1-500 | 501-1000 | 1001-1442
Fejezet
501 12| csóvát elgázolta térdével, s a farkasokéhoz hasonló rivallással
502 12| farkas jár ott megint, s nem törődtek vele. Így nem
503 12| tekercs, akkor meggyújtotta, s szájába vette.~Azután visszaindult
504 12| elhozott parázsvégű tekercset, s egyet csóválva rajta, lángra
505 12| rajta, lángra gyújtotta azt, s azután úgy járt vele, mint
506 12| szétbontották a farkasok, s utat akarnak nyitni maguknak
507 12| oldalogva megtámadóját, s felső ínyéből elővillogtatá
508 12| Nősténye háta mögött állt, s fejét keresztültéve hímje
509 12| keresztülszökött nőstényén s a nádkötegeken, s vadul
510 12| nőstényén s a nádkötegeken, s vadul kurrogva rohant a
511 12| vesszőt letört róla emlékül, s akkor köröskörül meggyújtá
512 12| keresztülhatolni eltart reggelig, s a napvilág már nem a menekülőké.~„
513 13| szakácsának idejében sem.~S a vendégek mindegyike olyan
514 13| szorítanak, egy szót mondanak, s továbbmennek; szekerek érkeznek
515 13| szót, kiveszi tárcáját, s pénzestül, ahogy van, rábízza,
516 13| kezet szorít a cseléddel, s odább küldi. A szobákban
517 13| anélkül, hogy elfelednél; s ha egykor ismét oly boldog
518 13| nyúlt egy fehér asszonykéz, s a leírt lapot kiszakítá
519 13| ragadta meg a fehér kezet, s hátratekinte… A fehér kéz
520 13| kívántam, rám mérte az isten, s én elvállalom azt. Tudtam
521 13| percben arról gondolkozom, s minden perc új gondolatot
522 13| mondom, hogy légy velem. S ha élni nem lehet, ha menekülni
523 13| pályákat, amiken eddig jártunk, s leszünk azok, akik kezükkel
524 13| Kezünkön kéreg fog támadni, s az szíveinket is bevonja.
525 13| hazának, ahová hír sem jár, s leszünk földmívelők. En
526 13| földmívelők. En a munkát szeretem, s ha te megvagy, semmim sem
527 13| Egész világ! – sóhajta Béla, s kebléhez ölelé a drága nőt,
528 13| szégyent én nevedre nem hozok; s ha úgy körülhálózna bennünket
529 13| közé Arria eszményképét, s e rettentő órájában a kétségbeesésnek
530 13| magát, mint valaha.~…A Hit s a Remény összetörnek, meghalnak,
531 13| Judit kocsisa leszállt, s átadta a gyeplűt Bélának.
532 13| kifenje bajuszkenőccsel, s a kurta szárú pipát a szája
533 13| a hangja rekedt legyen; s ha valamit kér a korcsmában,
534 13| Béla visszafordult nejéhez, s rekedtes hangon kérdezé:~–
535 13| isten”-t kiáltott utánuk, s sokáig nézte bíráló tekintettel,
536 13| Nagyon csóválta a fejét, s odább ment. Bizonyosan sok
537 13| hosszat haladt a szekér, s még útitársra nem talált,
538 13| megkísérték ez úton a menekülést, s visszafordultak sietve,
539 13| Béla elfeledkezék magáról, s odatekinte. Bárzsing egyszerre
540 13| arccal tekinte kocsisára, s parancsoló hangon kiálta
541 13| fordítsa meg ő is a rudat, s hajtasson amazok után.~Az
542 13| őrizőnek.~– Forduljunk vissza, s hajtsunk utánuk.~Kapor uram
543 13| a sors tőreiben elesni, s aki most újra meg fog menekülni.
544 13| ahol a golyó keresztülment, s az egyik ló tompora vérzett.
545 13| Judit szilárdul kocsisának, s a két szekér vágtatott délnek,
546 13| rémneve a Szajnától az Amurig, s a Bering úttól az Aranyszarv
547 13| vet az elfoglalt városra, s a csecsemőt anyja kebléhez
548 13| csatában sebesültet megöli, s a foglyul esettet ezer mérföldnyire
549 13| korbácsot hord kezében, s nemcsak öl, hanem üt! Mert
550 13| Béla megállítá a lovakat, s nejéhez hátrafordulva szólt:~–
551 13| hátrahajolt, neje átölelte őt, s egy hosszú csókban elmondták
552 13| pattogtatni kezdett az ostorral, s egy vidám dalt fütyörészett;
553 13| ismerték csókoló ajkai, s szíve repesett, és keze
554 13| Az út kiért a fák közül, s amint a bokrok elmaradtak,
555 13| volt a szemközt jövőktől, s széltében elfogta az utat.~
556 13| szuronynégyszöget ostromolt, s azt soká megemlegeti.~–
557 13| gyorsabb mozgásba hozta lovait, s azzal – – fele a csapatnak
558 13| távolban a menekülőktől, s senki azok közül még csak
559 13| vissza, mint a többiek, s folyvást nyugodt, közönyös
560 14| is leereszté az ablakán, s többet ki nem nézett az
561 14| üresen hagyta a rámáikat, s egész éjjel fűtött idei
562 14| kisebb bajokkal is vesződjék, s ha elgondolta, hogy van
563 14| volt az.~Melchior ráismert, s hirtelen betette mögötte
564 14| ráfordítva a zárra a kulcsot, s aztán a rémülés suttogásával
565 14| nő némán intett fejével, s helyet foglalt a legelső
566 14| nem akartam – felelt a nő, s aggódva tekinte körül a
567 14| letépte róla a leplet, s aztán elfulladtan tántorodott
568 14| gyámolul támaszkodva rá, s fulladtan rebegé:~– Megbocsásson
569 14| sietett letakarni a csontvázt, s a könyvtár mögé tolta azt,
570 14| könyvtár mögé tolta azt, s aztán csendes szemrehányással
571 14| szemrehányást tenne neki, s magában mondá: ne volnék
572 14| bejutni Komáromba, mint nő, s ott aztán magamat beíratnia
573 14| magam fogom azt megtenni, s meglehet, hogy gyakorlatlan
574 14| kezem nem a kívánt irányban, s talán mélyebben fog vágni,
575 14| a szolgálatot megtenni?~S e szónál nyugodtan, hidegvérrel
576 14| remekeit szokta végezni, s szép fejét a karszék támlájára
577 14| közönség nem vehette észre, s a színházi tagok között
578 14| asszonyság, aki fölkeres, s első szava is egy kérdés
579 14| szekeresgazda kérges kezét, s azt erősen megszorítva monda:~–
580 14| változáson vitt keresztül a sors, s amíg a belvárosból visszatért
581 14| világít keresztül valami, s az két csillag: egyik a
582 14| ő maga pipára gyújtott, s nekivetve a hátát a „Két
583 14| Judit cselédje megérkezik, s nézegette aközben a Göncöl
584 14| akarta előzni a tudakozást, s messziről köszönté.~– Adjon
585 14| onnan a kocsiülésen átlépni, s úgy a hátulsó szénaülésre
586 14| előhítta a korcsmárost, s kifizette, elővevén ez alkalommal
587 14| jeivel, számlálván, fizetvén, s megiván utoljára még egy
588 14| azzal felkapván a szekerébe, s elkihajtván az átkozott
589 14| nyáron is sár és pocséta van, s lámpásnak csak a szegleteken
590 14| aztán ne félj semmit – s azzal megcsapkodva lovait
591 14| teremtett léleknek se beszélek, s tudja: én becsületes leány
592 14| hagyá helybe Kapor uram, s hogy még csak kísértetbe
593 14| kupakját tűzmentesen lezárta, s csendesen szunyókálni kezdett.~
594 14| visszadugta ostorát maga mellé, s egy jókora kulacsból nagyokat
595 14| hallgatta nagy figyelemmel, s ahol éppen kellett, leányok
596 14| vásárolt sonkát és kenyeret, s elébb a viseltes felét leszelve
597 14| vízzel – monda Kapor uram, s tetszett neki nagyon, hogy
598 14| Úgy? – szólt a leányzó, s hangja, tekintete egészen
599 14| semmit, felugrott az ülésébe, s el-kihajtott a faluból,
600 15| uram a rendes járt útról, s nagy kanyargásokat tett
601 15| gyorsan leszökött helyéről s bement a halászház ajtaján.~
602 15| azok szabadon mehetnek, s semmiért kérdőre nem vonatnak.~–
603 15| hirtelen elhagyva helyét s leszállva a szekérről.~Kapor
604 15| segített neki a leszállásban, s úgy szerette volna valamivel
605 15| Holnap megnyitják a kapukat, s mindenki mehet egyenesen
606 15| kezeit tördelve járt fel s alá a szobában, míg Kapor
607 15| csak a vállát vonogatta, s a tenyereivel mentegette
608 15| bozontos ősz szemöldökeit, s kérges kezét szája elé fogta.
609 15| hogy a komám hozta ide, s hogy muszáj még ma átvinni.
610 15| időnek – szólt az öreg, s elkezdte csizmáit lehúzni.
611 15| vékony foszlányformát, s annak az egyik végébe hatalmas
612 15| erősen bekötötte a végét, s minden teketória nélkül
613 15| kormányt és evezőlapátot, s megindult.~– Hát a vízmerő
614 15| betaszítá a csónakot a folyamba, s ekkor maga is óvatosan felhágott
615 15| folyammal keresztben fútt s az evezőkkel szemben. A
616 15| haláldajka ringatásából.~S a viharnak nincs rendes
617 15| kitart, egyszerre megáll, s megint megfordul. Ki bírná
618 15| esik, valahogy kijutnak, s onnan aztán állóhíd vezet
619 15| oszlopainál fognak fennakadni, s ott, ha a csónak felfordul
620 15| folytonosan a vizet, mivel a zápor s a keresztülcsapó hullám
621 15| őr észrevette a csónakot, s rájuk kiáltott. Mit? Talán
622 15| fütyült a szél ellenében, s lecsapott a vízbe.~A többi
623 15| előőrs figyelmeztetve volt, s csak egy újabb villanásra
624 15| parthoz csapta a csónakot, s azon pillanatban elmeríté.~
625 15| Judit keze után kapott, s úgy tartá őt magával együtt
626 15| senki. Az elment gyermekei s unokái után.~Judit a veszély
627 15| belekapaszkodott a lehajló törzsbe, s András segítségével a partra
628 15| úszó, majd kikap valahol, s ismét előkerül; sietett
629 15| sziget partján végigsiettek, s a fűzbokrok között rátaláltak
630 15| mikor legutoljára látta, s melynek kétévi távollét
631 15| zár el ismerős téreket, s törzsvár épült hevenyészett
632 15| sürgeté András az elmélázót, s elvonszolta a szomorú képtől.~
633 15| nagyot sóhajta magában, s e sóhaj gondolatja ez volt: „
634 15| Nyisd ki az első szobát, s te maradj a hátulsóban,
635 15| azalatt az utcán kívül maradt, s csak akkor jött elő, mikor
636 15| újra előszólítá leányát, s meghagyva neki, hogy rögtön
637 15| szoba ajtaja félig felnyílt, s Judit kiszólt rajta:~– András
638 15| keresné, merre tűnt el Judit, s hogy jött ide ez a katonatiszt.~
639 15| átkötötte Judit derekán, s nagyot sóhajtott utána: „
640 15| különbséget a gömbölyű hölgyidom s az ötszegletű férfinyak
641 15| más színt ad az arcnak, s egy szájba dugott szivar
642 15| merészségnek, mi a férfiak sajátja, s ami legnehezebb, egy férfi
643 15| ízét sohasem ismerte eddig, s azzal felpattanva a széles
644 15| nemsokára kijött utána, s hozott egy négyszegletű
645 15| füledet, hunyd be a szemedet, s tartsd zárva a szádat!~–
646 15| lett volna a kaszárnyában, s ott tanított volna huszárújoncokat!~
647 15| mert volna nézni a tisztre, s az nagyon jól történt így.~
648 15| paprikás szalonnát hozott elé, s hozzáült vendégével. Judit
649 15| elégülten nevetett magában, s csak néha mondott annyit,
650 15| ébresztő dobszó hangzott, s erre megnépesült a város.
651 15| elő, teljes készülékben, s sorakoztak az utcákon; tisztek
652 15| búcsút vett gazdájától, s a tömeg közé elegyedve ment,
653 15| szerencsésen eljutott a várba, s útközben megtudta hirtelen
654 15| kiosztani. Ha az első osztja ki, s ott valaki által felismertetik,
655 15| érteni a kegyes csalás okát, s inkább segélyül lesz, mint
656 15| ismerősére nem találhat, s így bizton keresztülcsúszik
657 15| kevésbé lesznek figyelmesek, s nem veszik annyira szemügyre
658 15| egymás után jövők neveivel, s személyleírásával betöltött.
659 15| mindjárt el fog szédülni, s lelke minden erejére szüksége
660 15| szemüvegeit, újra feltevé, s azután lehajolva az előtte
661 15| ismét felemelé tekintetét, s az elébbi száraz, csikorgó
662 15| oltalomlevél németül van írva, s az évszámot betűkkel jegyzik
663 15| Abban a pogány melegben, s ebben az állig begombolt
664 15| hát eredj a szállásodra, s feküdjél le. Itt van a védleveled
665 15| megveregette a fiatal társ vállát, s gondolta magában: „Neked
666 15| ő megfogadta volna azt, s azon perctől fogva zárt
667 15| tegyen?~Kétségeiben alá s föl járkált a szobában,
668 15| föl járkált a szobában, s aki látta volna akkor, amint
669 15| Hirtelen elővette a védlevelet, s kiterjeszté azt az asztalon.
670 15| felnőni.~Judit térdre esett, s arcával az asztalra borulva
671 15| is ott állt az ablakban, s nézte kisírt szemekkel a
672 15| fordultával előjött odújából, s helyet foglalt, nem azért,
673 15| És azzal tovább ment, s nem magyarázta meg jobban.~
674 16| A tegnapelőtti zivatar s az az átkozott szél, amit
675 16| hajtja, azonnal hó fog esni.~S mentül feljebb vitt északnak
676 16| túlnyomja a test szenvedését, s nem enged betegnek lenni.~
677 16| be szemeit két kezével, s kérdezi: találd ki, ki van
678 16| neki másodszor az életet. S milyen hű lesz e férj örökké
679 16| merre a legközelebbi cél, s onnan azután megint tovább,
680 16| sűrű pelyhekben kavargott, s eltakarta egyszerre a zöld
681 16| lovainak, hogy kifúják magukat, s hajtott odább.~Egyszer aztán
682 16| lőcs mellől a vasvilláját, s keze ügyébe rakni az ülésbe.~–
683 16| vagyunk.~András fejet csóvált, s azontúl minden percben szétnézegetett
684 16| megrázta búsan a fejét, s erősebben fogta lovai gyeplűjét,
685 16| különösen hegyezték füleiket, s minden útban eső tőkétől
686 16| ordas ugrott ki a bozótból, s keresztülbaktatott az úton;
687 16| lett, az est jókor beállt, s a hólepte mezőn alig lehetett
688 16| egészen sík víz alatt állt, s minden utat elfödött előttük.~–
689 16| malomgát szakadhatott el, s itt rekedt meg a víz. Baj
690 16| hártya fagyott hamarjában, s azon itt-amott megállt a
691 16| a tensasszony arra ráül, s így megyünk odább. Valahára
692 16| Én nem ültem lovon soha, s félnék rajta. Csak vigyen
693 16| kifogta a lovait a rúd mellől, s azokat gyeplűszárnál fogva
694 16| karjára emelte Juditot, s szekerét ott hagyva a térdig
695 16| apró zuhatagot képezve, s a zuhatagot kétfelől belé
696 16| András odavitte a nőt, s le hagyta szállni karjáról.~
697 16| Judit odafutott a fához, s kedélye egyszerre felelevenült.~–
698 16| arra a hideg, nedves fára, s csókjaival halmozá el azt
699 16| végig; a kémények füstöltek, s az ablakokban világolt az
700 16| a mezőn.~Judit megállt, s örömtelt, reszkető hangon
701 16| kötve lógó keskeny táblát, s az egyik karóra felkötött
702 16| súgá Judit Andrásnak, s maga a tornácra besuhanva
703 16| zsámolyon ült a házigazda, s a zsámolyba ékelt késlemezen
704 16| odanéztek, hogy ki jön, s amint Judit a sötétből a
705 16| pattogó tűz elé lépett, s a burkoló nagy kendőt szétnyitá
706 16| ismétlé zavarban a házi nő, s tétovázva tekinte férjére,
707 16| fölkelt azalatt a zsámolyról, s Judithoz lépett.~– Az istenért,
708 16| a kertre nyíló ablakon, s anélkül, hogy valakivel
709 16| egyszerre összeroskadt, s élettelenül terült el a
710 17| őt életre hozzák ismét, s hogy másnap estig minden
711 17| koporsót csináltattak neki, s meghúzatták a harangokat,
712 17| vegytani alakulásfolyam, s a halál semmi más, mint
713 17| anyag már bevégzé halálát, s odabenn valami még mindig
714 17| vakondok koporsója körül, s ha napok múlva idegeinek
715 17| rázárni a koporsó födelét, s megölöm, aki hozzája nyúl.”~
716 17| arcával neje márvány keblén, s hosszú lélegzetével iparkodék
717 17| érverést hallották füleim.~S folytatá az őrült munkát:
718 17| felnyitá nagy, fekete szemét, s mereven rábámult a tagadó
719 17| Nem él, hanem „kísért”!~S valóban olyan volt e jelenet,
720 17| áhítattal ragadá meg Béla kezét, s ajkához szorítá azt.~– Csodát
721 17| házigazda fejtül emelte azt, s kivitték együtt a halottas
722 17| találkozott az orvossal, s midőn megállítá, hogy tudassa
723 17| mindenről értesülve van, s éppen oda indult. Valami
724 18| segesvári csatának híre jött, s vele együtt a Róbert haláláróli
725 18| ház felépült hamvaiból, s a régi vendégek ismét ellátogattak
726 18| füstjét magukba felvették, s azok nem árulják el azt
727 18| Talán elfogták a muszkák, s magukkal vitték, ki tudja
728 18| lesz az idő jó éjt kívánni, s bezárni az egész hihetetlen
729 18| család mély gyászt öltött, s mennyire meg volt hatva
730 18| láthatta, nagyon sokat sírt, s voltak pillanatai, amikben
731 18| járni a férj halálának, s megvárni, míg végképp elhangzik
732 18| megint Perflexnének hítták, s Szerafin gyakran elkocsikázott
733 18| ágyúlőrések szolgálnak ablakul, s az ablakon mindenféle emberek
734 18| ki a távol napfény után, s ezek az emberek ott nagyon
735 18| sáncfoglyokat is itt tartják, s ilyenkor a lőrések külső
736 18| mindig Fertőyt keresi.~– S különös szerencsétlensége
737 18| tréfának szokás nevezni, s hangos nevetéssel ütötte
738 18| hogy ott foglyok vannak.~– S mit használ az nekik?~–
739 18| ennél a szónál összenézett, s most már Blumné nem mondta
740 18| krajcárt kap naponként, s aki talán húsz pengős bokrétát
741 18| ölnyi távolságban tőle, s mindannyiszor láthaták,
742 18| ketten nyomában járnának, s azalatt Szerafin hirtelen
743 18| előtűnt a rostély közül, s azon a harmadik ízen meglátta
744 19| rendszer nélküli kínzásaikat, s a lélek nem menekülhet előlük
745 19| midőn amaz ablakhoz lépett, s őszinte kérdést tesz aziránt,
746 19| akart vágni; azok elfogták, s elvitték Aradra.~Néhány
747 19| tulajdonképpen a vár első átadásakor, s a helyiségekkel jól ismeretes
748 19| Pusztafi, ki idáig gyalog jött, s még hozott is valamit a
749 19| lábán, el volt fáradva, s rögtön ledűlt a tábori ágyra.~
750 19| patkány a lábbelijének, s kezdte róla a talpat lefejtegetni.
751 19| már nem mehetnek utána; s miután az asztalon feküdt,
752 19| hogy mindent elvesztettek, s most nyugodtan várják, hogy
753 19| szalmaszék lábán felmászott, s a szék karjára leült, és
754 19| az egész szál gyertyát, s tartóstól együtt lerántotta
755 19| lerántotta a székről a földre, s iramodott vele, dacára az
756 19| ordinánc; nyitották az ajtót, s kérdezték, mi baj.~Pusztafi
757 19| ban. Önnek férje elesett S… alatt, Pusztafi temette
758 19| tedd fel ezt a postára, s a címre küldd el.~– Jó.
759 19| láncot húz fel maga után, s mikor azt megkaptad, csak
760 19| egy ajtó fog fölemelkedni, s azon ajtó alatt megtalálod
761 19| összetakarította a papírszemetet, s kiseperte az ajtón.~– Hová
762 19| helyiség leírását rejtélynek, s a közös zsákmányt megfelezni
763 19| kazamata alatti pince lépcsőin, s akadálytalanul megérkezett
764 19| félrehárítani azon a helyen, s csakhamar ráakadtak a megígért
765 19| felhúzta a vastag láncot, s amint abba egyesült erővel
766 19| rövid úton nyaka szegetett, s tartalma tettleges vizsgálat
767 19| pedig takarjuk le ismét, s aztán majd apródonként rájárogathatunk.~
768 19| egy fekete üvegű ürömlélre s egy öblös hasú arrakra esett.
769 19| igen gyors eszű fiú volt, s ilyenforma eszmejárás gombolyodott
770 19| rejtekajtó helyretevését, s az egész kincsnek újbóli
771 19| palackokat köpönyege alá rejté, s felballagott a pince lépcsőin.~
772 19| láda nyikorgását hallja, s csak akkor nyúlt a rejtélyes
773 19| azonban iskolázott fiú volt, s annyit tudott, hogy az arany
774 19| Felnyitni az üveget dugójánál, s egyenként kirázogatni belőle
775 19| kihull; ő zsebre rakja azt, s Hubertnek referál, hogy
776 19| zsúrlására is ellobban, s romboló ereje körülbelül
777 19| együtt a levegőbe felrepült, s hüvelyestül együtt a Maros
778 19| romokkal telt mélységbe zuhant, s ott halálra zúzta magát,
779 20| megbízásait ő mind rendre szedte, s azokban telhetőleg eljárt.
780 20| szokta nyitni az ablakát, s elbeszélgettek, rendesen
781 20| köszörült a torkán Kolbay, s nem mondott se jót se rosszat,
782 20| rosszat, hanem odább ment.~S ez a beszéd másnap is így
783 20| mindennap ugyanarról a tárgyról, s mindennap veresebbre sírt
784 20| meg az özvegy az ablaknál, s mindennap erősebben állítá,
785 20| mert mégsem tudat magáról, s mindennap keserűbbé vált
786 20| vigasztalta azért mindennap, s védelmezte az ifjú asszonyt.~
787 20| délben szokatlan gyorsasággal s egészen felhevült állapotban
788 20| utolérni, mely előtte döcögött, s a hepehupás kövezeten egy
789 20| Lávayné kapuján behajtott, s az udvaron megállapodva,
790 20| odatopogott a szekérhez, s belekapaszkodott a lőcsbe,
791 20| hirtelen azokat a rőzséket, s aztán vigyen engem fuvarba
792 20| is mondott „jó nap”-ra, s egykedvűen hányta le a rőzsekévéket. –
793 20| visszahozom, azt már fogadom.~– S hát aztán mit csinál vele,
794 20| pedig uram kergetni akarja, s nem adok zsúpot.~– De hisz
795 20| monda a jó öreg asszonyság, s igazán nem adott szalmát.~–
796 20| pattant ki az öregúr, s nagy indulatosan felkapaszkodott
797 20| keresztül az első saraglyába, s helyet szorított magának
798 20| császár idejében lerakott, s azóta nem renovált kövezet
799 20| bombák is felszaggattak, s meggondolja, mit tesz az:
800 20| szál pucér deszkán ülve s a lőcsbe kapaszkodva.~–
801 20| évre el is szívogatott, s elosztogatott.~Ezt a szívélyes
802 20| nem lehete többé kiadni, s a haszonbér készpénzül behajtása
803 20| pápaszem volt az orrán, s aki tud tótul. Csakhogy
804 20| bírót, meg két esküdtet, s egyenesen a pán velkomozsnye
805 20| megforgatják a szájukban, s aztán megint kiköpik. Valami
806 20| észrevétessék ez ember által, s az még eleve megillanjon.
807 20| természeti nagyságában, s egy plajbásszal, melynek
808 20| osztályban vallván a birtokát, s ehhez vallották azután a
809 20| legkevesebb 120 pengőre tehető.~– S igen természetes, hogy e
810 20| tekintetadó pozitúrába téve magát s két kezét a pantalon zsebébe,
811 20| kezét a pantalon zsebébe, s egyet-egyet emelkedve a
812 20| mulaszthatlan kötelességünk, s annak lelkiismeretes megtartására
813 20| tudta földeinek minőségét, s csupán tévedésből írt bevallásába
814 20| bizonnyal átlátandja tévedését, s mindig kész hűséggel iparkodand
815 20| anélkül, hogy őt üdvözölnék, s járnak végtül végig a földeken;
816 21| kellett a küzdelmekben, s azt sokan példás igyekezettel
817 21| államfoglyok vigasztalója lett, s amit azok odabenn apró faragványocskákat
818 21| áron e kis faemlékeket, s a foglyok kényelmesebb ellátására
819 21| denaturalizáltatni magát, s ennek folytán lemondani
820 21| négyszögmértföldre terjedtek; s amikben két- vagy hárommillió
821 21| állt száz rubelével eladni; s amely jószágért évenként
822 21| beszélték jól értesült körökben, s én most olyan kedvemben
823 21| hirtelen nem szolgálhatok, s miután azt nem várhatni
824 21| nemességi aranykönyvet, s fölkerestetem, minő családi
825 21| meglátogatták Fertőynét, s meghívták kastélyukba, s
826 21| s meghívták kastélyukba, s úgy illett, hogy Szerafin
827 21| Szerafin a meghívást elfogadja, s a látogatást visszaadja.~
828 21| mindig együtt járt nejével, s a herceg igen nemes keblű
829 21| megholt nejét gyászolva, s valódi kultuszt csinált
830 21| ellátogatott a hercegi kastélyba, s hosszasabb időre is ott
831 21| teljes öntudattal bírt, s azt úgy ápolta, mint a bibliai
832 21| Fertőy elmentek vadászni, s olyankor Olga, Feodora és
833 21| valamelyik „bosquet”-ba, s hagyta magát keresni, és
834 21| Feodora rá nem találtak, s kacagva vissza nem vitték
835 21| metéli a fattyúhajtásokat, s ojtogatja az egzotikus virágokat
836 21| elbocsátani nem szabad, s fizetésüket hozzányúlhatlan
837 21| hosszú ernyővel volt a fején, s zöld blúzt viselt.~Szerafin
838 21| embert, hogy mit dolgozik, s kérdezgeté tőle, mi ennek
839 21| volt és kérges a munkától, s mielőtt az akadályozhatta
840 21| földmunka a legédesebb, s a zöld levél a legjobb barát.~–
841 21| kést vont ki kebléből Béla, s megmutatta az élét Szerafinnek. –
842 21| kötött, az végtelen becsülés, s ami jelenlegi férjemhez
843 21| hallgassa meg, amit gyónok, s vallomás után ítéljen. Nekem
844 21| igazabban szereti, mint én, s aki magát oly mértékben
845 21| az cselédszájra kerül, s azt ön is meg foga hallani.~–
846 21| összébb kötözni segítek.~– S ki az, aki őt rágalmazza? –
847 21| kebléből a rejtett vasat, s némán átadta Szerafinnek.~–
848 21| közben oly szépek voltak, s Szerafinnek ez az öröm úgy
849 21| nevelőnek magyarnak kell lenni, s angolul és franciául érteni.
850 21| grófné kiutazik Schweizba, s ön ez úton kimenekül az
851 21| őt utazásaiban kövesse, s ön egy napon azt fogja látni,
852 21| intett, hogy elfogadja.~– S már most „lieber Fritz”,
853 21| menjen azáleákat oltogatni, s szolgáljon az uraságoknak
854 21| sikolta fel Szerafin, s a rémület önfeledt rezzenetében
855 21| odakinn is meghallották, s a tréfa tökéletes.~A herceg
856 21| tértek vissza a vadászatról, s amint az üvegház felé közelítettek,
857 21| vannak, azokkal beszél, s ennélfogva Fertőy egészen
858 21| sietett a nimródok elé, s követelte, hogy ki volt
859 21| volna, meg nem bocsátanám.~– S Fertőynek megbocsátja? –
860 21| attól nem ijedek meg.~– S valóban megijedt nagysád?~–
861 21| feltett föveggel jártak, s akkor látta Szerafin, hogy
862 21| us”-ra igazítgatta ki, s Béla bírt annyi önmérséklettel,
863 21| kertész meghajtotta magát, s nagy önmegadással felelte:~–
864 21| Én magam tenyésztettem, s olyan fügék termettek rajta,
865 21| nagyot szippantott belőle, s megint a hercegre nézett,
866 21| tenyészetű vízi növények úsztak, s azok között egy pompás nílusi
867 21| visszanyerik eredeti jellegüket, s az utolsó szavaknál annyira
868 21| hanyatt esett az akváriumba, s váratlan látogatásával minden
869 21| lekapta válláról puskáját, s arcához emelé a menekvőt
870 21| Szerafin megragadta kezét, s félrerántotta a fegyver
871 21| ezért meg akarja büntetni, s a megsértett neje megakadályozza
872 21| láthatá Szerafinnek e tettét, s mikor egy perc múlva az
873 21| sásliliommal koszorúzva, s elkezdett a felvilágon prüszkölni
874 22| dandy, a hős lovakat vakart.~S ha egy álmezben felismerték,
875 22| mikor más jó lélek aluszik, s áldotta a vihart, mely fergeteg
876 22| Egy elveszett múlt emléke, s egy kínzó jövő réme szeme
877 22| megmarják, pihenni nem hagyják!~S ha valamelyik futónak ifjú
878 22| csillagaitól, hogy merre van dél, s egyenesen hazatér.~Beletelt
879 22| bokrétát kitépni kezéből s a sárba taposni. Pedig akkor
880 22| nézőkkel zsúfolt teremben, s várta a függöny fellebbenését.~
881 22| az, melyet a düh fokoz, s a büszkeség, mely a megaláztatással
882 22| legfüggetlenebb népnek királynéja s a legzsarnokabb úrnak szolgája:
883 22| becsüli a friss bifszteket, s elhagyja az előadást. Egy
884 22| Béla összeszorítá öklét, s eléjük akart menni, valószínűleg
885 22| furakodni az ajtószőnyegnél, s onnan nem láttam semmit.
886 22| Béla megbocsátott nekik, s ismét visszatámaszkodott
887 22| Szemére húzta sipkáját, s nagy szégyenkedve megszólítá: „
888 22| megszólított félreérté a kérelmet, s odaadta neki elhajításra
889 22| Judit átvette a levelet, s rögtön megismerte az íráson
890 22| siettem Fertőyt megelőzni, s beszéltem Béláddal, azt
891 22| nevelőjét, külföldre kiviendi, s oda azután te is utána mehetsz.
892 22| gyanakodó szem kíséri lépteidet, s mindenki tudja jól, hogy
893 22| a kedves fő legördült, s midőn a királyné leomlik
894 22| midőn a függöny legördült, s látták őt igazi könnyeket
895 22| félaléltan emelték fel, s szobájáig vezették megtörten
896 22| közel volt már. Ott járt alá s fel a színház előtt.~A játék
897 22| hintók, bérkocsik érkeznek, s hosszú falanxot állnak a
898 22| majd futva fogja követni, s megtudja általa kérdezés
899 22| szolgálatait fennhangon ajánlani, s tovarobogott. Az utca a
900 22| nyílt az öltöző ajtaja, s egy női alak lépett ki rajta,
901 22| elvenné tőle az esernyőt, s tartaná fölötte hazáig,
902 22| engedte őt előre haladni, s csak a távolból követte
903 22| ház előtt becsöngettek, s a kapun át eltűntek Béla
904 22| hirtelen kinyílt egy ajtó, s azon keresztül Judit cselédjét
905 22| valószínűleg a kútra sietett, s azalatt az előszoba ajtaját
906 22| ajtaja mögé húzta magát, s a cseléd nem vette őt észre.~
907 22| nyitva maradt ajtóhoz lépett, s besuhant rajta, mint egy
908 22| összeszorítva fölemelte, s két kezében valami csillámlott.
909 22| fekteté a kis medaillont, s amint hosszasan nézett reá,
910 22| lezárta a tóduló könny, s ajkai rebegni látszottak,
911 22| zokogva borult le az arcképre, s égő homlokát két kezébe
912 22| tanulószobájául szolgált, s Bélát elrejté, mielőtt a
913 22| estebédje előtt ült ismét, s a sült feldarabolásához
914 22| Mi az? – kérdé Judit, s minden önuralkodása dacára
915 22| tensasszony elejtett gyűrűjét, s azt hozta vissza.~Judit
916 22| szerepét!~Másnap gyászt öltött, s elhíresztelé, hogy férje
917 22| boldogul bírta az élőt; s midőn jöttek események,
918 22| evett, mint egy gyermek; s amióta gyászol, annyit eszik,
919 22| féltékeny vágytársnő is támad, s a legármányosabb titkosrendőrség
920 22| titkosrendőrség a szerencsétlen imádó s a féltékeny nő.~Annyira
921 22| pedig igen gazdag ember, s mindig eljár a színházba,
922 22| színházba, mikor Judit játszik, s szemcsövét le nem veszi
923 22| villámaira felelgettek vissza; s amitől lelke tisztaságában
924 22| nyugalmát hordozá szívében; s ha künn minden jókedvű társaság
925 22| abban, ami e mesékből igaz, s kinevette büszkén az egész
926 22| napja van már hátra élni, s kegyetlenség azt tenni vele,
927 23| köröket vontak össze körüle; s azok az elmés, kedélyes
928 23| holmi vasúttársaságokról, s több afféle, amiket nem
929 23| udvarlók is voltak a nő körül, s csaknem kétségtelen, hogy
930 23| egészen elmaradt a háztól, s a kergetők a puszta közepén
931 23| elfoglalja a szép vidéket, s a szenzálról utólagosan
932 23| mint látogatta a házat, s ha megjelent is Szerafin
933 23| a férfiakkal kártyázott, s még ott is azt a gorombaságot
934 23| olyan hozzá, mint a jég, s holnapután egy rég elfeledett
935 23| holnapután egy rég elfeledett s újra megtalált ismerőssel
936 23| végrendeletnek meg kell lenni, s ígérte, hogy annak hollétét
937 23| hollétét fel fogja fedezni, s evégre határidő is tűzetett
938 23| egy kicsit fázott tőle, s elsőséget adott azon gondolatnak,
939 23| kinyitja szekrénykéjét, s teleír egy lapot vagy kettőt
940 23| Szerafin mindig magával hordta, s sohasem szokta valahol felejteni.
941 23| virrasztani a beteg ágya mellett, s midőn látta, hogy az nem
942 23| rejté el magát a világ elől, s én követtem őt a szalmás
943 23| haljon meg.~Ő pedig nevetett, s én láttam, hogy meghal.~
944 23| meghalt, ne nevessen így, s ha él, ne legyen ily nehéz;
945 23| és én. Én csínyt tettem, s Róbert magára vállalta azt.~
946 23| csak járt-kelt előttem alá s fel, a gránátok sivítottak
947 23| lobbanás, egy pukkanás, s ő szerteszét volna szórva.
948 23| föld megrendült alattam, s én éreztem a meleg véresőt,
949 23| felnyitottam szemeimet, s Róbert még akkor is előttem
950 23| a fejét hátrafordította, s úgy nézett rám vissza hidegen;
951 23| annyiszor láttam lerajzolva, s mikről oly elevenen tudtam
952 23| őrt álló kozák észrevett, s rám kiáltott. Nem értettem
953 23| Nem értettem mit mond, s menekülni akartam előle.
954 23| Lándzsája hegyével utánam nyúlt, s elérte vele a vállamat,
955 23| jutottam el, azon benyitottam, s előttem állt egy roppant
956 23| keringtünk a hosszú termen végig, s amint a terem oldalai tükrökkel
957 23| mely alatt rejtve voltam, s azután egyet sem láttam
958 23| még akkor is hallottam. S a vércseppek melegét éreztem
959 23| visszatette helyére a naplót, s bezárta a szekrénykét.~Most
960 23| felnyíltak; érhetetlenül nyögött, s midőn a lánc kezére volt
961 23| elkapta azt férje kezéből, s felsikoltott „ne bánts,
962 23| hóhér!”~Azután megfordult, s csendesebben aludt tovább.~
963 23| csengetett a komornának, s rábízta, hogy maradjon Szerafin
964 23| igen csendesen szunnyadt, s másik éjjel már az urak
965 24| már maga kezére működött, s doktornak nevezteté magát,
966 24| ez nem volt-e pia fraus? S vetette-e a világ szemükre,
967 24| ez okirat hollétéről tud, s titkát csak minél drágábban
968 24| pecséthez ragadt papirost, s magát a pecsétet akárhová
969 24| kárörvendő arccal Bárzsing, s vígságában leharapott nagy
970 24| csomót szivarja végéből, s azt köpködte mindenfelé. –
971 24| tartogatja őt lakásán Judit, s játssza a világ előtt az
972 24| harapta ketté a szivarját, s zúgolódott, hogy patkányszőrt
973 24| még birtokában nem volt, s melyből apja valóban kitagadta.~
974 24| menekülne, mint elfoghatnák, s végre is egy kiterjedt amnesztia
975 24| én barátságomnak az ára, s az önökre nézve sokat ér,
976 24| érdemes férfi kezet szorított, s kölcsönös hallgatást fogadott
977 24| erősen nyomhatja a lelkét, s kényszerítendi a kellő erkölcsi
978 24| dologtól aggódott Fertőy. S azt nem is késett barátjával
979 24| hunyorított félszemével, s ujjaival füttyöt vetett.~–
980 24| papirosra volt az írva, s éppen olyan kék színűre;
981 25| szerencséjök volt találkozhatni, s mikor elválnak, a meglátogatott
982 25| ellátogatott Szerafinhez, s a vásári bódékban újra feléledt
983 25| előtt kellett elhaladnia, s olyankor a rácson keresztül
984 25| kijövök kora tavasszal, s késő őszig nem kímélem a
985 25| érett dinnyék is vannak, s különösen a versailles-i,
986 25| menyecske szájának cuppantásáról s két összefogott ujja lejtéséről
987 25| jó ennivalóról van szó, s ezúttal egész lelki határozottsággal
988 25| annyival nagyobbra megnő, s mikor ideje van, annál jobb
989 25| széles és csupa lé az egész s édes, mint a méz. Nicht
990 25| minden fát megmutogatott, s minden érett gyümölcséből
991 25| gyümölcséből mutatványt adott, s azután kikísérte őket az
992 25| kikísérte őket az útig, s ismét visszatért csendes
993 25| szürke babok fekete alapon, s meglátogatta a Perflexné
994 25| szívesen fogadta Lávaynét, s csakugyan nem volt rajta
995 25| úr hogy tébolyodott meg, s futott végig az utcán ruha
996 25| soha hűtelen. – Hogy ez, s ez nevezetes úri embert
997 25| uszodában úszni tanulnak, s nagy próbatétet is fognak
998 25| elvette a szakácsnéját, s most senki sem akarja látogatásaikat
999 25| egy özvegy asszonyságot, s hogy az visszautasította;
1000 25| hogy a tegnapi látogatás s a mai ozsonna egyedül csak
1-500 | 501-1000 | 1001-1442 |