Fejezet

2501    29|              nap barátod lett.”~Amit ez az asszony mondott, olyan kimerítő
2502    29|                olyan kimerítő kritikája az egész politikai divatunknak.
2503    29|             rossz versírót leránt, hisz az is a mi vérünkből való vér,
2504    29|               te nagyon jól ismersz, én az az ember vagyok, aki nagyon
2505    29|               nagyon jól ismersz, én az az ember vagyok, aki nagyon
2506    29|                és hatodik nap te hordod az ő divatját. Az éntőlem mind
2507    29|                te hordod az ő divatját. Az éntőlem mind kitelik.~Az
2508    29|                Az éntőlem mind kitelik.~Az öreg asszonyság nem akarta
2509    29|                 szelíd férfi most, mint az atyja. De azért, hogy pattogni,
2510    29|                 Bélának volna ellensége az az ember, és azt kellene
2511    29|              Bélának volna ellensége az az ember, és azt kellene elfelejteni,
2512    29|                 gondoljon arra, hogy ez az ember sárba tiporta azoknak
2513    29|              ábrándos bolondokat. Akkor az olyan emberek, mint ő, voltak
2514    29|              mint ő, voltak a dicsők, s az olyanok, mint Béla, az árulók,
2515    29|                s az olyanok, mint Béla, az árulók, és most ők az okos
2516    29|             Béla, az árulók, és most ők az okos emberek, és az olyanok,
2517    29|             most ők az okos emberek, és az olyanok, mint Béla, a bolondok.
2518    29|             mélység miköztünk!~Erre már az öreg asszonyság is hevülni
2519    29|            valaha szót válthasson azzal az emberrel. Mással akárkivel,
2520    29|             kényeskedem.~Cseléd jött be az ajtón jelentve, hogy egy
2521    29|                 pillantást vetett belé, az volt ráírva: „Bárzsing”.
2522    29|                elvenni a látogatójegyet az asztalról s zsebébe dugni.~–
2523    29|          tisztulni, be sem tud borulni; az ember úgy óhajtozik egy
2524    29|              egy kis zivatar után.~Mert az életben úgy van az: a legjobb
2525    29|                 Mert az életben úgy van az: a legjobb asszonyok szerelme
2526    29|                van előtted, elhagynád-e az egész világért őt. Egy egész
2527    29|                 egy elborult tekintetet az ő arcán?~Óh, valóban egy
2528    29|            Bárzsing ott ült a pamlagon, az egyik lábát maga alá téve,
2529    29|               uram?~Azért sietett elébb az „uram”-on kezdeni, nehogy
2530    29|               találkozásunkkor említém, az ügy, melyben önnel beszélni
2531    29|                neki előhozza.~– Halljuk az ügyletet, uram; mindkettőnk
2532    29|              mindkettőnk ideje drága.~– Az igaz – szólt Bárzsing nagy
2533    29|              elébb megnézve, hány rajta az óra; azután füléhez tartva,
2534    29|       dohányfüst.~– Ah, tehát őnagysága az ön dolgozószobájában is
2535    29|         végrendelet megkerült, de nincs az ő kezében; aki magánál tartogatja,
2536    29|                 sikerült. Jól van. Most az a bizonyos másik küld engemet
2537    29|              küld engemet önhöz, tudja: az a bizonyos, aki per avia
2538    29|           átvegye a végrendeletet, mely az ön apósa hagyományát birtokába
2539    29|          veszélyes okmányt szinte azért az árért.~– S ön azt hiszi,
2540    29|           véletlen kezembe játszaná azt az okmányt, eldugnám azt, vagy
2541    29|                 tehetné talán más; maga az a bizonyos, akinél most
2542    29|              elő a kitűzött határidőig, az egész vagyon az ön tisztelt
2543    29|             határidőig, az egész vagyon az ön tisztelt nejének fog
2544    29|               csügg róluk a ponyva. Biz az keserves kenyér; kegyed
2545    29|                bizony vége; Fertőy lesz az általános örökös; őnagyságának
2546    29|                 ház, amely porig égett, az eső mossa most is a romjait.~–
2547    29|                 Tehát a vége a dolognak az, hogy segítsem a végrendeletet
2548    29|       elsikkasztani, ugye.~– A vége nem az; beszéljünk prókátorosan,
2549    29|            arról, hogy azon esetben, ha az örökösödési per az önök
2550    29|          esetben, ha az örökösödési per az önök részére döntetik el
2551    29|        birtoknak felét elhasíttatják, s az énáltalam képviselt ügyfélnek
2552    29|                 ami azzal történhetett; az ön híre, neve mocsoktalan
2553    29|                 a saját szemem előtt és az ön szeme előtt nem.~– Ah,
2554    29|        észrevételt. Én nem hiszem, hogy az a végrendelet megvolna.~
2555    29|             Kedves Bárzsing, mesebeszéd az mind, amit hol te, hol Fertőy
2556    29|                 hogy amiért ide jöttem, az nem valami rossz tréfa.
2557    29|                 se tegye föl, miszerint az önnek az együgyűségére számít.
2558    29|                 föl, miszerint az önnek az együgyűségére számít. A
2559    29|                A végrendelet nálam van. Az a bizonyos valaki rám bízta,
2560    29|            Azzal elővonta oldalzsebéből az okiratot, s odanyújtá Bélának.
2561    29|          egyszer tíz ujja közé kaphatta az írást, azt hirtelen összetépi,
2562    29|              fölállt helyéről, elsétált az ablakig, magára hagyva Bélát
2563    29|            ablakig, magára hagyva Bélát az asztal mellett, ki a végrendeletet
2564    29|              hatást tanulmányozza, amit az olvasmány az ifjú arcvonásaira
2565    29|        tanulmányozza, amit az olvasmány az ifjú arcvonásaira gyakorol.~
2566    29|              nagy flegmával nézte végig az okmányt, megvizsgálta a
2567    29|              szólt Béla összehajtogatva az iratot.~Pedig nem azt nézte
2568    29|             iratot.~Pedig nem azt nézte az okiraton, hanem a merített
2569    29|            nagyon vonogatta a vállát.~– Az a becsületesség igen relatív
2570    29|               szokott tenni. Adja ön el az okiratot annak, aki többet
2571    29|                után. Béla odaveté eléje az asztalra az okiratot, s
2572    29|               odaveté eléje az asztalra az okiratot, s nem látszott
2573    29|            szállt, s melytől undorodik.~Az alkusz átlátta, hogy itt
2574    29|               nincsen vásár.~– Ez önnek az ultimátuma?~– Kibeszéltem
2575    29|                Még én nem. Én apellálom az ügyet.~– Ugyan kihez?~–
2576    29|                és megismeri a borítékon az írásomat, visszaküldi; hanem –
2577    29|            Bárzsing visszadugta zsebébe az okiratot, s eltávozott.~
2578    29|                 Mikor betette maga után az ajtót, Béla örömtől szikrázó
2579    29|                 doktor sűrűen használta az alkalmat, melyet a háziorvos
2580    29|            olyan nagy kegyelettel, mint az öreg asszonyság, aki végtelenül
2581    29|                éppen akkor szándékozott az asszonyok előtt bebizonyítani,
2582    29|                letéve. – Csupán egy szó az egész. Egy helységnek a
2583    29|         mozdulnunk a helyünkből. Hiszen az (itt súgva mondá a szót),
2584    29|             súgva mondá a szót), hiszen az „1851”-ik.~– Derék – mondá
2585    29|               Béla, és mosolygott.~– Mi az a Neuburg és az az 1851? –
2586    29|        mosolygott.~– Mi az a Neuburg és az az 1851? – kérdé az öreg
2587    29|                   Mi az a Neuburg és az az 1851? – kérdé az öreg asszonyság
2588    29|          Neuburg és az az 1851? – kérdé az öreg asszonyság legyőzhetlen
2589    29|          legyőzhetlen kíváncsisággal.~– Az tökéletes diadal! – kiálta
2590    29|                 Melchior, s már készült az egészet elbeszélni, vagy
2591    29|            eszére téríté.~– Egy fogadás az – szólt azután tökéletesen
2592    29|               és mit nyertetek? – kérdé az öreg asszonyság, ki mindent
2593    29|               idejében megtartjuk annak az áldomását. Hanem addig senkinek
2594    29|          lépcsőkön, úgy törte fel magát az emeleten, lélegzete is elállt,
2595    29|          tekintetes úrnak három levele, az egyikért fizetni kell tizenhárom
2596    29|               krajcárt. Csak úgy szakad az eső, fúj a szél. A tensasszony
2597    29|           kedves levél, Komáromból jön, az édes papa írja.~– Az atyám? –
2598    29|               jön, az édes papa írja.~– Az atyám? – kérdé Judit elbámulva.~–
2599    29|               nem tartozott tudni, hogy az, akinek a leveleit oly kedvesen
2600    29|            Hargitay kézírása. Ugyanazok az egymást öklelő betűk, oppozicionális
2601    29|                 rendesen egy írótollnak az életébe került; mindezekről
2602    29|          megszólítás.~„Hargitay Juditot az a csapás érte, hogy atyja
2603    29|              kitagadá. A halál meggátlá az apát, hogy átkát visszavonja.
2604    29|              átkát visszavonja. Azonban az apák láthatlan keze a sírból
2605    29|               kéz eltünteté nyomtalanul az apa haragjának bizonyítékát,
2606    29|           gyermekeket nem törte meg sem az élet, sem az átok, az ő
2607    29|              törte meg sem az élet, sem az átok, az ő szívük kemény
2608    29|               sem az élet, sem az átok, az ő szívük kemény és büszke
2609    29|                kemény és büszke maradt. Az a láthatlan kéz fölfedezte
2610    29|          láthatlan kéz fölfedezte ismét az eltűnt végrendeletet, az
2611    29|                az eltűnt végrendeletet, az atyai átok tanúbizonyságát.
2612    29|              tudatá vele, hogy most már az átok fele van csak elengedve,
2613    29|             egészen a fejök fölött függ az, s ha szívük kemény marad,
2614    29|             férj büszkén utasítá vissza az engesztelő jobbot, s kihívást
2615    29|               Babonás vagy-e?~– Nem. De az írás mégis oly hasonlatos.~
2616    29|                 s kockáztatom azt, hogy az asszonyok el fognak ítélni,
2617    29|              hagyok előttük rejtegetni.~Az ebéd csendben folyt le,
2618    29|           akarod.~– S nem bánod, akárki az, aki előtted elvádol?~–
2619    29|                Olyan egy pár ember volt az, aki mindennap elismételte
2620    29|               mindennap elismételte azt az esküt, amit egyszer az oltár
2621    29|              azt az esküt, amit egyszer az oltár előtt elmondott.~Az
2622    29|               az oltár előtt elmondott.~Az ember azt hinné, hogy mesét
2623    30|         dicsvágyból hódít. Tetszik neki az, hogy a világ azt beszéli,
2624    30|           legszebb, legelmésebb asszony az ő kedvese.~Csak egy hibája
2625    30|                 legelmésebb asszonynak; az, hogy mért nem pirosabb.
2626    30|           Fertőyné arca pirosabb volna.~Az gyűlöletes dolog, ha az
2627    30|                 Az gyűlöletes dolog, ha az embernek a kedvese blazírt.
2628    30|               blazírt. A felesége lehet az; de a másik, a vidámabb
2629    30|                 másik, a vidámabb társ, az legyen életkedvű.~Volozov
2630    30|            deríti fel kedélyét.~Hogy mi az az akármi ár? Azt csak a
2631    30|                fel kedélyét.~Hogy mi az az akármi ár? Azt csak a férfiak
2632    30|              azért választotta férjéül.~Az pedig lehetetlen, hogy egy
2633    30|               szokása szerint nem nézte az előadást, hanem a közönséget;
2634    30|                úgy tetszék neki, mintha az a hajnalpír, mely oly idegen
2635    30|                s észrevette azt, akinek az üdvözlés szólt. Nem kérdezősködött
2636    30|             Elemér, mondd meg nekem, ki az a fiatalember ott a földszinten,
2637    30|                pálcájára támaszkodva.~– Az ott, abban a manchester
2638    30|                a manchester paletotban? Az egyik színésznőnek az ura.~–
2639    30|       paletotban? Az egyik színésznőnek az ura.~– De patvart! Az túlnan
2640    30|      színésznőnek az ura.~– De patvart! Az túlnan rajta. Abban a chamois
2641    30|                chamois kabátban.~– Úgy? Az is egy színésznőnek az ura.~–
2642    30|                  Az is egy színésznőnek az ura.~– De hogy híják?~–
2643    30|           nevess azzal, amit mondok. Ez az én rejtélyes kertészem.~–
2644    30|          mesélted, hogy egyszer Fertőyt az üvegházadban belelökte az
2645    30|               az üvegházadban belelökte az akváriumba, s azzal megugrott?~–
2646    30|             ráismerek, s most már értem az egész rejtélyt. Fertőy arról
2647    30|          rejtélyt. Fertőy arról beszélt az akvárium előtt, hogy az
2648    30|                 az akvárium előtt, hogy az a lótusz bizonyosan Lávayné
2649    30|                 jól. Igen furcsa gyerek az.~– Hát tudod mit? Ne hozd
2650    30|                mintha semmit se tudnánk az azonosságról. Mi szükség
2651    30|             miért jöttél e percben erre az ötletre.~A herceg kétkedve
2652    30|               bizarr ötleted jött most: az én Fertőy barátom, azon
2653    30|         barátságnál fogva, mely engemet az ő házához köt, nagyon sokszor
2654    30|      fiskálisomhoz szoktam utasítani, s az megért mind a kettőnket.
2655    30|                mulatságos fordulat lesz az, ha Lávay Bélát nevezem
2656    30|            herceg kacagott a vége felé. Az ötlet mulatságos volt, de
2657    30|                 mulatságos volt, de nem az ő agyában szülemlett. Kacagott,
2658    30|             Kacagott, de a fejét rázta; az igazi indok nem volt eltalálva.
2659    30|                 nem veszi észre mögötte az idillt.~Volozov engedte
2660    30|           Dombay elé téve a nyereményt.~Az anekdota még az előadás
2661    30|             nyereményt.~Az anekdota még az előadás alatt megtette a
2662    30|             Szerafin egyedül volt akkor az állítólagos kertésszel a
2663    30|            Volozov azt hitte, hogy érti az egészet, s azt gondolá: „
2664    30|                 Mert hiszen utoljára is az egész asszony-boldogság
2665    30|              Elemér meglátogatta Bélát.~Az az igen becsülendő gyöngeség
2666    30|           Elemér meglátogatta Bélát.~Az az igen becsülendő gyöngeség
2667    30|             becsülendő gyöngeség megvan az embereknél, hogy ha valami
2668    30|             tudnak meg előbb, mint akit az közvetlen érdekel, sietnek
2669    30|                kérdéseihez, mint a tyúk az ábécéhez; kénytelen magyar
2670    30|               neki? Én, tudva azt, hogy az urbariális ügyek neked különös
2671    30|               volnék, két kézzel kapnék az ilyen alkalom után. Mit
2672    30|              Mai világban már nem élhet az ügyvéd másképp, mintha vagy
2673    30|             váltók után szaladgál, vagy az urodalmi ügyek vezetésének
2674    30|                  van valami kellemetlen az ajánlott helyzetben, amit
2675    30|              rágalmazta, úgy beledobtad az akváriumba, hogy most is
2676    30|              mint neked, meg nekem, meg az egész famíliádnak, in ascendenti
2677    30|               vagy. Két fejed van; amit az egyikkel ki nem találtál,
2678    30|        általános tömkeleg támad, amiből az ember jó híre ki nem igazodik.
2679    30|           hajigálni a színésznőnek, aki az ügyvédnek neje. Óh, ebből
2680    30|             fonni.~Ha pedig ott maradna az állomáson végig: mi lenne
2681    30|           színésznőnek, amely színésznő az ügyvéd neje.~„Végezd el
2682    30|             mégis vannak esetek, amikor az erényt is becsülik valamire!~
2683    30|            távol tartózkodó tisztelője.~Az gonosz escamotage volna,
2684    30|                 Egyes-egyedül Juditban. Az ő jelleme legerősebb valamennyié
2685    30|              lehetne helyezni, s általa az egészet megsemmisíteni.~
2686    30|            nagyon közte, mint magát ezt az asszonyt.~Sejtette talán,
2687    30|              Sejtette talán, hogy ennél az asszonynál van az a lelki
2688    30|                 ennél az asszonynál van az a lelki kapitális, mely
2689    30|             lelki kapitális, mely fölér az ő gyűlöletével, hogy éppen
2690    30|     megváltozott. Csak a vén vizslakopó az előszobában nyihogott elé,
2691    30|                oda mentek le ozsonnázni az egész társasággal. Sokan
2692    30|                 melynek oszlopaihoz még az ő idejében ültették a szőlővesszőket.
2693    30|                 a kéjlakba jutni, elébb az egész kacskaringós csigautat
2694    30|                hogy azon időtől, amidőn az ablak alatt elment, addig,
2695    30|               alatt elment, addig, amíg az ajtóhoz eljutott, valami
2696    30|                 rászánják magukat, hogy az eleven sövényútnak nekiinduljanak.~
2697    30|             csinálnak a régi ismerősök, az általa ültetett fák?~Ah,
2698    30|                általa ültetett fák?~Ah, az valódi szenvedély, amit
2699    30|                viszontlátásban, keserve az elmúlás fölött.~Vajon megnőtt-e,
2700    30|               vajon virágzik-e gazdagon az a tulipánfa, amit ő e tömkeleg
2701    30|             percben a tulipánfára, mint az egész úri társaságra.~A
2702    30|             Amint a nap keresztülsütött az átlátszó szőlőleveleken,
2703    30|              még bágyadtabb színt adott az élveteg arcnak, melynek
2704    30|               szemei úgy követelték még az életet.~Szerafin állt ott
2705    30|             csak azután tért meg arcára az ismerős mosoly, midőn Béla
2706    30|            midőn Béla üdvözlé.~– Ah, ön az Lávay? Ah!~És azzal pajzán
2707    30|             amit a falevelek beszélnek, az ennél a háznál a legokosabb
2708    30|                 felejtett, kibontson?~– Az is meglehet. Egyébiránt
2709    30|               rám bízta érdekeit.~– Ah, az igen szép. Akkor sokszor
2710    30|               felelni, amin én kezdtem. Az nekem jól jön, önnek rosszul.
2711    30|           óhajtják, pedig nem haragszom az ellenfeleimre.~– Jól van
2712    30|          megkérnem, hogy vállalja el?~– Az a kérdés, hogy nem védencem
2713    30|              van-e. Kétnyelvű nem lehet az ügyvéd, mert nyelvzárt kap.~–
2714    30|             lakoma után. – Tehát lássuk az ügyet, amit rám akar kegyed
2715    30|           kegyed bízni. Ki ellen van?~– Az egész világ ellen – szólt
2716    30|           hajítva fel a levegőbe.~– Ah, az igen nagy úr! És micsoda
2717    30|                  Kedves Szerafin. Ezek, az igaz, olyan jogok, amik
2718    30|                 meg nem mondhatom, mert az az én titkom. De kegyednek
2719    30|              meg nem mondhatom, mert az az én titkom. De kegyednek
2720    30|       összekulcsolt kezeit.~– Szerafin! Az a csapása az égnek érjen
2721    30|                  Szerafin! Az a csapása az égnek érjen engem, amit
2722    30|               amit soha nem mérhet rám: az emberek megvetése, ha nem
2723    30|           lehelt a természet, arra, ami az életnél nagyobb jó, nem
2724    30|                 mint egy hideg kő, mely az utat mutatja: „Erre menj!”
2725    30|                hogy a politikáról ebben az országban senki sem beszél
2726    30|             miatta rég a másé, akárkié, az egész világé, ha a magamé
2727    30|                a magáé helyett fölvett. Az fölemelheti, az levonhatja
2728    30|                fölvett. Az fölemelheti, az levonhatja magával a sárba,
2729    30|           veszély, olyan veszély, amely az ő nevét fogja megmérgezni?~–
2730    30|                 és nem látja maga előtt az örvényt, és bele fog hullani.~–
2731    30|           gondolja kegyed, Szerafin: ez az én gyermekkori játszótársam
2732    30|           kegyed nem akarja hinni, hogy az az érzelem, melyet ön iránt
2733    30|               nem akarja hinni, hogy az az érzelem, melyet ön iránt
2734    30|          tisztelet.~– Nem hihetem, mert az nekem vagy nagyon kevés,
2735    30|             irányomban, akkor én lennék az erős. Ezt az ismeretét ön
2736    30|            akkor én lennék az erős. Ezt az ismeretét ön nagyon jól
2737    30|           fölemelné, akkor neki kellene az ő lábainál heverni.~A sápadt
2738    30|             mint két nyíló rózsa, égett az indulatos kitörés után a
2739    30|             Szerafin, kegyed még mindig az élet költészetében él, s
2740    30|   felvonásközökben mit csinálnak? Ez ám az élet! Az entr’act. Ott reggeltől
2741    30|               csinálnak? Ez ám az élet! Az entr’act. Ott reggeltől
2742    30|              reggeltől estig fut, fárad az ember, küzd idegen bajokkal,
2743    30|      megpihenhet. Ez a rettenetes próza az életben, kedves Szerafin!
2744    30|               Szerafin! És ez nem önnek az ideálja, ugye?~– Fájdalom,
2745    30|                 Fájdalom, hogy éppen ez az; és éppen azért, mert tőlem
2746    30|                  aki hozzám közel esik, az mind versenytársam a „vanity
2747    30|           vanity fair”-en, és én imádom az antipedeseimet.~A kínai
2748    30|                elértette.~– Igen, erről az egész helyről.~– És visszatérjünk?~–
2749    30|               állomást?~– Elhatározásom az.~Szerafin eszméiben mind
2750    30|            kezét.~– Akkor elvállalja ön az én válóperemet?~– El. Biztosítom
2751    30|                 a parkba. Szükségem van az egyedüllétre. Ez óra életemnek
2752    30|                 van a nyárnak, kezdődik az ősz. És azután legyen ön
2753    30|          Magamra nem bízhatom ezt. – Én az adomai furcsaságig őszinte
2754    30|             önhöz, azt látja; – de hisz az önre nézve csak megtisztelő,
2755    30|                 félreeső kis szoba volt az, mely a levéltárba nyílt;
2756    30|            dolgokról beszéljünk; látja, az ma nem nekem való, ma az
2757    30|                az ma nem nekem való, ma az ingemet is odaadnám, ha
2758    30|            cigánybanda fog versenyezni. Az egyiknek vezére a hírhedett
2759    30|                meglehet, hogy vasat kap az egész társaság, ami gyönyörűség
2760    30|              hogy mindent kettőnek lát; az imént, hogy a felesége közeledett
2761    30|             tűzkerékkel ki találná lőni az egyik szemét, az sokkal
2762    30|           találná lőni az egyik szemét, az sokkal sajnálatraméltóbb
2763    30|                 nem vetette oda prédául az új vendéget a már „elkészült”
2764    30|        bevégezni, vitte odább.~– Ez itt az Olga húgom, amaz meg a Feodora
2765    30|               van még egy szép asszony, az a halavány; igen jeles nő,
2766    30|                 lehet hozzá közelíteni. Az imént a férjét hívatta,
2767    30|           művészien billegtették azokat az elefántcsontokat, csakhogy
2768    30|                 cigány rákezdi odakinn, az már csak mégis egészen más.
2769    30|                  s akarta, hogy Béla is az legyen.~– Nézzed ezt a fiatal
2770    30|           kölyket, alig húszéves, aztán az egész banda feje. Nézzed,
2771    30|           mintha csak magának játszanék az egész világon. A könyöke
2772    30|             könyöke ki van szakadva, de az őt nem zsenírozza; ő azért
2773    30|                 minden idege, mint akit az ótestamentomi szellem gyötör.
2774    30|         porcikája érzi azt, amit húz, s az egész társaságra egy villanyfolyam
2775    30|                alapelve, hogy mindenből az a jó, ami van, s az a szükséges,
2776    30|           mindenből az a jó, ami van, s az a szükséges, ami rossz.
2777    30|             Uraim és hölgyeim. Kezdődik az a mulatság, amely valószínűleg
2778    30|             látni fogja, hogy Fertőy úr az egész puskaporos készletet
2779    30|                 hang tiltakozott ellene az udvarból, melyen Fertőy
2780    30|             villogott poharában, mintha az is csupa tűz volna.~Minden
2781    30|               szólt a herceg. – Mi volt az a pièce? – kérdé a rendezőtől,
2782    30|                  mikor ismét sötét lett az udvaron, csak a teraszon
2783    30|                a táncterembe visszajut, az nevezetes szerencsével fog
2784    30|           milyen átkozott szeszélyes ez az asszony. Az egész tűzijáték
2785    30|               szeszélyes ez az asszony. Az egész tűzijáték alatt háttal
2786    30|          ingerkedék a herceg –, ez volt az a Popocatepetl? Csak így
2787    30|            láttam.~– Türelem! Ezek csak az entr’act betöltésére valók.
2788    30|               majd te magad fogsz lenni az éjjel.~Nagyon kacagtak rajta.
2789    30|            mellett tovább talpon marad, az előbb kidűlttel csillagot
2790    30|    csillagrúgatás mulatsága abból, hogy az álomtól elnyomottnak mezítelen
2791    30|               kacajt, mely valószínűleg az ő rovására mehetett; láthatólag
2792    30|               cél megközelítéséig, ahol az ember a csillagrúgásra megérett,
2793    30|                el azt a földre, s azzal az egész röppentyű süvöltve
2794    30|           szögletben sikoltás hallik, s az odatekintők rémülve látják,
2795    30|          elkezde a szabadba futni: neki az udvarnak.~A futás által
2796    30|               fog állani tetőtől talpig az egész társaság előtt.~Ha
2797    30|                elveszni.~De volt.~Abban az első percben, amikor a rögtöni
2798    30|              ágyba fektetni, biztosíták az urakat, hogy semmi komoly
2799    30|               Néhány könnyű égésfolt és az ijedelem az egész. Volozov
2800    30|                 égésfolt és az ijedelem az egész. Volozov herceg örvendve
2801    30|                 a nejét röppentyűvel, s az ideál ott terem, hogy megmentse
2802    30|               ott terem, hogy megmentse az életét. Ezt jobban nem lehetett
2803    31|               aztán egy időszak, amikor az egész világ unta magát.
2804    31|           visszavonulásról gondolkozni.~Az óriás gyermeknek pedig játék
2805    31|                tollam, elfelejtve, hogy az asztal nem tárgy, hanem
2806    31|                  azt felelé „Mátyás”, s az ember úgy tudta eddig, hogy
2807    31|             vagy annak a híres embernek az arcát? Mi történik itt meg
2808    31|       kabinetekben? Hol jár most ez meg az? Hogy híják, aki ezt meg
2809    31|           megkapták, úgy elhitték, hogy az mennyire hasonlít a megboldogult
2810    31|                 istenévé emelt, s mikor az ég nem adott választ semmi
2811    31|                 Blumné asszonyság. Vele az egész város ismerős. Ugyan
2812    31|                 találkozik vele először az utcán. Meg is szólítja a
2813    31|                 városban. Itt van-e még az öreg asszonyság? Én nagyon
2814    31|           vásárol? Ön gazdasszonykodik! Az ember mindig hercegnének,
2815    31|              megkérdezem a kis asztalt, az mindig azt írja, hogy tanulmányaival
2816    31|                 akik azt állítják, hogy az asztalírás csak szemfényvesztés,
2817    31|       látogatásra úgy kikeresnünk éppen az etikett óráját.~Judit azt
2818    31|             utána a háromlábú asztalkát az ajtóig; Blumné ott elvette
2819    31|                szíves látogatást, hanem az öreg asszonyságnak sokkal
2820    31|            inkább szája ízében volt még az a bizonyos dinnye, amivel
2821    31|            benne a gyanú, miért hogy ez az asszonyság ma megint ráismer,
2822    31|                ráismer, és meglátogatja az embert. A délutáni vendéget
2823    31|        állította, hogy ha ő a két kezét az asztalra leteszi, úgy, hogy
2824    31|     hüvelykujjai egymáshoz érnek, nincs az a nehéz tölgyfaasztal, amely
2825    31|            akarnák is erővel letartani.~Az öreg asszonyság csak arra
2826    31|             bűvészetet, amíg a findzsák az asztalon vannak.~Blumné
2827    31|          közönséges modorban beszélnek. Az nem enyelgés tárgya. Minden
2828    31|            tanyája. A fiókokban laknak. Az nem olyan bútor, mint más.~
2829    31|              nem olyan bútor, mint más.~Az öreg asszonyság pedig nagyon
2830    31|           Blumnéban sem nagy hite volt, az asztalban éppen olyan kevés,
2831    31|           Kedves Juditom – szólt Blumné az ifjú asszonyba kötve bele –,
2832    31|                 tudni kegyetek, hogy mi az én szellememnek a neve?
2833    31|             hegyét csendesen ráereszté, az asztalka mozogni, járni
2834    31|              meg nem hallható szavakat.~Az asztalka nagyot kanyarított;
2835    31|              Talleyrand.” És ez valóban az ő keze írása. Én láttam
2836    31|                 Hogy beszéljek én ezzel az úrral – veté ellen Lávayné,
2837    31|             úrral – veté ellen Lávayné, az öreg –, mikor ez francia,
2838    31|             életükben annyit fárasztani az iskoláztatással, miután
2839    31|              kedves asszonynéném, ennek az a teóriája, hogy ki mennyire
2840    31|              embernek másvilági jutalma az, hogy holta után a teaestélyeken
2841    31|         magasabb feladatai vannak, mint az újabbkori hazai numizmatikát
2842    31|             szemei meredtek a plafonra, az öreg Lávayné gonoszkodó
2843    31|      megtörténendő kárának.~Mikor aztán az asztalka készen volt a válasszal,
2844    31|               válasszal, nézték; de biz az ákombák, amit ott hagyott
2845    31|            elviszem doktor Krukfusznak, az nagy orientalista, az szokta
2846    31|      Krukfusznak, az nagy orientalista, az szokta énnekem az ilyen
2847    31|         orientalista, az szokta énnekem az ilyen idegen betűkkel írt
2848    31|            kiálta bele kitörő jókedvvel az öreg asszonyság –, nincs
2849    31|                öreg asszonyság –, nincs az én zsebemben egy krajcár
2850    31|        bármennyire iparkodott is azokat az öreg Lávayné puritán szarkazmusaival
2851    31|                 hitetlen. Kérdezzük meg az asztal szellemétől, hol
2852    31|                  Önnek is rá kell tenni az ujjai hegyét a kis asztalra,
2853    31|         felhívásnak, s lerakta gyűrűit; az utolsót azonban, jegygyűrűjét
2854    31|               jöttek” – dörmögé magában az öreg asszonyság.~– No mármost
2855    31|          asszonyság.~– No mármost tegye az ujjai hegyeit az asztalkára –
2856    31|          mármost tegye az ujjai hegyeit az asztalkára – szólt Blumné –,
2857    31|                    úgy, hogy a kisujjai az én kezem ujjait érintsék.
2858    31|                hogy hol jár Lávay Béla.~Az asztalka jött-ment a papíron,
2859    31|                úgy tetszék neki, mintha az asztalka mozgása egészen
2860    31|               ment.~Mikor aztán megállt az asztal, egy név volt a papírra
2861    31|        stádiumban kezdett lenni, amikor az ember kezd kétkedni abban,
2862    31|              Béla!~– Jó. Kérdezzük meg.~Az asztalka megint jött-ment
2863    31|              Miről beszélhet most Béla?~Az asztalka leírta a választ,
2864    31|               tréfa.~– Miféle pör lehet az? – kérdé még komolyabb arccal
2865    31|           ellenállása dacára visszatért az írt szó elejére irónos lábával.~–
2866    31|               kétértelmű lenne a válasz az ékezés nélkül.~A leírt szó
2867    31|                egy kérdést kockáztatott az úgynevezett szellemhez.~–
2868    31|              Hát ki ellen ez a válóper?~Az asztalka felelt és írt:~„
2869    31|            egyébiránt mind asszonynéném az oka. A szellem olyankor,
2870    31|                  majd reggel érte küldi az inast; nem is sokáig időzött
2871    31|            időzött ott tovább, megnézte az alvó kisgyermeket, megcsodálta,
2872    31|                teleírt papírlap fölött.~Az öreg asszonyság elővette
2873    31|               Nem találja édesanyám ezt az egészet csodálatosnak? –
2874    31|              igen csodálatos – viszonza az, folytatva a munkát azzal
2875    31|                  kedves leányom, én még az óvilág növendéke vagyok,
2876    31|                növendéke vagyok, amikor az embereket keresztyéneknek
2877    31|             hogy a világosságot lássák. Az én időmben kevés geográfiát
2878    31|              kevés geográfiát tanultak, az igaz, a leányok, hanem annál
2879    31|            pedig meg van írva, hogy aki az istenen kívül jövendőmondó
2880    31|            szellemek felől tudakozódik, az magában hordja büntetését.
2881    31|                 verte át szívét, amiért az endori boszorkánnyal lelket
2882    31|                hitetni, eleibe tartanám az én tudományomat, és azt
2883    31|        Megmondom, hogy mit gondolok. Ez az asszony nagyon jól érti
2884    31|              amiről játszani akar. Amit az asztal írt, azt ő maga írta.
2885    31|            Fertőy jól tudja, hogy ennek az oka Béla; Fertőy tudósította
2886    31|                 Mindjárt a számban volt az íze a dinnyének, amint megláttam
2887    31|         szellemekére? Nem jutott hozzá. Az öregasszony folytatta haragos
2888    31|            pokolbeli kárhozatot, amiről az óvilágban nekünk beszéltek;
2889    31|            rakott krinolinban járnak, s az ember fiát kárhozatra viszik.~–
2890    31|               hogy mit oltottam a fába! Az nem teremhet más gyümölcsöt.
2891    31|                 levelét megszúrja, hogy az egy csodagyümölccsé nő ki,
2892    31|                ember; nagy hibája, hogy az. Szegény apja is az volt.
2893    31|                hogy az. Szegény apja is az volt. Nem tudott keserű
2894    31|              senki iránt. Nekem kellett az ellenségein bosszút állnom.
2895    31|          ellenségein bosszút állnom. Ez az asszony és a Szerafin! Nagyon
2896    31|                beszél felőle, mikor már az egy más nő férje! S aztán,
2897    31|        betoppant a városba, látta, hogy az dicsőségtől van környezve,
2898    31|            mondhatta százszor: „Itt van az a bolond öregasszony, akinek
2899    31|         tönkretette őt vagyonában. Ezek az emberek alávaló cselszövénnyel
2900    31|              ellen felbőszítsenek. Ezek az emberek el akarták veszíteni
2901    31|           veszíteni a fiamat. És miután az isten megszégyeníté őket,
2902    31|                 ez ideig? Pokolba dobom az ő egész táncoló asztalát.
2903    31|            válik a férjétől, s Béla fog az ügyvéde lenni. Mi szükség
2904    31|             tenni? Mi szükség?~– Hiszen az nem bizonyos – szólt Judit
2905    31|          szorongva.~– Bizonyos, mert ez az asszony mondta. Hiszen tegye
2906    31|                 azt. De mi szükség neki az én fiamat belekeverni ebbe?~
2907    31|              Csak ügyvéd? – pattant fel az öregasszony. – Béla férj,
2908    31|              gyermeknek ott, s megverné az isten, ha valamelyikünk
2909    31|            parányi kéz védhetné meg őt.~Az öreg Lávayné indulatba volt
2910    31|            hozva.~– Előttem nem mentség az, hogy százan és ezeren vannak,
2911    31|           tesznek. Száz és ezer közül ő az az egy, akin az isten csodákat
2912    31|                 Száz és ezer közül ő az az egy, akin az isten csodákat
2913    31|                 közül ő az az egy, akin az isten csodákat tett, hogy
2914    31|                 s ha csodának nevezhető az, hogy egy férj ébren és
2915    31|               hogy ő azt a csodát azért az egy asszonyért kövesse el.~
2916    31|                 szavak ellen.~– Micsoda az, aki el tudná felejteni
2917    31|         engesztelé szomorú hangon Judit az öregasszonyt.~– Óh, ne tarts
2918    31|                ezért a rossz óráért, és az nem is fogja tudni, hogy
2919    31|            fogja tudni, hogy honnan jön az ütés.~– Anyám – szólt Judit
2920    31|                 gondolja meg, hogy Béla az én „uram”.~Nálunk úgy híják
2921    31|        kiüthetem a kezéből még most is!~Az anyának minden arcvonása
2922    31|            tűzben s indulatban lángolt; az ifjú nő szemei könnyeztek,
2923    32|             penzióba tett kaktuszokkal, az amputált trillage-okkal
2924    32|           felett jár, és számítja magát az élők közé.~Pedig már alig
2925    32|                egy ismerőse a városban.~Az egész kisváros népe átváltozott.
2926    32|               népe átváltozott. Nemcsak az, hogy a gyermekekből férfiak,
2927    32|        gyermekekből férfiak, asszonyok, az asszonyokból, férfiakból
2928    32|        asszonyokból, férfiakból öregek, az öregekből „csendes emberek”
2929    32|      megpillanthatja őket valaki. Aztán az is rosszul esik, hogy nem
2930    32|              családjával. Aki végigment az utcán, minden ablakon beköszöngetett;
2931    32|            azokat bérbe; ajtót töretett az ablakok helyén, árul a salva
2932    32|               nem akarja azt megszokni.~Az új nemzedék dolgozni, keresni,
2933    32|             ebbe a szürke világba.~Csak az öreg Lávayné házában nincs
2934    32|              cérnaáruló bolt. Kár, hogy az is Pesten lakik most, mióta
2935    32|         hazafelé, mélyen elgondolkozva, az ismerős hang az ismerős
2936    32|          elgondolkozva, az ismerős hang az ismerős ablakból megszólítja:~–
2937    32|             kiderült feszes arca, amint az ablakban meglátta Lávayné
2938    32|              Sokszor vigasztalta őt itt az ablak alatt, most bizonyosan
2939    32|         szüksége rá.~– Meg se látogatná az embert, őrnagy úr, ha meg
2940    32|         kegyedet azonnal, ha megengedi.~Az öreg asszonyság sietett
2941    32|             tátogott már, mint ugatott.~Az öreg diadalmasan szorítá
2942    32|                 diadalmasan szorítá meg az asszonyság kezét, s látszott
2943    32|                No ugye megmondtam, hogy az a menyecske derék asszony;
2944    32|           Pesten. Nagyon megszerethette az ottlakást.~Az öreg asszonyság
2945    32|            megszerethette az ottlakást.~Az öreg asszonyság leülteté
2946    32|              mindennap színházba. Mikor az ember menyének páholya van.
2947    32|               asszonyom, mert én voltam az, aki kegyedet legközelebbi
2948    32|             legboldogabbaknak a földön?~Az öregasszony hosszú szálat
2949    32|               kimondá nagy elszántan:~– Az én gyermekeim nem boldogok.~–
2950    32|        másodszor is, hogy mit mond. Azt az asszonyt már egyszer félreismerte,
2951    32|        félreismerte, és én azt mondtam, az az asszony derék és hű nő;
2952    32|     félreismerte, és én azt mondtam, az az asszony derék és hű nő;
2953    32|               Igen, a másik!~– Béla?!~– Az, a fiam.~– Óh, ezt szörnyűség
2954    32|            Judit kedvesét?~– Van.~– Óh, az nagyon rossz-szívű, nagyon
2955    32|         rossz-szívű és ravasz. Fertőyné az.~Kolbay hátraesett a pamlag
2956    32|          támlájáig e szóra.~– Szerafin? Az én húgom?~– Igen. A kegyed
2957    32|               sem tudja kitalálni; elég az, hogy egyszer összetalálkozott
2958    32|           hercegnél?~– Én nem tudom, ki az; nem is akarom tudni. Én
2959    32|             válni akar férjétől, s Béla az asszony pörét viszi.~– Ah,
2960    32|                mondják, könnyebben megy az elválás. Hogy mi jutalom
2961    32|                mi jutalom vár reá érte, az az ő titka. És amellett
2962    32|                jutalom vár reá érte, az az ő titka. És amellett nejét
2963    32|        megalázva van! Én nem láttam ezt az asszonyt sírni, nem hallottam
2964    32|            gondolkozik. Óh, uram, ettől az asszonytól én sokat tanultam.
2965    32|        asszonytól én sokat tanultam. Ez az asszony egy mártír, egy
2966    32|              egy mártír, egy angyal. Ez az asszony egy tekintettel
2967    32|               itt elmond – csattant fel az öregúr haragja teljességében. –
2968    32|                felkeresem Szerafint, és az nagy számadás lesz, amit
2969    32|                 bennem csalatkozni. No, az nagy számadás lesz.~– Úgy
2970    32|               állhat nekünk ellent? No, az nagy számadás fog lenni!~–
2971    32|               Kolbay el volt ragadtatva az által, hogy Lávayné annyira
2972    32|           küszöbén is elmondá egyszer:~„Az nagy számadás lesz!”~Szerafin
2973    32|            bajának kell lenni.~Szerafin az utóbbi napokban annyira
2974    32|             telve új fantazmáival, hogy az öregember emléke egészen
2975    32|                a magányt; és éjjel? Hát az éjjeli álmok mit szóltak
2976    32|               ámították.~E naptól fogva az örökkön élő rém elmaradt
2977    32|             beleegyeznék abba.~Most már az ifjúkori játszótárs volt
2978    32|            tavalyit mázoltassa be, mert az rossz.~Szerafin annyira
2979    32|                nem bíró jövendőbe, hogy az ismerős múlt újra megjelenése,
2980    32|                Vagy mutasson gravitást, az úriasszony tekintélyét?
2981    32|            édeskés legyen, mint szokott az ember rokonához lenni, akit
2982    32|               ki budoárjában vár reája.~Az, hogy Kolbay megjelenése
2983    32|              megnyomva a végső szótagot az öreg. – Én úgy tudom, hogy
2984    32|                bácsi nálam. – Szerafint az lepte meg, hogy Kolbay őt
2985    32|         nincsenek végezve.~– Kivéve azt az esetet, amikor a regény
2986    32|                régiókba száll alá, amik az olvasót azon nyilatkozatra
2987    32|                 prenumerálok”.~– No, és az én regényemnél az volna
2988    32|                No, és az én regényemnél az volna az eset? – szólt Szerafin
2989    32|                 én regényemnél az volna az eset? – szólt Szerafin neheztelő
2990    32|                A büszkeség olyan kalauz az életben, mely az embert
2991    32|                 kalauz az életben, mely az embert sokszor vízre viszi,
2992    32|                azt szerettem – folytatá az öregúr, még keményebben
2993    32|           nyakát katonás nyakörvében. – Az emberek nem szerettek bennünket,
2994    32|              gúny nekem tetszett. Önnek az apja nemcsak születési,
2995    32|          érdemesnek találnám, mikor azt az egyet nem látom, süketnéma
2996    32|                 azóta nyolc év lefolyt. Az özvegyruha nagy alázatosság
2997    32|         ragyogni. És én szeretem azokat az embereket, akik ragyogni
2998    32|              nem így van, arra most már az ön biztosítása nélkül is
2999    32|             kegyed ki fog löketni innen az inasaival, s én még a lépcsőkről
3000    32|                  mely fénynek veszi azt az árnyékot, mit egy hercegi