1-500 | 501-1000 | 1001-1151
Fejezet
1 El| közéletével, az általános bú és öröm, a történelmet alkotó
2 El| történelmet alkotó közemelkedés és süllyedés minden egyes életregény
3 El| dogmái, saját költészete és különösen saját divatjai.~
4 El| közöttünk; hány áldozatot és mily nagyokat vitt magával,
5 1| annak, hogy most kicsiny és szegény, egy időben a legtöbb
6 1| filigrán; amazok a hajósok és molnárok, ezek a honoráciorok,
7 1| közöttök a tanácsbeliek és táblabírák kardot is kötnek
8 1| csizmát húznak ünnepnapon, és az mind ezüst; gomb, lánc,
9 1| ezüst; gomb, lánc, sarkantyú és kardhüvely, valódi, igazi
10 1| hazudott, nem kínaezüst; és a piacokon ami pénz forog,
11 1| pengő, fényes új húszas és tallér, és abban a földszinti
12 1| fényes új húszas és tallér, és abban a földszinti házakban
13 1| másiknak pörge kalapos kocsisa és veres zsinóros huszárja.~
14 1| nagyságos Holdváryné asszonyság és családja; a honcímeresben
15 1| katonatisztek jártak ki és be, kik azon időben szolgálaton
16 1| azon időben patvaristáknak és „vármegye urainak” szoktak
17 1| az illető táncvigalmakban és társas körökben a bálkirálynői
18 1| bálkirálynői rangot tudva és öntudatlanul viselte.~Ilyenformán
19 1| melynek voltak kortesvezérei és nyers tömegei, zászlói,
20 1| előharcosai, csatái, győzelmei és veszteségei, sőt még az
21 1| aki a „Pesti Divatlap” és „Honderü” hasábjain az illető
22 1| hasábjain az illető magán- és közvigalmakat, műkedvelői
23 1| az azokban működők bájait és toalettjét nagy buzgalommal
24 1| gyöngíteni, hanem a komoly és pártatlan szemlélő előtt
25 1| hogy ki az igazi koldus és ki a kontár.~Az eszme igen
26 1| terv kivitelére szokásos és kedvezékeny eszköz egy műkedvelői
27 1| igazító-, emlék-, díszlet-, és jelmezpróbák megtartattak,
28 1| nappal maga a fő indítványozó és rendező, maga a zöld kapu
29 1| ennyit tudnunk szabad; és már most, miután az ablakvasra
30 1| leskelődjünk be, mi látni és hallani való van a házban;
31 1| nevetnek a hirtelen jött és eltávozott vendégen.~– Hát
32 1| szarkasztikus szemöldök és proteuszi alakulásra képes
33 1| kapitány”, „Lávay Béla”.~Zeleji és Lávay erre kezet szorítnak,
34 1| francia; nekünk nem valók. És én azt mondom, hogy úgy
35 1| le nem hunyja mellette.~És arra nagy szüksége van,
36 1| mindenkire lehet látni, és horgacsol végtelen nagy
37 1| nagy mennyiségű csipkét és függönyt és egyéb haszontalanságot.~
38 1| mennyiségű csipkét és függönyt és egyéb haszontalanságot.~
39 1| bírt semmi gerjeszteni, és láttam azt átváltozni szemlátomást
40 1| halott ülne ott körül, néma és halovány. Ön vékony piros
41 1| viselni? Szégyent, gyalázatot és nyomorúságot? S ha sorsa
42 1| perccel ön megérkezte előtt.~– És Judit? Mit szólt ő?~– Ő
43 1| tudom, hogy ezt teszem. És talán azt is tudom, hogy
44 1| mélyen gondolkozik valamin; és én azt mondom önnek, hogy
45 1| mely már azalatt zongorához és whistasztalhoz kezde oszlani;
46 1| mosolyogni.~Odabenn pedig ismét és hangosabban folyt a tréfás
47 1| rég fixírozva Szerafint és udvarlóit, s eközben Blumnénak
48 1| asszonyság, ki olyan apró és mozgékony volt, mint egy
49 1| volt, mint egy kanárimadár, és éppen olyan kifogyhatatlan
50 1| urnában?~– Értettük Lávayt és Róbertet.~– Az pedig egyik
51 1| pedig egyik sem lesz.~– Ah! És miért nem?~– Az egyik azért
52 2| Az asszonyság, Szerafin és Zeleji történetesen ott
53 2| szegélyeznek körül, a váróterem és környéke vidám zöld bignoniákkal
54 2| gyep késő nyáron is üde és süppedező, az árkok még
55 2| fog állani, kivont karddal és panyókás mentében; azt okvetlenül
56 2| felöltővel, magyar nadrág és rojtos csizma, feltűrt karimájú
57 2| viseltünk frakkot, pantallont és fényes kürtőkalapot, s annálfogva
58 2| uram, hogy csak úgy zúg!” És olyan időben nem jó, ha
59 2| kielégíteni, az eszik burgonyát és boldog. Ha pedig a gyomrát
60 2| leánya, mind a három csúf és ostoba, de mindegyik kap
61 2| százezer forintot; légy szemes és – vedd el az anyjukat, akkor
62 2| engedik fajulni, én a lázítás és pártütés jogát emelem fel
63 2| mondják: „Tiszteljed atyádat és anyádat, hogy hosszú életed
64 2| mondom: „Tiszteld fiadat és leányodat, hogy boldog életed
65 2| ő ott hagyja kegyedet, és hozzám jön. E pillanatban
66 2| óra alatt kegyetek isten és ember előtt férj és nő leendnek.~
67 2| isten és ember előtt férj és nő leendnek.~Ha kegyed ez
68 2| ajánlott tervet helybenhagyja és elfogadni kész, akkor tudassa
69 2| engedve, szivarra gyújtott és leült. – Nos, hát hogy tetszik
70 2| özvegyasszony egyetlenegy fiáról és sohasem másról, mint őróla.~
71 2| ne látná minden ember!” És mikor végre a kisfiú nagy
72 2| éljent riad, más elretten, és „feszítsd meg”-et kiált,
73 2| azelőtt helyét sem találta, és aki most azt mondja, hogy
74 2| megcsókolta anyja kezét és arcát; a jó öreg átölelte,
75 2| melyet savószínű szakáll és bajusz tarkított; szemei
76 2| tarkított; szemei vízkékek és kiülők, ajkai szélesek és
77 2| és kiülők, ajkai szélesek és duzzadtak, jellemtelen színű
78 2| jellemtelen színű haja vasárnap és ünnepélyes alkalmakkor fodrász
79 2| elhagy lakomát, követséget és dikciót.~– Igenis? Kinél
80 2| találtam, hogy vendégemet és barátomat el nem hagyhatom.~
81 2| Isten kezében van az és Juditéban – felelt Béla
82 3| van-e a házi asszonyság és a kisasszony? Ha a kisasszony
83 3| vagy pedig visszaforduljon és elmenjen?~Kivált mikor a
84 3| hangjával nagyon pöröl valakire. És mikor az a valaki nem más,
85 3| ilyenkor hallgatózni szokott.~És itt ismét megjegyzendő,
86 3| Nem magasztalták-e ezért? És most idejön egy ilyen tacskó
87 3| idejön egy ilyen tacskó és megszégyeníti. Túl akar
88 3| emberen, mint atyád! – Ő kiáll és ellármázza, hogy nem ,örökváltság’,
89 3| tarthatja, ha csak inasnak és nem szobalyánynak nézték.~
90 3| rezgőkkel, egy füzér gyöngyökből és nefelejcsekből és egy mirtuszgally.~
91 3| gyöngyökből és nefelejcsekből és egy mirtuszgally.~Hargitayné
92 3| ajkpittyesztéssel széttépte, és a virágkosárba hajította
93 3| kőrajzú kép: Balogh János és Wesselényi Miklós karöltve;
94 3| bőrpamlagon ülve találjuk Hargitay és Fertőy urakat, Bárzsing
95 3| de szép metszésű ajkak és a villogó büszke szemek,
96 3| kemény hang, a parancs- és ellenmondásban rekedtté
97 3| ellenmondásban rekedtté és pattogóvá idomult beszédmód,
98 3| egy perc, egy fuvallat és megtörtént!~Mennyire büszke
99 3| Hargitay János elég szilárd és elhatározott volt kitépni
100 3| ellenére választana férjet, és ahhoz nőül menne, minden
101 3| birtokomban, mely szerzeményem és melyről rendelkezni hatalmamban
102 3| leányomat mindenből merően és egyenesen kizárom és kitagadom;
103 3| merően és egyenesen kizárom és kitagadom; hogy pedig e
104 3| Tekintetes, nemes, nemzetes és vitézlő Füzitői Lávay Béla
105 3| Tekintetes úr!~Fontos és változhatatlan indokoknál
106 3| viszonyt, mely eddigelé ön és Judit leányom közt létezett,
107 3| ünnepélyesen megsemmisítvén és minden egyéb ebből származható
108 3| megint irodalmi koldulás! És Pusztafi Lávaynál van szállva?
109 3| ismeretes: egy „igen” liberális és egy „még annál is” liberálisabb.~
110 3| kívül nem evett semmit, és nem szólt semmibe.~Fertőy
111 4| város repülni készülne.~És az utcákon az ünnepi zaj;
112 4| növendékei hosszú orgonasípsorban és a mindenféle látni, tudni
113 4| a kordont két-két városi és megyei drabant képezi a
114 4| képezi a két bejárásnál, és most még, midőn a nép csendes
115 4| sikerrel. A szűrös, inges és mezítlábos még most a szigetpartokon
116 4| virágfüzérekkel, zászlókkal és szalagokkal azon úrhölgyek
117 4| tévelyedni, találjuk Pusztafit és Lávayt. A távol emberi zaj,
118 4| hivatalokat; te menyasszonyt. És az a leány valóban megérdemli,
119 4| beleülök egy csónakba, és csendesen horgászom. Hanem
120 4| legelővé, a város odábbment, és újra fölépült. E kis tér
121 4| az alattuk álló föld is. És ím e házsorok, e templomok
122 4| házsorok, e templomok beszélnek és mondják, hogy e nép még
123 4| csapásaiban is szereti, imádja és nem hagyja el szülötteföldét.
124 4| honszerelem bűvkörébe lépj be, és maradj meg abban, mert aki
125 4| Márton huszár nagy tisztelője és pártfogója volt a kiadott
126 4| lövés hallatszik a szigeten és arra hat dördülés egymás
127 4| egymás után a várfokon, és újra ágyú ágyú után; van
128 4| földtől a jegenyék tetejéig és a háztetőkig; s az örömriadal
129 4| büszke, harcias tartással. És azután következnek az úrlovagok,
130 4| fényes kengyelhez verődik. És ennyi deli lovag közepett,
131 4| egypár küszködő tollbokrétát és fenyegetőleg fölemelt kardot.
132 4| eltűntek nemsokára, a csákókat és kardokat bizonyosan belelökték
133 4| mellé.~Már ekkor Lávayt és Mártont egész a tribünig
134 4| fenn libegő díszkoszorúk és lemaradt zászlók. A többi
135 4| alatt volt.~Azok között Béla és Judit.~
136 5| hallhatta a zengő éljenkiáltást, és egy perc múlva a koszorúk
137 5| koszorúk úsztak a víz színén, és a fájdalom ezerszavú ordítása
138 5| rohanni; a nádor ragadta meg és tartóztatá vissza, magával
139 5| ember.”~Akik közel voltak és hallották a parancsokat,
140 5| csapat felbomlik, s zenész és ünnepjáró fut visszafelé
141 5| büszkeség, az ősi honszerelem és a ragaszkodó hűség szavai
142 5| szavak is élni fognak.”~És bizonyára Hargitay arcán
143 5| számítja, hogy most áll neje és gyermeke a magas vendég
144 5| zene, megáll a harangszó.~És egy perc múlva elkezdik
145 5| sem lehetett tüzet látni, és a harangok mégis egyre mondták: „
146 5| melegít, hanem összeborzaszt.~És senki sem jő onnan, hírt
147 5| Nejét is Juditnak hítták.)~És erre szép piros életvidám
148 5| volt az!~Száznál több nő és férfi, egy kuszált gubanccá
149 5| ágastul letört, egymásba és a karfába kétségbeesetten
150 5| libegteti hosszan a hullám.~És egy jajkiáltás nem hallatszik;
151 5| Hargitay két Juditja, a nő és a leány s az elutasított
152 5| tudta hunyni a víz alatt.~És az rettenetes volt!~Látni
153 5| látszott körüle minden arc és alak.~És még e száz meg
154 5| körüle minden arc és alak.~És még e száz meg száz arc
155 5| még e száz meg száz arc és alak élt! Még mozgott, még
156 5| szemek forogtak üregeikben… és az már a halál országa volt.~
157 5| országa volt.~Judit látta, és még nem érezte, hogy ez
158 5| átszívhatá az áldott levegőt, és midőn arca kedvese vállára
159 5| mely tiltva állt közte és szerelme között, most még
160 5| midőn azt kedvese az életnek és az élet hosszú rejtelmeinek
161 5| összetevé mellén kezeit, és szemeit most már lehunyta.
162 5| folyvást tartotta alant, és nem bocsátotta el. Érzé,
163 5| pillanat volt ez, midőn a test és a lélek már különválva élnek;
164 5| halálküzdelemben vonaglik, reszket és harcol semmivélétele ellen.~
165 5| akárki volt, az már halott…~És most Judit idegeit megszállta
166 5| eddig karjánál fogva emelte és vitte fáradságosan úszva
167 5| magával vonta a víz alá, és ajkaival annak ajkait keresve
168 5| lélegzetvevésre; így együtt és egyszerre szállt a két alak
169 6| lakik, egy dolgozószoba és egy hálókamra képezik lakosztályát.~
170 6| mikben az angol, francia és német klasszikusok remekei
171 6| elkapkodva; azután ismét leül és ír tovább.~Félig kész már
172 6| hölgy lépett be; egy fiatal és egy éltes.~– Ah! kegyed
173 6| Megbocsát ön, hogy idejét és eszméit rablom? – szólt
174 6| vetett-e kegyed magával és tehetségeivel; tudja-e,
175 6| dicsőség. A királynét taps és diadalzaj fogadja, felvonás
176 6| Apollóval egyben, már Arachne és Marsyas idejében is irigyek
177 6| Mit csinál ilyenkor? Tűr és hallgat és elnézi, milyen
178 6| ilyenkor? Tűr és hallgat és elnézi, milyen szépen el
179 6| rosszabb. Vagy ha éppen nagy és gyors sikert akar aratni,
180 6| Kegyed tud tűrni…~– Tűrni és igyekezet által kitűnni.~–
181 6| igyekezet által kitűnni.~– És már most mondja meg kegyed,
182 6| víz alatt, anyám volt – és én eltaszítottam őt magamtól –,
183 6| eltaszítottam őt magamtól –, és ő meghalt – és én megmenekültem.
184 6| magamtól –, és ő meghalt – és én megmenekültem. Hogy élek,
185 6| ha rászorul, oltalmazza, és ha veszni indul, megszabadítsa.
186 6| van e szándéknak. Kihez és hová kell fordulnom?~Pusztafi
187 6| azután visszatért szobájába – és Madame Roland arcképe előtt
188 6| nagyon a közönség: Pusztafi és Lávay Béla neveit. Milyen
189 6| történetet írunk, hanem regényt és divatokat.~Tehát e napon
190 6| Hirtelen odament hozzá, és behívta egy kapu alá.~–
191 6| siettek a többiek után, és mind odamaradtak, egy sem
192 6| odamaradtak, egy sem jött vissza.~És Judit kénytelen volt ideát
193 6| Délután hat óra volt már, és Budáról még semmi hír.~A
194 6| ott történik most valami – és hogy semmi se hiányozzék
195 6| gyülekezett a közönség, és még semmi hír a testvérvárosból.~
196 6| izgatott nap eseményeihez.~És ilyen állapotban játszani,
197 6| hatszor; azután a többit külön és mind valamennyit együtt.
198 6| fuldoklókat felvonják magukhoz, és mikor aztán a páholyok is
199 6| mint a többi helyiség, és mikor már a Rákóczi-indulót
200 6| képe, hangjai, remegése és kitörő örömei.~Az utcákon
201 6| kábító siker, az ezernyi arc és a pillanat ezernyi indulatváltozása,
202 7| veres-fehér-zöld mellé a kék és aranyszín is fölvétetett
203 7| a szokásos követelések és egyéb ódon világnézetek
204 7| kirekesztették. Kegyed igen ügyes és furfangos módját találta
205 7| mind a kettőt, a vagyont is és kedvesemet is.« Hasonló
206 7| nevét, anélkül, hogy törvény és oltár tudnának valamit felőle.
207 7| kegyed Lávaynak, vagy nem? És ha nem az, akarja-e őt magától
208 7| kegyeddel, hogy én mint gyám és végrendeleti végrehajtó,
209 7| ingerelné, veszélynek tenné ki, és ami legfőbb, figyelmeztetné
210 7| lélekhez férő gondolat. – És mégis – Fertőy fenyegetését
211 7| Tudod, ez neked nagyon szűk, és a második emeleten van;
212 7| légy.~Judit lesüté szemeit és elhallgatott.~Ez a másik
213 7| mosoly, egy kézszorítás? – És ő ezt mind nem mondhatja
214 7| éppen nyitotta az ajtót.~És mikor Judit őt maga előtt
215 7| kérdé Lávay.~– Veled menni (és eszébe jutott: együtt menni
216 7| ér rá.~– Tehát egyedül. (És azt is százan fogják látni,
217 7| is százan fogják látni, és mindenki azt fogja mondani:
218 7| azzal Béla karjába fogózott, és ment vele.~Béla felsegíté
219 7| az én kezemen keresztül és a te kezeden át, meg kell
220 7| amire én most gondolok; és ha te azt a gondolatot érzed,
221 7| ki ne csorduljon a könny.~És amint ekkor görcsösen megszorítá
222 7| megszorítá kedvese kezét, és hirtelen szemébe nézett,
223 7| szertartás tanúi.~Rövid volt az, és kevés zajjal járt. Rajtuk
224 7| templomlépcsőt lakó koldusasszony.~És az Isten!~ ~Ki hinné
225 7| Itthon vagyunk.”~Mindig „mi” és sohasem „én”, sohasem „te”.~
226 7| magányos tulajdonnév megszűnt.~És mind e prózai csekélységen
227 7| Szepességből; azután Gyöngyinét és senkit egyebet.~Gyöngyiné
228 7| médaillont, a két arcképpel, és suttogá:~„Anyám, lásd, én
229 7| kézzel feltörte a pecsétet, és olvasott.~„Kedves szerettem!~
230 7| megyek. Te várni fogsz rám és szeretsz. – Isten veled,
231 7| kerek rámában, azt levette és összecsókolá; könny hullott-e
232 7| csók; ki számlálhatta meg?~És azután összekulcsolt kezeit
233 7| elmerengett, azon képre nézve, és lassan letörlé szeméből
234 7| letörlé szeméből a könnyeket, és amint a kép olyan bizalmasan
235 7| helyesen cselekedtél.”~És amint virágállványát a repkény
236 7| Azután megerősíté szívét, és átment újra férje dolgozószobájába,
237 7| mindkettőre felírta a címet, és lepecsételé. Még a Bélának
238 7| tudta, hogy hová intézze.~És azután felegyenesedett,
239 7| nehezedik női vállaira, és talán mondta magában: „Anyám,
240 7| elhagyták ifjú szerelmüket, és mentek egyenesen az ágyúdörgés
241 8| ember, apa, nagyapa, fiú és unoka ebben az egyben töri
242 8| azért, mert a festés új még és ragad.~Az öregúr nem vitáz
243 8| senkivel, enged mindenkit tenni és beszélni; nem áll útjába
244 8| barátunkra.~Kardja is van, és az szörnyen figyelmezteti
245 8| gyalog katonasorba állni és dob után menni, aki lóháton
246 8| az „Áhítatosság óráit”, és úgy tapasztalá, hogy nem
247 8| csörtetett a vár felé.~A város és az ó fellegvár sáncai közt
248 8| itten sétálni. Nappal dajkák és pesztonkák választák azt
249 8| mind igen derék férfiak és lelkes hazafiak, bizonyosan
250 8| erősségének van elismerve.~És ők bizonyára azzal a szándékkal
251 8| az a nagy városok, várak és kaszárnyák átka, az amerikai
252 8| arról, hogy ez az állás és különösen a fekvés ezekben
253 8| azért híven teljesítjük. Itt és ott szükség van reánk, s
254 8| molnármester, diák, csizmadialegény és más egyéb vegyest.~A vezénylő
255 8| különbséget tenni a jobb és bal lába közt; azt azután
256 8| a lovakkal?~– Tíz hónap és tizenöt nap múlva.~– Megbolondult
257 8| parolám ellenére tíz hónapig és tizenöt napig el nem hagyhatván
258 8| napig el nem hagyhatván és addig senki fiát a szekeremmel
259 8| vállukra vették a puskát és satöbbi.~Hanem ez a várba
260 8| kitudni.~Különben igen csendes és rendtartó emberek voltak,
261 8| katonaregulához.~A sereg zöme és java a „Tolnai” utcai hajósokból,
262 8| riadóra, míg künn a városban és benn a várban egyszerre
263 8| van!~A dobszóra a katona és nemzetőr fegyverbe állt,
264 8| hetedik állt még sértetlen, és hangoztatá egyre szomorú
265 8| felgyújtva a szemközt álló falut.~És e pokoli látványhoz az iszonyat
266 8| hahotája túl nem ordít.~És azok, akik ebben legtöbbet
267 8| zsarátnokhullás közepett, és nem hallották azt, hogy
268 8| ezért rólunk megemlékezik.”~És amíg nézte a siralmas nagy
269 8| mozdult meg bele.~A várban és városban erre a napra nem
270 8| s a távolról lobogó fény és árny mintha arcának vonaglása
271 8| füstfelhőkre, az izzó égre és a vérszínű folyamra, melynek
272 8| jobban elfoglalja az éjsötét és a hold.~– Állj! Ki vagy? –
273 8| úr. – Hogy van?~– Fázom és rosszul vagyok – válaszolt
274 8| csinálnak?~– Hát sírnak és jajveszékelnek. Senkinek
275 8| dikciózni a tekintetes karok és rendek?~A harmadik pohár
276 9| között~A tél is eljött, és a leégett város még nem
277 9| nagy társaságban, gyalog és lóháton; éjjel künn aludni
278 9| ágyat vetni a hóba, követ és árokpartot keresni feje
279 9| az ilyenben kemence van és tűzhely, sőt ablaka is,
280 9| bódék közül, miket bécsi és pesti kereskedők szoktak
281 9| sátorban lakott az öreg Lávayné és a Holdváry család együtt.~
282 9| s lakjunk benne együtt.~És ott elfértek szépen.~A fasátor
283 9| szerencsétlenség óta csak sírni tudott és alunni. Ha feküdni hagyták,
284 9| hagyták, egy helyen maradt, és nem kívánkozott sehova.~
285 9| kezei össze is vannak égetve és leforrázva számtalan helyen,
286 9| zongorahangjegyekről, francia regényekről és tájképfestésről, mint amelyek
287 9| mozdulva, folyvást nyögött és panaszkodott, válogatott
288 9| közepett folyvást derült, és kifogyhatatlan volt az elmés
289 9| egyedül maradnak még ébren, ő és Szerafin, mikor Lávayné
290 9| Szerafin, mikor Lávayné első és utolsó gondolatjára visszatérve,
291 9| azt akarná neki mondani: „És mindennek te vagy a legnagyobb
292 9| Most a te férjed volna, és együtt lennénk.”~És azután
293 9| volna, és együtt lennénk.”~És azután olyan jólesik szívének,
294 9| elsóhajtja az „ámen”-t; és akkor a sötétben egy másik
295 9| valaki, nagy furfanggal és csodálatos mesterségekkel,
296 9| tájékán. Biz a sokat fázik, és fárad, hanem jó társaságban
297 9| meg vannak engedve.~– Él és egészséges a Béla, asszonynéném.~
298 9| öcsémuram szepegve nézett össze, és nem tudott hirtelen mit
299 9| most Szerafin megszánta, és kitört azzal, amit eddig
300 9| címekre vágynak, a radikális és republikánus tiszttársakat
301 9| már kinn volt az utcán, és sebesen haladt a város felé.~
302 9| gyűlhelye a bennszülötteknek és bevándorlottaknak. Az öreg
303 9| olyan helyre.~A nagy zaj és nagy pipafüst között annyi
304 9| lelkem, menjen be hozzá, és mondja meg neki, hogy itt
305 9| az asszonyság.~A pincér és néhány körülálló nevetett
306 9| az agg nőtől: mit akar, és hogyan került ide?~– Nevem
307 9| pillanatnyi haladékot sem tűr.~– És fontos tárgy?~– A legfontosabb,
308 9| mely engem felháborított és idejönni kényszerített.~
309 9| nem vizsgálatért jöttem én és nem holnapi dolgokért; ma,
310 9| Elégtételt, ahogy azt adni és venni mai világban szokás.
311 9| bántásra nem lehet egyet aludni és azután felelni rá. A rágalmazó
312 9| Férjem rég halott, házam por és hamu, fiam földönfutó, csak
313 9| fogom szegezni a pisztolyt és ellövöm az úrnak a lábát,
314 9| derék, becsületes hazafi és jó katona, s aki ezzel ellenkezőt
315 9| azok szörnyülködve ismét és ismét átolvasták a csalhatatlan
316 10| lélegző tárgy, ember, állat és virág egy idegen égitest
317 10| zajjal, annál több izgalommal és változatossággal jár, amit
318 10| szükséges tudakozásokkal és értesítésekkel.~Akármiket
319 10| hogy valahol utat vesztett, és álnév alatt elrejtőzött;
320 10| lapszerkesztők, kritikusok, ügyvédi és orvosi celebritások szoktak
321 10| esténként klasszicizmus és romanticizmus fölött; innen
322 10| innen indult ki a taps és pissz – előbb csak a színpad,
323 10| végre a csatatér hőseinek és áldozatainak; innen hangzott
324 10| Azon kornak sok tragikuma és komikuma kezdődött ez asztal
325 10| Bárzsing úr is, bárcsak vidéki és levelező tag minőségben,
326 10| merész szocialista volt, és amikor szerét tehette, a
327 10| másodszor mint tanúval Judit és Béla menyegzőjén. Ez a mi
328 10| játszani, neki félre kell ülnie és nézni társait, hogy mulatnak;
329 10| szívhódító; az ő lába sánta. – És mikor a tettek mezeje nyitva,
330 10| zug hírneves férfiakkal és hozzátartozóikkal.~– Mit
331 10| elmondta róluk, amit tudott, és amit nem tudott.~– Ön többször
332 10| ebben elfér akármennyi.~– És erre senki sem jöhet rá.~
333 10| szolgálok, ami Lávay Béla és neje ellen van intézve.~
334 10| mikor az ellenfél is ügyes és éber.~A kísérletnek legaggasztóbb
335 10| többször elé szoktak fordulni: „és”, „az”, „der”, „le”, „un”;
336 10| szótagocskát kell kitalálni, és a kulcs kézben van!~Hanem
337 10| t, a harmadiknál az „L” és így minden szónak külön
338 10| használják ezt, a hírnök és izenet ha kézre kerül is,
339 10| lecsavarta a hónaljvánkost és a rézszorítót a mankóról,
340 10| s az rögtön kétfelé vált és kihullott belőle – tíz darab
341 10| darab százas bankjegy – és egyéb semmi. A százasok
342 10| olyan szerrel, mely eltűnik és parancsszóra ismét megjelen.~
343 10| megehetőt. Éppen csak sajt és kenyér közt volt a válogatás.~–
344 10| fiókgalambot; azt le is hozta és megsütteté. Mikor készen
345 10| vendéglős becsületessége és lelkiismeretes eljárása
346 11| odafenn tán a vihar zúg; ég és tenger ölelkezik, mesék
347 11| vihar nincs, se csata, sima és csendes minden. Győztes
348 11| fákkal van körül, fehér és rózsaszín virágerdő takarja
349 11| is sarjadt már a falakon.~És a természet pompája nem
350 11| kidűlt-bedűlt falak még zászlókkal és májusfákkal is fel vannak
351 11| repesztette, ott bennszorult, és nem pattant szét. A széthasadt
352 11| házfalakra, onnan ujjongtak és daloltak alá.~Egyetlen nagy
353 11| szép kéttornyú templomban.~És ezen a napon minden ember
354 11| minden ember ismerős volt, és senkinek sem volt semmi
355 11| harsogtatva vonul végig az utcán; és aztán a dobszóra lépő csapatot,
356 11| halad a romok közt végig; és az apák, anyák, testvérek
357 11| az apák, anyák, testvérek és szeretők örömét, kik rég
358 11| látott kedveseikre ismernek; és azt az önfeledt tombolást,
359 11| lábnyomaikat csókoló hölgyek és a paripák lábai elé boruló
360 11| végigmegy a városon. Kapu és ablak zárva marad.~Ez a
361 11| bomba talált be az udvarába és kertébe, a szomszédjába
362 11| tudomány a haditudomány.~És azzal betette az ablak redőnyeit
363 11| divatjait is, azoknak fényével és nyomorával, azon a helyen,
364 11| Régi sebek, amiket ország és fejedelem védelmében kaptam,
365 11| udvariasan, de hidegen, és e hidegség is oly epesárga
366 11| magam vagyok, aki szolgál és takarít; cselédnek nem tetszett
367 11| mindig úgy fél, úgy retteg, és nem mer kibújni a kucikból?~–
368 11| kegyetlenség szállta meg, ölni és halomra mészároltatni akar.
369 11| kérem, legyen olyan jó, és legyen nekem násznagyom.~
370 11| zár, ajtósark, kútágas és szélvitorla a házon, viszonza
371 11| pedig kegyednek, legszebb és legbájosabb tündérkecsű
372 11| egy násznagyság viselése és nem több, egy újkori ezredes
373 11| mi fel, hogy üljön lóra és jöjjön a zászló után, hanem
374 11| hadcsapatok: mind csak álom és álmodás. Azután a diadalünnep,
375 11| is csak mind álomalakok, és amit azoktól hallok, az
376 11| hogy mi szeretjük egymást, és hogy férj és nő fogunk lenni –
377 11| szeretjük egymást, és hogy férj és nő fogunk lenni – sietett
378 11| nem szeretitek egymást; és az nem szerelem, mely benneteket
379 11| zászlóját meghajtva előtte, és mind a ketten azt álmodták,
380 11| hőstetteiről, amiket kivívott, és azt hitték, hogy nagyon
381 11| fogja ön, akit most dicsőít, és a szerencsétlenségben meg
382 11| szerencsétlenségben meg fogja őt vetni – és arról tudja meg, hogy az
383 11| Adná az ég; de nem hiszem, és nem fogok segíthetni rajtunk.~–
384 11| szeret, egy üdvözlő szót se!~És azzal a leány hevesen karjára
385 11| Semmi rokon sem volt jelen. És ők valóban azt hitték akkor,
386 12| hanyatt fordulva.~Ifjú, deli és halovány mind a kettő. Úgy
387 12| saját vére után megtaláltak és leszúrtak.~Egy lovas csapat
388 12| sóhajtott.~– Szép, derék és okos asszony – folytatá
389 12| Nekem még ma van nőm, és holnap lesz özvegyem, így
390 12| miattam, anélkül, hogy azt és nevemet valaha levethetné.
391 12| napján… Ezt vond le ujjamról, és rejtsd el magadnál… Ha azután
392 12| ereszkedtek a sásliliomok és nymphaeák tövéhez. A kozák
393 12| Ezek itt fognak éjszakázni!~És még tüzet raknak, hogy elűzzék
394 12| hajigálja a fellobogó láng. És ezalatt egy a csapatból,
395 12| lehetetlen volt a menekülés.~És Róbert életereje már végfogyatékán
396 12| látott, hallott, érzett és mégis eszmélt, s a halál
397 12| eszmélt, s a halál nagy és iszonyú gondolatán keresztül
398 12| álmodik – sóhajta halkan, és elmosolyodott. – Tán térdepelve
399 12| ahogy óhajtá; de fehéren és szótalanul, s a csóktól,
400 12| Bajtárs, légy hű szavadhoz, és eltemess… Eltemess, úgy,
401 12| Hajamból egy fürtöt levágj, és azt is tedd a gyűrű mellé.~
402 12| a fa derekához támasztá, és bátorítva monda neki: „Róbert,
403 12| tagjai merevek, a bőr rideg és fagyos. Bizony meg volt
404 12| dobszó, az ének, a ravatal és az engesztelő áldozat; a
405 12| Igen. Tűz kapható volt és nem messze. Ott voltak a
406 12| összeszorított ajakkal, az undor és irtózat dühétől szikrázó
407 12| egy nádkévét állított fel, és azt meggyújtotta felül,
408 12| reá? Ki tudhatná meg ezt?~És ha a megmenekült bajtárs
409 12| halálhíradó gyűrűvel együtt.~És ha azután évek múlva a vadszederinda
410 12| belőle a bemohosult földön.~És ha a kétséges özvegy még
411 12| most is a föld felett jár – és koszorúját fonja.”~ ~
412 12| tudni, mely föld nyelte el és mikor.~
413 13| szép lugas tujabokrokból és jerikói rózsából; a lugasban
414 13| utcán, az egész helységben és még kinn a mezőkön is tömérdek
415 13| továbbmennek; szekerek érkeznek és távoznak; némelyik érkező
416 13| tiedet; szülőid óvtak tőlem, és igazuk volt. De jóváteszem
417 13| Reám e földön senkinek és semmi ügynek szüksége többé.~
418 13| átölelte, megcsókolta, és azután azt kérdezé tőle:~–
419 13| aki ennyire szeretve volt, és aki ennyi boldogságot semmivé
420 13| lelkem ösztöne vezetett, és fejem fölött volt az isten,
421 13| víz fenekén is megőrzött és visszahozott. Elhozott idáig
422 13| visszahozott. Elhozott idáig is.~– És miért jöttél? Tudod, hogy
423 13| jöttem utánad, hogy kezed és szíved között álljak. Most
424 13| látlak; a te kezedet fogom, és el nem bocsátom azt többé.~–
425 13| ott leszek!~– Óh, tudom. És ez fáj legjobban nekem.~–
426 13| Felöltöm cseléded gúnyáját, és szolgállak híven, mint egy
427 13| az álruhát felveheted. És azontúl bízd magadat reám.
428 13| ér, örömnek, bánatnak, jó és balszerencsének, fele az
429 13| volt észrevétlenül felülni és eltávozni. Ezernyolcszáz
430 13| van rá, káromkodjék bőven és hangosan; aztán a lovakat
431 13| a kocsis átadott ostort és makrapipát; Béla visszafordult
432 13| mellyel találkozott, szemközt és az oldalutakon jött felé,
433 13| feltűnt néha, kiket Béla és Judit a fővárosban láttak
434 13| beérve azzal, ha felveszik és elszállítják ahová akarják.~
435 13| lovak. Két nő ült rajta és egy tizenkét éves fiú. Azok
436 13| Aranyszarv öbléig rettegéssel és irtózattal tölti be a szíveket.~
437 13| temetőt hágy, ahol átvonul. És ami több halálnál, pusztulásnál:
438 13| az, ami nem gyógyul be.~És ezen ellenséggel kelle szembemenni.~
439 13| Tudom – felelt Judit.~És azzal kezében tartott útitáskájából
440 13| megszorítva neje kezét.~– És most ölelj meg, csókolj
441 13| csendje hallgatott hozzá.~És e csók után életpiros lett
442 13| ajkai, s szíve repesett, és keze a pisztoly ravaszán
443 13| belátszott a széles országút.~És amilyen messze el lehetett
444 13| volt rakva közeledő lovas és gyalog hadcsapatokkal, ágyúkkal
445 13| hadcsapatokkal, ágyúkkal és poggyászszekerekkel.~Az
446 13| öllek meg.”~A kozák csapat és a szekér csendesen közelítének
447 13| a csapatnak hátravonult, és utat nyitott a közeledő
448 13| nyitott a közeledő szekérnek.~És azután – – csendesen elhaladtak
449 13| szakaszok, poggyászszekerek és fedezetük, fényes törzstisztek
450 13| fedezetük, fényes törzstisztek és rongyos munkásosztály, mind
451 13| lódobogása is elhangzott, és a menekülőkhöz egy szót
452 14| panaszuk van, mint őneki, és ha gondolt arra, aki a bizonyos
453 14| hogy ki ne nyissa azt, és be ne bocsássa a kérezkedőt.~–
454 14| külföldre?~– Nem tudtam. És nem akartam – felelt a nő,
455 14| Tűz?~– Igen. Hírlapok és affélék.~Judit egy üldözött
456 14| orvos.~– Nagyon messze. És én nem is engedhetném, hogy
457 14| Béla nevével, mint férfi, és úgy térni vissza.~– Mire
458 14| határozatomból. Én így akarom. És ez sikerülni fog. Segítségemre
459 14| megtörtént– szólt Judit, és leemelé kalapját fejéről.
460 14| lehet szeretni egy férfit!~És Judit mosolygott, mikor
461 14| zenész, súgó, öltöztető és cseléd. Judit sebhelyéről
462 14| bizony leesik! -– Uram és én istenem.~– Még most sem
463 14| a fején, tarka pruszlik és kék viganó lesz rajta. Beszédéről
464 14| ért, lefeküdt szekerébe, és aludt addig, amíg fel kelle
465 14| azután mindjárt befogok és megyünk; jobb setétben elhagyni
466 14| még derék nyáron is sár és pocséta van, s lámpásnak
467 14| töltésen; semmi sem tört és szakadt.~Akkor aztán, hogy
468 14| a Pesten vásárolt sonkát és kenyeret, s elébb a viseltes
469 14| leányzó szívesen fogadta, és jóízűen evett belőle.~–
470 14| cselédruhában – Judit volt maga.~És ezt Kapor uram mindekkorig
471 15| Szerencsénkre a Nyitra és Zsitva annyira ki van most
472 15| midőn a füzesi nyárfaerdőhöz és az árvafűzfákhoz elérkeztek.~
473 15| összeborzadt. Megerősíté szívét és felelt:~– Nem félek semmitől.~–
474 15| dereglyéket lefoglalták, elvitték és őrizet alatt tartják.~–
475 15| alkuszom. De nem lehet. És ha a világ minden kincsét,
476 15| mindenki mehet egyenesen és szabadon, aki be akar menni.~–
477 15| én istenem!~Judit sírva és kezeit tördelve járt fel
478 15| halála fog lenni: – a férjemé és az enyém. Ha belemegyünk
479 15| veszedelembe, az isten megsegíthet és keresztülvisz rajta; de
480 15| veszély bizonyosan megöl, és irtózatos módon. Nekem át
481 15| kinn járt, egy sulyokkal és favésűvel faggyús rongyokat
482 15| hogy emelje fel a karjait. És azzal dereka körül kötötte
483 15| kezébe fogta a kormányt és evezőlapátot, s megindult.~–
484 15| a következő percben szél és hullám tovaragadt mint egy
485 15| olyan gyorsan elszállít.~És ebben a hosszú órájában
486 15| a lelket, mint a testet; és azután az a rettenetes kéz
487 15| vizek alatt, mely megragadta és vonta le magával a kárhozatos
488 15| leskelődik reá ott alant!…~A szél és a hullám ragadta a csónakot,
489 15| reménységük volt, hogy ha a szélre és hullámokra bízzák magukat,
490 15| tömeg közelíte, a zápor és éjszaka vak homályán csak
491 15| ne álljunk meg sehol.”~És a romhalmaz fölött öt csonka
492 15| voltak egymás mellett atyja és anyja arcképe. Ott a fülkében
493 15| az embermagasságnyi dudva és laboda hajlik az ablakon
494 15| bógács.~Ez volt a boldog és boldogtalan szerelem álmainak
495 15| hogy rögtön tüzet rakjon, és valami jó meleg reggelit
496 15| szokott térdeknek szabadon és kifelé kell járni; egész
497 15| járni; egész testnek állva és lépve mindig sarkon kell
498 15| pedig szét kell feszülni, és amellett tekintetben, mozdulatban,
499 15| Judit otthagyta a kávét, és evett szalonnát, férfiak
500 15| mohón beszélve, tele szájal, és ökle bötykével törülve meg
1-500 | 501-1000 | 1001-1151 |