Fejezet

 501     9|               ő, a legale testimonium, hogy mondjon ki valamit, aminek
 502     9|       sietségről észre lehetett venni, hogy valamit titkolnak, el akarnak
 503     9|           lángoló orcával kérdezé azt, hogy fia tán csak nem volt gyáva.~
 504     9|               vállmozgatással eléállt, hogy no azt nem mondta Bárzsing,
 505     9|               azt nem mondta Bárzsing, hogy Béla mint katona, éppen
 506     9|              megteltek könnyel. Látta, hogy őtet valamivel ámítják;
 507     9|         Bárzsing. Azt beszélte felőle, hogy áruló.~Mit? Áruló? Ez is
 508     9|                 azt beszélte Bárzsing, hogy Béla is azokkal tart, kik
 509     9|   tiszttársakat maguk közül elüldözik, hogy ki is van adva a rendelet
 510     9|               a rendelet a kormánytól, hogy mindannyian tiszti bojtjuktól
 511     9|                 cifrán illusztrálva, s hogy nem először mondhatta már
 512     9|          szembe álljon, nem tanácslom, hogy az anyjával összetalálkozzék,
 513     9| összetalálkozzék, mert ha az megtudja, hogy maga az ő fiáról ilyeneket
 514     9|         köpönyegét. – Mit akarok vele? Hogy mit akarok vele ugyé? –
 515     9|            város felé.~Utána futottak, hogy lecsendesítsék. Nagy haraggal
 516     9|                vissza. Lássanak utána, hogy ki ne fusson a lábasból
 517     9|           merték kísérni, abban bízva, hogy hat óra után úgysem eresztenek
 518     9|               katonákkal tömött házba, hogy ott egy ellenségét fölkeresse,
 519     9|             kincse rá nem bírta volna, hogy egy reggelit elfogyasztani
 520     9|             hozzá, és mondja meg neki, hogy itt van Lávayné, szíveskedjék
 521     9|                amint azt mondtam neki, hogy Lávayné asszonyság óhajt
 522     9|              asztaltól; azt bízta rám, hogy mondjam, már ő a várba ment;
 523     9|                a kisajtón. Nem hiszem, hogy utolérje az asszonyság.~
 524     9|               harkálymadár! Jól látta, hogy a várkapun bement. De utol
 525     9|              határozottan volt mondva, hogy az őr nem állhatott ellent
 526     9|                állhatott ellent annak, hogy az öreg asszonyság a bejárat
 527     9|                magát előtte, s ígérte, hogy elvezeti odáig.~A pavilon
 528     9|                magára hagyta; rábízta, hogy tudakozódjék tovább az őröktől,
 529     9|                tudta velük megértetni, hogy mit akar.~Ott azután leült
 530     9|                a kőpadra, elhatározva, hogy várni fog, ha kell reggelig
 531     9|               rövidséggel tudtára adá, hogy a várkormányzónak sok sürgetős
 532     9|          közlendője?~– Olyan sürgetős, hogy egy pillanatnyi haladékot
 533     9|                egyszerűsége. Látszott, hogy katonák számára volt eredetileg
 534     9|             históriai mondást örökíté, hogy ezeknek a hűsége megdönthetetlen.~–
 535     9|             Például.~– Azt híreszteli, hogy az én fiam, ki a felső táborban
 536     9|               kegyed azt izente nekem, hogy valami országos ügyről akar
 537     9|            szólni.~– Azt hiszem, uram, hogy a katonai becsület mindig
 538     9|              mindig országos ügy volt.~Hogy jött az egyszerű, jámbor
 539     9|           kínálta Lávaynét udvariasan, hogy üljön le.~– Köszönöm, nem
 540     9|              senki sem lát kimozdulni. Hogy éjnek éjszakáján egyedül
 541     9|                jöttem kormányzó úrhoz, hogy parancsolja őt elé.~– Az
 542     9|                 Azzal inte segédjének, hogy hívja ki Bárzsingot a mellékszobából.~
 543     9|     taglejtésekkel iparkodott mutatni, hogy ő ez asszonyság jelenléte
 544     9|          akarja az urat gátolni abban, hogy a fia hírnevét megölje.
 545     9|            azzal vádolja úton-útfélen, hogy az hazaáruló. Az úr tudja
 546     9|        hazaáruló. Az úr tudja azt jól, hogy ezt a szót mai nap könnyen
 547     9|          sokkal jobban tisztelem, mint hogy asszonyságoddal feleselésbe
 548     9|          nincsen, hírlapok nem járnak, hogy azokban vághatná valaki
 549     9|    selyemkalapban, azzal a szándékkal, hogy ő párbajt víjon egy délceg
 550     9|                 Ne mondja ön azt uram, hogy asszony vagyok, asszonnyal
 551     9|         különbbé teszi. Azt se mondja, hogy öreg vagyok, rosszak a szemeim,
 552     9|              ellövöm az úrnak a lábát, hogy ne járhassa be az országot
 553     9|           azzal fenyegette Bárzsingot, hogy ellövi a lábát, egészen
 554     9|              megesküdhetett rá akárki, hogy bizony meg is fogja tenni.~
 555     9|                 Majd én mondani fogom, hogy mit írjon! – szólt Lávayné,
 556     9|                  a nevét – bizonyítom, hogy Lávay Béla derék, becsületes
 557     9|                urak lesznek olyan jók, hogy ezt mint tanúk, előttemezik.~
 558     9|                Azzal segédjét utasítá, hogy menjen kíséretül az asszonysággal
 559     9|            parancsnok azt mondta neki, hogy nagyon jó volna, ha rögtön,
 560     9|             felhasználni a sötétséget, hogy a várost szépszerével elhagyja.~
 561     9|                Alig akarták elhinni.~– Hogy elhiggyék, íme itt a bizonysága.~
 562     9|            begöngyölt iratot, odaadta, hogy olvassák sorba.~Míg azok
 563     9|              gondolta, ki hitte volna, hogy egy asszony, akit sohasem
 564     9|             meg sem tudta volna senki, hogy történt ez.~
 565    10|       elborította sörényével a földet, hogy az egész földteke úszott
 566    10|                egy helyhez ragasztott, hogy még csak sétálni sem mehetett
 567    10|             szíveket úgy elválasztott, hogy még csak hírt sem hallottak
 568    10|            pénzhez jutott, alig tudta, hogy adjon túl hirtelen rajta.~
 569    10|         szüksége lett volna, megtudta, hogy az most olyan jó helyen
 570    10|                s néha megtörténhetett, hogy ha keresett egy okmányt
 571    10|          levéltárban, azt is megtudta, hogy az egész levéltár utazik,
 572    10|              helynek csak az egy baja, hogy szüntelen tűzzel járnak
 573    10|         barátját sikerült rábeszélnie, hogy mint futár küldesse be magát,
 574    10|               hadviselés tudományában, hogy a legjobb tábori kém az,
 575    10|             mind a két felnek szolgál. Hogy melyiknek szolgál jobban,
 576    10|         bejutott, annyi bizonyos volt, hogy soha neki se jövet, se menet,
 577    10|               most tudomása? Meglehet, hogy valahol utat vesztett, és
 578    10|           elrejtőzött; az is meglehet, hogy együtt ment a ki tudja merre
 579    10|            hadakkal, s nem lehetetlen, hogy ha nagyon szorították, hátrahagyta
 580    10|             Dunába; de az is meglehet, hogy még folyvást őrzi, s valaha
 581    10|          valószínűségek közé tartozik, hogy a megmentett iratok között
 582    10|          ismerhették egymást, anélkül, hogy neveik után kölcsönösen
 583    10|                ülnie és nézni társait, hogy mulatnak; az ő lába sánta. –
 584    10|         tehette-e a mostoha természet, hogy amit megtagadott a lábától,
 585    10|               terem ír.~– De én tudom, hogy terem, azt is, hogy hol!
 586    10|             tudom, hogy terem, azt is, hogy hol! El is megyek érte,
 587    10|              már hozzászoktak ismerői, hogy őt mankón járva lássák,
 588    10|            adta ürügyül, ha kérdezték, hogy vidékre volt beteghez híva,
 589    10|             volt a viszontlátás öröme, hogy nem eresztette, karjába
 590    10|            útja volt, azon szín alatt, hogy majd vezeti.~– Erdélybe
 591    10|           Melchior éles szeme átlátta, hogy túlságos tartózkodás csak
 592    10|                azért inkább azt tette, hogy igen nagy nyíltsággal mesélt
 593    10|        ajánlotta Bárzsing Melchiornak, hogy tegezzék egymást.~– Te nagy
 594    10|            kicsit, azután azt felelte, hogy látta biz azt.~– Ugyan kérlek
 595    10|          elképzelni, mint lehessen az, hogy valakinek a gondolatában
 596    10|              legfontosabb probléma az, hogy két különböző ponton működő
 597    10|             kitalált e nemben anélkül, hogy módszereit kimerítette volna.~
 598    10|                 Az is históriai dolog, hogy S. orosz tábornok Szilisztria
 599    10|               legaggasztóbb esélye az, hogy hátha az izenet éppen az
 600    10|             Azért gondoskodni szoktak, hogy még azon esetre is, ha felfedeznék
 601    10|              ravaszok, oly kitanultak, hogy az eléjük tett titkot addig
 602    10|                helyeztetik, olyformán, hogy az izenet első szavánál
 603    10|               bonhomiával mondta neki, hogy ez igen jó ötlet a pénzt
 604    10|       gyártmánynak látszanának, hanem, hogy nincsen-e valami a túlsó
 605    10|                azt hazudja a papírlap, hogy ő fehér, pedig élet-halál
 606    10|              Melchiornak az mondatott, hogy várjon addig a vendéglőben,
 607    10|           sétálni, azt is gondolhatta, hogy azok a maguk mulatsága végett
 608    10|            megtanult könyv nélkül úgy, hogy egy betű nem hiányzott belőle.
 609    10|            volt.~Hanem hiszen mondtuk, hogy a sánta embernek a fejében
 610    10|                azt le, míg azt hitték, hogy mosakodik.~A korcsmáros
 611    10|            szép galambot.~– Van eszem, hogy ezt ne fojtsam meg – nevetett
 612    10|             nem is tehetett mást, mint hogy nevetett rajta.~A korcsmáros
 613    10|                tudta odabenn a tréfát, hogy a galamb ki van cserélve.~
 614    10|        példálózók, akik felemlegették, hogy mikor a régi nagy urak pávát
 615    10|            farkát épen szokták hagyni, hogy azokról megismerhető legyen,
 616    10|           mindegy.~A korcsmáros látva, hogy nagyon köztudomású kezd
 617    10|         tízpengőst (egy másikat): „No, hogy ne mondja uraságod, hogy
 618    10|               hogy ne mondja uraságod, hogy ebben a korcsmában rászedték,
 619    10|              rászedték, hát tudja meg, hogy nem a pávafarkú galambot
 620    10|           felelt rá Melchior.~Ő tudta, hogy minek örül!~
 621    11|              úgy esett a két ága közé, hogy derékig kétfelé repesztette,
 622    11|          tapasztalatok figyelmeztetik, hogy írjunk csendesen, mert a
 623    11|         meglátogatta, rá akarva bírni, hogy hagyja el veszélyes lakhelyét,
 624    11|             nézte nagy gyönyörűséggel, hogy szeli keresztül az eget
 625    11|    figyelmezteté a vele beszélgetőket, hogy álljanak a túlsó fal mögé,
 626    11|          valamelyik elő találta hozni, hogy tán mégis jó volna ránézve,
 627    11|               olyan volt már a járása, hogy magától is becsukódjék.~
 628    11|              se, az is fáj. Tudja már, hogy minden tagom fáj. Régi sebek,
 629    11|       szerencsém.~Itt látni való volt, hogy az ismerkedés nem erőltethető,
 630    11|                 ami olyan bolond volt, hogy elfelejtette magát eltemettetni,
 631    11|        eltemettetni, mikor észrevette, hogy már meghalt…~– Hát édes
 632    11|                 én arra akartam kérni, hogy legyen nekem násznagyom.~–
 633    11|           mindig beteg?~– Tudja bácsi, hogy minő baja van – monda Szerafin
 634    11|               Róbertet azzal unszolja, hogy addig nem egyezik összekelésünkbe,
 635    11|                erővel ki akar rohanni, hogy amint ott a hadifoglyok
 636    11|                Láthatja, Kolbay bácsi, hogy ő szegény nem lehet jelen
 637    11|                vagyok arra való ember, hogy valamely akcióban részt
 638    11|         dobatni, nem protestált azért, hogy nyugalmából felzavarták,
 639    11|                tanácsot a gyerekeknek, hogy ne menjenek a jégre sikánkózni.
 640    11|             nem arra szólítjuk mi fel, hogy üljön lóra és jöjjön a zászló
 641    11|            jöjjön a zászló után, hanem hogy mint családunk jelenlegi
 642    11|                ismeré.) Ne higgye azt, hogy én tréfás kedvemben vagyok
 643    11|           percben, az mégsem álom; az, hogy mi szeretjük egymást, és
 644    11|               mi szeretjük egymást, és hogy férj és nő fogunk lenni –
 645    11|            mind a ketten azt álmodták, hogy egymásba szerettek. Azután
 646    11|               kivívott, és azt hitték, hogy nagyon szeretik egymást,
 647    11|          mindenitek azt mondja: bánom, hogy álmodtam ezt!~– Bátyám –
 648    11|            szép húgom, most azt hiszi, hogy halálig szerelmes egy ifjúba,
 649    11|              kell tagadni a nevét, el, hogy tud róla valamit, akkor
 650    11|            vetni – és arról tudja meg, hogy az nem volt szerelem!~–
 651    11|              valóban azt hitték akkor, hogy szeretik egymást.~
 652    12|             kendőmmel bekötöm sebedet, hogy a vérvesztés miatt el ne
 653    12|              Róbert. Ha én azt mondom, hogy nekem e mai napon mindenem
 654    12|          megírva a csillagokban. Nézd, hogy pirosodnak a habok körülöttünk; –
 655    12|                fő a másik fejhez – az, hogy ő még azt sem fogja megtudni,
 656    12|                azt sem fogja megtudni, hogy özveggyé lett. Évekig fogja
 657    12|           gyászruhát miattam, anélkül, hogy azt és nevemet valaha levethetné.
 658    12|                az egy gondom van most. Hogy fog engem majd keresni!
 659    12|                fog engem majd keresni! Hogy fogja az országot végig-végig
 660    12|                végig-végig átbujdosni, hogy fog minden dombot, minden
 661    12|          meghalok… Ha lesz annyi időd, hogy sírt vájhass, temess el…
 662    12|           nézett. Aggódva vette észre, hogy a kozákok, amint kiértek
 663    12|       éjszakázni!~És még tüzet raknak, hogy elűzzék az éj jóltevő sötétjét,
 664    12|              csoport olyan közel volt, hogy civódásaikat lehetett hallani.
 665    12|              lehetett a tűz világánál, hogy huzakodnak egy-egy feloszthatlan
 666    12|               kellett karját tartania, hogy el ne bukjék.~– Kísértsünk
 667    12|           Neked meg „kell” menekülnöd, hogy hírt adj halálom felől nőmnek…
 668    12|               eltemess… Eltemess, úgy, hogy rám ne találjanak: se ezek,
 669    12|              bajtársát, attól tartott, hogy ennek lázbeszédét még meghallja
 670    12|               mégis annyi haszna volt, hogy a kozákok nem maradtak ily
 671    12|            olyan özvegy fűz; jelezvén, hogy ott szilárdabb a földtalaj.~
 672    12|            tartá kezét szívén hosszan, hogy majd átmelegszik annak életmelegétől;
 673    12|           beszélni kezdett neki arról, hogy mint fogja eltemetni.~–
 674    12|                  eltemetlek téged úgy, hogy sem ádáz fenevad, sem undok
 675    12|                üreg éppen akkora volt, hogy a holttesttel betölt.~Akkor
 676    12|                A költő elszánta magát, hogy visszatér tüzet hozni.~Tüzet „
 677    12|           kardját elrejté öltönye alá, hogy ne csillogjon messziről
 678    12|          Minden fenevad irtózik attól. Hogy ne égjen ott lakomáik mellett,
 679    12|             volt.~Abban a pillanatban, hogy a láng fellobbant, a lovas
 680    12|   siska-tekercset színi kellett odáig, hogy el ne aludjék, fújni pedig
 681    12|           fújni pedig nem volt szabad, hogy lángra ne lobbanjon; a fanyar
 682    12|               járt már a nádcsalitban, hogy nem tarthatott többé az
 683    12|             visszatért, irtózva látta, hogy nádkévéit azalatt mind szétbontották
 684    12|                cudar halottevők iránt, hogy kardjához nem nyúlt ellenük,
 685    12|                azt meggyújtotta felül, hogy világítson.~Amíg az végigégett,
 686    12|              körül levagdalta a nádat, hogy tovább ne terjedjen a tűz,
 687    13|     szakállukat vagdalják le, anélkül, hogy eltorzított arcaikon valaki
 688    13|              hever, mintha nem érezné, hogy él, másik nyugtalanul jár-kel,
 689    13|                nem virrad reám; tudod, hogy nincs miért tovább élnem.
 690    13|              sorsom: porrá. Elismerem, hogy vétkezém ellened, midőn
 691    13|         gondolattal zárom be soraimat, hogy te megbocsátasz nekem, kibékülsz
 692    13|            kibékülsz irántam, anélkül, hogy elfelednél; s ha egykor
 693    13|             azután azt kérdezé tőle:~– Hogy jöttél te ide?~– Nem magad
 694    13|         felmutatva. – Nem tudod-e azt, hogy amikor a halált hívod, én
 695    13|                 Béla nem állhatta meg, hogy ne sírjon, mint egy gyermek,
 696    13|               a nőt karjai közt tartá. Hogy állhatott volna ellen a
 697    13|                semmivé lenni látott?~– Hogy jöhettél utánam?~– Csodálatos
 698    13|                És miért jöttél? Tudod, hogy itt a végzetnek a vége.~–
 699    13|            jöttem? Azért, mert láttam, hogy sorsod balra fordul, hogy
 700    13|              hogy sorsod balra fordul, hogy minden veszve van már. Semmim
 701    13|            elvállalom azt. Tudtam jól, hogy te mit fogsz tenni, ha a
 702    13|          magadat. Azért jöttem utánad, hogy kezed és szíved között álljak.
 703    13|               ad.~– Tehát azt kívánod, hogy fussak; én?~– Azt, hogy
 704    13|                hogy fussak; én?~– Azt, hogy kövess, amerre én megyek.~–
 705    13|               a fél országot átutazza, hogy hitves társára találjon?!~
 706    13|                szavaknál férje karját, hogy az leroskadt előtte.~– Mondom
 707    13|           szemrehányás hangján a nő –, hogy gyáva légy? En csak azt
 708    13|              légy? En csak azt mondom, hogy légy velem. S ha élni nem
 709    13|               Én hiszek neked. Hiszem, hogy nem akarsz megcsalni, nem
 710    13|         körülhálózna bennünket a sors, hogy nem volna más váltság, mint
 711    13|              Bélának. Elmondta urának, hogy viselje magát, ha kocsisnak
 712    13|              szorítsa; igyék pálinkát, hogy a hangja rekedt legyen;
 713    13|              hátára üt vele, elárulja, hogy újonc kocsis; az a jó paripa
 714    13|        átnyargaló szekerek tanúsítják, hogy a sietség erős. Úgy bámult
 715    13|                aki nem találta idején, hogy most az ismeretséget megújítsa.
 716    13|            sietve, mikor meggyőződtek, hogy az már lehetetlen.~A vágtató
 717    13|     keresztültörve a sík szántóföldre, hogy társait megelőzze. Béla
 718    13|          sokszor megállani az útfélen, hogy tengelyét ne törjék.~Még
 719    13|                senki sem mondta nekik, hogy mi elől fut, de ők sem kérdezték.~
 720    13|             kibújva is utánuk kiabált, hogy ne menjenek arra, az egész
 721    13|                 mikor aztán azt látta, hogy nem is hajtanak rá, akkor
 722    13|         fuvarosát arra akarta rábírni, hogy fordítsa meg ő is a rudat,
 723    13|        feltolta a kalapját homlokáról, hogy jobban szemébe nézhessen
 724    13|   javaslatokkal kísérgette a lelkemet. Hogy rejtsük el a pénztárt valami
 725    13|         Paraszt! Most azt parancsolom, hogy engedelmeskedjél! – kiálta
 726    13|             főbe lőlek!~De csak éppen, hogy kimondta ezt a fenyegető
 727    13|                maga mellől az ülésből, hogy az árokpartig meg sem állt;
 728    13|           gyors lovaiknak köszönhetik, hogy megmenekültek. Vissza! vissza!~–
 729    13|          vagyok, csak egyre nem: arra, hogy előtted meggyalázzanak.
 730    13|            Mielőtt megtörténhetnék az, hogy az én arcomat ez ellennek
 731    13|                pisztoly ravaszán volt.~Hogy fogja ő e szép kedves ifjú
 732    13|             végig a szekerét, anélkül, hogy valakivel szembetalálkozott
 733    13|          gyanút. Annyi mégis bizonyos, hogy ez minden csatai rohamnál
 734    14|         kezdett csak azon gondolkozni, hogy vajon mit csinálhatnak ilyenkor
 735    14|           Egészen képtelenségnek hivé, hogy mikor ilyen nagy baja van
 736    14|            vesződjék, s ha elgondolta, hogy van egy betege, akinek torokgyíkja
 737    14|             akkor abban nyugodott meg, hogy azoknak mind sokkal kevesebb
 738    14|                kopogtattak az ajtaján, hogy nem vehette lelkére, hogy
 739    14|              hogy nem vehette lelkére, hogy ki ne nyissa azt, és be
 740    14|         lehetetlent kísértem is meg.~– Hogy reméli kegyed őt megmenthetni?
 741    14|               Van. Azért jöttem önhöz, hogy segítsen a kivitelben. De
 742    14|                volt leterítve, de úgy, hogy a fej, a térdek, könyökök,
 743    14|          Melchior kezét megragadva, de hogy bírt volna ő e nővel; az
 744    14|            abban a pillanatban felelt, hogy mindenre képes, amit Judit
 745    14|               ön, mindenre, ami szent, hogy amit én szükségesnek találok,
 746    14|           kezét.~– Akkor tudja ön meg, hogy mit akarok. E percben mindennek
 747    14|              És én nem is engedhetném, hogy ő azt megkísértse. Más kell
 748    14|         keveset használ. Ki tenné azt, hogy saját személyét elfelejtse,
 749    14|           személyét elfelejtse, azért, hogy egy távollevő barátjáé jusson
 750    14|           jusson eszébe? Ki tenné azt, hogy egy mentő deszkát, mit a
 751    14|                Óh, szóljon hát kegyed, hogy mit cselekedjem én? – szólt
 752    14|           éjszakát e gondolat mellett, hogy valaki egy rövid ellenvetéssel
 753    14|            évben az volt a férfidivat, hogy a hajazatot tövig simára
 754    14|             kíván kegyed tőlem?~– Azt, hogy amit megígért, teljesítse.
 755    14|                 Kegyed énvelem tréfál. Hogy én ez alabástrom szépségű
 756    14|             egy tű véletlen karcolása; hogy én ezt az arcot vérezni
 757    14|               ez átkot, mert meglehet, hogy saját kezemet átkozta meg,
 758    14|              azt megtenni, s meglehet, hogy gyakorlatlan kezem nem a
 759    14|             kétségbe volt esve, látta, hogy ez a nő legyőzhetetlen.~–
 760    14|         akartam a lakására menni, mert hogy magam sem egészen tizenhárom
 761    14|                 hát be akartam szólni, hogy nem tetszenék-e valamit
 762    14|             felőle senkinek; tudom én, hogy miről kell hallgatni. Nem
 763    14|     kérdezősködni, csupán csak annyit, hogy majd mikor otthon leszállok
 764    14|             mondjam-e erre a kérdésre, hogy „igen”, vagy azt, hogy „
 765    14|                 hogy „igen”, vagy azt, hogy „nem”?~Judit a beszélgetés
 766    14|                milyen ruha lesz rajta, hogy mással össze ne tévessze.
 767    14|                tenyerű ember is érezé, hogy e nagy sötétségen mégis
 768    14|              olyan jól volt szoktatva, hogy ahol letette a fejét, ott
 769    14|               szóejtéssel –, hát ugye, hogy jókor eljöttem?~– Nem féltél
 770    14|                magadban ilyen éjszaka, hogy valaki elfog az utcán?~–
 771    14|              már azt nagyon, látszott, hogy szegény emberek leánya.~
 772    14|               és szakadt.~Akkor aztán, hogy az országúton voltak, hátramutatott
 773    14|               a nevedet sem kérdeztem, hogy hínak.~– Örzsi. Hát nem
 774    14|          vagyok.~– Igaz biz az. Ejnye, hogy a beszédedről rád nem ismertem.
 775    14|         ismertem. Mindjárt mondtam én, hogy hallottam én már ezt a hangot
 776    14|               azt jól is teszi. Hát te hogy vagy az asszonyoddal, he?
 777    14|              csak arra az egyre kérem, hogy az asszonyomrul ne tudakozódjék,
 778    14|            eljöttem, megfogadtam neki, hogy róla egy teremtett léleknek
 779    14|             hagyá helybe Kapor uram, s hogy még csak kísértetbe se hozza
 780    14|          megszegésére, azt cselekedte, hogy a pipája kupakját tűzmentesen
 781    14|         lógásáról észrevették a kezei, hogy a nyerges lassabban húz,
 782    14|             restet, mintha nem akarná, hogy a másik előtt megszégyenítse;
 783    14|               meg aztán eszébe jutott, hogy tekintélyét gyakorolja,
 784    14|     megsuhogtatta mind a kettő fölött, hogy csak úgy porzott bele az
 785    14|          nagyokat húzott, azt állítva, hogy anélkül az ember mindjárt
 786    14|           semmit inni.~Majd meg ismét, hogy kiverje az álmot szeméből,
 787    14|                s tetszett neki nagyon, hogy a leány olyan igazi komáromiasan
 788    14|             csőbimbójából szopva inni, hogy az ember a felső szájából
 789    14|              de meg is látszik rajtad, hogy komáromi leány vagy te,
 790    14|     énmellettem; azt se mondtam volna, hogy láttalak valaha.~– Úgy? –
 791    14|             válla felhúzásával intett, hogy nagyon jól van, minden jól
 792    15|     körülzárolt városba, de elképzelé, hogy az igen erős ok lehet. Szekeres
 793    15|            ember létére tudott annyit, hogy erről kérdezősködni nem
 794    15|            annyira ki van most apadva, hogy nem kell a hidakat kerülnünk,
 795    15|              fülét is megfogatta vele, hogy tartsa addig, amíg a hóka
 796    15|              sem gyanakodott volna rá, hogy ez valami úriasszony.~Bátorkeszin
 797    15|           ernyő alatt, míg én benézek, hogy milyen odabenn a házban
 798    15|                 Tudják a nyelvtudósok, hogy ez ebből a két szóból van
 799    15|               mind csak annyit jelent, hogy „kell” – „soll”.~A „kell”
 800    15|              Tehát a legelső újság az, hogy nem mehetünk át a Vág-Dunán,
 801    15|               beszéli, mint bizonyost, hogy a kapituláció alá van írva;
 802    15|           komámnak; de azt felelte rá, hogy ez teljes lehetetlen.~–
 803    15|             volna valamivel betakarni, hogy ne ázzék, amíg a házajtóig
 804    15|              elvitték.~– Óh, én tudom, hogy önnek még van egy csónakja
 805    15|               már hasztalan menni. Óh, hogy én azt nem mondhatom el,
 806    15|             ember előtt. – Azt mondja, hogy nem akarná senki halálát
 807    15|             lelkén viselni. Tudja meg, hogy ha most rögtön engem át
 808    15|             Nem is akarom tudni. Elég, hogy a komám hozta ide, s hogy
 809    15|              hogy a komám hozta ide, s hogy muszáj még ma átvinni. Tehát
 810    15|              tehet velünk. Arra pedig, hogy utánunk jöjjön, nem hiszem,
 811    15|            utánunk jöjjön, nem hiszem, hogy vállalkozzék legény. Hanem
 812    15|        szekerét száraz helyre tenni.~– Hogy híják kegyelmedet, öreg
 813    15|           életírásból megérthető volt, hogy amiért az öreg halász a
 814    15|              nehezebb gúnyát magukról, hogy éppen csak a vászonköntös
 815    15|          odalépve Judithoz, azt mondá, hogy emelje fel a karjait. És
 816    15|            erejét meg kelle feszíteni, hogy az ellenkező roham vissza
 817    15|                 Az a reménységük volt, hogy ha a szélre és hullámokra
 818    15|               emberi tudomány az volt, hogy a csónakot fel ne borítsa
 819    15|       villámlobbanás megmutatta nekik, hogy mind a két parttól egyenlő
 820    15|              kiáltott. Mit? Talán azt, hogy álljanak meg?~Azután egy
 821    15|              egy újabb villanásra vár, hogy a menekülőkre tüzeljen.~
 822    15|              végre megnyugodott abban, hogy az híres úszó, majd kikap
 823    15|                végén meglepte Andrást, hogy az őrhelyen senki sincsen.
 824    15|                nem siethet el anélkül, hogy meg ne állna előtte, bár
 825    15|             mikor András tudatta vele, hogy észrevétlen bejöhet.~– Át
 826    15|             leányát, s meghagyva neki, hogy rögtön tüzet rakjon, és
 827    15|                 merre tűnt el Judit, s hogy jött ide ez a katonatiszt.~
 828    15|               női ruháit a szekrénybe, hogy senki észre ne vegye.~Judit
 829    15|           keresztül is elárulja a nőt, hogy egy önfeledt pillanat semmivé
 830    15|             beszólt édesapám az elébb, hogy „mi tetszik, tensasszony?”~
 831    15|                jött.~– Én mondtam azt, hogy „tensasszony?” te hülye,
 832    15|              te! Hát te még rám fogod, hogy részeg vagyok! Tensasszony,
 833    15|                invitáció kellett arra, hogy most káromkodni kell; mindjárt
 834    15|                pompás! Még azt mondja, hogy láncos lobogós teremtette!
 835    15|              csak néha mondott annyit, hogy „ha nem látnám, el nem hinném”.~
 836    15|              hirtelen akadt társaktól, hogy ma fogják a kapituláló hadseregnek
 837    15|                Judit így gondolkodott, hogy vagy a várparancsnokság,
 838    15|               A várban megtudta Judit, hogy vegyes bizottság osztja
 839    15|        tolakodott előre, úgy számítva, hogy vége felé kevésbé lesznek
 840    15|           embert.~Azt is kiszámította, hogy az életkor rovatába huszonegyet
 841    15|        huszonnégyet csinálni, anélkül, hogy a hamisítás észrevehető
 842    15|            volt.~Végre rákerült a sor, hogy az ajtóhoz juthatott, melyen
 843    15|               nagyon természetes volt, hogy Kolbay ott üljön.~A hadastyán
 844    15|           alakoskodás.~Judit úgy érzé, hogy mindjárt el fog szédülni,
 845    15|          minden erejére szüksége volt, hogy zsibbadó idegeinek parancsoljon,
 846    15|                idegeinek parancsoljon, hogy e válságos percben el ne
 847    15|        kétségbeesés agóniájával várta, hogy fog e száraz, hideg hang
 848    15|           Judit e percben vette észre, hogy az oltalomlevél németül
 849    15|            sebhelyre, közelebb hajolt, hogy még jobban lássa, azután
 850    15|            jutott ki abból a szobából, hogy ért le a lépcsőkről a pavilon
 851    15|      lépcsőkről a pavilon folyosójára, hogy támaszkodott a vállára annak
 852    15|                úton azon gondolkozott, hogy mi módon lehetne mégis valahogy
 853    15|            Judit olyan kegyetlen volt, hogy elfordítá tőle arcát, nehogy
 854    15|                még sokáig sírnia kell, hogy a csel sikerüljön. Óh, e
 855    15|               rettegése oly nagy volt, hogy nem oszthatta bizalmát senkinek.
 856    15|                Vir”… Azt fogják hinni, hogy csak a helyesírás hiánya
 857    15|               rögtön felkérte Katicát, hogy hozzon számára a gyógyszertárból
 858    15|          Azután arra kérte a háziakat, hogy már most hagyják magára
 859    15|                 óh, az megtudta volna, hogy ez nem férfi, hanem nő,
 860    15|                  Jól tudta azt Kolbay, hogy Béla hány éves, hisz szemei
 861    15|             helyet foglalt, nem azért, hogy gúnyolja a fényehagyott
 862    15|            fényehagyott zászlót, hanem hogy könnyítse a menekülők útját.~
 863    15|       emlékezzék vissza reá valamikor, hogy Kolbay őrnagy mai napon
 864    15|             menye-asszonya megérdemli, hogy mikor legelőször összejön
 865    16|              Kivel nem történt már az, hogy valakit, valamit megszabadított?~
 866    16|         Andrással, ki azt ígérte neki, hogy elviszi a világ végére is.
 867    16|               is. Sietni kelle nagyon, hogy Bélát minél elébb megtalálja
 868    16|               hátrahagyta, arra kérve, hogy rejtőzzék el addig, míg
 869    16|                kérdezte, de tudta jól, hogy Judit miben jár; mért siet,
 870    16|            mindenkinek olyan asszonya, hogy ezt kigondolta volna; férfitól
 871    16|           sürgeté beesteledés után is, hogy még egy állomást haladjanak,
 872    16|               is látni az utat. Tudta, hogy sürgetős útja van szegénynek.~
 873    16|             élt és erős feketekávéval, hogy álmát elűzze.~A pirospozsgás
 874    16|              úgy áthűtötték a levegőt, hogy a nyárból egyszerre ősz
 875    16|               ősz. Az ember jól tudta, hogy ha ez a szél megáll, mely
 876    16|              nem szabad beteggé lenni. Hogy fogja őt meglepni, midőn
 877    16|             talán éjjel, midőn alszik. Hogy fogja be szemeit két kezével,
 878    16|              jelenléte házukra hozott. Hogy fognak ismét egymás karjain
 879    16|             félni többé az elválástól.~Hogy fogja majd férjét ezentúl
 880    16|             édes ábrándok tarták fenn, hogy annyi viszontagság össze
 881    16|               mennek. Judit igazgatta, hogy merre a legközelebbi cél,
 882    16|               órákig vezetve, anélkül, hogy egy emberi lak látszanék
 883    16|       nemsokára látni fogjuk egymást”, hogy erőt ne vegyen rajta a sivatag
 884    16|          András alig engedte lovainak, hogy kifúják magukat, s hajtott
 885    16|            villogását; az ember tudja, hogy azok, amik ott csörtetnek,
 886    16|               szorult a kerék. Jó még, hogy fel nem fordultunk.~– Mit
 887    16|              nem tehetek egyebet, mint hogy kifogom a lovakat, a szekeret
 888    16|              oldalig.~Ott kérte Judit, hogy tegye le, majd fog menni
 889    16|             fák oldalához támaszkodni, hogy megpihenjen. Egyszer le
 890    16|           hanem azután fölkelt megint, hogy András figyelmezteté: hideg
 891    16|               fel kelle venni Juditot, hogy átemelje a vízen. Hanem
 892    16|                és a botorkázó lovakat, hogy csak siessenek, mindjárt
 893    16|                úgy tudná, mint András, hogy az a kettős karó, meg a
 894    16|              gyermekek mind odanéztek, hogy ki jön, s amint Judit a
 895    16|              nyíló ablakon, s anélkül, hogy valakivel szólt volna elébb,
 896    16|                 Amint azt meghallotta, hogy férje eltűnt, hogy belevetette
 897    16|        meghallotta, hogy férje eltűnt, hogy belevetette magát a veszélyekkel
 898    16|         veszélyekkel háborgós világba, hogy mindaz, amit megmentésére
 899    16|           semmivé lett, hiába történt, hogy a viszontlátás forró ölelése
 900    17|             Judit, mindent elkövettek, hogy őt életre hozzák ismét,
 901    17|              őt életre hozzák ismét, s hogy másnap estig minden kísérlet
 902    17|               a kémiából, kifejtették, hogy az életerő semmi más, mint
 903    17|                a halál semmi más, mint hogy egy lomha tömeg új fermentációnak
 904    17|             adatik át, semmi más, mint hogy a borból ecet lesz. Hanem
 905    17|               fejtettek meg a bölcsek… Hogy lesz az ecetből újra bor?!~
 906    17|    Magyarázzátok meg, hogyan lehet az, hogy egy halott, kinek minden
 907    17|        suttogják: „Milyen szép halott, hogy illik homlokára a mirtusz”,
 908    17|        Jegygyűrűjét vonjuk le ujjáról, hogy majd ha egyszer férje visszajő,
 909    17|      suttogását egymás között; hallja, hogy a függönyöket leeresztik
 910    17|     függönyöket leeresztik az ablakon, hogy ne süssön arcára a nap,
 911    17|               És van gondolatja arról, hogy ez a szerelem, ez az oltalom
 912    17|               rettegéseinek központja, hogy nemsokára le fogják zárni
 913    17|                sokáig fogja hallgatni, hogy túrnak a föld alatti sírvájó
 914    17|       dermedése fölenged, ha fölébred, hogy fogja e rettentő egyedüllétben
 915    17|           avval a gondolattal küzdött, hogy íme eltávozott a férj, elmenekült
 916    17|       házigazda azt mondta háznépének, hogy csak menjenek aludni, ő
 917    17|         mellett.~A háziasszony ígérte, hogy fog beküldeni bort. Az éjszaka
 918    17|            hidegebb. A gazda ráhagyta, hogy jó lesz.~Az óra ismét ütött,
 919    17|           leült.~– Valóban nem tudtam, hogy vendégem valami veszedelmes
 920    17|           csendőr. – Jó volt rá nézve, hogy eleve megugrott.~– Baja
 921    17|           kondások az erdőn beszélték, hogy látták a megillanás óta,
 922    17|              kisebbik?~– Azt gyanítom, hogy az odvas kőben van egy barlang,
 923    17|          halálom órájában?… Engeded-e, hogy átmenjek egy másik világba
 924    17|           világba azzal a gondolattal, hogy nincs isten sem itt, sem
 925    17|                éreznek.~– Az istenért, hogy jössz te vissza? – suttogá
 926    17|                kondásoktól az erdőben, hogy nőm megjött, és itt halt
 927    17|             fuss!~A férj azzal felelt, hogy halottja arcát százszor
 928    17|       Hívattál-e orvost? Megengedte-e, hogy eltemessék?~– Itt volt,
 929    17|            akarok? Meg akarom gátolni, hogy őt eltemessék. Mit bánom
 930    17|            ízem él, nem fogom engedni, hogy Juditot eltemessék. Ő él!
 931    17|               veszélytől nem rettegve, hogy nejét a legirtózatosabb
 932    17|             szólt Béla. – Látni fogod, hogy én nem vagyok őrült. Judit
 933    17|              volt más gyógyszere, mint hogy keblére leheltem, és lélegzetem
 934    17|            nézzed; nem veszed-e észre, hogy arca pirul?~A gazda fejét
 935    17|               A kérdezett azt felelte, hogy nem lát semmit. Hiszen saját
 936    17|              pusztában! Isten engedte, hogy az „ember” győzzön.~A házigazda
 937    17|          közöttünk jelen levő istenre, hogy nőmnek gondját fogod viselni,
 938    17|          nőmnek gondját fogod viselni, hogy bármily halottnak látszassék
 939    17|         rettenetes éj emléke biztosít, hogy el nem felejtem, amit fogadtam.
 940    17|           orvossal, s midőn megállítá, hogy tudassa vele az esetet,
 941    17|            esetet, bámulva tapasztalá, hogy az orvos már mindenről értesülve
 942    17|             volt.~Az Béla lehetett. De hogy gyalog, a hegyeken keresztül,
 943    17|          gyalog, a hegyeken keresztül, hogy bírta órákkal megelőzni
 944    18|             Zeleji Róbert halála után, hogy Szerafin Fertőyhez nőül
 945    18|               Azután el akart indulni, hogy fölkeresi őt a világban;
 946    18|              ahogy szenvedett, kivált, hogy bizonyos hírt nem kapott
 947    18|      szemrehányásokat is tett magában, hogy ha él, miért nem tudat magáról
 948    18|              azelőtt; elfeledték neki, hogy mikor a legszomorúbb napokban
 949    18|              az, aki azt izente nekik, hogy csak tessék „mulatni” ezután
 950    18|                azt a csekély hajlamot, hogy inkább szeretett volna maga
 951    18|              bírt, az már aztán tudta, hogy ez a vigasztalás arra való,
 952    18|               a vigasztalás arra való, hogy Szerafin ne gondolja magát
 953    18|           lepte meg az asszonyságokat, hogy most már bizonyost mondhat
 954    18|              így már most kétségtelen, hogy Róbert valóban meghalt.~
 955    18|            mivel az oly ügyetlen volt, hogy a gyászruhákat fekete atlasz-szalagokkal
 956    18|           holott tudnia kellett volna, hogy a fekete atlasz csak háromnegyedrész
 957    18|         volnánk hozzá, ha eltitkolnók, hogy a szép asszony szenvedett.
 958    18|               szíve szerint óhajtotta, hogy bár halhatna meg szívszakadásban,
 959    18|             szeretett.~Az is meglehet, hogy szerette Róbertet Szerafin.
 960    18|             azért mégis megtörtént az, hogy Róbert halála után száznyolcvan
 961    18|          Egy-két ember megszólta érte, hogy biz az még korán volt, hogy
 962    18|            hogy biz az még korán volt, hogy mégis jobban utána kellett
 963    18|            között még azt is orrolták, hogy mint lehetett Zeleji Róbert
 964    18|               talán egyik sem gondolt, hogy a szép zöld pázsit alatt,
 965    18|               belül, emlékezni fog rá, hogy azok egy inkább széles,
 966    18|             nem szóltak nekik, látták, hogy a házhoz tartozandók.~Egy
 967    18|                előtt, akkor nem tudom, hogy jutott a Vlagyimir-rendhez?~–
 968    18|                 Miért?~– Annak a jele, hogy védelmezi magát ellene.~–
 969    18|               meg nem véd. Nem mondom, hogy valami közönséges ember
 970    18|               azt tartja a törökökkel, hogy „egyedül istennél az oltalom”.~–
 971    18|              iróniát csak azért rejté, hogy kitüntesse. – Tudod, hogy
 972    18|              hogy kitüntesse. – Tudod, hogy minő gyöngéd viszony áll
 973    18|           Volozov is azt mondja.~– Már hogy tudná azt Volozov? Hiszen
 974    18|               Hisz éppen azért mondja, hogy jó ember.~– Ah, az nem áll;
 975    18|        helyette mindig tégedet.~– Ejh! hogy a te rossz nyelvednek ezúttal
 976    18|              az a „csak”?~– Azt teszi, hogy ott könnyű rátalálni.~–
 977    18|                 Szerafin azt tartotta, hogy ez már a határa annak, amit
 978    18|         tárgyra fordítva a beszédet –, hogy dugja ki valamelyik az ujját
 979    18|              azt mondja, azért teszik, hogy figyelmeztessék a járókelőket,
 980    18|         figyelmeztessék a járókelőket, hogy ott foglyok vannak.~– S
 981    18|                nem mondta Szerafinnek, hogy ne adjon be valamit a rostélyon.
 982    18|                mindannyiszor láthaták, hogy az az egy ujj előtűnik a
 983    18|        folytatta a sétát az őr mögött, hogy az a ruhasuhogásról azt
 984    18|        összegöngyölítve kezében tartá, hogy majd azt hirtelen be fogja
 985    19|               volna attól az eszmétől, hogy megtudjon valamit, ami kétséges,
 986    19|           megmondja az okát valakinek, hogy miért sikoltott oly rémülten,
 987    19|          őszinte kérdést tesz aziránt, hogy ki van odabenn, akinek az
 988    19|       történetet.~Pusztafi azon napon, hogy a mocsárból kimenekült,
 989    19|              kénytelen volt azt tenni, hogy az asztalra feküdjék, ahová
 990    19|             azzal a nyugalommal nézte, hogy mi történik körülötte tovább,
 991    19|             voltak abban a helyzetben, hogy mindent elvesztettek, s
 992    19|               s most nyugodtan várják, hogy ki vehetne még rajtuk valamit.~
 993    19|              növekedő mérvben jelenté, hogy a mélyben lakók nincsenek
 994    19|               mesterkedést követte el, hogy a szalmaszék lábán felmászott,
 995    19|              abban a véleményben volt, hogy milyen jó volna ahelyett,
 996    19|              milyen jó volna ahelyett, hogy ez a gyertya itt csak haszontalan
 997    19|               mozdította utána. Nézte, hogy gyullad meg apródonként
 998    19|           hatalmát, azt hangyva hátra, hogy takarítsa ki a szobából
 999    19|              azért dalolt olyan vígan, hogy annak az asztalon elnyúlt
1000    19|              azt kellene neki megírni, hogy férjhez mehet már megint.~–