Ki hát az ott? Ki van ottan?~– Óh,
1258    14|              hogy bírt volna ő e nővel; az kiszakítá magát kezéből,
1259    14|                vagyok. Minden megrémít.~Az orvos sietett letakarni
1260    14|                 igen. De meddig tarthat az? Minden percben elárulhatja
1261    14|           akinek életéért imádkozom? Ez az őrülésre visz. Nekem meg
1262    14|               van? – kérdé elszomorodva az orvos.~– Nagyon messze.
1263    14|               beíratni a várőrség közé, az ő nevével kell magát bejelentenie,
1264    14|                kell magát bejelentenie, az ő nevére kell nyerni védlevelet.~
1265    14|                   vigasztalá Juditot.~– Az neki keveset használ. Ki
1266    14|                szólt e tárgytól kínozva az orvos.~– Figyeljen ön rám
1267    14|              oly barna lesz arcom, mint az övé. Én magam akarok bejutni
1268    14|               elgondolkozva Melchior.~– Az már megtörtént– szólt Judit,
1269    14|                 kalapját fejéről. Abban az évben az volt a férfidivat,
1270    14|                 fejéről. Abban az évben az volt a férfidivat, hogy
1271    14|               ha arra gondolt hová lett az a gyönyörű hollófekete haj,
1272    14|                  szólt neheztelő hangon az orvos.~– Majd kinő az újra.
1273    14|            hangon az orvos.~– Majd kinő az újra. De az még nem elég.
1274    14|                   Majd kinő az újra. De az még nem elég. Az illető
1275    14|               újra. De az még nem elég. Az illető védlevelekben személyleírást
1276    14|              látható.~– Igen. Én voltam az orvos azon párbajnál, melyben
1277    14|        csináljon egy hasonló vágást itt az én homlokomon.~– Az istenért!
1278    14|                 itt az én homlokomon.~– Az istenért! Mit kíván kegyed
1279    14|         véletlen karcolása; hogy én ezt az arcot vérezni lássam kezem
1280    14|                lássam kezem alatt? Nem! Az a kéz átkozott legyen, mely
1281    14|           hajtva, nagy eleven szemeivel az orvosra tekintett, ki e
1282    14|                 márványtiszta homlokon. Az is úgy illett rajta. Őt
1283    14|                úgy illett rajta. Őt még az is szebbé tette.~Hét napig
1284    14|                 akinek honfibánata van, az szent titok előttük, azt
1285    14|              ezekben a napokban –, csak az őrjáratok elhangzó léptei
1286    14|                 elhangzó léptei kísérik az elcsillapuló estmorajt.
1287    14|                egyedül ment cselédjével az utcán.~Azonban hangjáról
1288    14|           ráismert a megszólítóra.~– Ön az Kapor bácsi?~– Rám ismert
1289    14|              voltam, hányszor hintázott az udvaron.~– Emlékezik még
1290    14|                 azt a hintát; felhajtsa az égbe! Én pedig mindig azt
1291    14|         szelídített hangulattal.~– Adná az isten! – fohászkodék Kapor
1292    14|      tetszenék-e valamit izenni odahaza az öreg tensasszonynak?~– Ön
1293    14|              kell ismét térni.~– No már az más. Hogyne vinném; igen
1294    14|               Hol van szállva?~– Bizony az jó messze van; a „Két kecskénél”.
1295    14|               jó Kapor bácsi, áldja meg az isten.~– Istennek ajánlom.~
1296    14|                 hajdani pompás víg élet az úri házban otthon; a nagy
1297    14|                a hírhedett férj; azután az a nagy sötétség, mely mindent
1298    14|              elborít; mindent, mindent… Az a kérges tenyerű ember is
1299    14|             világít keresztül valami, s az két csillag: egyik a szerető
1300    14|              abrakot adni. Olyankor egy az óra éjfél után.~Amíg azt
1301    14|             cselédforma közelített felé az utcán, piros kendővel, kék
1302    14|                 keresed ugye? En vagyok az.~– Adjon isten kigyelmednek
1303    14|              éjszaka, hogy valaki elfog az utcán?~– Ki is kapartam
1304    14|               van a szekerem: mássz fel az ülésbe, én csak a lovakat
1305    14|              másikba belelát a Fiastyúk az égről.~Azzal felsegítette
1306    14|                szekerébe, s elkihajtván az átkozott döcögős, rázós
1307    14|          jótékony akácfaültetvény vette az utazókat oltalma alá, azon
1308    14|               túl egy nagy töltés volt: az volt az országút.~– Fogózzál
1309    14|               nagy töltés volt: az volt az országút.~– Fogózzál meg
1310    14|              szakadt.~Akkor aztán, hogy az országúton voltak, hátramutatott
1311    14|        országúton voltak, hátramutatott az ostora végével.~– Látod
1312    14|              ott a hátunk mögött húgám? Az ott a vám. Azt kikerültük
1313    14|               leánya vagyok.~– Igaz biz az. Ejnye, hogy a beszédedről
1314    14|          hajdújának a leánya lévén. Hát az apád hol lévén?~– Ide gyütt
1315    14|             apád hol lévén?~– Ide gyütt az is Pestre; egy újságírónak
1316    14|              elhordani a városban, amit az elkészített; hanem hát most
1317    14|         kigyelmed, egy kicsit félreállt az útból, most nem ír senki
1318    14|                 teszi. Hát te hogy vagy az asszonyoddal, he? Búsul-e
1319    14|             Hallja kigyelmed, csak arra az egyre kérem, hogy az asszonyomrul
1320    14|               arra az egyre kérem, hogy az asszonyomrul ne tudakozódjék,
1321    14|               titokban a rudas lovának, az kikerült szépen; ha a gyeplűszár
1322    14|        tekintélyét gyakorolja, elővette az ostorát, megsuhogtatta mind
1323    14|              hogy csak úgy porzott bele az út, mely rövid szigor után
1324    14|               azt állítva, hogy anélkül az ember mindjárt elálmosodik.
1325    14|               megkínálta a leányzót is. Az pedig nem szokott semmit
1326    14|                 meg ismét, hogy kiverje az álmot szeméből, maga kezdte
1327    14|         csőbimbójából szopva inni, hogy az ember a felső szájából meg
1328    14|               Köszönöm, kedves barátom, az engem nagyon megvigasztal.~
1329    14|                 szólt semmit, felugrott az ülésébe, s el-kihajtott
1330    14|               jól van, tökéletesen van.~Az a leányzó ott a cselédruhában –
1331    14|               vette; olyan jól sikerült az átalakítás. Nem hiába mestersége.~
1332    15|             városba, de elképzelé, hogy az igen erős ok lehet. Szekeres
1333    15|            Mátyás földére megérkezünk. (Az emlékező köznép még most
1334    15|                Csák Mátyás nevéről híja az általa vitatott tért.)~…
1335    15|                beszélt Judittal, mintha az valóban leánycselédje volna:
1336    15|            leánycselédje volna: egyszer az itató puttony fülét is megfogatta
1337    15|                amíg a hóka iszik, ő meg az abrakot rostálja. Senki
1338    15|                 füzesi nyárfaerdőhöz és az árvafűzfákhoz elérkeztek.~
1339    15|               volt helyrevergődni, mert az idő zivatarrá készült válni;
1340    15|                felhők kezdtek emelkedni az égen, miket meg-megvilágított
1341    15|                 egy kicsit zavaros lesz az éjszaka, annál biztosabban
1342    15|                se égi háborútól. Akinek az Úr megerősíté az ő lelkét.~
1343    15|                 Akinek az Úr megerősíté az ő lelkét.~Éppen az első
1344    15|           megerősíté az ő lelkét.~Éppen az első nehéz cseppek kezdtek
1345    15|                csak te maradj itt addig az ernyő alatt, míg én benézek,
1346    15|         megvárakoztatni: ami „muszáj” – az „muszáj”!~Hiába a nyelvújítók
1347    15|                 azonban visszaérkezett.~Az eső zuhogott kegyetlenül;
1348    15|        mennydörgő mennykő benyargalázta az eget; olyan idő volt, amikor
1349    15|                   Tehát a legelső újság az, hogy nem mehetünk át a
1350    15|             alkotmány, amit felvitetett az eszterhajra; de ebben a
1351    15|               Judit nem törődött azzal.~Az alacsony ház konyhájából
1352    15|                 gazda – monda András.~– Az istenre kérem kegyelmedet –
1353    15|                 városban kell lennem.~– Az nem lehet – szólt az öreg
1354    15|                    Az nem lehet – szólt az öreg halász fejét megrázva. –
1355    15|              úgysem sokat ér már ezután az élet; de a más veszedelmét
1356    15|              egy csónakja a padláson.~– Az a lélekvesztő? Jaj, az nem
1357    15|                  Az a lélekvesztő? Jaj, az nem ilyen időhöz való. Mi
1358    15|               nem ilyen időhöz való. Mi az? Egy dióhéj ebben a zivatarban.
1359    15|                  mégsem venném ma éjjel az evezőt a kezembe. Énutánam
1360    15|                 Judit hirtelen megállva az ősz ember előtt. – Azt mondja,
1361    15|               át nem szállít a városba, az két ember halála fog lenni: –
1362    15|               fog lenni: – a férjemé és az enyém. Ha belemegyünk az
1363    15|                az enyém. Ha belemegyünk az előttünk álló veszedelembe,
1364    15|             előttünk álló veszedelembe, az isten megsegíthet és keresztülvisz
1365    15|              nem érti kegyelmed, komám? Az asszonyságnak „muszáj” átmenni
1366    15|         örömében magánkívül szorítá meg az öreg halász kezét, tán meg
1367    15|                 el van szánva, akkor ez az idő nagyon jó hozzá. A záportul
1368    15|                veszedelemből kisegít.~– Az én nevem Tuba János – felelt
1369    15|               nevem Tuba János – felelt az öreg. – A nyáron múltam
1370    15|                 múlt hónapban hordta el az ágyúgolyó. Az Úr adta, az
1371    15|                 hordta el az ágyúgolyó. Az Úr adta, az Úr elvette.
1372    15|               az ágyúgolyó. Az Úr adta, az Úr elvette. Most magam vagyok.~
1373    15|            megérthető volt, hogy amiért az öreg halász a kész veszedelemnek
1374    15|     veszedelemnek nekimenni vonakodott, az nem a napok java volt, amik
1375    15|                    No komám, készüljünk az időnek – szólt az öreg,
1376    15|            készüljünk az időnek – szólt az öreg, s elkezdte csizmáit
1377    15|                 foszlányformát, s annak az egyik végébe hatalmas tüdejével
1378    15|                Egy vastag marhabél volt az, mely egyszerre felduzzadt
1379    15|              azzal dereka körül kötötte az egyszerű „life preservert”.
1380    15|               én – monda Judit –, úgyis az én dolgom lesz az.~– Derék
1381    15|                 úgyis az én dolgom lesz az.~– Derék egy asszony. Derék
1382    15|             folyammal keresztben fútt s az evezőkkel szemben. A Vág
1383    15|                mint a testet; és azután az a rettenetes kéz ott a vizek
1384    15|               meg kelle feszíteni, hogy az ellenkező roham vissza ne
1385    15|                ne verje őket a parthoz. Az a reménységük volt, hogy
1386    15|                 megmenekülhetnek.~Tehát az egész emberi tudomány az
1387    15|                az egész emberi tudomány az volt, hogy a csónakot fel
1388    15|             keresztül. A fűzsziget volt az. Egy hullámtorlat a parthoz
1389    15|          halászt nem látta többé senki. Az elment gyermekei s unokái
1390    15|                megnyugodott abban, hogy az híres úszó, majd kikap valahol,
1391    15|            végén meglepte Andrást, hogy az őrhelyen senki sincsen.
1392    15|                 sincsen. Nem őrizte már az előőrs állomását, hiszen
1393    15|                vége volt már mindennek. Az érkezőket meg sem szólította
1394    15|             elbúsult morgással távoztak az almási hegyek felé.~Judit
1395    15|            őrjárattal sem találkozhatni az utcán. Minek az már?~Most
1396    15|           találkozhatni az utcán. Minek az már?~Most egy szeglethez
1397    15|               kopasz falakat végigmossa az eső; az udvart telenőtte
1398    15|              falakat végigmossa az eső; az udvart telenőtte a fű; a
1399    15|         maradványairól. Ezüstszínű volt az kék virágokkal. A falak
1400    15|                 függönyös nyugágya; itt az ablaknál hímzőasztalkája. –
1401    15|                 hímzőasztalkája. – Most az embermagasságnyi dudva és
1402    15| embermagasságnyi dudva és laboda hajlik az ablakon keresztül, mihez
1403    15|                valami hideg csúszó lesz az, aki most e helyen itthon
1404    15|               menjünk! – sürgeté András az elmélázót, s elvonszolta
1405    15|              Kapor András uram felesége az idén meghalt, csak egy felnőtt
1406    15|               rohant ki a házból, mikor az atyja szavát megismerte.
1407    15|           szavát megismerte. Azt hitte, az égből esett le.~– No csak
1408    15|          megmondom, ha elment. Nyisd ki az első szobát, s te maradj
1409    15|              híni foglak.~Judit azalatt az utcán kívül maradt, s csak
1410    15|                   monda Judit.~– Tessék az első szobába menni. A Katica
1411    15|              Hoztam magammal.~– De hisz az is nedves lesz.~– Nem tesz
1412    15|                  bereteszelte maga után az ajtót; András gazda pedig
1413    15|            süstörékelt valami jó, midőn az első szoba ajtaja félig
1414    15|                 No még ilyet sem látott az ember.”~Hogyne lett volna
1415    15|                utána: „Miket nem ér meg az ember!”~András gazdának
1416    15|            látszott; ami nagy művészet. Az öltözet sokat tesz, de nem
1417    15|      különbséget a gömbölyű hölgyidom s az ötszegletű férfinyak között;
1418    15|               barna festék más színt ad az arcnak, s egy szájba dugott
1419    15|              tartásban, viseletben, ami az álcán keresztül is elárulja
1420    15|                 pillanat semmivé teheti az egész alakjátékot. A főnek
1421    15|              megszokott közönyt mutatni az arcnak.~Juditnak mindez
1422    15|               Előbb sarkantyút neki! Ez az első pohár a kávé előtt,
1423    15|            előtt, azután meg patkót rá, az a kávé után való pohár.~
1424    15|                kínálás elől. – Kiégetné az az én gyomromat.~Judit is
1425    15|             kínálás elől. – Kiégetné az az én gyomromat.~Judit is csaknem
1426    15|             Judit hangosan felkacagott; az pedig nagyon nehéz nőnek
1427    15|                 akihez beszólt édesapám az elébb, hogy „mi tetszik,
1428    15|         szedtevette, megszidom én, mert az én leányom.~– De hátha nekem
1429    15|                volna nézni a tisztre, s az nagyon jól történt így.~
1430    15|           Eközben csendesen megvirradt; az utcán az ébresztő dobszó
1431    15|          csendesen megvirradt; az utcán az ébresztő dobszó hangzott,
1432    15|               készülékben, s sorakoztak az utcákon; tisztek egyenruháikban
1433    15|            nőnek felismerni.~„Nem hinné az ember, ha nem látná.”~Judit
1434    15|        kapituláló hadseregnek kiosztani az oltalomleveleket.~Judit
1435    15|                a jegyeket kiosztani. Ha az első osztja ki, s ott valaki
1436    15|             valaki által felismertetik, az bizonyosan meg fogja érteni
1437    15|                mint akadályul. Ha pedig az utóbbiak végzik e feladatot,
1438    15|              vegyes bizottság osztja ki az oltalomleveleket.~Nemigen
1439    15|                veszik annyira szemügyre az embert.~Azt is kiszámította,
1440    15|               Azt is kiszámította, hogy az életkor rovatába huszonegyet
1441    15|              szobák voltak azok, mikben az öreg Lávayné egyszer éjnek
1442    15|           fegyveres kézzel védni. Akkor az anya, most a feleség.~Óh,
1443    15|               anya, most a feleség.~Óh, az ég legerősebb oltalma az,
1444    15|                az ég legerősebb oltalma az, amit a nők szerelmére bízott!~
1445    15|            dacára a nyitott ablakoknak; az előszobákban nem volt hova
1446    15|            fejét: a zsibbasztó helyzet, az életbe vágó pillanat közelgése,
1447    15|              Végre rákerült a sor, hogy az ajtóhoz juthatott, melyen
1448    15|            akiket nem ismert. És azután az ellenkező részről is többen;
1449    15|             egyet nagyon jól ismert, és az is nagyon jól ismerte mind
1450    15|            ismerte mind őt, mind Bélát… Az volt Kolbay.~Judit minden
1451    15|   balszerencsére nem volt készen. Pedig az nagyon természetes volt,
1452    15|                 nyomtatvány állt, miket az egymás után jövők neveivel,
1453    15|              láda mellett állt, melyből az utolsó havidíjt osztá a
1454    15|             távozóknak.~Lehetetlen volt az alakoskodás.~Judit úgy érzé,
1455    15|   gyöngeségükkel.~Kolbay mereven nézett az ifjú alakra, végtől végig
1456    15|             kérdezé:~– Mi a neve?~Judit az eget érzé vállára nehezülni
1457    15|                 Kolbay hosszasan nézett az előtte álló arcába; Judit
1458    15|                hideg hang felkiáltani: „Az nem igaz! Lávay Bélát ismerem
1459    15|               Bélát ismerem jól. Ön nem az, hanem Hargitay Judit, a
1460    15|             feltevé, s azután lehajolva az előtte fekvő üres lapra,
1461    15|            ismét felemelé tekintetét, s az elébbi száraz, csikorgó
1462    15|               percben vette észre, hogy az oltalomlevél németül van
1463    15|        oltalomlevél németül van írva, s az évszámot betűkkel jegyzik
1464    15|             könnyű, németben lehetetlen az.~Ez újabb ijedség alatt
1465    15|             mond, akkor Béla nem veheti az oltalomlevélnek hasznát,
1466    15|                pogány melegben, s ebben az állig begombolt bekesben.
1467    15|           pénzed.~– Micsoda pénz?~– Hát az egy havi díjad, ami még
1468    15|                    Úgy? Igaz. Köszönöm.~Az öreg tüzér megveregette
1469    15|              jobb lett volna még otthon az anyádnál pamutgombolításban
1470    15|                 megszorítá kezét. Azért az elébbeni gondolatért kért
1471    15|               nem volt még újravakolva.~Az ablakok azonban már be voltak
1472    15|                látta állni Béla anyját.~Az öreg nő fején nem volt főkötő.
1473    15|              elfordítva róla a veszély. Az anya megnyugvása elárulná
1474    15|                megnyugvása elárulná őt. Az anyának még sokáig sírnia
1475    15|           Juditnak egykor lakolni.~Hisz az anyától mégsem kellett volna
1476    15|             kezemben van; addig, míg ez az ő kezébe jut, zárkózzál
1477    15|                 bizalmát senkinek. Azon az egy emberen kívül, akit
1478    15|               rá nézve senki.~Most csak az volt aggodalmai központja,
1479    15|            hogyan lehetne a különbséget az évszámban megváltoztatni?~
1480    15|                csak a helyesírás hiánya az.~Megérkezve gazdája házához,
1481    15|               támad kára; kegyes csalás az, mely sem isten, sem ember
1482    15|                 hordja büntetését; mert az igazság örök és győzhetetlen.~
1483    15|             nyugtalanul hullámzott, óh, az megtudta volna, hogy ez
1484    15|           védlevelet, s kiterjeszté azt az asztalon. A bámulat, az
1485    15|                 az asztalon. A bámulat, az öröm, a meglepetés sikoltása
1486    15|             vastag betűkkel volt beírva az évszám rovatba:~„Vierundzwanzig.”~
1487    15|                 térdre esett, s arcával az asztalra borulva elkezde
1488    15|              még este későn is ott állt az ablakban, s nézte kisírt
1489    15|       munkájában kifáradva haladt végig az utcán Kolbay őrnagy, ki
1490    15|                egy percre, megkopogtatá az üveget mutatóujja hegyével
1491    16|            végzet~Kivel nem történt már az, hogy valakit, valamit megszabadított?~
1492    16|               fát, egy száradó virágot.~Az képzelheti Judit örömét.~
1493    16|          negyedik-ötödik megyében lehet az a menhely; olyan helységben,
1494    16|              után törekszik.~A sietség, az átöltözés, a várőrséghez
1495    16|            haladjanak, éjszaka is látni az utat. Tudta, hogy sürgetős
1496    16|              útja van szegénynek.~Pedig az idő oly rossz volt, és a
1497    16|                nyugtalan, izgalmas nap, az ideggyötrő jelenet a várban,
1498    16|               lett minapi alakjának.~És az időjárás is oly kegyetlen
1499    16|                A tegnapelőtti zivatar s az az átkozott szél, amit maga
1500    16|               tegnapelőtti zivatar s az az átkozott szél, amit maga