Fejezet

 1     1|    kisasszonyt az első.~– „Zeleji Róbert főhadnagy”, „Artmann kapitány”, „
 2     1|  Pusztafinak eljöttére betanulni.~Róbert mennyre-földre esküdött,
 3     1|     engedve magát naivul faggatni Róbert által a betanulandó vers
 4     1|         tetszeni, azt tanulja be.~Róbert boldog volt, hogy ez rábízatott.
 5     1|        Szerafin férje: Lávay vagy Róbert?~– Amelyik hamarább fog
 6    11|    szerencsém.~– Én vagyok Zeleji Róbert – szólalt meg akkor a tiszt
 7    11|  Szerafinnak. Uram, erre az ajtó.~Róbert mondhatta volna az öregnek: „
 8    11|   Szerafint.~– Szóljon már ön is, Róbert, talán ön jobban szívéhez
 9    11|       lenni – sietett közbeszólni Róbert.~– Az is álom!~– Ah, bátyám! –
10    11|          rajtunk.~– Jerünk innen, Róbert. Ha engemet szeret, egy
11    11|          a világon.~      ~Zeleji Róbert másnap oltárhoz vezette
12    12|     volnának.~Az egyik arc Zeleji Róbert, a másik Pusztafi arca.~
13    12|     mindennek, akkor találkoztak. Róbert egy csapat kozák ellen védte
14    12|          nem siethetek – viszonza Róbert. – Bal lábamat nem bírom;
15    12|        vissza fognak jönni – súgá Róbert.~– Akkor újra eltűnünk előlük.~–
16    12|           fáradsz velem – sóhajta Róbert. – Az én dolgom be van végezve.~–
17    12|        odalenn.~– Ne beszélj így, Róbert. Ha én azt mondom, hogy
18    12|           valamid. Neked van nőd.~Róbert nagyot sóhajtott.~– Szép,
19    12|   lehetetlen volt a menekülés.~És Róbert életereje már végfogyatékán
20    12|         és bátorítva monda neki: „Róbert, most már biztos helyen
21    12|           biztos helyen vagyunk.”~Róbert nem felelt rá semmit – mert
22    12|      színnel.~E barna hamv Zeleji Róbert.~Az ifjú, kit úgy szeretett
23    18|   száznyolcvan nap múlt el Zeleji Róbert halála után, hogy Szerafin
24    18|        híre jött, s vele együtt a Róbert haláláróli monda, százféle
25    18|          bizonyos hírt nem kapott Róbert felől, kinek később csendes
26    18|      toppan előttünk. Óh, szegény Róbert! Bizonyosan visszaveszik
27    18|          bizonyost mondhat Zeleji Róbert halála felől. Soknemű összeköttetései
28    18|        már most kétségtelen, hogy Róbert valóban meghalt.~Hiszen
29    18|   körülzöldült hamvvederhez, mely Róbert hamvait rejti: Pusztafi,
30    18|         mégis megtörtént az, hogy Róbert halála után száznyolcvan
31    18|         hogy mint lehetett Zeleji Róbert után mindjárt éppen annak
32    19|          odabenn, akinek az ujján Róbert gyűrűjét megismeré, hát
33    19|          korán elfeledett férjed, Róbert.”~
34    23|           Mikor tele lett a zsák, Róbert feladta a vállamra, hogy
35    23|           közé főztem a többinek.~Róbert azután hazajött és evett.~
36    23|        voltunk; iskolába jártunk, Róbert és én. Én csínyt tettem,
37    23|           én. Én csínyt tettem, s Róbert magára vállalta azt.~Én
38    23|          szívem, majd megszakadt.~Róbert nem sírt, amíg verték, hallgatott.~
39    23|           de nem mertem mondani: ,Róbert, csak ketten vagyunk már,
40    23| ingfodromat letépem, ez jó lesz.’~Róbert nem válaszolt, csak járt-kelt
41    23|         felnyitottam szemeimet, s Róbert még akkor is előttem állt,
42    23|     visszatért, hozta hírét, hogy Róbert él, és ott dolgozik az uralhegyi
43    23|           lépett elő. Ráismertem. Róbert volt. Sohasem láttam ilyen
44    32|           minden jeleneteiben.~És Róbert rémképe végképp elmaradt.~
45    34|     hamisíthatott akkor is, midőn Róbert halálhírét bizonyítá.~Szerafin
46    34|          e költeményeket nem írta Róbert, mert ő rég ott van, ahol
47    34|        folyékony alakban.~– Tehát Róbert csakugyan meghalt?~– Meg
48    34|          futólag beszélt.~– Tehát Róbert csakugyan meghalt?~– Meg,
49    35|         kezével arca elé kapott: „Róbert!” rebegé, s azzal félrehajtá
50    35|          Asszonyom, én nem vagyok Róbert, nem jövök reklamálni. Hasonlítottunk