Fejezet

 1     9|        kíván ön nekem mondani, asszonyom? – szólt a várkormányzó,
 2     9|       neheztelni kezdett.~– De asszonyom, kegyed azt izente nekem,
 3     9|       öreg asszonyság kezét:~– Asszonyom, ha önnek a fia is „ilyen
 4    10|        mondta neki:~– Tisztelt asszonyom, kegyed beteg, miért nem
 5    15|   napon kegyednek ezt mondta: „Asszonyom! öreg asszonyság, a kegyed
 6    20|       haragudjék rá.~– No, no, asszonyom; egy szóval se fárassza
 7    21|    lehozni volt hivatva!~– Óh, asszonyom – szólt az ifjú –, a földmunka
 8    21|        veszve van.~– Köszönöm, asszonyom, de én mindenre kész vagyok.~–
 9    21|     lehetne őrülni.~– Óh, nem, asszonyom; ettől a gondolattól egy
10    21|       kést.~– Mit érdekli önt, asszonyom, az én életemnek rövidebb
11    25|       Ugyan miben lehetnék, jó asszonyom, szolgálatjára?~– Majd elmondom,
12    25| elbeszélem.~– Ezer örömmel, jó asszonyom. Sohasem hittem volna, hogy
13    25|     hogy szeret kertben lenni, asszonyom.~(Talán azért sem akarta
14    25|      ünnepnapjai közé.~– Nono, asszonyom, ne tüzeskedjék…~– Nem tűz: –
15    25|      rettenetes ítéletet!~– Jó asszonyom. Én nem tudom, mi haragja
16    25|   meggyalázni. Önt megcsalták, asszonyom.~– Nem lehet. Nagyon bizonyos
17    25|      az.~– Emlékezik-e még rá, asszonyom, mikor egyszer kegyedtől
18    25|        ezt a pirulást. – Most, asszonyom, visszaadom a kölcsönt;
19    25|      is kiáltott.~– Vigyázzon, asszonyom! Emlékezzék az én embervadászatomra! „
20    26|       még ő kezdte biztatni.~– Asszonyom, ne remegjen énelőttem,
21    26|   nevem.~– Azt le fogom tenni, asszonyom.~– Átlátja, hogy ezt nem
22    26| vagyonának legnagyobb része.~– Asszonyom – szólt Judit elfulladt
23    26|        fog megszakadni.~– Nem… asszonyom… én ez ajánlatot nem fogadhatom
24    26|        Lávaynénak.~– Köszönöm, asszonyom, szíves jóságát; én elismerem,
25    26|       vannak?~– Nem értem önt, asszonyom.~– Nem? Különös. Nem szíveskednék
26    26|     híják tehát ezt az embert, asszonyom?~Judittal keringett a világ,
27    26|        eltartja a gyalázat!…~– Asszonyom! – sikolta fel eliszonyultan
28    27|       még ő kezdte biztatni.~– Asszonyom, ne remegjen énelőttem,
29    27|   nevem.~– Azt le fogom tenni, asszonyom.~– Átlátja, hogy ezt nem
30    27| vagyonának legnagyobb része.~– Asszonyom – szólt Judit elfulladt
31    27|        fog megszakadni.~– Nem… asszonyom… én ez ajánlatot nem fogadhatom
32    27|        Lávaynénak.~– Köszönöm, asszonyom, szíves jóságát; én elismerem,
33    27|       vannak?~– Nem értem önt, asszonyom.~– Nem? Különös. Nem szíveskednék
34    27|     híják tehát ezt az embert, asszonyom?~Judittal keringett a világ,
35    27|        eltartja a gyalázat!…~– Asszonyom! – sikolta fel eliszonyultan
36    28|          Ejh, bocsásson engem, asszonyom! – kiálta Fertőy türelmetlenül.~–
37    31|   megcsaljon, mint a Perflexné asszonyom, arra már egy kicsit korán
38    32|      benéztem a kegyed ablakán asszonyom, de sohasem láttam egyebet
39    32|       Ezzel tartozott is nekem asszonyom, mert én voltam az, aki
40    32|     hadastyán. – Nem boldogok? Asszonyom, asszonyom egyszer már csalódott
41    32|       Nem boldogok? Asszonyom, asszonyom egyszer már csalódott kegyed;
42    32|       a hihetlenséggel. Hiszen asszonyom, ha Judit nem volna oly
43    32|       magát hírbe keverni? No, asszonyom, ezt köszönöm, hogy velem
44    33|        legyen közöd.” Ön pedig asszonyom, már most viselje férje
45    34|     annyit mondanak: „uram” – „asszonyom”; – azt sem minden embernek,
46    35|       tőlem: Hogyan híják önt, asszonyom?~Mivel mentem magamat? Hogyan
47    35|        elmondá neki röviden:~– Asszonyom, én nem vagyok Róbert, nem