Fejezet

2001    22|            kétfogantyús fehér kosárban.~Az eső folyvást esett; Juditnak
2002    22|                Juditnak magának kellett az esernyőt tartani. Ha egy
2003    22|               engedné azt; elvenné tőle az esernyőt, s tartaná fölötte
2004    22|        figyelmesen nézett arcába, midőn az a kettős lámpa világába
2005    22|          belvárosi szállás felé mentek: az özvegy királynénak egy külvárosi
2006    22|                Aztán csak hagyja nyitva az ajtót, mert mindjárt visszajövök.~
2007    22|              szereppel kijátszani, mert az valószínűleg ismeri a színházi
2008    22|              sok ajtó közül melyik lesz az, amely Judit lakosztályába
2009    22|                kútra sietett, s azalatt az előszoba ajtaját nyitva
2010    22|                 rajta, mint egy tolvaj.~Az előszobában éjjeli mécs
2011    22|             három ajtót vehetett észre; az egyik volt egy szőnyegajtó,
2012    22|          szőnyegajtó, mely oldalt nyílt az előpitvarból, a másik szemközt
2013    22|                zárva; bemehetett rajta.~Az egy alcovenre nyílt, melynek
2014    22|        függönyös nyoszolya foglalta el. Az alcovent szőrfüggönyök zárták
2015    22|               mely világítva volt.~Béla az alcoven függönyei mögé rejtőzött,
2016    22|       feltálalva.~Egy tányér, egy pohár az asztalon; nem várt senkit.~
2017    22|              asztalon; nem várt senkit.~Az étek érintetlen, a pohár
2018    22|                  mint egy halott. Arcán az a végtelenség eszméjének
2019    22|              márványszerűvé változtatja az élő tekintetet. A szemek
2020    22|                 túljárnak a láthatáron.~Az étel elhűlt, megfagyott
2021    22|                 elhűlt, megfagyott már; az élő szobor megmozdult, két
2022    22|             kezében valami csillámlott. Az egy aranyba foglalt mellkép
2023    22|                többé; zokogva borult le az arcképre, s égő homlokát
2024    22|                  Riadtan tekinte fel: – az arckép állt előtte elevenen.~
2025    22|                állt előtte elevenen.~És az igen jó gondolat volt a
2026    22|                el is ment Tihamér?~– Mi az? – kérdé Judit, s minden
2027    22|                 ízében reszketni.~– Hát az a bohó színházi szolga úgy
2028    22|                  a gyűrűt meghozták, de az nem Tihamér volt, hanem
2029    22|              egyúttal egy üveg bort is; az orvos azt tanácsolta, hogy
2030    22|               bort igyam, akkor elmúlik az álmatlanságom.~A cseléd
2031    22|                levelét, melyben tőle és az élettől búcsút vesz. Nem
2032    22|             özvegy szerepét, és fogadta az együttérzők vigasztalását;
2033    22|                 szívében boldogul bírta az élőt; s midőn jöttek események,
2034    22|          félteni, míg szívében remegett az élő miatt.~Otthon pedig
2035    22|                hogy vigasztalást keres, az hamar felkeresi őt. Judithoz
2036    22|                 boldog kiválasztott nem az ő soraikból való. Valaki
2037    22|        soraikból való. Valaki más lehet az, aki mindnyájuknál hatalmasabb,
2038    22|               egyikük sem versenyezhet.~Az vagy mindenkinél szeretetreméltóbb,
2039    22|             vagy mindenkinél gazdagabb.~Az elsőt sohasem ismeri el
2040    22|             senki vetélytársáról; tehát az utóbbi.~Volozov herceg pedig
2041    22|               mese lassanként elterjedt az egész városban.~A herceg
2042    22|           titkolózik kiléte felől; majd az egyik, majd a másik szálláson
2043    22|                a bukott angyalok valaha az ég villámaira felelgettek
2044    22|                 feleség rossz híre volt az angyalszárny a bujdokló
2045    22|                 minden jókedvű társaság az ő költött kalandjainak meséjén
2046    22|               igaz, s kinevette büszkén az egész világot.~      ~Hanem
2047    22|                 oltalomnak Bélára nézve az oly küzdelmesen szerzett
2048    22|             arról van szó, akit szeret?~Az anya hadd sírjon! Ha nem
2049    23|             vontak össze körüle; s azok az elmés, kedélyes delnő közelében
2050    23|                szelleméről; hanem arról az egyről nem tud senki mesélni,
2051    23|             senki mesélni, hogy hol van az a Kalifornia, amelynek bányái
2052    23|             olyan pénztárakat, amik nem az övéi; meg holmi vasúttársaságokról,
2053    23|                 tekintetben némi igaza, az mindenesetre téves felfogás,
2054    23|              soha kitudni, vajon melyik az a sok közül.~Pedig milyen
2055    23|              Szerafin oly művésznő volt az életben! Fertőy és a világi
2056    23|               vizslái sohasem hajtottak az igazi nyomon. Szerafin az
2057    23|               az igazi nyomon. Szerafin az emberek szeme láttára mindig
2058    23|           helyett.~Fertőy jól tudta azt az egyet, hogy az csak játék,
2059    23|                tudta azt az egyet, hogy az csak játék, ő ismerte nejét
2060    23|                kevés kétsége volt, hogy az igazi senki sem más, mint
2061    23|              szerelmesek.~Pedig Volozov az! Ezt senki sem hiszi, de
2062    23|              ebből a gubancból, arról ő az egészet szépen legombolyítaná
2063    23|        ábrándozik, míg egyszerre átcsap az ízlése megint oly alanti
2064    23|            mindez csak komédia, komédia az önfeledt szenvedély, a meghasonlás,
2065    23|       elébb-utóbb rá fognak jutni, hogy az írott és meglevő összegek
2066    23|             keríteni.~Ez utóbbira nézve az a baj forog fenn, hogy a
2067    23|                 eszközölhető. Bárzsing, az ügyvivő, ugyan azt replikázta,
2068    23|               alatti birtokok jövedelme az időre hivatalos zár alatt
2069    23|            mondá Fertőynek, hol lehetne az elveszett végrendeletet
2070    23|             utána, hogy felvegye. Hanem az út és mód, melyen ezt el
2071    23|            fölkel, rendesen délfelé van az idő, akkor mielőtt reggeli
2072    23|         titoknak kell e naplóban lenni, az onnan is gyanítható, mert
2073    23|            mellett, s midőn látta, hogy az nem ismer rá, megtapintá
2074    23|            ismer rá, megtapintá üterét, az száztizenhatot ütött egy
2075    23|                 mindennap más, változó; az álom mindennap ugyanaz.”~„
2076    23|            Ahogy kettészakadt közöttünk az élet, úgy folytatja azt
2077    23|                úgy folytatja azt tovább az álom.”~„Állandóul, állandóul
2078    23|               hogy ez valami abból, ami az életen túl van.”~„Ezentúl
2079    23|                 igzi története, és amaz az álom.”~      ~„Ma Róberttel
2080    23|                mint a többinek.~Odakinn az ablak alatt a parasztasszonyok
2081    23|          parasztasszonyok daloltak: „Ki az urát nem szereti: Kopotnyikot
2082    23|            Szolgálnom kellett, mert már az asszonyok is elhulltak mind.~
2083    23|                ketten vagyunk már, mire az ellenállás. Adjuk meg magunkat;
2084    23|          megállt előttem, hátával éppen az ágyú nyílásának támaszkodva.~
2085    23|                 milyen nehéz volt ebből az álomból fölébrednem!”~      ~„
2086    23|              Róbert él, és ott dolgozik az uralhegyi ólombányákban.~
2087    23|              cári palota táncterme volt az, száz csillár által kivilágítva.~
2088    23|               delnők; a prémes kaftánok az ó-nemesek vállain; a feszes
2089    23|               magas lépcsőjével, melyen az óriás termetű cár ül a cárnő
2090    23|              helyet, ahol fogva van, és az okot, amiért elfogták. Hasztalan
2091    23|             láttam magamat a tükrökben. Az oly borzasztó volt. Egy
2092    23|                  Pokolbeli vízió!~Nekem az a gondolatom volt, hogy
2093    23|                 a gondolatom volt, hogy az én táncosom hóhér…”~      ~„
2094    23|             Most már megtudtam, hogy mi az a sok gerendaalkotvány ott.~
2095    23|               sok gerendaalkotvány ott.~Az volt a vérpad.~A kijárás
2096    23|               mehettem sehova. Elbújtam az állványt borító szőnyegek
2097    23|                 egyenként lépdeltek fel az emelvényre, mely alatt rejtve
2098    23|               mente volt rajta, melyben az oltár előtt állt velem.~
2099    23|            sötétséget, melynek arca van az álmodó előtt; a feketeség,
2100    23|                 felülről. Ereztem, hogy az vér.~Az iszonyat fölébresztett …
2101    23|         felülről. Ereztem, hogy az vér.~Az iszonyat fölébresztett …
2102    23|                        Óh, mint irtózom az elalvástól.~Reggel fekszem
2103    23|                  mikor már világosodik. Az egész éjszakát bolond víg
2104    23|              eljön, és együtt él velem.~Az éjjel komáromi kis szobánkban
2105    23|              kérdeznem: ,Hogy akarsz te az én vánkosaimon aludni, mikor
2106    23|          keresett, azt nem találta meg: az álomlátó nem jegyzé föl
2107    23|              miért történt vele a minap az, hogy amidőn nejét íróasztala
2108    23|                 Hozzon magának másikat.~Az elmaradt indokolást most
2109    23|              árnya jár, kel és fekszik; az áll előttük, ha egymáshoz
2110    23|               ha egymáshoz közelítenek, az tart hideget szíveik között.~
2111    23|                reszketett a keze, midőn az acélláncot a hófehér kézcsuklóra
2112    23|                 Amint a hideg lánc érte az alvó kezét, hirtelen megszakadt
2113    23|             tovább.~Vajon mit fog erről az álomról írni naplójába?~
2114    23|            szunnyadt, s másik éjjel már az urak báljában táncolt.~
2115    24|          hálószobájában elrejtve, mikor az mindenki elől elzárkózik:
2116    24|         vetélytársakat fürkészni.~Pedig az élet prózája fantomokkal
2117    24|             mint egy lejárt váltó, hogy az az egész lavina aláhömpölyögjön,
2118    24|               egy lejárt váltó, hogy az az egész lavina aláhömpölyögjön,
2119    24|              nagyon sürgetősnek találom az időt.~– Hiszen még a határidő
2120    24|          tetszik egy szivar?~– Igen, de az előkészületek heteket vesznek
2121    24|              elégett?~– Hamuvá lett biz az, a megyeház elpusztulásakor.~–
2122    24|                 ön magának afelől, hogy az többé elő nem kerülhet?~–
2123    24|                tény megnevezésére.~– Ha az elégett okiratot hamvaiból
2124    24|                szót kapni mindenáron.~– Az egész csupán „pia fraus”.~–
2125    24|            csaltuk ki, nem erőszakoltuk az illetőtől, önként hívott
2126    24|            bennünket, hogy fogadjuk el; az sem a mi hibánk, hogy a
2127    24|           forradalom pusztításai közben az okirat elégett. A gyászos
2128    24|       rendkívüli körülményekbe sodorták az embereket, amikben rendkívüli
2129    24|                 Ah! ah! kedves barátom. Az én lelkiismeretem meg van
2130    24|               van efelől nyugtatva. Nem az a néhány ezer forint, ami
2131    24|            Bárzsing még jobban belejött az emfaticus hangulatba.~–
2132    24|            beszélek én, kedves barátom; az a papok dolga, hanem a világi
2133    24|            hanem a világi hatóságokról. Az ilyen tréfának, ha kiderül,
2134    24|              tréfának, ha kiderül, nagy az ára.~– Lehetetlen neki kiderülni,
2135    24|          szövegét én fogalmaztam, nálam az eredeti impúrumban megvan.
2136    24|              eredeti impúrumban megvan. Az egész az én kezem írása,
2137    24|             impúrumban megvan. Az egész az én kezem írása, tehát a
2138    24|          jövendő között semmi.~– De hát az aláírások? Hát a pecsétek?~–
2139    24|             tervbe?~– Óh, nem. Adhatnak az emberek tudtukon kívül is
2140    24|            nincs-e tudomásuk róla, hogy az illető okirat annak idejében
2141    24|                 vissza, hogy nem tudnak az egész tárgyról egy szót
2142    24|                ügyes kéziratmásoló, aki az aláírásokat igen híven le
2143    24|             Fertőy elég jól tudta, hogy az az ügyes ember senki más,
2144    24|                 elég jól tudta, hogy az az ügyes ember senki más, mint
2145    24|              hogy vajon nem fél-e, hogy az a bizonyos elárulhatja.~–
2146    24|          amicaliter.~– Hogyan? Remél ön az ifjasszonnyal kiegyezhetni?~–
2147    24|            lehet a szép kis magzatkának az apja?~– Én jól ismerem.~–
2148    24|             titkába, én is közlöm önnel az enyémet, hanem éppen úgy
2149    24|         titokban tartani, mint én fogom az önét.~– Óh, az természetes.
2150    24|                 én fogom az önét.~– Óh, az természetes. De hát ki legyen
2151    24|                 s játssza a világ előtt az özvegyet és a kurtizánt.~–
2152    24|          özvegyet és a kurtizánt.~– Ah! Az lehetetlen! Az nem lehet,
2153    24|         kurtizánt.~– Ah! Az lehetetlen! Az nem lehet, hogy egy nő eltűrje
2154    24|                Lávayn?~– Óh, nem. Nekem az nagyon tetszik, hogy ők
2155    24|              árulja. Mi ne zavarjuk meg az ő boldogságukat. Ne bolygassuk
2156    24|                  Csináljunk egyességet. Az én barátságomnak az ára,
2157    24|         egyességet. Az én barátságomnak az ára, s az önökre nézve sokat
2158    24|                 barátságomnak az ára, s az önökre nézve sokat ér, az
2159    24|               az önökre nézve sokat ér, az örökösödési per felőli kiegyezés
2160    24|        örökösödési per felőli kiegyezés az eltűnt végrendelet értelmében.”
2161    24|               amennyire gyűlölöm én ezt az asszonyt, ezt a férfit,
2162    24|               Tagsatzungok vártak rá.~– Az ön tervéről tehát két hét
2163    24|              tehát két hét múlva; addig az én titkom marad négy fal
2164    24|                 Fertőy azt írta, hogy ő az ajánlott oklevél-reprodukcióba
2165    24|              egyezik. Lássa Bárzsing úr az idemellékelt három levélből,
2166    24|            Bárzsing kezébe szolgáltatja az eszközöket, az majd az ő
2167    24|             szolgáltatja az eszközöket, az majd az ő tiltakozása dacára
2168    24|     szolgáltatja az eszközöket, az majd az ő tiltakozása dacára is
2169    24|               Néhány nap múlva értesült az illető helyekről, hogy a
2170    24|               merített” papirosra van-e az a végrendelet írva? (No,
2171    24|                No, mert ha történetesen az újabb időben legalizált
2172    24|                 merített papirosra volt az írva, s éppen olyan kék
2173    24|              vízjeggyel, mint amilyenre az első végrendeletnél mondták
2174    25|                        A kelepce~Vannak az embernek ismerősei, akiket
2175    25|             hozzám?~Ilyen ismerőse volt az öreg Lávaynénak a kis Perflexné.~
2176    25|           vásári bódékban újra feléledt az ismeretség, hogy azután
2177    25|        szorítkoztak azontúl, hogy mikor az öreg asszonyság a város
2178    25|               estét kívántak egymásnak. Az öreg asszonyságnak nem volt
2179    25|              kis Perflexné ellátogatott az öreg asszonyság kertjébe.
2180    25|             kínálgatólag tekingetnek ki az útra szép gyümölcsfái; én
2181    25|            kertészem mindent elkövet.~– Az én kertészem pedig azt teszi,
2182    25|                kezemtől a munkát.~– Már az igaz, hogy pompás reine
2183    25|               különösen a versailles-i, az olyan, mint a cukor. Nicht
2184    25|              jawohl”.~– No igen – szólt az öreg asszonyság –, kegyeteknél
2185    25|                 jobb ízű.~– Óh, amilyen az enyim, arról fogalma sincs
2186    25|            tenyérnyi széles és csupa lé az egész s édes, mint a méz.
2187    25|                 Gruber?~Ez a tárgy volt az öreg asszonyság gyenge oldala.~–
2188    25|               oldala.~– Cserhajú?~– Nem az, olyan sima, mint a tök,
2189    25|            vinni búcsúvétel után.~Mikor az öreg asszonyság vendégeinek
2190    25|                 s azután kikísérte őket az útig, s ismét visszatért
2191    25|                kedvemet keresse.”~Ennél az utolsó gondolatnál aztán
2192    25|                 elmaradt. Ez volt midig az utolsó.~Ezen azután eltépelődött;
2193    25|              most más élet volna itten.~Az a szerencséje még, hogy
2194    25|               özvegyének a világ előtt. Az almák, körték szépen pirulnak,
2195    25|                 szépen pirulnak, de nem az ő szégyene miatt.~Másnap
2196    25|         tébolyodott meg, s futott végig az utcán ruha nélkül be egy
2197    25|             ottkapta a tilosban. – Hogy az előkelő kisasszonyok mostanában
2198    25|             özvegy asszonyságot, s hogy az visszautasította; megkérte
2199    25|   visszautasította; megkérte a leányát, az pedig hozzáment! – És száz
2200    25|            Amint legjobban benne vannak az érdekesnél érdekesebb kalandok
2201    25|              nagy örvendő hangon kiálta az érkező elé: – Ah, Herr von
2202    25|              Fertőy látszott észrevenni az öreg asszonyság arcán, hogy
2203    25|               kissé szokatlanul hangzik az ő szájából az „asszonynéném”
2204    25|       szokatlanul hangzik az ő szájából az „asszonynéném” címzés.~–
2205    25|                 azután, helyet foglalva az asztalnál az öreg asszonysággal
2206    25|            helyet foglalva az asztalnál az öreg asszonysággal szemközt.~–
2207    25|                 Judit húgom felől.~– De az újságokat olvasom, s azok
2208    25|                 hogy nem a magánéletét.~Az öreg asszonyság ismerte
2209    25|                Fertőy között, mely őket az apai örökség miatt ellentétbe
2210    25|             hozzászól is valakihez, azt az egész világ űzi-fűzi. Kedves
2211    25|       nevettében, s Herr Gruberre fogta az okot, amiért az elég gyorsan
2212    25|          Gruberre fogta az okot, amiért az elég gyorsan nem mondhatván „
2213    25|            attól született a fia, Mars.~Az öreg asszony letette kezéből
2214    25|          kezéből a kis üvegkést, melyet az uzsonnához használt.~– Mit
2215    25|       uzsonnához használt.~– Mit beszél az úr?~– Tehát nem tudná még
2216    25|                nem! nem lehet! – kiálta az asztalt ütve indulatosan
2217    25|       indulatosan tenyerével Lávayné. – Az nem lehet!~– Bizony pedig
2218    25|               akinek tetszik.~– De hisz az rettenetes, ha ez igaz –
2219    25|                igaz – rebegé elsápadtan az öreg asszony. – Béla fiam
2220    25|          tizenegy hónapig hitelez.~– Ha az való? (Még mindig nem akarta
2221    25|            rögtön útlevélért megyek. De az úr is el fog velem jönni
2222    25|             hogy segítségére lesz abban az ádáz munkában, mely azok
2223    25|               most itt előhozni. Nekünk az egész mulatságunkat elrontotta
2224    25|                ön rossz ember.~– Sőt ez az egy igaz emberem van; ez
2225    25|                egy igaz emberem van; ez az egy igaz barátom – szólt
2226    25|                 tetejéig nőtt a sár; ez az egy becsületes ember volt,
2227    25|              számítom. Azt mondom, hogy az isten áldja meg érte. A
2228    25|               észre, ha valaki köszönté az utcán, kisgyermekek, keresztfiacskái
2229    25|          körültekintett, hogy merre van az a hivatal, ahol őneki útlevelet
2230    25|                  Kolbayt, szemközt jőni az angolkert felől.~Eléje sietett.~–
2231    25|              volna.~– Igazán? – kérdezé az öregúr, nagyon felindulva
2232    25|             elmondom, de nem akarom itt az utcán mondani. Nagy szívességre
2233    25|          szívességet tehessek még ebben az életben. Siessünk, ahogy
2234    25|               átkozott rossz kövezeten. Az én házam különben még közelebb
2235    25|              amit parancsol.~– Jó lesz.~Az angolkert felől közelebb
2236    25|             házát, melynek kerti oldala az útra feküdt; az öreg kinyitá
2237    25|            kerti oldala az útra feküdt; az öreg kinyitá a rozzant deszkakerítés
2238    25|              győzi újra alakítani, csak az oldalain teng minden tavasszal
2239    25|                bajnok érdemeinek emléke az emberek előtt elporlott.~
2240    25|                lábaim oly nehezek, mint az ólom.~– Tehát miben lehetek
2241    25|             szolgálatjára?~– Nagy dolog az. Én holnap Pestre akarok
2242    25|               jól összeszidnám.~– Tehát az kellene, hogy útlevelet
2243    25|                hogy maga odamenne? Hisz az nagyon könnyű.~– Megteszi,
2244    25|                 Megteszi, édes jó uram? Az isten áldja meg érte.~–
2245    25|               jó ismerős vagyok azokkal az urakkal, csak egy szavamba
2246    25|                 csak egy szavamba kerül az egész. Tehát Pestre akar
2247    25|                   Kedves? Derék? Jó? És az én menyem? – kiálta fel
2248    25|          becsületes asszonyt”?~– No? Mi az? – kérdé szörnyen elbámulva
2249    25|            látogatást nem fogja felírni az ünnepnapjai közé.~– Nono,
2250    25|                 is, én azt mondanám rá: az hazugság, én nem hiszem,
2251    25|         mende-mondák után nem járok; de az oly eltakarhatatlan gyalázat,
2252    25|               ahogy őt utoljára láttam. Az a nő, aki képes volt arra
2253    25|                akkor keresztül is vitt, az nem fogja férje sírját meggyalázni.
2254    25|              Nem lehet. Nagyon bizonyos az.~– Emlékezik-e még rá, asszonyom,
2255    25|              Óvom, hogy ne menjen, mert az isten nem ad szerencsét
2256    25|            történt, ahogy kegyed mondá. Az isten megvert azért a gondolatért,
2257    25|        Vigyázzon, asszonyom! Emlékezzék az én embervadászatomra! „Aki
2258    25|                 embervadászatomra! „Aki az őzet megkergeti, szemközt
2259    25|            megkergeti, szemközt találja az oroszlányt”, azt mondja
2260    25|                 oroszlányt”, azt mondja az írás. Nagy bajt fog a családjára
2261    25|              fog a családjára hozni!~De az öreg asszonyság nem hallgatott
2262    25|        hallgatott rá, bevágta maga után az ajtót, s sietett legelébb
2263    25|              egy levéllel várta, melyet az imént hozott egy libériás
2264    25|              volt a hadastyánnál, s míg az elutasítá az útlevél után
2265    25|        hadastyánnál, s míg az elutasítá az útlevél után járást, ő régen
2266    26|              akár amott, csak a kilátás az ablakon különböző. Az igazi
2267    26|           kilátás az ablakon különböző. Az igazi rabnak még jobb dolga
2268    26|                járhat.~Hát nem börtön-e az, ha a világ be van zárva
2269    26|                 mulatságokat ismert, ki az év minden szakáról előre
2270    26|                én oda mind nem mehetek, az mind ki van lopva az életemből.
2271    26|           mehetek, az mind ki van lopva az életemből. Tavasz kezdődik;
2272    26|         förödnek, mulatnak, szüretelnek az emberek, én pedig itt ülök
2273    26|      meghaláshoz!”~De ez mind nem igaz.~Az, aki a fák északi oldalán
2274    26|                 lakói meg ne őrüljenek.~Az ott lakóknál minden szenvedély
2275    26|              utoljára úgy megszokja azt az ismerős négy falat, hogy
2276    26|           megválni, s azt képzeli, hogy az az egész világ.~S ha még
2277    26|                  s azt képzeli, hogy az az egész világ.~S ha még e
2278    26|      mesevilágot. Béla nem gondolt soha az évszakok mulatságaira; boldog
2279    26|               előtt láthatatlanok; csak az az egy lássa őket, aki általuk
2280    26|            előtt láthatatlanok; csak az az egy lássa őket, aki általuk
2281    26|             ismerik-e közülük sokan azt az asszonyt, aki férjét amaz
2282    26|             irat nem háríthatott el. Ha az iránt megnyugtatást talált
2283    26|              megvédheti vele; hátravolt az a félelem, hogy hátha besorozzák.
2284    26|              helyére fogják belebbezni.~Az utóbbi esetben vagy férjétől,
2285    26|                 a gondolatban, hogy íme az, akit oly hévvel, oly régen,
2286    26|                 szeretett, most egyedül az övé, senkié másé, az egész
2287    26|            egyedül az övé, senkié másé, az egész világon senkinek még
2288    26|             lehet elrabolnia tőle; hogy az az ember, akivel tele van
2289    26|                elrabolnia tőle; hogy az az ember, akivel tele van lelkének
2290    26|               indulatja, éppen úgy lesi az ő lépteinek hangját, szavának
2291    26|                a bálványozott férj most az övé, egészen, egyedül, oly
2292    26|          egyedül, oly tökéletesen, mint az anyáé a gyermek, mielőtt
2293    26|               parányi zubbonykát, midőn az ebédlőben hangzó csöngetés
2294    26|                mellől, hogy üljön addig az alvó gyermek mellé, míg
2295    26|            annak is zárva szokott lenni az ajtaja, nehogy valaki hallgatózhassék.~–
2296    26|                kell fizetni.~Hja bizony az a viszály történt, hogy
2297    26|         Melchior felismeré a fedélzeten az öreg asszonyságot s a vele
2298    26|         reggelre érkezett meg.~Ha akkor az a veszedelmes rögeszméje
2299    26|                szállásán kaphatta volna az öreg asszonyságot, míg azonban
2300    26|                 fel.~– Bocsásd be őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt
2301    26|      legrosszabbra. Ez volt a büntetés. Az isten büntetése egy szenvedő
2302    26|            lábain; minden íze remegett.~Az öregasszony nagyon megszánta
2303    26|            anyja, de Fertőy is itt van.~Az öreg asszonyság intett Fertőynek,
2304    26|                itt művelni; hanem aztán az úton jobban meggondoltam;
2305    26|             olvassák. Nem hiszi-e, hogy az még nagyobb botrány lesz,
2306    26|               élni?~– Dolgozni fogok.~– Az gyönge beszéd. Könnyű azt
2307    26|               mint egy napszámos, de ha az után kellene megélnem, nem
2308    26|          gondolatot, amiért ide jöttem. Az volt mindenesetre a szándékom,
2309    26|             igaz-e?~Judit nem nézhetett az öreg asszony szemébe. Hiszen
2310    26|            méltatlan volt a vád; hiszen az, amit nála bűnrovásra véstek,
2311    26|             erénye; de mégis lehetetlen az, hogy egy szemérmes nő felemelje
2312    26|             tisztességesen.~E szavaknál az öreg asszonyság egy kötelezvényt
2313    26|             urat; ő lesz olyan jó, hogy az ügyet közöttünk törvényes
2314    26|               tekintet feléleszté benne az asszonyi ellenállás démonát.
2315    26|             magát ez ember előtt. Fogta az írást, és visszaadta Lávaynénak.~–
2316    26|                 enni, de ahhoz, ami nem az enyém, hozzá nem nyúlok.~–
2317    26|             való! Asszonymunka! Mit vet az a latba? Kegyed visszautasítja,
2318    26|               miért. Ha megtudom, ki ez az ember, odamegyek hozzá,
2319    26|            nevet.” Hogy híják tehát ezt az embert, asszonyom?~Judittal
2320    26|                Kérem – szólt bíztatólag az öregasszony –, ne értsen
2321    26|            szemrehányásokat; ha szegény az az ember, annál jobb, ha
2322    26|         szemrehányásokat; ha szegény az az ember, annál jobb, ha csak
2323    26|              ugye? Nem mondja meg, mert az nem valami koldus, nem szegény
2324    26|              elrémülve hallá, hogy Béla az ajtóhoz közelít; egy perc
2325    26|               fenyegető veszélyt látva, az ajtó elé veté magát a halálra
2326    26|                  hogy ki ne nyílhasson.~Az öregasszony meghallá a férfilépteket,
2327    26|            egyszerre magánkívül ragadta az elfojtott indulat.~– Ki
2328    26|             becstelen csábító?~E szóval az ajtó felé rohant.~– Mit
2329    26|                kiálta Judit, megragadva az agg nő karját kétségbeesetten.~–
2330    26|               szembe akarok lenni ezzel az emberrel; hiszen csak látja
2331    26|                útját állva.~– Félremenj az utamból, nyomorult, becstelen
2332    26|               vágom.~E percben felnyílt az ajtó.~És ott állt Lávay
2333    27|              akár amott, csak a kilátás az ablakon különböző. Az igazi
2334    27|           kilátás az ablakon különböző. Az igazi rabnak még jobb dolga
2335    27|                járhat.~Hát nem börtön-e az, ha a világ be van zárva
2336    27|                 mulatságokat ismert, ki az év minden szakáról előre
2337    27|                én oda mind nem mehetek, az mind ki van lopva az életemből.
2338    27|           mehetek, az mind ki van lopva az életemből. Tavasz kezdődik;
2339    27|         förödnek, mulatnak, szüretelnek az emberek, én pedig itt ülök
2340    27|      meghaláshoz!”~De ez mind nem igaz.~Az, aki a fák északi oldalán
2341    27|                 lakói meg ne őrüljenek.~Az ott lakóknál minden szenvedély
2342    27|              utoljára úgy megszokja azt az ismerős négy falat, hogy
2343    27|           megválni, s azt képzeli, hogy az az egész világ.~S ha még
2344    27|                  s azt képzeli, hogy az az egész világ.~S ha még e
2345    27|      mesevilágot. Béla nem gondolt soha az évszakok mulatságaira; boldog
2346    27|               előtt láthatatlanok; csak az az egy lássa őket, aki általuk
2347    27|            előtt láthatatlanok; csak az az egy lássa őket, aki általuk
2348    27|             ismerik-e közülük sokan azt az asszonyt, aki férjét amaz
2349    27|             irat nem háríthatott el. Ha az iránt megnyugtatást talált
2350    27|              megvédheti vele; hátravolt az a félelem, hogy hátha besorozzák.
2351    27|              helyére fogják belebbezni.~Az utóbbi esetben vagy férjétől,
2352    27|                 a gondolatban, hogy íme az, akit oly hévvel, oly régen,
2353    27|                 szeretett, most egyedül az övé, senkié másé, az egész
2354    27|            egyedül az övé, senkié másé, az egész világon senkinek még
2355    27|             lehet elrabolnia tőle; hogy az az ember, akivel tele van
2356    27|                elrabolnia tőle; hogy az az ember, akivel tele van lelkének
2357    27|               indulatja, éppen úgy lesi az ő lépteinek hangját, szavának
2358    27|                a bálványozott férj most az övé, egészen, egyedül, oly
2359    27|          egyedül, oly tökéletesen, mint az anyáé a gyermek, mielőtt
2360    27|               parányi zubbonykát, midőn az ebédlőben hangzó csöngetés
2361    27|                mellől, hogy üljön addig az alvó gyermek mellé, míg
2362    27|            annak is zárva szokott lenni az ajtaja, nehogy valaki hallgatózhassék.~–
2363    27|                kell fizetni.~Hja bizony az a viszály történt, hogy
2364    27|         Melchior felismeré a fedélzeten az öreg asszonyságot s a vele
2365    27|         reggelre érkezett meg.~Ha akkor az a veszedelmes rögeszméje
2366    27|                szállásán kaphatta volna az öreg asszonyságot, míg azonban
2367    27|                 fel.~– Bocsásd be őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt
2368    27|      legrosszabbra. Ez volt a büntetés. Az isten büntetése egy szenvedő
2369    27|            lábain; minden íze remegett.~Az öregasszony nagyon megszánta
2370    27|            anyja, de Fertőy is itt van.~Az öreg asszonyság intett Fertőynek,
2371    27|                itt művelni; hanem aztán az úton jobban meggondoltam;
2372    27|             olvassák. Nem hiszi-e, hogy az még nagyobb botrány lesz,
2373    27|               élni?~– Dolgozni fogok.~– Az gyönge beszéd. Könnyű azt
2374    27|               mint egy napszámos, de ha az után kellene megélnem, nem
2375    27|          gondolatot, amiért ide jöttem. Az volt mindenesetre a szándékom,
2376    27|             igaz-e?~Judit nem nézhetett az öreg asszony szemébe. Hiszen
2377    27|            méltatlan volt a vád; hiszen az, amit nála bűnrovásra véstek,
2378    27|             erénye; de mégis lehetetlen az, hogy egy szemérmes nő felemelje
2379    27|             tisztességesen.~E szavaknál az öreg asszonyság egy kötelezvényt
2380    27|             urat; ő lesz olyan jó, hogy az ügyet közöttünk törvényes
2381    27|               tekintet feléleszté benne az asszonyi ellenállás démonát.
2382    27|             magát ez ember előtt. Fogta az írást, és visszaadta Lávaynénak.~–
2383    27|                 enni, de ahhoz, ami nem az enyém, hozzá nem nyúlok.~–
2384    27|             való! Asszonymunka! Mit vet az a latba? Kegyed visszautasítja,
2385    27|               miért. Ha megtudom, ki ez az ember, odamegyek hozzá,
2386    27|            nevet.” Hogy híják tehát ezt az embert, asszonyom?~Judittal
2387    27|                Kérem – szólt bíztatólag az öregasszony –, ne értsen
2388    27|            szemrehányásokat; ha szegény az az ember, annál jobb, ha
2389    27|         szemrehányásokat; ha szegény az az ember, annál jobb, ha csak
2390    27|              ugye? Nem mondja meg, mert az nem valami koldus, nem szegény
2391    27|              elrémülve hallá, hogy Béla az ajtóhoz közelít; egy perc
2392    27|               fenyegető veszélyt látva, az ajtó elé veté magát a halálra
2393    27|                  hogy ki ne nyílhasson.~Az öregasszony meghallá a férfilépteket,
2394    27|            egyszerre magánkívül ragadta az elfojtott indulat.~– Ki
2395    27|             becstelen csábító?~E szóval az ajtó felé rohant.~– Mit
2396    27|                kiálta Judit, megragadva az agg nő karját kétségbeesetten.~–
2397    27|               szembe akarok lenni ezzel az emberrel; hiszen csak látja
2398    27|                útját állva.~– Félremenj az utamból, nyomorult, becstelen
2399    27|               vágom.~E percben felnyílt az ajtó.~És ott állt Lávay
2400    28|              lásson, ne halljon semmit. Az isten irgalmára kérem önt;
2401    28|                 valamit! Ugye, ön hiszi az istent? Ugye, ön becsületes
2402    28|                 Judit arcára, ki férjét az ajtóban még mindig félénken
2403    28|              félénken visszatartóztatá.~Az öregasszony sírt, zokogva
2404    28|                    Hiszen uram, ön volt az oka, hogy én idejöttem;
2405    28|                 megmondták, hogy megver az isten a saját kezemmel.
2406    28|                 le, s azokat ölelte át, az pedig diadalmas mosolygással
2407    28|                 arcát.~Hogy jöhetett ez az asszony ily védlevél birtokába?~
2408    28|                 Egy olyan pillanat volt az, mint mikor egy percre elaluszunk,
2409    28|               eseményeit végigálmodjuk.~Az öreg Lávayné pedig odacsúszott
2410    28|                 a fiatal nő kezét, s ő, az agg nő, ő, az anya, leányának
2411    28|               kezét, s ő, az agg nő, ő, az anya, leányának kezét ajkához
2412    28|              nem akarta azt engedni; de az öregasszonynak vas erő volt
2413    28|            jövendölés teljesedik bé. És az nagyon jól van.~Judit fölemelé
2414    28|                úrral majd elvégzi Béla.~Az öregasszony Bélára tekinte,
2415    28|                 Ő össze tudná tépni azt az embert, mint egy nőoroszlán.~
2416    28|               át. – Hiszen itt a másik.~Az a másik!~Ez a szó magával
2417    28|                Ez a szó magával ragadta az öregasszonyt. – Mikor az
2418    28|                az öregasszonyt. – Mikor az öreganyák úgy szeretik azokat
2419    28|                azokat a kicsi unokákat.~Az a másik.~Egy perc múlva
2420    28|                 aki még legközelebb van az angyalhoz, s legtávolabb
2421    28|                angyalhoz, s legtávolabb az embertől; annak az ártatlan
2422    28|          legtávolabb az embertől; annak az ártatlan lénynek, akit tegnap
2423    28|                  íme itt vagyok.~Fertőy az első meglepetés után, mely
2424    28|                 felesége ölelésétől, el az oltár elől, ha imádkozik;
2425    28|           legközelebbi találkozásnál ez az ember azt mondja, hogy nem
2426    28|                kertésze mutogatta önnek az orangéria virágait?~– De –
2427    28|               nemigen törődtem.~– Pedig az nagyon közel érintkezett
2428    28|              tudom.~– Rosszul tudja ön; az a kertész én vagyok.~Fertőy
2429    28|              tanú bizonyíthatná be, aki az összefüggést érti, de az
2430    28|                az összefüggést érti, de az hallgatni fog; mert az a
2431    28|               de az hallgatni fog; mert az a feleségem.~– Tehát mégis
2432    28|              mint a mesemondáshoz, s ez az asszony nem foga azt senkinek
2433    28|           elmondani; amire két oka van: az egyik én vagyok – a másik
2434    28|                kettős lövésre, mely ott az orangériában egy szép asszonyt
2435    28|        szerencsés nevemet neki adhatni. Az sem volt előttem titok,
2436    28|                előttem titok, mi vonzza az asszonyt oly gyakran és
2437    28|               Volozov mezei kastélyába. Az asszony szeretett a társaságtól
2438    28|               nem tudott mit felelni.~– Az asszony levelezett az ön
2439    28|                   Az asszony levelezett az ön érdekében barátnéival;
2440    28|                 vette észre, hogy ebben az egész mesében a látszat
2441    28|            rokon, amit én akkor tettem, az bizony semmi sem volt egyéb,
2442    28|               hogy vannak esetek, mikor az embert úgy kiszorítják a
2443    28|               mendemonda, amit ön előtt az orangériában elhullattam,
2444    28|       összecsapta kezeit. Talán tapsolt az ügyesen improvizált komédiának.~–
2445    28|                 elől bujdosott ön? Volt az ön neve a hadi törvényszékek
2446    28|                megvallom őszintén, hogy az nekem igen kedves elégtétel
2447    28|                előtt játszatni Judittal az özvegyet, ennek volt valami
2448    28|             ajkáról.~– Uram. Hagyjon ön az én magánéletemnek békét.
2449    28|           bíróságok előtt.~– Eddig csak az ön pöre volt az; mi nem
2450    28|              Eddig csak az ön pöre volt az; mi nem jártunk nagyon utána
2451    28|               De amióta gyermekünk van, az ő sorsáért a pör a mienk
2452    28|              jóindulatból?~– Nem. Ámbár az irónia nem volt egészen
2453    28|            határnapig elő tudja mutatni az eredeti végrendeletet.~–
2454    28|             tartaná meg kétharmadát, ha az egészet nem tarthatja meg?~–
2455    28|            simára.~– Tehát, édes rokon, az ügy tulajdonképpen így áll.
2456    28|                 aláírtam. Hanem – nincs az én kezem között. Az, aki
2457    28|               nincs az én kezem között. Az, aki e becses okmányt kézhez
2458    28|          okiratot átadni más áron, mint az egész pörtárgy feléért.
2459    28|             Kegyed elébb végighallgatja az előadást, azután mond rá
2460    28|             dolog így áll. Rám nézve ez az alternatíva vagy felét az
2461    28|               az alternatíva vagy felét az illetőségnek átengedni annak,
2462    28|        illetőségnek átengedni annak, ki az okmányt bírja, vagy kegyeddel
2463    28|               egyharmada átengedésével. Az aritmetika megmagyarázza,
2464    28|       megmagyarázza, miért választottam az egyezséget. Kétharmad több,
2465    28|              így áll a választás: ha én az okiratot megszerzem a mondott
2466    28|          áldozattal, kegyetek elvesztik az egész kereset alatti birtokot;
2467    28|              igen röviden végét szakítá az egész alkunak.~– Uram. Én
2468    28|            értekezésre, ne hosszabbítsa az időt, melyben szegény anyámtól
2469    28|               volt, s akkor felvehetjük az eldobott fonalat. Magamat
2470    29|              divat; míg fényes, míg új, az egész publikum hordja, mikor
2471    29|             bámulják érte nagyon, aztán az is csak leteszi, mikor látja,
2472    29|               Divat csak divat. Egyszer az a divat, hogy a honleányok
2473    29|           tépést csinálnak, másszor meg az a divat, hogy egyik táncvigalomból
2474    29|               ki, a másikba be. Egyszer az a divat, hogy hősök, nagy
2475    29|              egy lovarművésznő, s annak az arcképe kerül a melltűkre,
2476    29|              arcképe kerül a melltűkre, az inggombokra. Vannak túlfogékony
2477    29|               túlfogékony kedélyek, kik az elsőbb eseteknél hízelgő
2478    29|            kenik a lelkes publikumot, s az utóbbiaknál szatírákkal
2479    29|             élsz?”~Ma beverik valakinek az ablakát, s egy év múlva
2480    29|            múlva alázatosan kocogtatnak az előszobája ajtaján.~Nem
2481    29|          mondtam: „ma” ez van, „holnap” az lesz: egy évet engedtem.
2482    29|                lesz: egy évet engedtem. Az pedig szép idő.~Vannak azonban
2483    29|         maradjanak. Óh, ez nagy előnyük az embereknek a ruhák felett.~
2484    29|            olyan jó flamingó volt annak az idejében, amilyen csak tucatszámra
2485    29|              neki ezt szemére! Ha akkor az volt a divat.~Most pedig
2486    29|                 kitűnő férfiú amellett. Az utcán fennhangon beszél,
2487    29|                  azokkal, ha találkozik az utcán, azon veszik észre
2488    29|                 azt mondaná: „S mi köze az úrnak az én hogylétemhez?”~
2489    29|            mondaná: „S mi köze az úrnak az én hogylétemhez?”~Ellenkezőleg,
2490    29|            jellemével ne sokat törődjék az ember; korán-vén töpörödött
2491    29|                vannak még emberek, akik az utcán kapós divatot nem
2492    29|      szükségképpen változnia kell; hogy az embernek új ruhát felvenni
2493    29|              ami tegnapelőtt okos volt, az ma már bolond, s ami ma
2494    29|           bolond, s ami ma képtelenség, az holnap egészen helyes lesz. –
2495    29|               titkát. Ekkor értette meg az öreg asszonyság, mire példálózott
2496    29|           maradj, szenvedj, küzdj azért az eszméért, amiért apád és
2497    29|                 világhoz való. Te éppen az volnál férfinak, aki Pusztafi
2498    29|                 ő most élne, járhatna-e az emberek között? Első nap
2499    29|            tinektek. Rosszabbak vagytok az asszonyoknál, mert akárki
2500    29|            karodba fogózva megyek veled az utcán, hányszor kell kezedet