Fejezet

1501    16|             borongós, kedvehagyott ősz. Az ember jól tudta, hogy ha
1502    16|            mentül feljebb vitt északnak az út, annál zordonabb lett
1503    16|                út, annál zordonabb lett az idő, annál halványabb a
1504    16|               láz minden érben dúl már, az idegek érzik jelenlétét,
1505    16|                 fogja őt találni, amint az erdei úton sétál, mindennap
1506    16|               dűlve, és nem félni többé az elválástól.~Hogy fogja majd
1507    16|            hiszen ő adta neki másodszor az életet. S milyen hű lesz
1508    16|                már ott nem ismeretesek.~Az egyetlen út hosszan kanyarog
1509    16|              amiket görgeteggel terítve az éjszaki záporok mosnak.
1510    16|               záporok mosnak. Most ezek az utak is elhagyottak, keréknyom
1511    16|        vasvilláját, s keze ügyébe rakni az ülésbe.~– Kutyaugatást hallok –
1512    16|           minden percben szétnézegetett az ülésből, mint aki valamiben
1513    16|           kezdtek oldalogni.~– Ugyebár, az kutyaugatás?~– Nem, tensasszonyom,
1514    16|          bozótból, s keresztülbaktatott az úton; meg lehetett őket
1515    16|              nemigen szokták megtámadni az embert, csak a téli éhség
1516    16|                tüzű szemeik villogását; az ember tudja, hogy azok,
1517    16|            hússal, meleg vérrel táplál.~Az erdők bánatos csendjében
1518    16|         rejtekben; bottal kellett menni az erdők fenevadaira.~Ha vissza
1519    16|            fenevadaira.~Ha vissza talál az éhes csorda térni!~A hidegláztól
1520    16|                 a kétségbeejtő úton is.~Az idő mindig zordonabb lett,
1521    16|              idő mindig zordonabb lett, az est jókor beállt, s a hólepte
1522    16|                alig lehetett felismerni az utat.~Egyszer aztán egy
1523    16|                 itt-amott megállt a hó; az utat éppen nem lehete látni.~
1524    16|            Juditnak új erőt kölcsönzött az új veszély.~– Nem lehet!
1525    16|               csinálni?~– Itt hálunk.~– Az nem lehet. Az éjjelt nem
1526    16|                 hálunk.~– Az nem lehet. Az éjjelt nem várhatjuk itt
1527    16|                  a szekeret itt hagyom; az egyik lóra két pokrócot
1528    16|           sietni! Úgy igyekezett előre. Az út csúszós volt, a hó sárra
1529    16|            Judit kénytelen volt sokszor az útba eső mohos fák oldalához
1530    16|                 panasztalanul odább.~És az út mégsem akart véget érni.
1531    16|        elfáradva.~– Én sem. Aztán annyi az nekem, mintha csak egy kisgyereket
1532    16|          felelevenült.~– Igen, igen, ez az! Ismerem már; itt a patak
1533    16|               csókjaival halmozá el azt az egyik betűt.~Azontúl, mintha
1534    16|             szél nem fúj, kellett volna az estharangszót hallanunk.
1535    16|                  Alig kétszáz lépés már az út.~És most már valóban
1536    16|           háziállatnak a szavát hallani az éjben; ennek az egyetlen
1537    16|                 hallani az éjben; ennek az egyetlen állatnak, melynél
1538    16|                 Judit emléke nem csalt. Az első kanyarulatnál, mely
1539    16|               falu, alig százlépésnyire az ereszkedőn túl az első házak,
1540    16|        százlépésnyire az ereszkedőn túl az első házak, a többi elszórt
1541    16|                 a kémények füstöltek, s az ablakokban világolt az esti
1542    16|                s az ablakokban világolt az esti tűz, mint fénybogárkák
1543    16|              egyszerű kísérőjének:~– Ez az. Itt hagytam őt!~Most már
1544    16|             lüktettek; a nagy öröm volt az vagy a nagy láz?~Pedig nem
1545    16|                olyan nagyon örülni.~Lám az elmúlt év megmutatta: aminek
1546    16|            kötve lógó keskeny táblát, s az egyik karóra felkötött félmaroknyi
1547    16|                félmaroknyi zsúpszalmát.~Az ifjúasszony is láthatta
1548    16|                tudná, mint András, hogy az a kettős karó, meg a tábla,
1549    16|             káplárok a lovas katonáknak az abrakolásra.~Tehát baj van!~
1550    16|              melynek hátulsó ablaka már az erdőre nyílt.~– Itt fogunk
1551    16|              házikóban hamar megtalálta az ajtót, mely a konyhába vezet.~
1552    16|                vezet.~Halkan benyitott.~Az ernyős tűzhely előtt állt
1553    16|                 Hát Béla hol van?~Amint az ajtó nyílt, gazda, asszony
1554    16|                  Jézus Mária!~De ez nem az örvendő meglepetés, ez az
1555    16|               az örvendő meglepetés, ez az ijedtség hangja volt.~–
1556    16|               nő eléje sietve. – Kegyed az?~– Én vagyok, jó Teréz;
1557    16|          istenem. Ilyen időben!~– Semmi az. Hol van Béla?~– Béla tensúr? –
1558    16|        zsámolyról, s Judithoz lépett.~– Az istenért, mondják meg, hol
1559    16|               szólt volna elébb, eltűnt az erdőben. Azóta nem hallottunk
1560    17|             mind a kettő meg van halva.~Az egyik él még, a föld felett
1561    17|             mégis halott, és semmi joga az élethez többé: egy eltemetett
1562    17|                  még följárási ideje is az éjfél, mint a kísérteteké.~
1563    17|            színe örökkévalónak látszott az arcon, akkor felöltözteték
1564    17|             gondolat még meg nem járta.~Az anyag bölcsei, akik mindent
1565    17|             kémiából, kifejtették, hogy az életerő semmi más, mint
1566    17|                meg a bölcsek… Hogy lesz az ecetből újra bor?!~A vér
1567    17|          megállt már, a szív nem dobog; az idegnek nincsen akarata
1568    17|          idegnek nincsen akarata többé; az anyag nem érez, a teher
1569    17|             rokonai közé siet… de hátha az ezredik, a százezredik még
1570    17|              még akkor gondolkozik!? Mi az, óh, bölcsei a mindenható
1571    17|            mozzanatát sem fedezheti fel az éltet magyarázó vegytani
1572    17|              vegytani működésnek, midőn az anyag már bevégzé halálát,
1573    17|                 jelen tud lenni, amidőn az egész porhüvely lakálytalan
1574    17|                 vágya és félelme, midőn az idegekhez semmi köze többé?!~
1575    17|         Magyarázzátok meg, hogyan lehet az, hogy egy halott, kinek
1576    17|                beszélnek; hallja, midőn az öltöztető asszonyok suttogják: „
1577    17|                a függönyöket leeresztik az ablakon, hogy ne süssön
1578    17|                eszmélete visszagondolni az időre, mely még napokra
1579    17|                  hogy ez a szerelem, ez az oltalom a halállal együtt
1580    17|           szeret és félt, még akkor sem az rettegéseinek központja,
1581    17|               fogja megtalálhatni, mert az jól el van rejtve. Bevarrva
1582    17|                 azt ki? Hogyan juthatna az az üldözött kezébe?~A halott
1583    17|              azt ki? Hogyan juthatna az az üldözött kezébe?~A halott
1584    17|                a mindent tudó anyagnak! Az óra nyolcat vert, a halottlátogatók
1585    17|                hogy fog beküldeni bort. Az éjszaka hosszú, a szoba
1586    17|                 ráhagyta, hogy jó lesz.~Az óra ismét ütött, kilenc
1587    17|               hang. – Alkalmasint annak az úrnak a felesége, aki innen
1588    17|           felelt a házigazda –, sem azt az urat, sem ezt az asszonyságot
1589    17|                sem azt az urat, sem ezt az asszonyságot nem ismerem.~–
1590    17|                 bor inkább.~– Köszönöm. Az úr egészségére!~Egy szék
1591    17|           osztályú szökevény.~– Micsoda az az első osztályú szökevény?~–
1592    17|                 szökevény.~– Micsoda az az első osztályú szökevény?~–
1593    17|            Köszönöm, a biz elkel. Mikor az ember egész nap az erdőt
1594    17|                Mikor az ember egész nap az erdőt járja, ilyen időben.~–
1595    17|                    Óh, igen. A kondások az erdőn beszélték, hogy látták
1596    17|          kisebbik?~– Azt gyanítom, hogy az odvas kőben van egy barlang,
1597    17|                 mennék.~– Hol fog hálni az éjszaka? Szobáját a szegény
1598    17|                azt a földről felvették, az ajtó nyikorgott, a padlás
1599    17|            halott mindezt jól hallá.~És az rettenetes volt gondolatnak!~
1600    17|                  A kárhozatot úgy festi az írás, mint sírás és fogcsikorgatás
1601    17|                el egy hangot és viselni az égre lázadó szellemet odabenn,
1602    17|              kiálthatom el, íme itt van az oltalom, ő védve van!… Élete
1603    17|              ahogy meghalok én, tagadva az istent… Óh, anyám, anyám!…
1604    17|           követtelek le a víz fenekére… Az a halál nem volt oly irtózatos,
1605    17|                 tompa zuhanás verte föl az éji csendet, mintha a nyitott
1606    17|           halottak örömöt is éreznek.~– Az istenért, hogy jössz te
1607    17|              Meghallottam a kondásoktól az erdőben, hogy nőm megjött,
1608    17|            olyan közelről vélte hallani az örök álomra szunnyadt; bizonyosan
1609    17|              bizonyosan oda tette fejét az ő vánkosára.~– Szegény.
1610    17|                   Szegény. Így rendelte az ég.~– De nem rendelte! –
1611    17|              riadt bele vadul a férj. – Az nem igaz.~– Csendesen. Az
1612    17|               Az nem igaz.~– Csendesen. Az égre! Te veszélybe döntöd
1613    17|           Távozzál, mentsd meg magadat; az erdő körül van véve; az
1614    17|                 az erdő körül van véve; az odvas kőbe ne menj, az már
1615    17|                  az odvas kőbe ne menj, az már fel van fedezve; siess
1616    17|               északnak, arra még szabad az út. A holttal ne törődjél
1617    17|               vagyok így is, úgy is. Mi az én életem ezután? De az
1618    17|                 az én életem ezután? De az nem igaz. Ő nem halhatott
1619    17|                  Így mosolyog-e azoknak az arcuk? Nem igaz, nem igaz.~–
1620    17|         törődnek ezek azzal, hiszen nem az övék! Nem nekik fáj.~– De
1621    17|               övék! Nem nekik fáj.~– De az istenért! Mit akarsz itt
1622    17|                a föld alá akarná tenni, az engemet is oda tegyen vele.~
1623    17|            tegyen vele.~Óh, ami kezdete az üdvnek, Judit e percben
1624    17|               jégtetem nem a földé még; az enyém és én nem adom oda.
1625    17|          szavaknak melegét érzi a lélek az éktelen éj fagyain keresztül!~–
1626    17|              édes volt e szavak zengése az elrejtőzött léleknek! Judit
1627    17|            hanyatlott a gondolat ereje, az állati élet érzete, akként
1628    17|               hozzám. Ne szakíts félbe. Az elébb, ha tovább folytatom,
1629    17|                 már sikerül… Hiszen már az érverést hallották füleim.~
1630    17|            hallották füleim.~S folytatá az őrült munkát: átlehelni
1631    17|       erőszakolni, eltölté borzadállyal az egyszerű embert. Reszketett.~
1632    17|                a tagadó szó kiejtőjére.~Az hörgő ijedelem fuldoklásával
1633    17|                 Minden jó lélek dicséri az urat!~A hulla merően nézett
1634    17|             nagy, fekete szemeivel.~Nem az élet öntudó tekintése volt
1635    17|              élet öntudó tekintése volt az, hanem egy halottnak kőmerev
1636    17|            olyan volt e jelenet, mintha az őrült szerelem csendes halottját
1637    17|          pusztában! Isten engedte, hogy az „ember” győzzön.~A házigazda
1638    17|                 azt.~– Csodát míveltél. Az erős szerelem halottakat
1639    17|                isten ajándékát.~– Küldj az orvosért.~– Magam megyek
1640    17|                siess, siess!~Csak midőn az ajtó előtt hangzottak a
1641    17|         zörgetni, akkor szökött ki Béla az ablakon.~A belépő csendőr
1642    17|         házigazda a székváros felé, hol az orvos lakott. Fele úton
1643    17|               úton szemközt találkozott az orvossal, s midőn megállítá,
1644    17|            megállítá, hogy tudassa vele az esetet, bámulva tapasztalá,
1645    17|                bámulva tapasztalá, hogy az orvos már mindenről értesülve
1646    17|             előtt. Leírta, milyen volt.~Az Béla lehetett. De hogy gyalog,
1647    17|             Bélának híre sem járt sehol az országban.~
1648    18|                tudom már micsoda? Annak az uraságnak a nevét sem örökítette
1649    18|              akartak a városból, ő volt az, aki azt izente nekik, hogy
1650    18|         helyenkénti nyilatkozatait csak az érthette, aki a dologba
1651    18|               viszonyok kulcsával bírt, az már aztán tudta, hogy ez
1652    18|         szabadnak.~Szerafin nem szokott az anyjával feleselni.~Egy
1653    18|                lesújtó hírrel lepte meg az asszonyságokat, hogy most
1654    18|              csak a felhők tudnak, akik az áldozat füstjét magukba
1655    18|                árulják el azt senkinek.~Az egyedüli ember, ki őt valóban
1656    18|             vihar? Valahol megölték tán az erdőben bujdokoltában. Talán
1657    18|           hamarább, mint mikor itt lesz az idő jó éjt kívánni, s bezárni
1658    18|               jó éjt kívánni, s bezárni az egész hihetetlen történetet.~
1659    18|                 valóságában.~Erre aztán az egész család mély gyászt
1660    18|            szabójának felmondott, mivel az oly ügyetlen volt, hogy
1661    18|          háromnegyedrész gyászhoz való, az egész mély gyászt bársonyszalag
1662    18|            illett a fekete özvegyi mez; az eleven arcokat különösen
1663    18|                 azután kigyógyul belőle az ember. Vajon „egészen” kigyógyulhat-e?~
1664    18|              mókusra is visszaemlékezik az ember, amivel játszani szeretett.~
1665    18|              amivel játszani szeretett.~Az is meglehet, hogy szerette
1666    18|            Hanem azért mégis megtörtént az, hogy Róbert halála után
1667    18|                megszólta érte, hogy biz az még korán volt, hogy mégis
1668    18|                 Fertőy két pólus! Hanem az utcára senki sem vitt ki
1669    18|               neje, ha végigkocsikáztak az utcán, minden ember ismerős
1670    18|               teteje gyöppel van fedve; az egyik szögleten kis kínai
1671    18|       ágyúlőrések szolgálnak ablakul, s az ablakon mindenféle emberek
1672    18|              távol napfény után, s ezek az emberek ott nagyon jól hallják,
1673    18|                 a rácsos lőrések előtt; az őrtálló katonák nem szóltak
1674    18|                egy árva szotnyája sincs az országban.~– Te, talán nem
1675    18|             közben.~– Ej, ej, Szerafin, az nem jó jel, ha egy fiatal
1676    18|                 magát ellene.~– Óh, ha! Az Fertőy dolga, a feleségét
1677    18|             ellen védelmezni.~– De ’jsz az, barátném, meg nem véd.
1678    18|                  hogy „egyedül istennél az oltalom”.~– Ne rágalmazd
1679    18|             hamiskás komolysággal, mely az iróniát csak azért rejté,
1680    18|            mondja, hogy jó ember.~– Ah, az nem áll; a herceg mindig
1681    18|                csak Varsóig.~– Mit tesz az a „csak”?~– Azt teszi, hogy
1682    18|                hogy dugja ki valamelyik az ujját ott a sodrony között.~
1683    18|                 a rostélyon kívül.~– Ha az őr meglátná, majd a körmére
1684    18|                 vannak.~– S mit használ az nekik?~– Hát akadhat néha
1685    18|       várparancsnok megtudja, megtiltja az itt sétálást.~– Hát hiszen
1686    18|      összehajtogatva. Milyen jóleshetik az valakinek, aki most tizenhét
1687    18|                 aztán megindultak ők is az őr nyomában, egypárszor
1688    18|            mindannyiszor láthaták, hogy az az egy ujj előtűnik a rács
1689    18|         mindannyiszor láthaták, hogy az az egy ujj előtűnik a rács
1690    18|                Blumné folytatta a sétát az őr mögött, hogy az a ruhasuhogásról
1691    18|                sétát az őr mögött, hogy az a ruhasuhogásról azt higgye,
1692    18|              ízen meglátta Szerafin azt az opálgyűrűt, a természetes
1693    19|                            Kié volt hát az a gyűrű?~Ha Szerafin akkor,
1694    19|                 iszonyodott volna attól az eszmétől, hogy megtudjon
1695    19|              nem hallgatta volna el azt az álomrontó sejtelmet, aminek
1696    19|             lélek nem menekülhet előlük az álomlét boldog országaiba;
1697    19|                 egy szóval is megmondja az okát valakinek, hogy miért
1698    19|             hogy ki van odabenn, akinek az ujján Róbert gyűrűjét megismeré,
1699    19|       helyiségekkel jól ismeretes volt.~Az a helyiség, amelybe került,
1700    19|          megsínylették.~Ablaka nem volt az alkalmatosságnak, hanem
1701    19|                 alkalmatosságnak, hanem az ajtó fölött volt egy nyílás,
1702    19|          kénytelen volt azt tenni, hogy az asztalra feküdjék, ahová
1703    19|                mehetnek utána; s miután az asztalon feküdt, a gyertyát
1704    19|              motozás a papiroshalomban, az aprózott futó léptek, a
1705    19|        szögletekben, a kaparás a falon, az asztallábak dühös rágása,
1706    19|               leült, és onnan pislogott az égő gyertyába. Nem mintha
1707    19|               dühbe jött; derékon kapta az egész szál gyertyát, s tartóstól
1708    19|                s iramodott vele, dacára az égő kanócnak, a szeglet
1709    19|          csendesen.~A patkány belevitte az égő gyertyát a papírhalmazba;
1710    19|                a füst kezdett kitódulni az ajtó fölötti résen, jött
1711    19|         porkoláb és ordinánc; nyitották az ajtót, s kérdezték, mi baj.~
1712    19|            tüzet? – kérdé a porkoláb.~– Az nem az én kötelességem –
1713    19|              kérdé a porkoláb.~– Az nem az én kötelességem – felelt
1714    19|                én kötelességem – felelt az hanyatt fekve és meg sem
1715    19|                is itt éghetett volna.~– Az nem az én gondom.~A porkoláb
1716    19|                éghetett volna.~– Az nem az én gondom.~A porkoláb fejet
1717    19|             csóvált, morgolódott; végül az ordináncon gyakorolta hatalmát,
1718    19|          szobából azt a sok papírlomot.~Az ordináncot Vencelnek hítták,
1719    19|                 olyan vígan, hogy annak az asztalon elnyúlt komor embernek
1720    19|              arra a mogorva emberre ott az asztalon.~– Hallod-e, Vencel
1721    19|           senkinek sem lesz semmi kára. Az a szép asszony K…ban lakik;
1722    19|                ahol el vannak ásva. Ott az senki jószága úgyis.~– Hát
1723    19|            jószága úgyis.~– Hát hol van az?~– Ráutasítlak, hanem elébb
1724    19|              add esküszavadat, hogy ezt az izenetet postára teszed
1725    19|                 külsőt felemeled, annak az aljára veres olajfestékkel
1726    19|                 majd meglátom, ha igaz, az úrnak is hozok belőle.~–
1727    19|              postára, azután igyekezzél az elásott kincs után, mert
1728    19|              papírszemetet, s kiseperte az ajtón.~– Hová tegyem a gyertyát,
1729    19|         magaddal; én aludni fogok.~– De az ám a rend, hogy idebenn
1730    19|                Vencel is jó éjt kívánt, az ajtót újra bezárták; Pusztafi
1731    19|                gondolá magában, hogy ha az ember gyakorlatilag fogja
1732    19|                 felfedezése, mint annak az izenetnek postára vitele.
1733    19|              egy óráig is heverni.~Csak az az egy nehézsége volt a
1734    19|               óráig is heverni.~Csak az az egy nehézsége volt a kivitelben,
1735    19|                 nem volt bejárása, mert az egy tábori sütő felügyelete
1736    19|               által leírt helyre.~Amint az első ászokfát fölemelték,
1737    19|               helyeselte ez indítványt.~Az volt csak a kérdés, hogy
1738    19|       visszabocsátott megint a helyére.~Az a palack, mely különben
1739    19|                 sem szokott bírni, mint az arany.”~„Ebbe a palackba
1740    19|              magában Vencel, amidőn azt az indítványt tevé bajtársának,
1741    19|             rejtekajtó helyretevését, s az egész kincsnek újbóli betakarását.
1742    19|              okos indítványnak találva, az eddig napfényre szánt palackokat
1743    19|             volt, s annyit tudott, hogy az arany minden földi anyag
1744    19|            egyéb, mint arany.~Felnyitni az üveget dugójánál, s egyenként
1745    19|            egyenként kirázogatni belőle az aranypénzeket, nagy idővesztéssel
1746    19|               is volna ily találmánynál az üveget kímélni. Ő tehát
1747    19|              tartalmához; megfogja majd az üveget a nyakánál, hozzáüti
1748    19|           hozzáüti a csizmája sarkához, az kétfelé esik, az arany kihull;
1749    19|              sarkához, az kétfelé esik, az arany kihull; ő zsebre rakja
1750    19|                 perc bebizonyítá.~Abban az üvegben nem volt arany,
1751    19|             valakinek kétségei volnának az iránt, hogy a durr-higannyal
1752    19|                 a gyutacsokat készítik; az a fehérsárgás por, mely
1753    19|         palackokkal egyben.~Hanem annak az utolsó palacknak a hatása
1754    19|            összeszaggatva; ezer ölnyire az egész környék beszórva töredék
1755    19|                 k…i kazamatákba.~Ő volt az, ki miután hiába törekedett
1756    19|           iparkodott tudtára adni, amit az oly aggódva kívánt megtudni.~
1757    20|              kis változatosságot hozott az új időszak. Olyan napok
1758    20|            napok fordultak elő, amikben az öregúr azt hitte, hogy lám,
1759    20|                valami hasznát venni.~Ez az üdvös foglalkozás abból
1760    20|          bejutni. Azután eljárt azoknak az apró kívánalmaikban egyik
1761    20|              mindenkinél otthonos volt. Az egyik fogolynak az a kívánsága
1762    20|                volt. Az egyik fogolynak az a kívánsága volt, hogy olvashasson,
1763    20|                 fel, és aztán nagy volt az öröme, mikor egy-egy súlyosan
1764    20|                  rendesen bekocogtatott az öreg Lávayné útbaeső ablakán:
1765    20|                A fiának még semmi baja.~Az öreg asszonyság azután olyankor
1766    20|               olyankor ki szokta nyitni az ablakát, s elbeszélgettek,
1767    20|          megmondanák, akármely részében az országnak lenne is elfogva.~–
1768    20|               hogy a felesége sem ír.~– Az pedig derék asszony! Mért
1769    20|              ilyen öreg asszonynak való az már.~Erre aztán nagyot köszörült
1770    20|                 sírt szemmel jelent meg az özvegy az ablaknál, s mindennap
1771    20|            szemmel jelent meg az özvegy az ablaknál, s mindennap erősebben
1772    20|        mindennap keserűbbé vált panasza az ifjú asszony ellen, ki nem
1773    20|                 él-e vagy meghalt Béla.~Az öreg katona csak vigasztalta
1774    20|                 mindennap, s védelmezte az ifjú asszonyt.~Egy délben
1775    20|             felhevült állapotban látták az utcán végigsietni a hadastyánt.
1776    20|         hamarább a szekeret, mint mikor az Lávayné kapuján behajtott,
1777    20|            Lávayné kapuján behajtott, s az udvaron megállapodva, a
1778    20|                 amíg utol nem értem azt az embert!~– Kit akar utolérni
1779    20|            őrnagy uram? – szólalt közbe az öreg asszonyság hangja,
1780    20|                 jó napot a hadastyánnak az oszlopos folyosóról, de
1781    20|            oszlopos folyosóról, de amit az egyszer sem hallott.~– Ah!
1782    20|                egyszer megkaphattam azt az embert.~– Kit kapott meg?~–
1783    20|       vakmerőséget. Most ment itt végig az utcán, fényes nappal, kocsin.
1784    20|                 nappal, kocsin. Ezekkel az élő szemeimmel láttam. Tulajdon
1785    20|              hangon Lávayné, egy percre az a gondolatja támadt, hogy
1786    20|           gondolatja támadt, hogy talán az ő fia.~– De hinné-e valaki
1787    20|                 hogy ki volt borotválva az álla, de az ilyen pofára
1788    20|             volt borotválva az álla, de az ilyen pofára ráismer az
1789    20|                 az ilyen pofára ráismer az ember, ha kifordítja is.~
1790    20|                a helyen, itt éppen ezen az utcán engem azzal fenyegetett,
1791    20|                 elcsípem a gézengúzt.~– Az őrnagy úr maga?~– Én magam.
1792    20|               nem kegyedhez méltó munka az.~– Tudom, nagyon jól tudom.
1793    20|                Tudom, nagyon jól tudom. Az „őrnagy” haragudni fog érte;
1794    20|             annak emberhús kell ma. Azt az embert én meg akarom enni!~–
1795    20|             édes őrnagy úr, nem érdemes az az ember arra, hogy ilyen
1796    20|               őrnagy úr, nem érdemes az az ember arra, hogy ilyen derék
1797    20|           fárassza magát. Én láttam azt az embert. Még rám mosolygott.
1798    20|             Kóstolja meg ő, hogy milyen az a kurta vas! Kapor uram!
1799    20|                 kellett volna készíteni az útra, ha azt sem tudja az
1800    20|               az útra, ha azt sem tudja az ember, meddig tart; a gubája
1801    20|             szalmaszálat sem. Valakinek az üldözésére nem adok semmi
1802    20|                tudom legjobban, hogy ki az a Bárzsing. Ellenségem nekem
1803    20|               ezen a jártán; valami éri az úton. Nem kegyednek való
1804    20|              akarok lenni! – pattant ki az öregúr, s nagy indulatosan
1805    20|    felkapaszkodott a ferhécen keresztül az első saraglyába, s helyet
1806    20|              merényletnek értelmét csak az foghatja fel, aki ismeri
1807    20|                 s meggondolja, mit tesz az: rázós parasztszekéren végighajtatni
1808    20|              Zsitva-hídnál lekanyarodik az út Vék felé, egy pár ács
1809    20|                előtt hajtatott ezen; ha az a fűzfás ott nem volna,
1810    20|              meglátszanék, amint porzik az úton.~– No András, most
1811    20|              Kevés rendetlen házbul áll az, jegenyefákkal körülvéve.~
1812    20|             haszonbére abból állt, hogy az a becsületes tót ember,
1813    20|               becsületes tót ember, aki az egészet használta, tartozott
1814    20|            egészet használta, tartozott az öregurat egypár mázsa dohánnyal
1815    20|             úrral, akinek pápaszem volt az orrán, s aki tud tótul.
1816    20|             kiköpik. Valami babona lesz az: talán a földi bolhát űzik
1817    20|                 menjen a dohányra.~– Ez az ember részeg! Hajtson kegyelmed
1818    20|                visszafelé van fordítva; az nem akar tovább menekülni.~
1819    20|                 ugyan sohasem járt; ott az aszalóban hallatszottak
1820    20|                 aszalóban hallatszottak az ismeretes hangok, Bárzsing
1821    20|                nagy óvatossággal került az aszaló mögé, nehogy észrevétessék
1822    20|         észrevétessék ez ember által, s az még eleve megillanjon. Sikerült
1823    20|       megillanjon. Sikerült is elállnia az ajtót. Ott állt Bárzsing
1824    20|                ajtót. Ott állt Bárzsing az aszaló padja előtt egész
1825    20|            lángoló orcájával toppant be az aszalóba.~– Itt van ön tehát,
1826    20|                is vallhatta be uraságod az itteni földeit III-ik osztályúaknak,
1827    20|             I-ső osztályú dohányföldek?~Az öregurat annyira kivette
1828    20|                  Igen, igen – bizonyítá az a másik úr. – Hibásan tetszett
1829    20|        esztendővel. Végre kitört belőle az indulat.~– De hát micsoda
1830    20|               indulat.~– De hát micsoda az úr? – riadt rá Bárzsingra,
1831    20|                  amitől ez majd beesett az aszalókemencébe.~– Kérem,
1832    20|                 kérem – sietett felelni az a másik úr –, Bárzsing úr
1833    20|              fegyvert.~– Hja, mert azt „az urak” nem akarják átlátni,
1834    20|                valódinál hátrább, abból az államnak millió és millió
1835    20|        világosan ki van nyomtatva, hogy az illető bevallók maguk is
1836    20|                a másik szólt:~– Ámbátor az évenkénti haszonbérből kiszámíthatta
1837    20|               téren, hogy nem csoda, ha az ember utoljára az egész
1838    20|             csoda, ha az ember utoljára az egész nemzet irányában elkeseredik.
1839    20|           egykézre játszást, tettetést, az állam megrövidítésére célzott
1840    20|    megrövidítésére célzott hamiskodást, az üdvös intézmények meghiúsítására
1841    20|            elősegíteni volnának hivatva az üdvös intézményeket. – Nyilván
1842    20|                intézményeket. – Nyilván az öregre célzott e váddal.~–
1843    20|                a másikat csitítva. – Én az őrnagy urat szándékossággal
1844    20|      Ókonzervatív lojális? – tréfálózék az a másik úr.~– Aki minden
1845    20|         összesen milyen semminek veszik az olyan embert, mint ő, az
1846    20|                az olyan embert, mint ő, az olyan emberek, mint Bárzsing.~
1847    20|                 szólt rá semmit. Csupán az öreg Lávayné jutott sokszor
1848    20|              sokszor eszébe. „Megmondta az a kriminális asszony, hogy
1849    20|         kriminális asszony, hogy megver az isten ebben az utamban;
1850    20|              hogy megver az isten ebben az utamban; ugyan megvert.”~
1851    20|            kötik össze ismét csomagokba az aszaló hídjára kirakott
1852    21|                      Egy ember, aki nem az, ami~Dolnay bárónő egyike
1853    21|              egyike volt azoknak, kiket az emlékezet hálásan fog szájról
1854    21|        kényelmesebb ellátására fordítva az így szerzett összeget. Magának
1855    21|       honleánynak van valami hibája, ez az, hogy ő „leány”.~Egyszer
1856    21|                a torzonborz hetmanoknak az előképe, akiket a világ
1857    21|             szimpátiákkal; hanem csupán az a kifogásom e házasság ellen,
1858    21|               nagy honleány maradt, bár az ilyen célokra kevesebb anyagi
1859    21|                törvények voltak, melyek az ősök szerzette földet nem
1860    21|           szerint a rábízott darabjával az országnak. A hercegnő férjének
1861    21|             számot kellend adnia, mikor az idők teljessége eljő.~Az
1862    21|                az idők teljessége eljő.~Az egész világ beszélt már
1863    21|             világ rossz nyelve megelőzi az embernek a rossz gondolatját.~
1864    21|              Szerafin egyedül maradtak.~Az különös volt! Szerafin nem
1865    21|           fattyúhajtásokat, s ojtogatja az egzotikus virágokat nagy
1866    21|            olyan sokáig elnézegette azt az embert, hogy mit dolgozik,
1867    21|              készséggel.~Egyszer, mikor az öntöző napszámosok jó tova
1868    21|               találtam.~– Itt elvesztik az illatot, saját hazájukban
1869    21|                 már két ember ráismert; az egyik én vagyok, a másik
1870    21|                 gyűlöl?~– Jöjjön utánam az üvegházba – súgá neki Szerafin. –
1871    21|                   súgá neki Szerafin. – Az ifjú gépileg követte.~Itt
1872    21|               ifjú gépileg követte.~Itt az egymásra hajló délszaki
1873    21|                 és lett – nő.~Megragadá az ifjú kezét, mely barna volt
1874    21|            kérges a munkától, s mielőtt az akadályozhatta volna, összecsókolá
1875    21|             földet vájni e kéznek, mely az eget lehozni volt hivatva!~–
1876    21|                   Óh, asszonyom – szólt az ifjú –, a földmunka a legédesebb,
1877    21|              láttam Fertőy arcát, midőn az sokáig önre függeszté szemeit.
1878    21|                hogy önt megismeré. Csak az akadályozta eddig, hogy
1879    21|             kebléből Béla, s megmutatta az élét Szerafinnek. – Mielőtt
1880    21|            embert csináltam magamból.~– Az istenért, minő eszméket
1881    21|           gondolattól egy istennek érzi az ember magát. Az nagyon nagy
1882    21|           istennek érzi az ember magát. Az nagyon nagy úr, aki azt
1883    21|           amikor akar.~– Nem, nem, nem; az nem igaz. Gyáva emberek
1884    21|               igaz. Gyáva emberek dolga az, a bátor küzd. Valaha engemet
1885    21|                 érdekli önt, asszonyom, az én életemnek rövidebb vagy
1886    21|                 igaza van. Pedig nincs. Az egész világ kárhoztat, rágalmaz,
1887    21|        kárhoztat, rágalmaz, megítél. És az egész világnak igaza van:
1888    21|                 Amit anyám iránt érzék, az félelem volt, ami meghalt
1889    21|             meghalt Róbertemhez kötött, az végtelen becsülés, s ami
1890    21|             jelenlegi férjemhez hozott, az hideg, hiú asszonyi cselszövény.
1891    21|               efelett lesújt, összezúz, az a gondolat, hogy van ezen
1892    21|                 Lássa ön, ez a gondolat az, ami megöl, és ez az, amit
1893    21|           gondolat az, ami megöl, és ez az, amit el nem hallgathattam.
1894    21|                nejét rágalmazni fogják, az cselédszájra kerül, s azt
1895    21|            szólják. Óh, nekem jól esnék az, ha igaz volna, ha bűnös
1896    21|                 kötözni segítek.~– S ki az, aki őt rágalmazza? – tudakozódott
1897    21|               mert egy nő, akit szeret, az ön oltalmára van szorulva.
1898    21|          kezdett előtte beszélni, akkor az öröm fénye élénkíté az ifjú
1899    21|            akkor az öröm fénye élénkíté az ifjú tekintetét, akkor vágyva
1900    21|                voltak, s Szerafinnek ez az öröm úgy fájt; ő okozta
1901    21|                 tervemet; igen egyszerű az, és könnyen létesíthető.
1902    21|             neve Komáromi Albert: egyik az ön szülöttevárosának neve,
1903    21|          németre fordított Béla. Ön még az éjjel általam már előre
1904    21|                 befogva várakozik önre. Az ajánlólevél itt van nálam.
1905    21|                  s ön ez úton kimenekül az országból. Két hónap múlva
1906    21|                 oltogatni, s szolgáljon az uraságoknak bouquetokkal,
1907    21|             következő lövés hallatszott az üvegház közelében.~– Jézusom! –
1908    21|           vissza a vadászatról, s amint az üvegház felé közelítettek,
1909    21|                virágcsoportozattól, meg az ablakokra sütő nap miatt
1910    21|                  kik vannak jelen.~Mire az urak az ajtóhoz értek, már
1911    21|              vannak jelen.~Mire az urak az ajtóhoz értek, már akkor
1912    21|                 követelte, hogy ki volt az a szerencsétlen, aki itt
1913    21|            számára.~– Óh, szép nagysád, az én kertészemről ne tessék
1914    21|          gyakran bámulom ennek a fiúnak az óriási emlékezőtehetségét.
1915    21|               mind nevéről ismer.~– Ah, az lehetetlen – mondá Fertőy –,
1916    21|                 Au contraire! Mindennek az igazi nevét adja elő.~–
1917    21|      virágismerőnek. Ez bele akar kötni az ifjú emberbe.~– Tessék megkísérteni! –
1918    21|               kitanított vizsláikat is.~Az úri társaság belépett az
1919    21|                Az úri társaság belépett az üvegházba.~Elöl ment Fertőy,
1920    21|                 levette a sipkáját, míg az urak feltett föveggel jártak,
1921    21|           tesznek így, hogy a papmacska az inggallérukba ne essék.
1922    21|             essék. Amit németül beszél, az oly valóságos „gmoan” dialektus
1923    21|             úgyis annyi szamár van most az iskolákban.~– Hát még akkor
1924    21|               nevetett; Fertőynek pedig az a jó szokása volt, hogy
1925    21|                alássan, Gloxinia.~– Hát az a másik?~– Ez pedig Zinnia.~–
1926    21|             másik?~– Ez pedig Zinnia.~– Az hazugság! Ezt már ismerem.
1927    21|                  Madagaszkár szigete.~– Az hazugság. Ezt már én jól
1928    21|                Ezt már én jól tudom. Ez az Antillákról való, másutt
1929    21|              ennek nem szokott lenni.~– Az szamár beszéd. Én magam
1930    21|             fügék termettek rajta, mint az öklöm. Ostoba beszéd.~–
1931    21|              állt Bélához, hogy csaknem az orraik érték egymást.~–
1932    21|             csak egy paraszt vagyok, ez az úr pedig nemes – hanem „
1933    21|                nem volt szabad elárulni az emberi általános büszkeséget,
1934    21|        keresztül ne érezzék rajta, mert az ismét gyanút költött volna.~
1935    21|            lebegtek.~E ritka dísznövény az egész társaság figyelmét
1936    21|                 És ez a szép virág volt az, melyet Fertőy jónak talált
1937    21|              visszaadja, ha csakugyan ő az.~– Lássák – szólt a herceg –,
1938    21|             királyné.~– Hiszen királyné az is.~– Királyné? No azt őszintén
1939    21|              Fritz, mi ennek a virágnak az igazi neve? Mikor keresztelte
1940    21|              nevére? Valld ki. Segítsek az emlékezeteden?~Szerafin
1941    21|      visszanyerik eredeti jellegüket, s az utolsó szavaknál annyira
1942    21|              Fritz, nem úgy híják-e ezt az új szépséget, hogy „reine
1943    21|                Lávay…?”~Abban a percben az álkertész úgy ütötte öklével
1944    21|          öklével arcul a kérdezőt, hogy az hanyatt esett az akváriumba,
1945    21|         kérdezőt, hogy az hanyatt esett az akváriumba, s váratlan látogatásával
1946    21|           szökéssel keresztülveté magát az üvegház nyitott ablakán.~
1947    21|                  s mikor egy perc múlva az akváriumból ismét felmerült,
1948    22|                                         Az, ami játék, és az, ami nem
1949    22|                       Az, ami játék, és az, ami nem játék~Emlékeztek-e
1950    22|                a szomorú divatra? Mikor az ember darócruhát öltött,
1951    22|          viselni divat, selyemutánzatát az abaposztónak, hanem valódi,
1952    22|    hegyoldalakba.~Óvakodva leskődött be az útjába került falvakba:
1953    22|             jövő réme szeme előtt. Ezek az árnyak, amik még éjszaka
1954    22|           vissza tudnak gondolni azokra az időkre és érzelmekre, amikben
1955    22|           időkre és érzelmekre, amikben az ilyen történetek születtek,
1956    22|             Fertőy Béla szívében törte, az ember nem megy nyugodalmas
1957    22|           lappangva, sokszor eltévedve, az ország fővárosába elérkezett.
1958    22|           ország fővárosába elérkezett. Az utolsó napot már a kerepesi
1959    22|               fordul meg. De lehetetlen az, hogy őt e rongyokban valaki
1960    22|                 Lávayné jutalomjátéka.”~Az eső nem volt hideg többé,
1961    22|             színmű elkezdődik, és nézte az arcokat, amiket egy percre
1962    22|                 mint szerette volna azt az embert nyakon ragadni, a
1963    22|                 tapasztalta volna, hogy az nem kertészlegény, hanem
1964    22|            Nemsokára rákezdték a zenét. Az öreg dob keresztülhallatszik
1965    22|                 dob keresztülhallatszik az utcára. Nemsokára kezdődik
1966    22|           semmit. Egy-egy hintóra, mely az utcán végigrobog, úgy tud
1967    22|             féltékeny azért. A szerelem az, melyet a düh fokoz, s a
1968    22|                  azt tudatja vele, hogy az, akit szeret, e percben
1969    22|            friss bifszteket, s elhagyja az előadást. Egy ilyen goromba
1970    22|            kérni a térti jegyét. Szokás az a színház kapujában.~A harmadik
1971    22|              miért hagyják el ily korán az előadást.~„Nem lehet kiállni
1972    22|                bírtam elébbre furakodni az ajtószőnyegnél, s onnan
1973    22|         színházból. Ez alkalmasint csak az udvaron jött keresztül,
1974    22|             balra.~Annyi bizonyos, hogy az ügyelőnek kellett ezúttal
1975    22|                 a méreg, itt a tőr, itt az elhajítani való gyűrű; itt
1976    22|              Judit fel volt már öltözve az első felvonásban, midőn
1977    22|                 első felvonásban, midőn az ügyelő ismét bekocogtat
1978    22|               most hozta a posta. Kívül az van ráírva, hogy „sürgős”.~
1979    22|            levelet, s rögtön megismerte az íráson Szerafin kezét.~Odakünn
1980    22|             melyben tudatja velem, hogy az általam ajánlott nevelő
1981    22|            tudom. Sejtelme ugyanaz, ami az enyém. Ő a férjben neje
1982    22|              fog már sehol megállapodni az országban: ő Pestre fog
1983    22|                mindenki tudja jól, hogy az ő lábnyomai a te kapudban
1984    22|                  Ha elébb feltalálná őt az üldöző, mint nejével találkozhatott?
1985    22|         jelenése következik! – hangzott az ajtóban az ügyelő figyelmeztetése.~
1986    22|       következik! – hangzott az ajtóban az ügyelő figyelmeztetése.~
1987    22|        küldötteinek visszatérésére, kik az elítélt szerető számára
1988    22|                 elítélt szerető számára az elkésett kegyelem fehér
1989    22|                rémjelenetet lelke előtt az izgult képzelem véres vonással
1990    22|        meghajtani, azok sejtették, hogy az több, mint játék!~Az pedig,
1991    22|               hogy az több, mint játék!~Az pedig, kinek álomképe ez
1992    22|                 őket: vajon melyik lesz az, mely Juditot haza fogja
1993    22|                 nélkül Judit szállását.~Az előadásnak vége lett, a
1994    22|             urakat szállítva tovább; de az öltözőszobák kijáratához
1995    22|          kijáratához egy sem hajtatott.~Az utolsó bérkocsi is megunta
1996    22|               ajánlani, s tovarobogott. Az utca a fényes hintófalanxtól
1997    22|                 nem jár ekvipázson. Óh, az nem a nagy urak kegyence,
1998    22|              mohón leste, mit beszélnek az előadásról?~– No ez jó nap
1999    22|                    Ez kasszadarab lesz.~Az utca egészen csöndes volt
2000    22|               már, midőn utolszor nyílt az öltöző ajtaja, s egy női