1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3389
Fejezet
1501 16| borongós, kedvehagyott ősz. Az ember jól tudta, hogy ha
1502 16| mentül feljebb vitt északnak az út, annál zordonabb lett
1503 16| út, annál zordonabb lett az idő, annál halványabb a
1504 16| láz minden érben dúl már, az idegek érzik jelenlétét,
1505 16| fogja őt találni, amint az erdei úton sétál, mindennap
1506 16| dűlve, és nem félni többé az elválástól.~Hogy fogja majd
1507 16| hiszen ő adta neki másodszor az életet. S milyen hű lesz
1508 16| már ott nem ismeretesek.~Az egyetlen út hosszan kanyarog
1509 16| amiket görgeteggel terítve az éjszaki záporok mosnak.
1510 16| záporok mosnak. Most ezek az utak is elhagyottak, keréknyom
1511 16| vasvilláját, s keze ügyébe rakni az ülésbe.~– Kutyaugatást hallok –
1512 16| minden percben szétnézegetett az ülésből, mint aki valamiben
1513 16| kezdtek oldalogni.~– Ugyebár, az kutyaugatás?~– Nem, tensasszonyom,
1514 16| bozótból, s keresztülbaktatott az úton; meg lehetett őket
1515 16| nemigen szokták megtámadni az embert, csak a téli éhség
1516 16| tüzű szemeik villogását; az ember tudja, hogy azok,
1517 16| hússal, meleg vérrel táplál.~Az erdők bánatos csendjében
1518 16| rejtekben; bottal kellett menni az erdők fenevadaira.~Ha vissza
1519 16| fenevadaira.~Ha vissza talál az éhes csorda térni!~A hidegláztól
1520 16| a kétségbeejtő úton is.~Az idő mindig zordonabb lett,
1521 16| idő mindig zordonabb lett, az est jókor beállt, s a hólepte
1522 16| alig lehetett felismerni az utat.~Egyszer aztán egy
1523 16| itt-amott megállt a hó; az utat éppen nem lehete látni.~
1524 16| Juditnak új erőt kölcsönzött az új veszély.~– Nem lehet!
1525 16| csinálni?~– Itt hálunk.~– Az nem lehet. Az éjjelt nem
1526 16| hálunk.~– Az nem lehet. Az éjjelt nem várhatjuk itt
1527 16| a szekeret itt hagyom; az egyik lóra két pokrócot
1528 16| sietni! Úgy igyekezett előre. Az út csúszós volt, a hó sárra
1529 16| Judit kénytelen volt sokszor az útba eső mohos fák oldalához
1530 16| panasztalanul odább.~És az út mégsem akart véget érni.
1531 16| elfáradva.~– Én sem. Aztán annyi az nekem, mintha csak egy kisgyereket
1532 16| felelevenült.~– Igen, igen, ez az! Ismerem már; itt a patak
1533 16| csókjaival halmozá el azt az egyik betűt.~Azontúl, mintha
1534 16| szél nem fúj, kellett volna az estharangszót hallanunk.
1535 16| Alig kétszáz lépés már az út.~És most már valóban
1536 16| háziállatnak a szavát hallani az éjben; ennek az egyetlen
1537 16| hallani az éjben; ennek az egyetlen állatnak, melynél
1538 16| Judit emléke nem csalt. Az első kanyarulatnál, mely
1539 16| falu, alig százlépésnyire az ereszkedőn túl az első házak,
1540 16| százlépésnyire az ereszkedőn túl az első házak, a többi elszórt
1541 16| a kémények füstöltek, s az ablakokban világolt az esti
1542 16| s az ablakokban világolt az esti tűz, mint fénybogárkák
1543 16| egyszerű kísérőjének:~– Ez az. Itt hagytam őt!~Most már
1544 16| lüktettek; a nagy öröm volt az vagy a nagy láz?~Pedig nem
1545 16| olyan nagyon örülni.~Lám az elmúlt év megmutatta: aminek
1546 16| kötve lógó keskeny táblát, s az egyik karóra felkötött félmaroknyi
1547 16| félmaroknyi zsúpszalmát.~Az ifjúasszony is láthatta
1548 16| tudná, mint András, hogy az a kettős karó, meg a tábla,
1549 16| káplárok a lovas katonáknak az abrakolásra.~Tehát baj van!~
1550 16| melynek hátulsó ablaka már az erdőre nyílt.~– Itt fogunk
1551 16| házikóban hamar megtalálta az ajtót, mely a konyhába vezet.~
1552 16| vezet.~Halkan benyitott.~Az ernyős tűzhely előtt állt
1553 16| Hát Béla hol van?~Amint az ajtó nyílt, gazda, asszony
1554 16| Jézus Mária!~De ez nem az örvendő meglepetés, ez az
1555 16| az örvendő meglepetés, ez az ijedtség hangja volt.~–
1556 16| nő eléje sietve. – Kegyed az?~– Én vagyok, jó Teréz;
1557 16| istenem. Ilyen időben!~– Semmi az. Hol van Béla?~– Béla tensúr? –
1558 16| zsámolyról, s Judithoz lépett.~– Az istenért, mondják meg, hol
1559 16| szólt volna elébb, eltűnt az erdőben. Azóta nem hallottunk
1560 17| mind a kettő meg van halva.~Az egyik él még, a föld felett
1561 17| mégis halott, és semmi joga az élethez többé: egy eltemetett
1562 17| még följárási ideje is az éjfél, mint a kísérteteké.~
1563 17| színe örökkévalónak látszott az arcon, akkor felöltözteték
1564 17| gondolat még meg nem járta.~Az anyag bölcsei, akik mindent
1565 17| kémiából, kifejtették, hogy az életerő semmi más, mint
1566 17| meg a bölcsek… Hogy lesz az ecetből újra bor?!~A vér
1567 17| megállt már, a szív nem dobog; az idegnek nincsen akarata
1568 17| idegnek nincsen akarata többé; az anyag nem érez, a teher
1569 17| rokonai közé siet… de hátha az ezredik, a százezredik még
1570 17| még akkor gondolkozik!? Mi az, óh, bölcsei a mindenható
1571 17| mozzanatát sem fedezheti fel az éltet magyarázó vegytani
1572 17| vegytani működésnek, midőn az anyag már bevégzé halálát,
1573 17| jelen tud lenni, amidőn az egész porhüvely lakálytalan
1574 17| vágya és félelme, midőn az idegekhez semmi köze többé?!~
1575 17| Magyarázzátok meg, hogyan lehet az, hogy egy halott, kinek
1576 17| beszélnek; hallja, midőn az öltöztető asszonyok suttogják: „
1577 17| a függönyöket leeresztik az ablakon, hogy ne süssön
1578 17| eszmélete visszagondolni az időre, mely még napokra
1579 17| hogy ez a szerelem, ez az oltalom a halállal együtt
1580 17| szeret és félt, még akkor sem az rettegéseinek központja,
1581 17| fogja megtalálhatni, mert az jól el van rejtve. Bevarrva
1582 17| azt ki? Hogyan juthatna az az üldözött kezébe?~A halott
1583 17| azt ki? Hogyan juthatna az az üldözött kezébe?~A halott
1584 17| a mindent tudó anyagnak! Az óra nyolcat vert, a halottlátogatók
1585 17| hogy fog beküldeni bort. Az éjszaka hosszú, a szoba
1586 17| ráhagyta, hogy jó lesz.~Az óra ismét ütött, kilenc
1587 17| hang. – Alkalmasint annak az úrnak a felesége, aki innen
1588 17| felelt a házigazda –, sem azt az urat, sem ezt az asszonyságot
1589 17| sem azt az urat, sem ezt az asszonyságot nem ismerem.~–
1590 17| bor inkább.~– Köszönöm. Az úr egészségére!~Egy szék
1591 17| osztályú szökevény.~– Micsoda az az első osztályú szökevény?~–
1592 17| szökevény.~– Micsoda az az első osztályú szökevény?~–
1593 17| Köszönöm, a biz elkel. Mikor az ember egész nap az erdőt
1594 17| Mikor az ember egész nap az erdőt járja, ilyen időben.~–
1595 17| Óh, igen. A kondások az erdőn beszélték, hogy látták
1596 17| kisebbik?~– Azt gyanítom, hogy az odvas kőben van egy barlang,
1597 17| mennék.~– Hol fog hálni az éjszaka? Szobáját a szegény
1598 17| azt a földről felvették, az ajtó nyikorgott, a padlás
1599 17| halott mindezt jól hallá.~És az rettenetes volt gondolatnak!~
1600 17| A kárhozatot úgy festi az írás, mint sírás és fogcsikorgatás
1601 17| el egy hangot és viselni az égre lázadó szellemet odabenn,
1602 17| kiálthatom el, íme itt van az oltalom, ő védve van!… Élete
1603 17| ahogy meghalok én, tagadva az istent… Óh, anyám, anyám!…
1604 17| követtelek le a víz fenekére… Az a halál nem volt oly irtózatos,
1605 17| tompa zuhanás verte föl az éji csendet, mintha a nyitott
1606 17| halottak örömöt is éreznek.~– Az istenért, hogy jössz te
1607 17| Meghallottam a kondásoktól az erdőben, hogy nőm megjött,
1608 17| olyan közelről vélte hallani az örök álomra szunnyadt; bizonyosan
1609 17| bizonyosan oda tette fejét az ő vánkosára.~– Szegény.
1610 17| Szegény. Így rendelte az ég.~– De nem rendelte! –
1611 17| riadt bele vadul a férj. – Az nem igaz.~– Csendesen. Az
1612 17| Az nem igaz.~– Csendesen. Az égre! Te veszélybe döntöd
1613 17| Távozzál, mentsd meg magadat; az erdő körül van véve; az
1614 17| az erdő körül van véve; az odvas kőbe ne menj, az már
1615 17| az odvas kőbe ne menj, az már fel van fedezve; siess
1616 17| északnak, arra még szabad az út. A holttal ne törődjél
1617 17| vagyok így is, úgy is. Mi az én életem ezután? De az
1618 17| az én életem ezután? De az nem igaz. Ő nem halhatott
1619 17| Így mosolyog-e azoknak az arcuk? Nem igaz, nem igaz.~–
1620 17| törődnek ezek azzal, hiszen nem az övék! Nem nekik fáj.~– De
1621 17| övék! Nem nekik fáj.~– De az istenért! Mit akarsz itt
1622 17| a föld alá akarná tenni, az engemet is oda tegyen vele.~
1623 17| tegyen vele.~Óh, ami kezdete az üdvnek, Judit e percben
1624 17| jégtetem nem a földé még; az enyém és én nem adom oda.
1625 17| szavaknak melegét érzi a lélek az éktelen éj fagyain keresztül!~–
1626 17| édes volt e szavak zengése az elrejtőzött léleknek! Judit
1627 17| hanyatlott a gondolat ereje, az állati élet érzete, akként
1628 17| hozzám. Ne szakíts félbe. Az elébb, ha tovább folytatom,
1629 17| már sikerül… Hiszen már az érverést hallották füleim.~
1630 17| hallották füleim.~S folytatá az őrült munkát: átlehelni
1631 17| erőszakolni, eltölté borzadállyal az egyszerű embert. Reszketett.~
1632 17| a tagadó szó kiejtőjére.~Az hörgő ijedelem fuldoklásával
1633 17| Minden jó lélek dicséri az urat!~A hulla merően nézett
1634 17| nagy, fekete szemeivel.~Nem az élet öntudó tekintése volt
1635 17| élet öntudó tekintése volt az, hanem egy halottnak kőmerev
1636 17| olyan volt e jelenet, mintha az őrült szerelem csendes halottját
1637 17| pusztában! Isten engedte, hogy az „ember” győzzön.~A házigazda
1638 17| azt.~– Csodát míveltél. Az erős szerelem halottakat
1639 17| isten ajándékát.~– Küldj az orvosért.~– Magam megyek
1640 17| siess, siess!~Csak midőn az ajtó előtt hangzottak a
1641 17| zörgetni, akkor szökött ki Béla az ablakon.~A belépő csendőr
1642 17| házigazda a székváros felé, hol az orvos lakott. Fele úton
1643 17| úton szemközt találkozott az orvossal, s midőn megállítá,
1644 17| megállítá, hogy tudassa vele az esetet, bámulva tapasztalá,
1645 17| bámulva tapasztalá, hogy az orvos már mindenről értesülve
1646 17| előtt. Leírta, milyen volt.~Az Béla lehetett. De hogy gyalog,
1647 17| Bélának híre sem járt sehol az országban.~
1648 18| tudom már micsoda? Annak az uraságnak a nevét sem örökítette
1649 18| akartak a városból, ő volt az, aki azt izente nekik, hogy
1650 18| helyenkénti nyilatkozatait csak az érthette, aki a dologba
1651 18| viszonyok kulcsával bírt, az már aztán tudta, hogy ez
1652 18| szabadnak.~Szerafin nem szokott az anyjával feleselni.~Egy
1653 18| lesújtó hírrel lepte meg az asszonyságokat, hogy most
1654 18| csak a felhők tudnak, akik az áldozat füstjét magukba
1655 18| árulják el azt senkinek.~Az egyedüli ember, ki őt valóban
1656 18| vihar? Valahol megölték tán az erdőben bujdokoltában. Talán
1657 18| hamarább, mint mikor itt lesz az idő jó éjt kívánni, s bezárni
1658 18| jó éjt kívánni, s bezárni az egész hihetetlen történetet.~
1659 18| valóságában.~Erre aztán az egész család mély gyászt
1660 18| szabójának felmondott, mivel az oly ügyetlen volt, hogy
1661 18| háromnegyedrész gyászhoz való, az egész mély gyászt bársonyszalag
1662 18| illett a fekete özvegyi mez; az eleven arcokat különösen
1663 18| azután kigyógyul belőle az ember. Vajon „egészen” kigyógyulhat-e?~
1664 18| mókusra is visszaemlékezik az ember, amivel játszani szeretett.~
1665 18| amivel játszani szeretett.~Az is meglehet, hogy szerette
1666 18| Hanem azért mégis megtörtént az, hogy Róbert halála után
1667 18| megszólta érte, hogy biz az még korán volt, hogy mégis
1668 18| Fertőy két pólus! Hanem az utcára senki sem vitt ki
1669 18| neje, ha végigkocsikáztak az utcán, minden ember ismerős
1670 18| teteje gyöppel van fedve; az egyik szögleten kis kínai
1671 18| ágyúlőrések szolgálnak ablakul, s az ablakon mindenféle emberek
1672 18| távol napfény után, s ezek az emberek ott nagyon jól hallják,
1673 18| a rácsos lőrések előtt; az őrtálló katonák nem szóltak
1674 18| egy árva szotnyája sincs az országban.~– Te, talán nem
1675 18| közben.~– Ej, ej, Szerafin, az nem jó jel, ha egy fiatal
1676 18| magát ellene.~– Óh, ha! Az Fertőy dolga, a feleségét
1677 18| ellen védelmezni.~– De ’jsz az, barátném, meg nem véd.
1678 18| hogy „egyedül istennél az oltalom”.~– Ne rágalmazd
1679 18| hamiskás komolysággal, mely az iróniát csak azért rejté,
1680 18| mondja, hogy jó ember.~– Ah, az nem áll; a herceg mindig
1681 18| csak Varsóig.~– Mit tesz az a „csak”?~– Azt teszi, hogy
1682 18| hogy dugja ki valamelyik az ujját ott a sodrony között.~
1683 18| a rostélyon kívül.~– Ha az őr meglátná, majd a körmére
1684 18| vannak.~– S mit használ az nekik?~– Hát akadhat néha
1685 18| várparancsnok megtudja, megtiltja az itt sétálást.~– Hát hiszen
1686 18| összehajtogatva. Milyen jóleshetik az valakinek, aki most tizenhét
1687 18| aztán megindultak ők is az őr nyomában, egypárszor
1688 18| mindannyiszor láthaták, hogy az az egy ujj előtűnik a rács
1689 18| mindannyiszor láthaták, hogy az az egy ujj előtűnik a rács
1690 18| Blumné folytatta a sétát az őr mögött, hogy az a ruhasuhogásról
1691 18| sétát az őr mögött, hogy az a ruhasuhogásról azt higgye,
1692 18| ízen meglátta Szerafin azt az opálgyűrűt, a természetes
1693 19| Kié volt hát az a gyűrű?~Ha Szerafin akkor,
1694 19| iszonyodott volna attól az eszmétől, hogy megtudjon
1695 19| nem hallgatta volna el azt az álomrontó sejtelmet, aminek
1696 19| lélek nem menekülhet előlük az álomlét boldog országaiba;
1697 19| egy szóval is megmondja az okát valakinek, hogy miért
1698 19| hogy ki van odabenn, akinek az ujján Róbert gyűrűjét megismeré,
1699 19| helyiségekkel jól ismeretes volt.~Az a helyiség, amelybe került,
1700 19| megsínylették.~Ablaka nem volt az alkalmatosságnak, hanem
1701 19| alkalmatosságnak, hanem az ajtó fölött volt egy nyílás,
1702 19| kénytelen volt azt tenni, hogy az asztalra feküdjék, ahová
1703 19| mehetnek utána; s miután az asztalon feküdt, a gyertyát
1704 19| motozás a papiroshalomban, az aprózott futó léptek, a
1705 19| szögletekben, a kaparás a falon, az asztallábak dühös rágása,
1706 19| leült, és onnan pislogott az égő gyertyába. Nem mintha
1707 19| dühbe jött; derékon kapta az egész szál gyertyát, s tartóstól
1708 19| s iramodott vele, dacára az égő kanócnak, a szeglet
1709 19| csendesen.~A patkány belevitte az égő gyertyát a papírhalmazba;
1710 19| a füst kezdett kitódulni az ajtó fölötti résen, jött
1711 19| porkoláb és ordinánc; nyitották az ajtót, s kérdezték, mi baj.~
1712 19| tüzet? – kérdé a porkoláb.~– Az nem az én kötelességem –
1713 19| kérdé a porkoláb.~– Az nem az én kötelességem – felelt
1714 19| én kötelességem – felelt az hanyatt fekve és meg sem
1715 19| is itt éghetett volna.~– Az nem az én gondom.~A porkoláb
1716 19| éghetett volna.~– Az nem az én gondom.~A porkoláb fejet
1717 19| csóvált, morgolódott; végül az ordináncon gyakorolta hatalmát,
1718 19| szobából azt a sok papírlomot.~Az ordináncot Vencelnek hítták,
1719 19| olyan vígan, hogy annak az asztalon elnyúlt komor embernek
1720 19| arra a mogorva emberre ott az asztalon.~– Hallod-e, Vencel
1721 19| senkinek sem lesz semmi kára. Az a szép asszony K…ban lakik;
1722 19| ahol el vannak ásva. Ott az senki jószága úgyis.~– Hát
1723 19| jószága úgyis.~– Hát hol van az?~– Ráutasítlak, hanem elébb
1724 19| add esküszavadat, hogy ezt az izenetet postára teszed
1725 19| külsőt felemeled, annak az aljára veres olajfestékkel
1726 19| majd meglátom, ha igaz, az úrnak is hozok belőle.~–
1727 19| postára, azután igyekezzél az elásott kincs után, mert
1728 19| papírszemetet, s kiseperte az ajtón.~– Hová tegyem a gyertyát,
1729 19| magaddal; én aludni fogok.~– De az ám a rend, hogy idebenn
1730 19| Vencel is jó éjt kívánt, az ajtót újra bezárták; Pusztafi
1731 19| gondolá magában, hogy ha az ember gyakorlatilag fogja
1732 19| felfedezése, mint annak az izenetnek postára vitele.
1733 19| egy óráig is heverni.~Csak az az egy nehézsége volt a
1734 19| óráig is heverni.~Csak az az egy nehézsége volt a kivitelben,
1735 19| nem volt bejárása, mert az egy tábori sütő felügyelete
1736 19| által leírt helyre.~Amint az első ászokfát fölemelték,
1737 19| helyeselte ez indítványt.~Az volt csak a kérdés, hogy
1738 19| visszabocsátott megint a helyére.~Az a palack, mely különben
1739 19| sem szokott bírni, mint az arany.”~„Ebbe a palackba
1740 19| magában Vencel, amidőn azt az indítványt tevé bajtársának,
1741 19| rejtekajtó helyretevését, s az egész kincsnek újbóli betakarását.
1742 19| okos indítványnak találva, az eddig napfényre szánt palackokat
1743 19| volt, s annyit tudott, hogy az arany minden földi anyag
1744 19| egyéb, mint arany.~Felnyitni az üveget dugójánál, s egyenként
1745 19| egyenként kirázogatni belőle az aranypénzeket, nagy idővesztéssel
1746 19| is volna ily találmánynál az üveget kímélni. Ő tehát
1747 19| tartalmához; megfogja majd az üveget a nyakánál, hozzáüti
1748 19| hozzáüti a csizmája sarkához, az kétfelé esik, az arany kihull;
1749 19| sarkához, az kétfelé esik, az arany kihull; ő zsebre rakja
1750 19| perc bebizonyítá.~Abban az üvegben nem volt arany,
1751 19| valakinek kétségei volnának az iránt, hogy a durr-higannyal
1752 19| a gyutacsokat készítik; az a fehérsárgás por, mely
1753 19| palackokkal egyben.~Hanem annak az utolsó palacknak a hatása
1754 19| összeszaggatva; ezer ölnyire az egész környék beszórva töredék
1755 19| k…i kazamatákba.~Ő volt az, ki miután hiába törekedett
1756 19| iparkodott tudtára adni, amit az oly aggódva kívánt megtudni.~
1757 20| kis változatosságot hozott az új időszak. Olyan napok
1758 20| napok fordultak elő, amikben az öregúr azt hitte, hogy lám,
1759 20| valami hasznát venni.~Ez az üdvös foglalkozás abból
1760 20| bejutni. Azután eljárt azoknak az apró kívánalmaikban egyik
1761 20| mindenkinél otthonos volt. Az egyik fogolynak az a kívánsága
1762 20| volt. Az egyik fogolynak az a kívánsága volt, hogy olvashasson,
1763 20| fel, és aztán nagy volt az öröme, mikor egy-egy súlyosan
1764 20| rendesen bekocogtatott az öreg Lávayné útbaeső ablakán:
1765 20| A fiának még semmi baja.~Az öreg asszonyság azután olyankor
1766 20| olyankor ki szokta nyitni az ablakát, s elbeszélgettek,
1767 20| megmondanák, akármely részében az országnak lenne is elfogva.~–
1768 20| hogy a felesége sem ír.~– Az pedig derék asszony! Mért
1769 20| ilyen öreg asszonynak való az már.~Erre aztán nagyot köszörült
1770 20| sírt szemmel jelent meg az özvegy az ablaknál, s mindennap
1771 20| szemmel jelent meg az özvegy az ablaknál, s mindennap erősebben
1772 20| mindennap keserűbbé vált panasza az ifjú asszony ellen, ki nem
1773 20| él-e vagy meghalt Béla.~Az öreg katona csak vigasztalta
1774 20| mindennap, s védelmezte az ifjú asszonyt.~Egy délben
1775 20| felhevült állapotban látták az utcán végigsietni a hadastyánt.
1776 20| hamarább a szekeret, mint mikor az Lávayné kapuján behajtott,
1777 20| Lávayné kapuján behajtott, s az udvaron megállapodva, a
1778 20| amíg utol nem értem azt az embert!~– Kit akar utolérni
1779 20| őrnagy uram? – szólalt közbe az öreg asszonyság hangja,
1780 20| jó napot a hadastyánnak az oszlopos folyosóról, de
1781 20| oszlopos folyosóról, de amit az egyszer sem hallott.~– Ah!
1782 20| egyszer megkaphattam azt az embert.~– Kit kapott meg?~–
1783 20| vakmerőséget. Most ment itt végig az utcán, fényes nappal, kocsin.
1784 20| nappal, kocsin. Ezekkel az élő szemeimmel láttam. Tulajdon
1785 20| hangon Lávayné, egy percre az a gondolatja támadt, hogy
1786 20| gondolatja támadt, hogy talán az ő fia.~– De hinné-e valaki
1787 20| hogy ki volt borotválva az álla, de az ilyen pofára
1788 20| volt borotválva az álla, de az ilyen pofára ráismer az
1789 20| az ilyen pofára ráismer az ember, ha kifordítja is.~
1790 20| a helyen, itt éppen ezen az utcán engem azzal fenyegetett,
1791 20| elcsípem a gézengúzt.~– Az őrnagy úr maga?~– Én magam.
1792 20| nem kegyedhez méltó munka az.~– Tudom, nagyon jól tudom.
1793 20| Tudom, nagyon jól tudom. Az „őrnagy” haragudni fog érte;
1794 20| annak emberhús kell ma. Azt az embert én meg akarom enni!~–
1795 20| édes őrnagy úr, nem érdemes az az ember arra, hogy ilyen
1796 20| őrnagy úr, nem érdemes az az ember arra, hogy ilyen derék
1797 20| fárassza magát. Én láttam azt az embert. Még rám mosolygott.
1798 20| Kóstolja meg ő, hogy milyen az a kurta vas! Kapor uram!
1799 20| kellett volna készíteni az útra, ha azt sem tudja az
1800 20| az útra, ha azt sem tudja az ember, meddig tart; a gubája
1801 20| szalmaszálat sem. Valakinek az üldözésére nem adok semmi
1802 20| tudom legjobban, hogy ki az a Bárzsing. Ellenségem nekem
1803 20| ezen a jártán; valami éri az úton. Nem kegyednek való
1804 20| akarok lenni! – pattant ki az öregúr, s nagy indulatosan
1805 20| felkapaszkodott a ferhécen keresztül az első saraglyába, s helyet
1806 20| merényletnek értelmét csak az foghatja fel, aki ismeri
1807 20| s meggondolja, mit tesz az: rázós parasztszekéren végighajtatni
1808 20| Zsitva-hídnál lekanyarodik az út Vék felé, egy pár ács
1809 20| előtt hajtatott ezen; ha az a fűzfás ott nem volna,
1810 20| meglátszanék, amint porzik az úton.~– No András, most
1811 20| Kevés rendetlen házbul áll az, jegenyefákkal körülvéve.~
1812 20| haszonbére abból állt, hogy az a becsületes tót ember,
1813 20| becsületes tót ember, aki az egészet használta, tartozott
1814 20| egészet használta, tartozott az öregurat egypár mázsa dohánnyal
1815 20| úrral, akinek pápaszem volt az orrán, s aki tud tótul.
1816 20| kiköpik. Valami babona lesz az: talán a földi bolhát űzik
1817 20| menjen a dohányra.~– Ez az ember részeg! Hajtson kegyelmed
1818 20| visszafelé van fordítva; az nem akar tovább menekülni.~
1819 20| ugyan sohasem járt; ott az aszalóban hallatszottak
1820 20| aszalóban hallatszottak az ismeretes hangok, Bárzsing
1821 20| nagy óvatossággal került az aszaló mögé, nehogy észrevétessék
1822 20| észrevétessék ez ember által, s az még eleve megillanjon. Sikerült
1823 20| megillanjon. Sikerült is elállnia az ajtót. Ott állt Bárzsing
1824 20| ajtót. Ott állt Bárzsing az aszaló padja előtt egész
1825 20| lángoló orcájával toppant be az aszalóba.~– Itt van ön tehát,
1826 20| is vallhatta be uraságod az itteni földeit III-ik osztályúaknak,
1827 20| I-ső osztályú dohányföldek?~Az öregurat annyira kivette
1828 20| Igen, igen – bizonyítá az a másik úr. – Hibásan tetszett
1829 20| esztendővel. Végre kitört belőle az indulat.~– De hát micsoda
1830 20| indulat.~– De hát micsoda az úr? – riadt rá Bárzsingra,
1831 20| amitől ez majd beesett az aszalókemencébe.~– Kérem,
1832 20| kérem – sietett felelni az a másik úr –, Bárzsing úr
1833 20| fegyvert.~– Hja, mert azt „az urak” nem akarják átlátni,
1834 20| valódinál hátrább, abból az államnak millió és millió
1835 20| világosan ki van nyomtatva, hogy az illető bevallók maguk is
1836 20| a másik szólt:~– Ámbátor az évenkénti haszonbérből kiszámíthatta
1837 20| téren, hogy nem csoda, ha az ember utoljára az egész
1838 20| csoda, ha az ember utoljára az egész nemzet irányában elkeseredik.
1839 20| egykézre játszást, tettetést, az állam megrövidítésére célzott
1840 20| megrövidítésére célzott hamiskodást, az üdvös intézmények meghiúsítására
1841 20| elősegíteni volnának hivatva az üdvös intézményeket. – Nyilván
1842 20| intézményeket. – Nyilván az öregre célzott e váddal.~–
1843 20| a másikat csitítva. – Én az őrnagy urat szándékossággal
1844 20| Ókonzervatív lojális? – tréfálózék az a másik úr.~– Aki minden
1845 20| összesen milyen semminek veszik az olyan embert, mint ő, az
1846 20| az olyan embert, mint ő, az olyan emberek, mint Bárzsing.~
1847 20| szólt rá semmit. Csupán az öreg Lávayné jutott sokszor
1848 20| sokszor eszébe. „Megmondta az a kriminális asszony, hogy
1849 20| kriminális asszony, hogy megver az isten ebben az utamban;
1850 20| hogy megver az isten ebben az utamban; ugyan megvert.”~
1851 20| kötik össze ismét csomagokba az aszaló hídjára kirakott
1852 21| Egy ember, aki nem az, ami~Dolnay bárónő egyike
1853 21| egyike volt azoknak, kiket az emlékezet hálásan fog szájról
1854 21| kényelmesebb ellátására fordítva az így szerzett összeget. Magának
1855 21| honleánynak van valami hibája, ez az, hogy ő „leány”.~Egyszer
1856 21| a torzonborz hetmanoknak az előképe, akiket a világ
1857 21| szimpátiákkal; hanem csupán az a kifogásom e házasság ellen,
1858 21| nagy honleány maradt, bár az ilyen célokra kevesebb anyagi
1859 21| törvények voltak, melyek az ősök szerzette földet nem
1860 21| szerint a rábízott darabjával az országnak. A hercegnő férjének
1861 21| számot kellend adnia, mikor az idők teljessége eljő.~Az
1862 21| az idők teljessége eljő.~Az egész világ beszélt már
1863 21| világ rossz nyelve megelőzi az embernek a rossz gondolatját.~
1864 21| Szerafin egyedül maradtak.~Az különös volt! Szerafin nem
1865 21| fattyúhajtásokat, s ojtogatja az egzotikus virágokat nagy
1866 21| olyan sokáig elnézegette azt az embert, hogy mit dolgozik,
1867 21| készséggel.~Egyszer, mikor az öntöző napszámosok jó tova
1868 21| találtam.~– Itt elvesztik az illatot, saját hazájukban
1869 21| már két ember ráismert; az egyik én vagyok, a másik
1870 21| gyűlöl?~– Jöjjön utánam az üvegházba – súgá neki Szerafin. –
1871 21| súgá neki Szerafin. – Az ifjú gépileg követte.~Itt
1872 21| ifjú gépileg követte.~Itt az egymásra hajló délszaki
1873 21| és lett – nő.~Megragadá az ifjú kezét, mely barna volt
1874 21| kérges a munkától, s mielőtt az akadályozhatta volna, összecsókolá
1875 21| földet vájni e kéznek, mely az eget lehozni volt hivatva!~–
1876 21| Óh, asszonyom – szólt az ifjú –, a földmunka a legédesebb,
1877 21| láttam Fertőy arcát, midőn az sokáig önre függeszté szemeit.
1878 21| hogy önt megismeré. Csak az akadályozta eddig, hogy
1879 21| kebléből Béla, s megmutatta az élét Szerafinnek. – Mielőtt
1880 21| embert csináltam magamból.~– Az istenért, minő eszméket
1881 21| gondolattól egy istennek érzi az ember magát. Az nagyon nagy
1882 21| istennek érzi az ember magát. Az nagyon nagy úr, aki azt
1883 21| amikor akar.~– Nem, nem, nem; az nem igaz. Gyáva emberek
1884 21| igaz. Gyáva emberek dolga az, a bátor küzd. Valaha engemet
1885 21| érdekli önt, asszonyom, az én életemnek rövidebb vagy
1886 21| igaza van. Pedig nincs. Az egész világ kárhoztat, rágalmaz,
1887 21| kárhoztat, rágalmaz, megítél. És az egész világnak igaza van:
1888 21| Amit anyám iránt érzék, az félelem volt, ami meghalt
1889 21| meghalt Róbertemhez kötött, az végtelen becsülés, s ami
1890 21| jelenlegi férjemhez hozott, az hideg, hiú asszonyi cselszövény.
1891 21| efelett lesújt, összezúz, az a gondolat, hogy van ezen
1892 21| Lássa ön, ez a gondolat az, ami megöl, és ez az, amit
1893 21| gondolat az, ami megöl, és ez az, amit el nem hallgathattam.
1894 21| nejét rágalmazni fogják, az cselédszájra kerül, s azt
1895 21| szólják. Óh, nekem jól esnék az, ha igaz volna, ha bűnös
1896 21| kötözni segítek.~– S ki az, aki őt rágalmazza? – tudakozódott
1897 21| mert egy nő, akit szeret, az ön oltalmára van szorulva.
1898 21| kezdett előtte beszélni, akkor az öröm fénye élénkíté az ifjú
1899 21| akkor az öröm fénye élénkíté az ifjú tekintetét, akkor vágyva
1900 21| voltak, s Szerafinnek ez az öröm úgy fájt; ő okozta
1901 21| tervemet; igen egyszerű az, és könnyen létesíthető.
1902 21| neve Komáromi Albert: egyik az ön szülöttevárosának neve,
1903 21| németre fordított Béla. Ön még az éjjel általam már előre
1904 21| befogva várakozik önre. Az ajánlólevél itt van nálam.
1905 21| s ön ez úton kimenekül az országból. Két hónap múlva
1906 21| oltogatni, s szolgáljon az uraságoknak bouquetokkal,
1907 21| következő lövés hallatszott az üvegház közelében.~– Jézusom! –
1908 21| vissza a vadászatról, s amint az üvegház felé közelítettek,
1909 21| virágcsoportozattól, meg az ablakokra sütő nap miatt
1910 21| kik vannak jelen.~Mire az urak az ajtóhoz értek, már
1911 21| vannak jelen.~Mire az urak az ajtóhoz értek, már akkor
1912 21| követelte, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki itt
1913 21| számára.~– Óh, szép nagysád, az én kertészemről ne tessék
1914 21| gyakran bámulom ennek a fiúnak az óriási emlékezőtehetségét.
1915 21| mind nevéről ismer.~– Ah, az lehetetlen – mondá Fertőy –,
1916 21| Au contraire! Mindennek az igazi nevét adja elő.~–
1917 21| virágismerőnek. Ez bele akar kötni az ifjú emberbe.~– Tessék megkísérteni! –
1918 21| kitanított vizsláikat is.~Az úri társaság belépett az
1919 21| Az úri társaság belépett az üvegházba.~Elöl ment Fertőy,
1920 21| levette a sipkáját, míg az urak feltett föveggel jártak,
1921 21| tesznek így, hogy a papmacska az inggallérukba ne essék.
1922 21| essék. Amit németül beszél, az oly valóságos „gmoan” dialektus
1923 21| úgyis annyi szamár van most az iskolákban.~– Hát még akkor
1924 21| nevetett; Fertőynek pedig az a jó szokása volt, hogy
1925 21| alássan, Gloxinia.~– Hát az a másik?~– Ez pedig Zinnia.~–
1926 21| másik?~– Ez pedig Zinnia.~– Az hazugság! Ezt már ismerem.
1927 21| Madagaszkár szigete.~– Az hazugság. Ezt már én jól
1928 21| Ezt már én jól tudom. Ez az Antillákról való, másutt
1929 21| ennek nem szokott lenni.~– Az szamár beszéd. Én magam
1930 21| fügék termettek rajta, mint az öklöm. Ostoba beszéd.~–
1931 21| állt Bélához, hogy csaknem az orraik érték egymást.~–
1932 21| csak egy paraszt vagyok, ez az úr pedig nemes – hanem „
1933 21| nem volt szabad elárulni az emberi általános büszkeséget,
1934 21| keresztül ne érezzék rajta, mert az ismét gyanút költött volna.~
1935 21| lebegtek.~E ritka dísznövény az egész társaság figyelmét
1936 21| És ez a szép virág volt az, melyet Fertőy jónak talált
1937 21| visszaadja, ha csakugyan ő az.~– Lássák – szólt a herceg –,
1938 21| királyné.~– Hiszen királyné az is.~– Királyné? No azt őszintén
1939 21| Fritz, mi ennek a virágnak az igazi neve? Mikor keresztelte
1940 21| nevére? Valld ki. Segítsek az emlékezeteden?~Szerafin
1941 21| visszanyerik eredeti jellegüket, s az utolsó szavaknál annyira
1942 21| Fritz, nem úgy híják-e ezt az új szépséget, hogy „reine
1943 21| Lávay…?”~Abban a percben az álkertész úgy ütötte öklével
1944 21| öklével arcul a kérdezőt, hogy az hanyatt esett az akváriumba,
1945 21| kérdezőt, hogy az hanyatt esett az akváriumba, s váratlan látogatásával
1946 21| szökéssel keresztülveté magát az üvegház nyitott ablakán.~
1947 21| s mikor egy perc múlva az akváriumból ismét felmerült,
1948 22| Az, ami játék, és az, ami nem
1949 22| Az, ami játék, és az, ami nem játék~Emlékeztek-e
1950 22| a szomorú divatra? Mikor az ember darócruhát öltött,
1951 22| viselni divat, selyemutánzatát az abaposztónak, hanem valódi,
1952 22| hegyoldalakba.~Óvakodva leskődött be az útjába került falvakba:
1953 22| jövő réme szeme előtt. Ezek az árnyak, amik még éjszaka
1954 22| vissza tudnak gondolni azokra az időkre és érzelmekre, amikben
1955 22| időkre és érzelmekre, amikben az ilyen történetek születtek,
1956 22| Fertőy Béla szívében törte, az ember nem megy nyugodalmas
1957 22| lappangva, sokszor eltévedve, az ország fővárosába elérkezett.
1958 22| ország fővárosába elérkezett. Az utolsó napot már a kerepesi
1959 22| fordul meg. De lehetetlen az, hogy őt e rongyokban valaki
1960 22| Lávayné jutalomjátéka.”~Az eső nem volt hideg többé,
1961 22| színmű elkezdődik, és nézte az arcokat, amiket egy percre
1962 22| mint szerette volna azt az embert nyakon ragadni, a
1963 22| tapasztalta volna, hogy az nem kertészlegény, hanem
1964 22| Nemsokára rákezdték a zenét. Az öreg dob keresztülhallatszik
1965 22| dob keresztülhallatszik az utcára. Nemsokára kezdődik
1966 22| semmit. Egy-egy hintóra, mely az utcán végigrobog, úgy tud
1967 22| féltékeny azért. A szerelem az, melyet a düh fokoz, s a
1968 22| azt tudatja vele, hogy az, akit szeret, e percben
1969 22| friss bifszteket, s elhagyja az előadást. Egy ilyen goromba
1970 22| kérni a térti jegyét. Szokás az a színház kapujában.~A harmadik
1971 22| miért hagyják el ily korán az előadást.~„Nem lehet kiállni
1972 22| bírtam elébbre furakodni az ajtószőnyegnél, s onnan
1973 22| színházból. Ez alkalmasint csak az udvaron jött keresztül,
1974 22| balra.~Annyi bizonyos, hogy az ügyelőnek kellett ezúttal
1975 22| a méreg, itt a tőr, itt az elhajítani való gyűrű; itt
1976 22| Judit fel volt már öltözve az első felvonásban, midőn
1977 22| első felvonásban, midőn az ügyelő ismét bekocogtat
1978 22| most hozta a posta. Kívül az van ráírva, hogy „sürgős”.~
1979 22| levelet, s rögtön megismerte az íráson Szerafin kezét.~Odakünn
1980 22| melyben tudatja velem, hogy az általam ajánlott nevelő
1981 22| tudom. Sejtelme ugyanaz, ami az enyém. Ő a férjben neje
1982 22| fog már sehol megállapodni az országban: ő Pestre fog
1983 22| mindenki tudja jól, hogy az ő lábnyomai a te kapudban
1984 22| Ha elébb feltalálná őt az üldöző, mint nejével találkozhatott?
1985 22| jelenése következik! – hangzott az ajtóban az ügyelő figyelmeztetése.~
1986 22| következik! – hangzott az ajtóban az ügyelő figyelmeztetése.~
1987 22| küldötteinek visszatérésére, kik az elítélt szerető számára
1988 22| elítélt szerető számára az elkésett kegyelem fehér
1989 22| rémjelenetet lelke előtt az izgult képzelem véres vonással
1990 22| meghajtani, azok sejtették, hogy az több, mint játék!~Az pedig,
1991 22| hogy az több, mint játék!~Az pedig, kinek álomképe ez
1992 22| őket: vajon melyik lesz az, mely Juditot haza fogja
1993 22| nélkül Judit szállását.~Az előadásnak vége lett, a
1994 22| urakat szállítva tovább; de az öltözőszobák kijáratához
1995 22| kijáratához egy sem hajtatott.~Az utolsó bérkocsi is megunta
1996 22| ajánlani, s tovarobogott. Az utca a fényes hintófalanxtól
1997 22| nem jár ekvipázson. Óh, az nem a nagy urak kegyence,
1998 22| mohón leste, mit beszélnek az előadásról?~– No ez jó nap
1999 22| Ez kasszadarab lesz.~Az utca egészen csöndes volt
2000 22| már, midőn utolszor nyílt az öltöző ajtaja, s egy női
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-2000 | 2001-2500 | 2501-3000 | 3001-3389 |