Fejezet

 1     1|        egy főhadnagyi szívnek! – kiálta fel Artmann százados tréfás
 2     1|      republikánus.~– Micshoda? – kiálta fel a hadastyán magas pátosszal. –
 3     1| összecsapott, s naiv ijedtséggel kiálta fel.~– Nem, nem, nem. Önnek
 4     2| említtetni s rátekinte, örvendve kiálta fel:~– Hiszen mi régi ismerősök
 5     2|        erővel.~– Mit gondolsz? – kiálta fellázadt kedéllyel Béla.~–
 6     2|             Az ördög vigye el! – kiálta az érkező háttal nyomulva
 7     3|       ígértem.~– Pusztafinak?! – kiálta fel megorrolva Hargitay. –
 8     5|  Siessenek önök a dereglyékhez – kiálta a nádor kíséretéhez; ő maga
 9     5|      történt?! Szólj! Beszélj! – kiálta le a lovától hánykodtatott
10     6|        éltes.~– Ah! kegyed az? – kiálta öröm hangján Pusztafi, az
11     6|          nagy a te szerelmed!” – kiálta elragadtatással a költő”,
12     8|        szent neve érette.”~Az őr kiálta ismét.~– A szél a városnak
13    11|         álmodtam ezt!~– Bátyám – kiálta fel Szerafin –, mit akart
14    11|         volt szerelem!~– Uram! – kiálta fel Szerafin túláradó indulattal,
15    12|      kengyelembe, s ülj mögém! – kiálta Pusztafi barátjának; így
16    13|      Lehetséges-e élni tovább? – kiálta fel Béla mély keserűséggel.~–
17    13|          az.~– Vissza, vissza! – kiálta Bárzsing. – A kozákok itt
18    13|   kocsisára, s parancsoló hangon kiálta rá:~– Minek állunk meg az
19    13|         hogy engedelmeskedjél! – kiálta összeszedve tekintélyét
20    14|     kérezkedőt.~– Uram, Jézus! – kiálta aztán ijedten visszatántorogva.
21    14|       Ott valaki van elrejtve! – kiálta ijedten. – Itt leskelődnek
22    15|     átadni a várat.~– Istenem! – kiálta fel Judit.~– Jó azoknak,
23    15|       Parancsol a tensasszony? – kiálta a gazda készséggel ugorva
24    16|         a fát meglátta, örvendve kiálta fel.~– Megálljunk, barátom.~–
25    16|    hangja volt.~– Tensasszony! – kiálta a házi nő eléje sietve. –
26    21|       foga hallani.~– Juditot! – kiálta fel lángra gyulladtan Béla.~–
27    24|       született?~– Ah, hogyne? – kiálta kárörvendő arccal Bárzsing,
28    25|       azután nagy örvendő hangon kiálta az érkező elé: – Ah, Herr
29    25|           Nem, nem! nem lehet! – kiálta az asztalt ütve indulatosan
30    25|           Jó? És az én menyem? – kiálta fel gúnyos keservvel Lávayné. –
31    26|        önnek.~– Keljen fel ön! – kiálta szárazan Lávayné. – Nem
32    26|         rohant.~– Mit akar ön? – kiálta Judit, megragadva az agg
33    26|  nyomorult, becstelen asszony! – kiálta Lávayné ökölre szorítva
34    27|        önnek.~– Keljen fel ön! – kiálta szárazan Lávayné. – Nem
35    27|         rohant.~– Mit akar ön? – kiálta Judit, megragadva az agg
36    27|  nyomorult, becstelen asszony! – kiálta Lávayné ökölre szorítva
37    28|    bocsásson engem, asszonyom! – kiálta Fertőy türelmetlenül.~–
38    29|           Az tökéletes diadal! – kiálta Melchior, s már készült
39    30|        herceg, s vezénylő hangon kiálta:~– Uraim és hölgyeim. Kezdődik
40    30|       után, akkor Béla érchangon kiálta rá:~– Szerafin! Megálljon!~
41    31|        kegyed doktor Kruxfuxot – kiálta bele kitörő jókedvvel az
42    32|        hibás!~– Nem ő a hibás? – kiálta fel térdeire csapva elszörnyedtében
43    33|         Hisz ez merített papír – kiálta közbe Bárzsing, kinek minden
44    33|        az ön nejének is.~– Ah! – kiálta Béla, haraggal rántva vissza
45    34|           fiú! Fel ne taszíts! – kiálta rá valami rekedt hang, s