1-500 | 501-1000 | 1001-1442
Fejezet
1001 25| viszony következtében támad, s semmi egyéb cél nincs vele,
1002 25| áll meg a kertajtó előtt, s leugrik belőle egy férfi,
1003 25| Blumné bosszúsan Lávaynéhoz, s azután nagy örvendő hangon
1004 25| nagysád; ezen volt utam, s régi barátaimat nem szoktam
1005 25| De az újságokat olvasom, s azok dicsérik.~– Remélem,
1006 25| miatt ellentétbe állítá, s nem lepte meg, hogy ez most
1007 25| majd eldőlt nevettében, s Herr Gruberre fogta az okot,
1008 25| egy virágot megszagolt, s attól született a fia, Mars.~
1009 25| annak tizennégy hónapja. S a törvény csak tizenegy
1010 25| Talán megbolondulok bele, s talán letépem öléből kölykét,
1011 25| nem fogja viselni többé, s azzal le fogom nézni, s
1012 25| s azzal le fogom nézni, s otthagyom. De nem, nem!
1013 25| Embereket fogadok pénzért, s mikor a színpadra lép, hagymakoszorút
1014 25| Hargitay-családét veszem el tőle, s együtt fogjuk őt elő. Kezet
1015 25| legnagyobb ellenségéé volt, s ígéretet adott neki, hogy
1016 25| őt szemközt jőni látja, s még eléje siet. – Ugyan
1017 25| kert felől bemehetnénk, s ott is elmondhatná, amit
1018 25| rozzant deszkakerítés ajtaját, s maga előtt ereszté Lávaynét.~
1019 25| sem akar már benne nőni, s a virágok nem akarnak bimbóba
1020 25| bajnok homlokára fűztek, s mely úgy nőtt, zöldült tovább
1021 25| még gorombáskodnék velem, s én jól összeszidnám.~– Tehát
1022 25| haragosan felpattanva Lávayné, s félvállról „isten megáldjá”-
1023 25| bevágta maga után az ajtót, s sietett legelébb is haza.~
1024 25| előzékenyebb volt a hadastyánnál, s míg az elutasítá az útlevél
1025 26| hoz ide egyszer; szerecsen s másszínű mimusok, olasz,
1026 26| ülök a négy fal között, s szoktatom magamat a meghaláshoz!”~
1027 26| hogy fél tőle megválni, s azt képzeli, hogy az az
1028 26| hogy az az egész világ.~S ha még e világnak oly őrangyala
1029 26| mint Bélának volt Judit, s a börtönben egy oly világító
1030 26| láthatják, némán körüllenghetik, s idegen szem előtt láthatatlanok;
1031 26| partját még senki sem látta, s mely még tört hajók forgácsaival
1032 26| papír biztosítása mellett; s egy férj nem nagyobb kincs-e
1033 26| házacskájában Budapest területén; s akárhányszor keresék, sohasem
1034 26| visszatolatott helyére, s a nő ott főzött derült arccal
1035 26| soha. – Judit asszony volt, s ha találkozik férfi, ki
1036 26| még egy hálószoba volt, s annak is zárva szokott lenni
1037 26| találkozott is Esztergom alatt, s amint ilyenkor egyik gőzösről
1038 26| fedélzeten az öreg asszonyságot s a vele bizalmasan beszélgető
1039 26| bizalmasan beszélgető Fertőyt, s mindjárt egy gondolatra
1040 26| Almásnál kiszállni a gőzösből, s gyors fogatokon vágtatni
1041 26| azalatt Fertőy megelőzte, s vitte magával Lávaynét Judit
1042 26| kinyitá hálószobája ajtaját, s cselédjétől azt hallotta,
1043 26| be őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt lett egyszerre,
1044 26| midőn így látta maga előtt, s még ő kezdte biztatni.~–
1045 26| lesz egyet-mást megírni, s ahhoz férfi kell, aki érti.
1046 26| kegyed ura saját tetteinek, s nekem semmi visszakövetelnivalóm
1047 26| tisztességes életmódot ád, s azt egy bolond vénasszony
1048 26| használom azt a pénzt semmire, s nem tudnék vele mit csinálni.
1049 26| ember, odamegyek hozzá, s így szólok neki: „Uram,
1050 26| emlékezzék ön kötelességére, s ha becsületes embernek akarja
1051 26| tudni, most már követelem.~S e szóknál durván felrántotta
1052 26| magát a halálra kínzott nő, s testével akarta azt visszatartani,
1053 26| meghallá a férfilépteket, s e neszre egyszerre magánkívül
1054 27| hoz ide egyszer; szerecsen s másszínű mimusok, olasz,
1055 27| ülök a négy fal között, s szoktatom magamat a meghaláshoz!”~
1056 27| hogy fél tőle megválni, s azt képzeli, hogy az az
1057 27| hogy az az egész világ.~S ha még e világnak oly őrangyala
1058 27| mint Bélának volt Judit, s a börtönben egy oly világító
1059 27| láthatják, némán körüllenghetik, s idegen szem előtt láthatatlanok;
1060 27| partját még senki sem látta, s mely még tört hajók forgácsaival
1061 27| papír biztosítása mellett; s egy férj nem nagyobb kincs-e
1062 27| házacskájában Budapest területén; s akárhányszor keresék, sohasem
1063 27| visszatolatott helyére, s a nő ott főzött derült arccal
1064 27| soha. – Judit asszony volt, s ha találkozik férfi, ki
1065 27| még egy hálószoba volt, s annak is zárva szokott lenni
1066 27| találkozott is Esztergom alatt, s amint ilyenkor egyik gőzösről
1067 27| fedélzeten az öreg asszonyságot s a vele bizalmasan beszélgető
1068 27| bizalmasan beszélgető Fertőyt, s mindjárt egy gondolatra
1069 27| Almásnál kiszállni a gőzösből, s gyors fogatokon vágtatni
1070 27| azalatt Fertőy megelőzte, s vitte magával Lávaynét Judit
1071 27| kinyitá hálószobája ajtaját, s cselédjétől azt hallotta,
1072 27| be őket.~Az ajtó rányílt, s Judit halálsápadt lett egyszerre,
1073 27| midőn így látta maga előtt, s még ő kezdte biztatni.~–
1074 27| lesz egyet-mást megírni, s ahhoz férfi kell, aki érti.
1075 27| kegyed ura saját tetteinek, s nekem semmi visszakövetelnivalóm
1076 27| tisztességes életmódot ád, s azt egy bolond vénasszony
1077 27| használom azt a pénzt semmire, s nem tudnék vele mit csinálni.
1078 27| ember, odamegyek hozzá, s így szólok neki: „Uram,
1079 27| emlékezzék ön kötelességére, s ha becsületes embernek akarja
1080 27| tudni, most már követelem.~S e szóknál durván felrántotta
1081 27| magát a halálra kínzott nő, s testével akarta azt visszatartani,
1082 27| meghallá a férfilépteket, s e neszre egyszerre magánkívül
1083 28| vigasztalanul, hirtelen megfordult, s a kétségbeesés erőszakával
1084 28| Fertőy térdeihez csuklott le, s azokat ölelte át, az pedig
1085 28| becsületedet védelmezte, s azt nagyon jól tevé.~Azzal
1086 28| melyet Judit homlokán látott, s melynek okát annyiszor hasztalan
1087 28| mikor egy percre elaluszunk, s azalatt egy egész nap eseményeit
1088 28| pedig odacsúszott térden, s megfogva két kezével a mutatott
1089 28| szedni könnyes szemeivel; s mikor fia nevét megtalálta
1090 28| megkapta a fiatal nő kezét, s ő, az agg nő, ő, az anya,
1091 28| előtt így fogok térdepelni, s így fogom neki a kezét megcsókolni.
1092 28| legközelebb van az angyalhoz, s legtávolabb az embertől;
1093 28| a falhoz ígért paskolni, s akit most csókjaival, hízelgő
1094 28| visszanyerni szokott önuralmát, s egész udvariassággal viszonza:~–
1095 28| életre-halálra; ha megsebesít s felgyógyulok, újra megvívok
1096 28| üldözöm, harapom, ahol érem; s nem végzem be másutt, mint
1097 28| ön engemet, hanem én önt. S a sérelem teszi előttem
1098 28| nejét rágalmazza, arcul üt, s a legelső, legközelebbi
1099 28| virágok közé taszított, s azután elszaladt; később
1100 28| elszaladt; később elfogták, s a herceg sokáig gyógyíttatta,
1101 28| rokon. Ön fiatal ember, s úgy veszi fel a dolgot,
1102 28| hallgatáshoz, mint a mesemondáshoz, s ez az asszony nem foga azt
1103 28| felriasztott?~– Uram!~– S amire a szép asszony aztán
1104 28| a szomszéd szobában van, s ilyen fizikai állapotban
1105 28| aki titokért verekedjék, s zajt csináljon abból, amit
1106 28| szépen megtért a feleségéhez. S én nem is akartam egyebet;
1107 28| jobban terhelve voltak, s járnak-kelnek a világ szeme
1108 28| házi börtönt ad magának, s nem mozdul meg neje mellől.
1109 28| én keresve kerestem önt, s akartam feltalálni. Én idéztem
1110 28| amit egészen elfoglalhat? S miért tartaná meg kétharmadát,
1111 28| tizedik részlet igaz volt, s akkor felvehetjük az eldobott
1112 29| szebbet se lehetett kívánni, s megint telivér flamingókat
1113 29| énekesnő, egy lovarművésznő, s annak az arcképe kerül a
1114 29| kenik a lelkes publikumot, s az utóbbiaknál szatírákkal
1115 29| kiáltják, hogy „éljen!”, s egy év múlva azt kérdik,
1116 29| beverik valakinek az ablakát, s egy év múlva alázatosan
1117 29| nemzetiszínű szalagcsillagokat, s ha egy-egy csatadalát elolvasná
1118 29| hattal okvetlen kezet szorít, s négynek csak úgy int a kezével,
1119 29| akit akar, ő hívatja ki, s ha kedve ellenére tapsol
1120 29| szemöldökkel körültekint, s a lenézett vidéki tapsoló
1121 29| hogy kezet szorított velük, s hogylétükről tudakozódik.
1122 29| hogylétükről tudakozódik. S nem akad ember, aki azt
1123 29| ember, aki azt mondaná: „S mi köze az úrnak az én hogylétemhez?”~
1124 29| válogatják a magukhoz hasonlókat, s nemigen adnak életjelt azokon
1125 29| volt, az ma már bolond, s ami ma képtelenség, az holnap
1126 29| szükséges volt elmondani, s csak akkor kezdett el valóban
1127 29| neje és gyermeke alkotott, s melyet néha Melchior szaporított
1128 29| ringó kisfiához fordult, s keserű gyöngédséggel susogott
1129 29| hallgatta ezt a beszédet, s Bélára veté nagy sötét szemeit.~–
1130 29| előtt, holnap megszólít, s szóba állsz vele, másnap
1131 29| vele, másnap meglátogat s elfogadod, harmadnap igen
1132 29| embernek fogod találni, s egyszer csak barátja vagy.~„
1133 29| igen jó emberek vagyunk. S ki tudja, talán erényünk
1134 29| Béla összeharapta ajkait, s duzzogott nejére e szavak
1135 29| és vesztettek mindent, s azután ismét felülkerült,
1136 29| azután ismét felülkerült, s most neveti őket, mint ábrándos
1137 29| mint ő, voltak a dicsők, s az olyanok, mint Béla, az
1138 29| azt, hogy prókátor vagyok, s nem kényeskedem.~Cseléd
1139 29| megnézte a látogatójegyet, s letette neje asztalára.
1140 29| látogatójegyet az asztalról s zsebébe dugni.~– Mindjárt
1141 29| dolgozószobámba.~És azzal fölkelt, s nem nézett sem nejére, sem
1142 29| vette sorsod kormányát, s a hajótörésből parthoz vezetett;
1143 29| schweici óráját kihúzva, s elébb megnézve, hány rajta
1144 29| több, mint kétnegyed rész, s önnek ajánlatot tett, mielőtt
1145 29| eredetijének birtokába jutott; s ugyanazon ajánlatot téteti
1146 29| addig ön megelőzheti őt, s kezébe kaphatja a veszélyes
1147 29| szinte azért az árért.~– S ön azt hiszi, hogy én, ha
1148 29| olvasni nem lehetne rajta.~– S ön azt hiszi, hogy én oly
1149 29| birtoknak felét elhasíttatják, s az énáltalam képviselt ügyfélnek
1150 29| oldalzsebéből az okiratot, s odanyújtá Bélának. És azután,
1151 29| megvizsgálta a pecséteket rajta, s nem tett semmi észrevételt
1152 29| az asztalra az okiratot, s nem látszott azt újra fölvenni
1153 29| véletlenül a kezére szállt, s melytől undorodik.~Az alkusz
1154 29| visszadugta zsebébe az okiratot, s eltávozott.~Mikor betette
1155 29| most, azután felöltözött, s menni készült.~Valahányszor
1156 29| barátjait meglátogassa, s olyankor a végtelenig mulattatá
1157 29| százalék kutyacsont van; s hogy a keményített alsószoknyák
1158 29| lökték volna fel onnan, s mint aki sánta lábáról megfeledkezett,
1159 29| annak megszorítá a kezét, s kacagva mondá:~– Hisz ez
1160 29| diadal! – kiálta Melchior, s már készült az egészet elbeszélni,
1161 29| Béla megrántotta kabátját, s korán eszére téríté.~– Egy
1162 29| elhitt, amit fia mondott, s azt szerette volna megtudni,
1163 29| akik ezeknek írni szoktak, s ha tudta, hogy valami nagyon
1164 29| család elfelejtette átadni, s azzal futott egy házzal
1165 29| keménységgel hátravető kezdőbetű s a végsorok vastag alákanyarítása,
1166 29| megmutatta azt a férjnek, s tudatá vele, hogy most már
1167 29| a fejök fölött függ az, s ha szívük kemény marad,
1168 29| vissza az engesztelő jobbot, s kihívást intézett balsorsa
1169 29| én Bélának adok igazat, s kockáztatom azt, hogy az
1170 29| Ebéd után Béla fölkelt, s rögtön dolgozószobájába
1171 29| őrizd te, ha akarod.~– S nem bánod, akárki az, aki
1172 30| aki éjszaka mindig eljön, s egyre fehérebbé festi orcáját;
1173 30| herceg szemközt ült vele, s egy pillanatban úgy tetszék
1174 30| liliomarcnak, elborítaná azt, s Szerafin egészen titkolózva
1175 30| követte Szerafin szemjárását, s észrevette azt, akinek az
1176 30| páholyba, búcsút vett tőle, s lement a kaszinóerkélyre,
1177 30| belelökte az akváriumba, s azzal megugrott?~– Ugyanaz,
1178 30| tökéletesen ráismerek, s most már értem az egész
1179 30| bizonyosan Lávayné nevét viseli, s erre kapta azt a furcsa
1180 30| fiskálisomhoz szoktam utasítani, s az megért mind a kettőnket.
1181 30| nevezem ki jogigazgatómnak, s jövőre Fertőy barátomat
1182 30| hajtás széleit megnyálazá; s figyelmesen leszakított
1183 30| kertésszel a téli kertben, s gyakran eltűnt máskor is,
1184 30| hitte, hogy érti az egészet, s azt gondolá: „Jobb lenne,
1185 30| akik azt tudassák vele, s olyanforma genezist adni
1186 30| megnehezültek a jószágain, s a bécsi doktor, ki eddig
1187 30| téged neveztelek meg neki, s ő mindjárt kezet adott.
1188 30| látszat, egy kis féltékenység, s a sok apróságból oly általános
1189 30| ügyét, amiért hívatott, s azután hagyd ott.”~ ~
1190 30| pedig napról napra hervad, s szeszélyei inkább untatók
1191 30| valamikor udvarolt Szerafinnek, s Szerafin sem volt iránta
1192 30| nejének volt gazdag imádója, s ugyanaz szép unokahúgának
1193 30| gyúpontjába lehetne helyezni, s általa az egészet megsemmisíteni.~
1194 30| lugassá nőttek fel azóta, s befutották a pagoda tetejét,
1195 30| befutották a pagoda tetejét, s úgy csüggtek le világoszöld
1196 30| hibikfák összeborultak már, s a vadszőlő elszabadult indái
1197 30| parasztjaival akar kiegyezni, s rám bízta érdekeit.~– Ah,
1198 30| Én önt sérteni akarom, s ön nevet fölötte. Csak azt
1199 30| kezeit, fölnézett Bélára, s oly könyörögve, oly benső
1200 30| halavány nő esdő tekintetétől, s megfogta annak összekulcsolt
1201 30| menj!” Annak hinne kegyed, s nem kérdené, vajon igazat
1202 30| természetes, egyenes számítás, s hogy én előre tudva dolgokat,
1203 30| politikai hangulat változik, s Fertőy pályája hanyatló
1204 30| megmérgezni?~– Meglehet.~– S nem tartaná ön azt lehetségesnek,
1205 30| Nem ütköznék meg rajta, s ha elhárítaná róla e szégyent,
1206 30| arcát a sápadt asszony, s zokogó szemrehányással monda
1207 30| venni, markába szorított, s nevetett rajta, hogy hasztalan
1208 30| volt. Ön érzi, hogy erős, s tudja, hogy én gyönge vagyok. –
1209 30| az élet költészetében él, s elfeledi, hogy annak prózája
1210 30| Béla leülve Szerafin mellé, s annak forró kezét kezébe
1211 30| végződik csalatkozással, s a szereplők öt felvonáson
1212 30| kötelességeit rója le, s öröme van benne, ha siker
1213 30| kezével megszorítá Béla kezét, s nehogy a csigaúton együtt
1214 30| visszatért a kastélyba, s a kulcsárral szobájába vezetteté
1215 30| danája kezdett felhangzani, s Béla szobájához közeledő
1216 30| is odaadnám, ha kérnék, s nem tudnék senkivel civakodni;
1217 30| vannak a jövetel ellen, s azután, ha másképpen nem
1218 30| belőlem most a bor beszél, s majd holnap, ha kipárolgott,
1219 30| akkor koccints velem, s vágd fejéhez a poharat annak,
1220 30| magával karonfogva Lávayt, s míg a folyosón és lépcsőkön
1221 30| parasztleányok táncolni fognak, s végezetül tűzijáték lesz,
1222 30| közeledett a társasághoz, s mondák neki, hogy Szerafin
1223 30| amilyen állapotban van, s ha valami tűzkerékkel ki
1224 30| szorongatni is kezdé Béla kezét, s beszélt volna valamit „híréből
1225 30| valamit „híréből tisztelés s rég óhajtott szerencse”
1226 30| bemutatásformán, aztán félrevonta, s fülébe súgá:~– Ne beszélj
1227 30| aztán mikor odament hozzá, s kérdezte, hogy mi tetszik;
1228 30| akkor meg vállat vonított s elfordult. Jobb magára hagyni,
1229 30| szép, gömbölyű vállaikat, s magasztaljuk, hogy milyen
1230 30| ragadtatva cigányai által, s akarta, hogy Béla is az
1231 30| micsoda hang fog szólni; s ha akarja, megteszi, hogy
1232 30| porcikája érzi azt, amit húz, s az egész társaságra egy
1233 30| váltságot, ő azt beitta, s kitörte két ép fogát, hogy
1234 30| mindenből az a jó, ami van, s az a szükséges, ami rossz.
1235 30| Tudja jól, hogy bámuljuk, s gondolja magában: „Üssön
1236 30| felugrott egy székre a herceg, s vezénylő hangon kiálta:~–
1237 30| szórni színes sziporkáit, s a démoni világítás közepett
1238 30| festett a bengáli fény, s diadalmasan emelt ott poharat „
1239 30| szívében akkor.~Valami villant, s megint egy röppentyű szállt
1240 30| talpára papirost borítanak, s azt meggyújtják. Ezért a
1241 30| a karóról a röppentyűt, s ki akarta húzni a kanócát,
1242 30| ijedten dobta el azt a földre, s azzal az egész röppentyű
1243 30| rebellis égi tüneményt, s meggátolni szétpukkanását.~
1244 30| szögletben sikoltás hallik, s az odatekintők rémülve látják,
1245 30| Szerafin! Megálljon!~S a nő, mintha lebűvölték
1246 30| pillanatban ott termett Béla, s széles plédjével hirtelen
1247 30| hirtelen körültakarta a nőt, s egy pillanat alatt elfojtotta
1248 30| karolnia a hölgy térdeit, s annak egész remegő testét
1249 30| kellett sajtolnia kezeivel, s megakadályozni, hogy a nő
1250 30| Szerafint fölvitték szobáiba; s azután a nők, kik segíték
1251 30| meglövi a nejét röppentyűvel, s az ideál ott terem, hogy
1252 31| beszélgetésre való tárgy, s a história múzsája kezdett
1253 31| áttértünk a földöntúli régiókba, s csináltunk magunknak a szellemekből
1254 31| honnan jött e percben, s hallá a bámulatos választ,
1255 31| azonkívül demokraták is, s anyagi érdekek által meg
1256 31| mindenféle konspirációkra, s e tekintetben valódi vakmerőséget
1257 31| kézművestől a hercegekig s a művésztől a tudósig olyan
1258 31| keresztneve, azt felelé „Mátyás”, s az ember úgy tudta eddig,
1259 31| állani a table moving előtt, s ihletett hangon tenni hozzá
1260 31| amelyet tán szívük sugallt, s aztán „quis quid optat,
1261 31| elsiratott halottaktól, s ha megkapták, úgy elhitték,
1262 31| szalmaszálat istenévé emelt, s mikor az ég nem adott választ
1263 31| által adott válaszokról, s egy neme a rajongásnak támadt
1264 31| már régóta Pesten laknak, s nem híják őket többé Perflexéknek,
1265 31| királynénak szokta látni, s azt hiszi, hogy nem is csinál
1266 31| vidám menyecske kedvét, s nem felelt rá semmit.~–
1267 31| akik nevetve jöttek oda, s meggyőzve tértek vissza.
1268 31| barátnéját újra láthatta, s engedte aztán Juditot menni
1269 31| Blumné ott elvette tőle, s a viszontlátás örömétől
1270 31| néztek a tárgytalan semmibe, s ajkai félig megnyílva látszottak
1271 31| zsebemben egy krajcár sem!~S nagyobb igazság kedvéért
1272 31| engedett a felhívásnak, s lerakta gyűrűit; az utolsót
1273 31| rá, halvány mosolygással, s úgy tetszék neki, mintha
1274 31| szólt Judit elfogultan, s nem jutott eszébe a kérdés,
1275 31| két asszony ujjai alatt, s mikor ismét megállt, ez
1276 31| délutáni sziesztát tart, s álmában társalog szeráfokkal.~
1277 31| kis asztal izgett-mozgott, s egyszer jól érzé Judit,
1278 31| kezdenek lenni – állítá Blumné, s még egy kérdést kockáztatott
1279 31| elővette horgacsoló tűjét, s folytatott valami munkát;
1280 31| a filippibeli leányból; s akármilyen tudós ember volna
1281 31| tudósította erről Blumnét, s Blumné eljött, hogy háborút
1282 31| azok neki felelgessenek, s egy hívására elhagyhassák
1283 31| rakott krinolinban járnak, s az ember fiát kárhozatra
1284 31| már az egy más nő férje! S aztán, amint egy hajdani
1285 31| karjaiba vetette magát, s nőül ment hozzá. Hogy nevetett
1286 31| a hősemlékezetű férj is, s ő hozzáment egy olyan emberhez,
1287 31| Fertőyné válik a férjétől, s Béla fog az ügyvéde lenni.
1288 31| annak a gyermeknek ott, s megverné az isten, ha valamelyikünk
1289 31| neki hátralevő esztendeit; s ha csodának nevezhető az,
1290 31| minden arcvonása tűzben s indulatban lángolt; az ifjú
1291 32| künn búsulnak faluikon, s akkor már nagyon nagy bajuk
1292 32| élénkebb kereskedelmi városba, s a régi jó családok egymás
1293 32| utcák maradtak építtetlenül, s amik felépültek is, alig
1294 32| matrónát kinézni ablakán, s nem mondhat neki egy keserű
1295 32| sietett ki vendége elé, s erősen csitítá a házőrző
1296 32| meg az asszonyság kezét, s látszott arcán a büszke
1297 32| kikergettem a házamból, s azt kegyed még nem köszönte
1298 32| szálat eresztett rokkáján, s fejét csóválta, azután csak
1299 32| Fertőyné válni akar férjétől, s Béla az asszony pörét viszi.~–
1300 32| végtárgyalás közeledik, s ő egy betűt sem dolgozott
1301 32| szemrehányást férjének, s ha én vádoltam, ő védelmezte
1302 32| merev lábait, mint máskor, s még a kapuja küszöbén is
1303 32| hogy váljék el férjétől, s azon est óta, melyben őt
1304 32| most festesse le arcképét, s a tavalyit mázoltassa be,
1305 32| mindegy, akárki jön megy ki s be küszöbén?~A nagybátya
1306 32| Fertőy házánál kerestelek, s ott azt a választ nyertem,
1307 32| hogy miért mentél hozzá? S ha azt tudom, hogy mi okod
1308 32| Tán nincs. De lehetne. S éppen azért én nem mint
1309 32| válogatlan szavú volt, s most még eszébe jut, hogy
1310 32| több embert, akihez szólni s akinek szavát meghallani
1311 32| volna, leveté a fátyolt, s felvevé a menyasszonyruhát
1312 32| Fertőy rossz tulajdonait, s e rossz tulajdonaiért választotta
1313 32| löketni innen az inasaival, s én még a lépcsőkről is fel
1314 32| letenni öreg csontjaimat, s ha meg nem mondanám kegyednek
1315 32| módi table movingoknak, s mint kopogó szellem adni
1316 32| neki kegyedet nőül venni, s azért a múló örömért, hogy
1317 32| Az asszony szép asszony, s ha nem tetszett feleségnek,
1318 32| Kolbay, felkelve helyéről s kalapja után nyúlva. – Pedig
1319 32| Szerafin hevesen kezdett fel s alá járni szobájában, mint
1320 32| szakítsa-e fel az ablaktáblákat, s ne ugorjék-e le az ablakból
1321 32| legeslegutolsónak tartom, s hogy az egyik lába már belépett
1322 32| Szerafin felszökött helyéről, s megragadta a távozni akaró
1323 33| órakor bérkocsit hozatott, s egész csomag írás volt hóna
1324 33| tárgyalásra kell sietnem, s mint többször mondám, nagyon
1325 33| kívánja?~– Utam sietős, s szeretném megvárni.~– Ön
1326 33| a többit összecsomagolá, s másik asztalra tette.~–
1327 33| indulni készülőhöz lépve s megfogva kezét és mélyen
1328 33| tenni bizalmas barátaikkal, s azután, hogy az ajtó elválasztá
1329 33| termekben keresztfalakat húztak, s az ajtókat ellátták számokkal.~
1330 33| szerint az ott jelenlevők, s miért volt azoknak az elnöke
1331 33| méltó férfiak lehettek, s valami éghajlat alatt bizonyosan
1332 33| fiataloknak ismert a világ, s amik egyszerre csak azzal
1333 33| kezdenek barázdákká alakulni, s az idő elfoglalja a homlokon
1334 33| úrtól tubákot is kérjen, s az elnök úr burnótjának
1335 33| hogy hol foglaljon helyet, s azzal egy veszedelmes inggallérú
1336 33| úr felteszi szemüvegét, s mintha közelebb akárná vele
1337 33| indulatosan ugrik fel helyéből, s olyasmit mond, mintha ez
1338 33| Blum úr leveszi szemüvegét, s azzal int neki, hogy hallgasson.~–
1339 33| fordítja azt szétterjesztve, s a fejét csóválja utána.
1340 33| ily követségbe küldetett, s a lépcsőn való leszaladásban
1341 33| szelídséggel. – Végeztem velök – s azzal a kandallóra mutatott. –
1342 33| perét a tűzbe vetettem.~S azzal a démoni bosszúállás
1343 33| Szerafin felsikoltott, s visszakapta lábát a kandallótól,
1344 33| sebesült, a halavány asszony, s kezeit halántékára tapasztva,
1345 33| most viselje férje nevét, s a sorsot, amit maga ellen
1346 33| magának. Ön félreértett, s midőn engemet vélt eltaszítani,
1347 33| válópör okmányai elégtek, s újra kezdeni nem lehet azt
1348 33| szégyen a másikat hozza, s az ember, akit a gyalázat
1349 33| alá. A szégyen jogot ád, s a szép asszonyok szégyene
1350 33| Ismerősei, kikkel találkozott, s kiknek köszönését nem fogadta,
1351 33| jutalmaz, a világ becsülni fog, s a másvilágon be lesz számítva. –
1352 33| fejében rád gyújtsa a házat, s mérget töltsön a közös tálba,
1353 33| ölébe vette mind a kettőt, s a paradicsomot vélte karjai
1354 33| levelet elébb te olvass el, s aztán, ha nem akarod, hogy
1355 33| mindenkitől.”~E sorokat s a felbontatlan levelet új
1356 33| Szerafin felbontá a borítékot, s meglátta benne saját levelét,
1357 33| százfelé tépte saját levelét, s a tűzbe hajítá.~A kísérő
1358 33| csodálatosan egészítik ki, s amiket tán el sem hinne
1359 34| már, más készült helyébe; s Fertőynek e rögtöni balesetében
1360 34| mellett tölteni az éjt, s mikor a hajnalfény betör
1361 34| proteuszi változékonyságával, s egészen betölté a két ébrenlét
1362 34| feltámaszta börtönsírjaikból, s visszaadta őket családjaiknak.~
1363 34| barátok vártak az érkezőre, s csókolták az arcot, mely
1364 34| a fényes társaság közé, s azt mondaná: „Velem is egy
1365 34| nevét átalkodottan titkolja, s mert a publikum most hazafiúi
1366 34| kétszáz költött névvel, s ennyi példánynak az árával
1367 34| azzal feküdt, azzal ébredt, s minden sornál jobban meggyőződött
1368 34| elolvasta Szerafin e nyolc sort, s ismét újra visszatért reájok.
1369 34| mikor ~Fehér ruhám volt s fekete hajam? ~Mi szép fiú
1370 34| megfordítva áll: ~Hajam fehér most s ruhám fekete, ~Ilyen furcsa
1371 34| iparkodott visszatükröztetni, s olyankor még inkább ráismerni
1372 34| mondják, hogy keljen fel, s ő azt kérdi, hogy „minek”.~
1373 34| vétettünk egymás ellen, s a mérhetlen kegyelmű úr
1374 34| mert kimenni az utcára, s ha találkozott néha, ami
1375 34| már napi munkát végzett, s igyekezett hazafelé.~– Hahó,
1376 34| kiálta rá valami rekedt hang, s egy sajátságos torzonborz
1377 34| csak fogadásból hordaná, s normális időkben pőrén szokott
1378 34| leányok, akik hátranézegetnek, s a nagy urak, akik rám se
1379 34| akit hat hétre behoztak, s aztán már most minden disznótoron
1380 34| melyik kőre kell lépni, s életnézetei szerint az utca
1381 34| hogy a szék rengett alatta, s a szemei kiveresedtek bele;
1382 34| alatt meg kell halnod.”~– S te nem hittél nekik?~– Hisz
1383 34| végigszaladgálnom az utcákon, s akit elől-utól találok,
1384 34| mennykő egyszerre szétzúzott, s beleedződtetek már a munkába;
1385 34| aki egy évtizedet átaludt, s fölébredtében nem akarja
1386 34| tegyem magamat bolondnak, s vessek kilenc bukfencet,
1387 34| Liliputról allegóriákat, s magyarázzam magam mindenkinek,
1388 34| valamelyik lepedő hírlaphoz, s ott kapáljam az európai
1389 34| ahol senki sem háborít, s akiket látni fogsz, mind
1390 34| Nőd? – szólt Pusztafi, s arcát, mely már lágyulni
1391 34| székeiket, ha közéjük leülök, s bedugják a füleiket, mikor
1392 34| füleiket, mikor beszélek, s ha velem összevesztek, epelázt
1393 34| én járni, akik harapnak, s akiket én visszamarhatok!
1394 34| vasvilla szemekkel néznek rám, s várják, hogy melyikünk bosszantja
1395 34| kell látogatást tennem, s nem szeretném, ha a bor
1396 34| akartam előtted rejtegetni, s rajtavesztettem. Nem ez
1397 34| naponként egy státusrabnak, s az rettenetes pénz. Egy
1398 34| anekdota-kapitálist csináljak, s a kamatjaiból éldegéljek.
1399 34| ezt az embert deklamálni, s mennyiszer láttam szaladni;
1400 34| való volt, mindig ott volt, s ahol aztán tenni kellett,
1401 34| barmot, aki higgyen neki, s elég lovat, aki elhordja
1402 34| nazarénusok tették a kezeiket, s hogy a neje hozománya is
1403 34| meghalt?~– Meg, édes fiam. S ezóta a hamvában olyan szép
1404 34| rávezetlek a leégett fűzfára, s egy követ cepelünk oda,
1405 34| derék bajtársunk nyugszik, s rávéssük a nevét.~– Szavadon
1406 34| megírtam, hogy férje meghalt, s gyűrűje nálam van, de sohase
1407 34| a szerelem édes szavára, s hajlik erre, hajlik arra,
1408 34| azért is pártját fogom. S ha a világ köveket hajigál
1409 34| egész világ ez a négy fal, s ami benne egyedül a mienk: –
1410 34| jótéteményeket meg szokták hálálni, s azokra hosszú idők múlva
1411 35| hogy megmutatja magát, s aztán eltűnik?~Láthatja,
1412 35| én rémült lelkem előtt, s nem fog előtte reszketni
1413 35| ki hős volt és szeretett, s kezemet nyújtám egy másnak,
1414 35| azt tőle nem várhatom, s annyira mégsem vethetett
1415 35| ki előtte térdre roskad, s megcsókolja a földet. Holnap…
1416 35| összerezzent, midőn az óra ütött, s az inas jött jelenteni: –
1417 35| kölcsönzött fürtöket visel, s nevetni fognak rajta; hasztalan
1418 35| valahol a „Kék macskában”, s tápláltatta magát az ő dajkája,
1419 35| kérdezősködnék felőlem, s azt hallaná, hogy meghaltam?~–
1420 35| elrobogott az utolsó vendéggel, s alant becsukták a kaput,
1421 35| Vencel elment tudakozódni, s visszajött azzal a bizonysággal,
1422 35| ezüst kargyertyatartókat, s ingujjra volt vetkőzve.~
1423 35| porrá vált már egészen, s nem engedi ruháiról leveretni
1424 35| él.~A mellékajtó nyílt, s kilépett rajta a halvány
1425 35| kitörni, ha ajka zárva tartja, s melyet ha kimondott, akkor
1426 35| kapott: „Róbert!” rebegé, s azzal félrehajtá fejét,
1427 35| fölemelte a tisztelt hölgyet, s egy karszékbe segíté ülni.
1428 35| meg e hír tudtul adásával, s hitelesség végett átadta
1429 35| asszonyod fehércselédeit, s mondjad nekik, hogy hozzanak
1430 Ut| ígérkezik, hirtelen letörik, s új fejezetbe csap át. Köztudomású
1431 Ut| tényeken átugrik a mese, s lesz belőle mese, ahol lehetne
1432 Ut| alapon vannak megkezdve, s erre az alapra alig van
1433 Ut| tartsuk magunkat: „Zahlen und’s Maul halten”; de Schmerlingék
1434 Ut| követtek el rajtunk erőszakot, s ha Bach kormányozni ránk
1435 Ut| Magyarországon kivihetlenné teszik, s erőszakos keresztülvitel
1436 Ut| Nándor gróf cikke miatt, s kiadta a parancsot, hogy
1437 Ut| kell bennünket állítani, s mindkettőnket háromhavi
1438 Ut| együtt kellett leülnünk.~S a legszebb az volt az egész
1439 Ut| börtönre lettek elítélve, s fizettek ezer forintot az
1440 Ut| hátralevő fogházbüntetésemet, s Zichy Nándornak is csak
1441 Ut| Azért még folytattam a lapot s vele együtt a regényt. Volt
1442 Ut| vállalkozott az együtt kiadásra, s attól fogva a Hon virágzásnak
1-500 | 501-1000 | 1001-1442 |