Fejezet

 1     1|          mosolygással nyitja meg előtte a terem ajtaját.~Odabenn
 2     2|          most eltagadják magukat előtte. Olyanok, akik szép szavakkal
 3     2|          bizonyosan jól leszólta előtte volt menyasszonyát. Ez is
 4     3|       úrnak, mert Márton kitárta előtte az ajtót, s nemsokára be
 5     6|         gyertyái csonkig leégve. Előtte egy megkezdett költemény,
 6     6|           akkor titkát nem fogja előtte megőrizhetni.~– Isten önnel
 7     8|          uram? – szólítja meg az előtte elhaladót az öreg asszonyság.~–
 8     9|     tisztelettel hajtá meg magát előtte, s ígérte, hogy elvezeti
 9     9|      várkormányzó, közellépve az előtte idegen nőhöz. – Miért akar
10    10|          egy nagy úrhoz – mesélt előtte Melchior –, azért jöttem
11    11|       zsinóros egyenruhában állt előtte, melynek hajtókáján három
12    11|       állva, zászlóját meghajtva előtte, és mind a ketten azt álmodták,
13    12|       felé közelítve úgy rémlett előtte, mintha e tűzfény előtt
14    13|        karját, hogy az leroskadt előtte.~– Mondom én neked – folytatá
15    14|    visszatántorogva. Egy nő állt előtte, lefátyolozott kalappal,
16    15|         minden háza ismerős volt előtte, mikor legutoljára látta,
17    15|       anélkül, hogy meg ne állna előtte, bár vezetője úgy vonná
18    15|    tekinte körül. Egy férfi állt előtte, egy katonatiszt, teljes
19    15|       Kolbay hosszasan nézett az előtte álló arcába; Judit a kétségbeesés
20    15|   feltevé, s azután lehajolva az előtte fekvő üres lapra, beleírta
21    15|    nézett meg minden embert, aki előtte elhaladt, mintha keresné
22    16|       csatlakozás megmagyarázták előtte, amit nem hallott meg szóval.
23    20|       akart volna utolérni, mely előtte döcögött, s a hepehupás
24    20|           Csak nézte, hogy írnak előtte rovatokba mindenféle ákombákot,
25    21|    találkozás reményéről kezdett előtte beszélni, akkor az öröm
26    22|         lélek vadászkutyái, akik előtte, mögötte ugatnak, kergetik,
27    22|       tovább: a világ elsötétült előtte; lerogyott a székre.~Béla
28    22|  cselédjével, ki jelmezeit vitte előtte, nagy kétfogantyús fehér
29    22|          ne ázzék.~Béla ott állt előtte a küszöbhöz támaszkodva.
30    22|      mint egy tünemény átvillant előtte. A szép nemes arcvonásokon
31    22|  érintetlen, a pohár üresen állt előtte; a lámpa üvegét nézte merően,
32    22|    tekinte fel: – az arckép állt előtte elevenen.~És az igen jó
33    23|      rejtélyes napló, kitárultak előtte annak jól őrzött titkai,
34    29|       hogy „szervusz”. Tudva van előtte, hogy sok ember van, aki
35    29|        térni rá, hogy meg fognak előtte jelenni, és visszatartja
36    30|         Szerafin egyszer elmondá előtte, hogy Lávayné egykor közeli
37    30|       elválás helyett fölfedezze előtte e titkot?~– Nem ütköznék
38    30|    elkezde sírni.~Béla csak állt előtte, és nem szólt neki semmit.~
39    31|         és elmélázott a folyvást előtte fekvő teleírt papírlap fölött.~
40    33|       volt a két családra nézve.~Előtte való este Béla azt mondta
41    33| szemvillogásával fordult a nő az előtte álló férfi felé:~– És most
42    35|          amoda át.”~Hogyan fogok előtte megállni? Mit fogok neki
43    35|          lelkem előtt, s nem fog előtte reszketni más, csak az én
44    35|          alak és egy asszony, ki előtte térdre roskad, s megcsókolja
45    35|     szürke torzonborz ember állt előtte.~– Biz úgy, öcsém, csak
46    35|       merte szemeit fölemelni az előtte álló kopott, zilált alakra.