1-500 | 501-1000 | 1001-1151
Fejezet
501 15| tartozott, bántatlanság és szabad elvonulhatás volt
502 15| csoportok, sok megunta magát, és ebédelni ment, délutánra
503 15| percben keblére, amidőn lelke és teste minden erejére legfőbb
504 15| közül, akiket nem ismert. És azután az ellenkező részről
505 15| egyet nagyon jól ismert, és az is nagyon jól ismerte
506 15| betűkkel jegyzik fel belé.~És eszerint nem lehet úgy,
507 15| Kisírt szemeivel ott állt, és kérdő tekintettel nézett
508 15| fiáról hírt tudna mondani.~És Judit olyan kegyetlen volt,
509 15| börtön lett volna háza, és ablakán sem látott volna
510 15| gyógyszertárból egy üvegcse kénszeszt és kék alizarin tintát. Olyannal
511 15| csalás, de mégis hamisítás!… És hátha minden csalás már
512 15| büntetését; mert az igazság örök és győzhetetlen.~Hátha e hamisítással
513 15| belé.~A védlevélben öreg és vastag betűkkel volt beírva
514 15| asztalra borulva elkezde sírni és sírtában kacagni és kacagás
515 15| sírni és sírtában kacagni és kacagás közben azt a papírlapot
516 15| azt a papírlapot csókolni és csókjai közt Béla nevét
517 15| üveget mutatóujja hegyével és beszólt:~– Nagyasszonyom.
518 15| fel magának ezt a napot, és emlékezzék vissza reá valamikor,
519 15| mondtam. Rá emlékezzék.”~És azzal tovább ment, s nem
520 16| veszély előtt rejtőző férj, és számlálja a pillanatokat,
521 16| amik kedvese viszontlátása és eltávozása közt vannak.
522 16| Pedig az idő oly rossz volt, és a nő oly fáradt.~A zivatar
523 16| valamit; csak teával élt és erős feketekávéval, hogy
524 16| árnyéka lett minapi alakjának.~És az időjárás is oly kegyetlen
525 16| pihenni: arc archoz dűlve, és nem félni többé az elválástól.~
526 16| Déltől estig jártak már, és mindig mélyebben jutottak
527 16| jutottak be a rengetegbe, és semmi helység nem mutatkozott
528 16| bánatos csendjében sokáig és messzünnen elhangzik csiholó
529 16| volt jártányi ereje már.~És úgy szeretett volna sietni!
530 16| türelmesen, panasztalanul odább.~És az út mégsem akart véget
531 16| betűt a kéregbe vésve, egy J és egy B, ezt ő metszette ide: „
532 16| ő metszette ide: „Judit és Béla”. Óh, istenem!~Azzal
533 16| hallanunk. Jerünk, jerünk.~És most már ő ment elöl; könnyeden,
534 16| sincs; biztatta Andrást és a botorkázó lovakat, hogy
535 16| kétszáz lépés már az út.~És most már valóban lehetett
536 16| barátság, jellem, bátorság és önfeláldozás, emberek közt
537 16| nála – mindennapi szokás.~És valóban Judit emléke nem
538 16| ajtó nyílt, gazda, asszony és gyermekek mind odanéztek,
539 17| de azért mégis halott, és semmi joga az élethez többé:
540 17| egész porhüvely lakálytalan és rideg; melynek van öntudata,
541 17| eszmélete, akarata, vágya és félelme, midőn az idegekhez
542 17| illik homlokára a mirtusz”, és a mirtuszlevelek szúrását
543 17| visszajő, átadhassuk neki”, és nem érzi, mikor azt lehúzták.
544 17| ne süssön arcára a nap, és a napsugárt nem érzi arcán,
545 17| nem tudnak felőle szemei.~És mindent tud, ami elmúlt,
546 17| mindent tud, ami elmúlt, és ami eljövendő.~Van eszmélete
547 17| időre, mely még napokra és órákra volt felosztva; a
548 17| földi időre, melyben éj és nappal váltogatják egymást;
549 17| oltalmazott, akiért meghalt. És van gondolatja arról, hogy
550 17| le fog szállni a földbe, és senki sem veheti azt fel
551 17| onnan.~Még holtan is szeret és félt, még akkor sem az rettegéseinek
552 17| agyagot temetnek feje fölé, és ő hallani fogja a hulló
553 17| jobban enyészetes döngését; és azután körül fogja venni
554 17| föld alatti mély csend, és e halálos hosszú éjben még
555 17| halott homloka hideg volt, és e homlokon belül a kétségbeesés
556 17| fölött választá fekhelyét.~És a halott mindezt jól hallá.~
557 17| halott mindezt jól hallá.~És az rettenetes volt gondolatnak!~
558 17| festi az írás, mint sírás és fogcsikorgatás kínját; óh,
559 17| kiálthatni el egy hangot és viselni az égre lázadó szellemet
560 17| van lezárva!~– Üldözik őt, és én nem segíthetek rajta…
561 17| segíthetek rajta… Kergetik, és én nem kiálthatom el, íme
562 17| Élete egy szavamba kerülne, és nyelvem nem tud megmozdulni…
563 17| mint ez. Halva vagyok, és mégis élek, hallok, tudok,
564 17| kezére, arcára hullottak, és a zokogást, mely nevét hangoztatá.~„
565 17| hangoztatá.~„Judit! Juditom!”~És a halott megismeré férje
566 17| erdőben, hogy nőm megjött, és itt halt meg – szólt Béla,
567 17| itt halt meg – szólt Béla, és szavait olyan közelről vélte
568 17| veszve. Csókold meg egyszer és fuss!~A férj azzal felelt,
569 17| százszor csókolá össze, és ott maradt.~– Uram! Barátom! –
570 17| eltemessék?~– Itt volt, és megengedte.~– Bolond volt,
571 17| nem a földé még; az enyém és én nem adom oda. Mondjatok
572 17| mint hogy keblére leheltem, és lélegzetem melegétől, és
573 17| és lélegzetem melegétől, és talán szerelmem forróságától
574 17| férfi pedig eltakarta arcát, és reszketett, és gondolá:~–
575 17| eltakarta arcát, és reszketett, és gondolá:~– Nem él, hanem „
576 17| Egy fehér alabástrom arc és két fekete, mozdulatlan
577 17| Odahajolt a kísértő rém arcára, és megcsókolta annak ajkát.~–
578 17| száját csókkal illetni!~És íme a csók után – csendesen
579 17| selyemszálas szempilláit a halott, és halvány pír kezdett átderengeni
580 17| kezdett átderengeni arcán.~És amint kezei össze voltak
581 17| diadaltól hevült arcán a könny és halántékain a veríték csorgott
582 17| vigyétek őt e hideg szobából, és ápoljátok.~– Bízd ránk.
583 17| vele. Te pedig most siess, és menekülj. Nem jó itt lenned
584 17| Egy csókot még, Judit!~És a csóknak nem akart vége
585 17| esett; hetekig szenvedett, és többnyire magánkívül volt;
586 18| magát egyhirtelen özvegynek és szabadnak.~Szerafin nem
587 18| csata helyén megtalálták és eltemették; itt van mind
588 18| egyébiránt szükségtelen. És így már most kétségtelen,
589 18| ellenlábasához fordulni, hisz Zeleji és Fertőy két pólus! Hanem
590 18| hasonló érzelmeket; Fertőy és ifjú neje, ha végigkocsikáztak
591 18| raktárak használtatnak gabona és lisztneműek számára, néha
592 18| lélek, aki egy kis irónt és papírtekercset, vagy egy
593 18| fegyveres őr ismét elhalad, és háttal fordul.~Akkor aztán
594 18| egy rémületeset sikoltott, és ájultan rogyott össze.~
595 19| csend van, azok előjőnek, és megkezdik rendszer nélküli
596 19| is, összeaprított, tépett és gyűrt papírrakás mivoltában.~
597 19| asztalból, egy tábori ágyból és egy székből. Egyéb utenziliák
598 19| Egyéb utenziliák egy korsóra és egy bádog gyertyatartóra
599 19| s a szék karjára leült, és onnan pislogott az égő gyertyába.
600 19| résen, jött ijedve porkoláb és ordinánc; nyitották az ajtót,
601 19| felelt az hanyatt fekve és meg sem mozdulva helyéből.~–
602 19| Háromszor is eldanolta, és meg volt vele elégedve;
603 19| Én tudnék neked sok bort és igen jó bort szerezni, ha
604 19| hanem elébb ígérd meg, és add esküszavadat, hogy ezt
605 19| megtalálod azokat a jó borokat és pálinkákat, miket mi egy
606 19| aranypénzeket, nagy idővesztéssel és gyanút keltő zajjal járna.
607 19| le; azonkívül, hogy haja és szakálla mind leperzselődött,
608 19| aggódva kívánt megtudni.~És Szerafin efelől sohasem
609 20| legjobb oldalról fogva fel, és aztán nagy volt az öröme,
610 20| vagy hogy éppen tintát és papírt is kap.~Már úgy is
611 20| őrnagy úr?~– Utána megyek, és elcsípem a gézengúzt.~–
612 20| szalad is. De – elcsípem, és visszahozom, azt már fogadom.~–
613 20| interpellálta a zöld bricska és tartalma felől. Éppen néhány
614 20| jöttek.~Egypár bűzös árkon és nádkerítés résein áttörve,
615 20| abból az államnak millió és millió vesztesége fog lenni.~
616 20| lelkiismeretes megtartására eskünk és becsületszavunk által vagyunk
617 20| gúnyolják, hogy dicsérik, és összesen milyen semminek
618 20| mint Bárzsing.~Csak állta és nem szólt rá semmit. Csupán
619 20| öntözött, aki mind katona volt, és soha egy háborúból is seb
620 20| seb nélkül haza nem jött; és akik között ő már a legutolsó.~
621 20| között ő már a legutolsó.~És akkor még inkább érezte,
622 20| elfeledte magát eltemettetni, és most itt maradt hazajáró
623 20| léleknek, egy kísértet hússal és vérrel.~Hanem ettől a naptól
624 21| meg százan áldják most is, és ez áldásokat meg is érdemelte,
625 21| mert valóban honleány volt.~És ha egy honleánynak van valami
626 21| Oroszország új ivadéka; Herzen és Bakunin titkos jó barátja,
627 21| hercegre nézve valódi áldozat és nagylelkűség volt egy magyarországi
628 21| kastélyban, akik igen vidám és kitűnő műveltségű hercegasszonykák
629 21| ágon függnek össze Olga és Feodora hercegkisasszonyok
630 21| megnyugszunk abban, hogy Olga és Feodora úrhölgyek csakugyan
631 21| alak, másik barna, halovány és karcsú.~Olga és Feodora
632 21| halovány és karcsú.~Olga és Feodora hercegnők a beiktatás
633 21| már róla, hogy Szerafin és a herceg között valami szívbeli
634 21| megtörtént, hogy a herceg és Fertőy elmentek vadászni,
635 21| s olyankor Olga, Feodora és Szerafin egyedül maradtak.~
636 21| s hagyta magát keresni, és olvasott, és ábrándozott,
637 21| magát keresni, és olvasott, és ábrándozott, míg Olga és
638 21| és ábrándozott, míg Olga és Feodora rá nem találtak,
639 21| egzotikus virágokat nagy gonddal és figyelemmel.~A kertész is
640 21| annak a szeme, aki szeret és annak a szeme, aki gyűlöl?~–
641 21| minden tartózkodást a nő és lett – nő.~Megragadá az
642 21| ifjú kezét, mely barna volt és kérges a munkától, s mielőtt
643 21| volna, összecsókolá e kezet, és sírt.~– Óh, e kéznek alacsony
644 21| ráismert. Én figyeltem rá, és tudom jól, hogy önt megismeré.
645 21| vagyok.~– Mindenre?~– Igen. – És e szónál hegyesre köszörült
646 21| mint esküdt hitvestárssal, és a halált hordja szíve fölött.
647 21| én asszony vagyok, gyönge és gyáva; de ön férfi. Adja
648 21| Ön velem megvetően bánik. És azt hiszi, hogy igaza van.
649 21| kárhoztat, rágalmaz, megítél. És az egész világnak igaza
650 21| igazán; teljes szívemből és lelkemből; igazán és titokban.
651 21| szívemből és lelkemből; igazán és titokban. Hogy szerettem,
652 21| gondolat az, ami megöl, és ez az, amit el nem hallgathattam.
653 21| nem igaz; Judit oly tiszta és hű, mint egy angyal. Óh,
654 21| se másé, ahelyett a vas és a szív közé állok. Tehetek-e
655 21| hogy ön megmeneküljön, és nejével újra szabadon találkozhassék.~
656 21| tervemet; igen egyszerű az, és könnyen létesíthető. Nem
657 21| magyarnak kell lenni, s angolul és franciául érteni. Amint
658 21| hogy ez nem neki szólt.~– És ezután ki fog tehetni róla,
659 21| tehetni róla, ha a nevelő és a társalkodóné egymást megszeretik? –
660 21| tréfa tökéletes.~A herceg és Fertőy tértek vissza a vadászatról,
661 21| felé közelítettek, a kerten és a parkon végighaladva Fertőy
662 21| természetesen azt hitték, hogy Olga és Feodora hercegnők is vele
663 21| kertész, azután a herceg és Szerafin egymás mellett.~
664 21| iskolában tanulta volna. És ami a legismerhetlenebbé
665 21| legismerhetlenebbé tette: nyájas és alázatos volt. Ilyennek
666 21| A legnagyobb készséggel és csoda folyékonysággal recitálta
667 21| világosította fel, miszerint a fák és cserjék a diáknál mind a „
668 21| sötétzöld levelei veres és sárga erektől márványozva
669 21| társaság figyelmét megragadta.~És ez a szép virág volt az,
670 21| tulajdon felügyeletem alatt, és már virágzik.~– Hát ennek
671 21| sietett egyszerre herceg és kertész megfelelni, mintegy
672 21| csövét.~A herceg bámult, és újra bámult. Egy paraszt
673 21| tengeri isten, hínárral és sásliliommal koszorúzva,
674 21| a felvilágon prüszkölni és habuckolni, azt a jelenetet
675 22| Az, ami játék, és az, ami nem játék~Emlékeztek-e
676 22| zsírszagút, fontos talpút és a – megfelelő szolgálatot
677 22| kezébe fogta a vándorbotot, és indult országot, világot
678 22| gondolni azokra az időkre és érzelmekre, amikben az ilyen
679 22| fényes hintó a kapu elé. És ő minden egyes emberre olyan
680 22| amíg a színmű elkezdődik, és nézte az arcokat, amiket
681 22| őrá.~Judit már rég itt van és öltözik.~Valami kertészlegény
682 22| Béla ott künn, ki nem lát, és nem hall belőle semmit.
683 22| nézők” figyelmét ilyenkor.~És újra zendül a taps. Talán
684 22| szeret, e percben királynő „és” szolganő, a legfüggetlenebb
685 22| Irtóznék odabenn lenni és látni őt most! és mégis
686 22| lenni és látni őt most! és mégis úgy óhajtaná azt.~
687 22| Látni őt, általa látatlanul, és fürkészni vonásaiban a valót,
688 22| kétségbeesését, midőn a királynő és a szerető küzdenek szívében
689 22| lerogyott a székre.~Béla üldözve és őhozzá menekülőben; nyomában
690 22| taszított, midőn egy külső és egy belső ember harca tűnik
691 22| jelenetben, amidőn egyedül marad, és töprengve vár küldötteinek
692 22| vonással rajzolja, villámtűzzel és pokolfeketével riasztón
693 22| pokolfeketével riasztón kifesti, és amidőn megjönnek a hírrel,
694 22| hogy ez a művészet remeke; és tapsoltak annak, aki így
695 22| szobájáig vezették megtörten és onnan ismét vissza, hogy
696 22| hintófalanxtól megüresült. És ez Bélának olyan jólesett.
697 22| vegye, hogy valaki bejött és itt maradt.~– Nem szükséges;
698 22| lámpa üvegét nézte merően, és kezeit öléből meg nem mozdította.
699 22| homlokát két kezébe hajtá.~És akkor egy csókot érzett
700 22| arckép állt előtte elevenen.~És az igen jó gondolat volt
701 22| percben saját sikoltását és férje szavát hirtelen egy
702 22| férje levelét, melyben tőle és az élettől búcsút vesz.
703 22| habok valahol a partra.~És Judit játszotta a gyászos
704 22| gyászos özvegy szerepét, és fogadta az együttérzők vigasztalását;
705 22| azokat meg kelle hallgatni és tartani kitérő válaszokkal.~
706 22| egymást elosztani tartja őket, és amellett arca életvidám,
707 22| úr szeretőjének tartják.~És – játszotta remekül azt
708 22| bujdokló férj menedéke fölött.~És aztán – nem volt-e gazdag
709 23| legkisebb hírét hallotta.~És valóban a szép delnőnek
710 23| keresztülutazó művész, katonai és polgári celebritás tud mesélni
711 23| volt az életben! Fertőy és a világi mendemonda vizslái
712 23| enyhe légkörébe emelkedjék. És Fertőy nagyon jól tudja,
713 23| szcénák, a bizarr fantáziák és a hitvesi megtérés; ez mind
714 23| fognak jutni, hogy az írott és meglevő összegek közötti
715 23| hogy felvegye. Hanem az út és mód, melyen ezt el lehete
716 23| fekhelyén zilált hajjal feküdt, és hagymázosan fantaziált;
717 23| végigdűlt a karszékben, és olvasá neje titkait. A napló
718 23| életemnek igzi története, és amaz az álom.”~ ~„Ma
719 23| Róbert azután hazajött és evett.~Evés után elkezdett
720 23| lábaihoz borultam sírva, és könyörögtem, hogy ne haljon
721 23| volt, midőn arca elkékült, és még egyre nevetett; olyan
722 23| nehéz volt ölemben tartanom.~És én hiába könyörögtem neki,
723 23| nehéz; ő csak nevetett, és húzott le magával a földre,
724 23| együtt lezuhantam vele, és fölébredtem.~Milyen jó,
725 23| iskolába jártunk, Róbert és én. Én csínyt tettem, s
726 23| amíg verték, hallgatott.~És mikor azt mondták neki,
727 23| nekem olyan rosszul esik.~És ezután kimentem játszani
728 23| Egyedül voltunk már csak, én és ő; a többit megölte a láz
729 23| a többit megölte a láz és a golyók.~Csak egy ágyú
730 23| aki annyiszor meghaltál, és mégsem akarsz halva maradni,
731 23| véresőt, amint nyakamat és vállaimat elborította.~Azután
732 23| hozta hírét, hogy Róbert él, és ott dolgozik az uralhegyi
733 23| ólombányákban.~Én útra keltem, és utaztam mindaddig, míg azokat
734 23| hogy szóljak, mit akarok.~És én akkor kétségbeesve vettem
735 23| helyet, ahol fogva van, és az okot, amiért elfogták.
736 23| szolgálatot; ott álltam, és nem tudtam mit mondani.
737 23| Akartam szólni oroszul, és azt is elfelejtettem; pedig
738 23| közbezendült; táncra húztak. És akkor egy skarlátvörösbe
739 23| férfi lépett oda mellém, és fölkért egy keringőre. Én
740 23| keringőre. Én kezet adtam neki, és elfelejtettem mindent.~Repültünk,
741 23| Egy skarlátvörös táncos és egy fekete ruhás táncosné
742 23| állványt borító szőnyegek alá.~És azután hallottam katonai
743 23| szőnyeg egyik szegélyét, és kileskelődtem alóla.~A termet
744 23| elgurulni fejem fölött, és egy csendes zuhanást, melynek
745 23| tekintete volt, mint akkor.~És nekem nem jutott eszembe,
746 23| kirohanjak rejtekemből, és a kegyetlenek lábaihoz vessem
747 23| lábaihoz vessem magamat, és sikoltozzak: „kegyelem!
748 23| elrejtém magam a függöny alá, és eltakartam arcomat, és bedugtam
749 23| és eltakartam arcomat, és bedugtam füleimet, hogy
750 23| elfojthatlan dobogását, és láttam a rettenetes sötétséget,
751 23| él, mozog, nő, közelít!~És egyszer valami meleg kezdett
752 23| hasztalan.~A rém eljön, és együtt él velem.~Az éjjel
753 23| feküdtem, ő ágyam szélén ült, és kezemet kezében tartá.~Azt
754 23| Fehér zubbony volt rajta és a nyakán piros nyakravaló.~
755 23| ha leoldanám, leesnék.’~És azzal felém fordult, és
756 23| És azzal felém fordult, és meg akart ölelni.~Én irtózva
757 23| mosolyogva közeledett felém, és kért, hogy csókoljam meg.~
758 23| megholt férj árnya jár, kel és fekszik; az áll előttük,
759 24| tőle.~Még ugyan tekintélye és hitele nagy volt, de tudjuk
760 24| templomokat, kórházakat és szegényeket. Én e tényben
761 24| tehát a különbség a múlt és jövendő között semmi.~–
762 24| tudtukon kívül is aláírást és pecsétet.~– Hogyan?~– Megmondom
763 24| felárvereztetni a hagyományosok és a természetes örökösök által.~
764 24| világ előtt az özvegyet és a kurtizánt.~– Ah! Az lehetetlen!
765 24| azt, amit előre láttam.~– És nem állt ön bosszút Lávayn?~–
766 24| előttem: „együtt vagyunk!” És akkor aztán kezemben tartom
767 24| végrendelet értelmében.” És Judit rá fog arra állani.
768 24| már; annálfogva fölkelt, és menni készült. Tagsatzungok
769 25| azóta prókátor is volt, és Lávayné Blumnénak három
770 25| kötött kesztyűjével; – és más egyébben is különbözött
771 25| melynek tiszta fehér a húsa, és tenyérnyi széles és csupa
772 25| húsa, és tenyérnyi széles és csupa lé az egész s édes,
773 25| volna, ahogy először akarta és nem ügyvédnek; ha ő keresett
774 25| csakugyan nem volt rajta és társalkodónéján meg Gruber
775 25| nemcsak friss dinnyével és kávéval, hanem friss pletykákkal
776 25| leányát, az pedig hozzáment! – És száz ilyenfélét, ami asszonyokat
777 25| ozsonna egyedül csak szomszédi és kertészi viszony következtében
778 25| meghalt, Judit menyem maradt, és nevét viseli. Kegyed cukrot
779 25| ismerte a viszonyt Judit és Fertőy között, mely őket
780 25| Bizony pedig úgy van. És még csak annyira sem törekedik
781 25| oda.~– Minden bizonnyal. És ha igaz lesz, amit mondtam?~–
782 25| letépem öléből kölykét, és megfojtom a szeme előtt;
783 25| talán megölöm őtet magát és magamat is.~– Ah ilyen bolondságot
784 25| hagymakoszorút hajíttatok neki, és kifütyültetem.~– No, csak
785 25| nyakába keríté nagykendőjét, és menni készült.~Blumné úgy
786 25| Sohasem fogom elfelejteni, és mindig nagy szívességnek
787 25| azokhoz sem szólt, csak ment és évődött, míg a piacra ért.
788 25| szőnyeggel falon, kerítésen és száraz körtefákon; ez is
789 25| rózsalugas, abban egy korhadt pad és asztal; oda leültette Lávaynét
790 25| menyét.~– Kedves? Derék? Jó? És az én menyem? – kiálta fel
791 25| embertársát megy üldözni”; és csakugyan nem adott kegyed
792 25| nem adott kegyed szalmát. És csakugyan úgy történt, ahogy
793 25| mint egy dezertor katonát, és nekem vén fejemmel meg kellett
794 26| illatos termekben a valcert és a polkát, ablakom alatt
795 26| kellett volna megválnia.~És végül mondjuk ki őszintén,
796 26| hogy oly soká kínoztam, és hagytam miattad gyászolni.
797 26| míg azonban megmosdott és átöltözködött, azalatt Fertőy
798 26| varázst, mely némává tette.~– És Fertőy urat mért hozta kegyed
799 26| viselheti többé?~– Átlátom, és megválok tőle.~– És akkor
800 26| Átlátom, és megválok tőle.~– És akkor mi nevet fog ön viselni?
801 26| rebegé Judit elszántan.~– És akkor miből fog ön élni?~–
802 26| fiam által kapott, letegye, és aztán a színpadot elhagyja.
803 26| kegyed első szóra engedett és belátta, hogy fiam nevét
804 26| természet elleni komédia volna és hideg arcátlanság.~Judit
805 26| arcátlanság.~Judit lesüté szemeit és azt rebegte: „Igaz”.~– Kegyed
806 26| megélhetésért, mint küzdött apja és minden őse. Én azalatt kamatot
807 26| szitkozódni, kofálkodni fogok, és csalódott bennem. Lássa,
808 26| ember előtt. Fogta az írást, és visszaadta Lávaynénak.~–
809 26| Kegyed visszautasítja, és büszkén utasítja vissza
810 26| térdre roskadt anyósa előtt, és arcát eltakarta kezeibe.~–
811 26| Judit összeszorítá ajkait és hallgatott.~– Meg fogja-e
812 26| Titokban akarja tartani, és lemond érte mindenről, asszonyi
813 26| mondja, hogy dolgozni fog, és szívében azt gondolja, hogy
814 26| ajtóhoz közelít; egy perc és rögtön közéjük fog lépni.~
815 26| viseletét, e tisztes főkötőt, és lábaidhoz vágom.~E percben
816 26| percben felnyílt az ajtó.~És ott állt Lávay Béla. A vad
817 27| illatos termekben a valcert és a polkát, ablakom alatt
818 27| kellett volna megválnia.~És végül mondjuk ki őszintén,
819 27| hogy oly soká kínoztam, és hagytam miattad gyászolni.
820 27| míg azonban megmosdott és átöltözködött, azalatt Fertőy
821 27| varázst, mely némává tette.~– És Fertőy urat mért hozta kegyed
822 27| viselheti többé?~– Átlátom, és megválok tőle.~– És akkor
823 27| Átlátom, és megválok tőle.~– És akkor mi nevet fog ön viselni?
824 27| rebegé Judit elszántan.~– És akkor miből fog ön élni?~–
825 27| fiam által kapott, letegye, és aztán a színpadot elhagyja.
826 27| kegyed első szóra engedett és belátta, hogy fiam nevét
827 27| természet elleni komédia volna és hideg arcátlanság.~Judit
828 27| arcátlanság.~Judit lesüté szemeit és azt rebegte: „Igaz”.~– Kegyed
829 27| megélhetésért, mint küzdött apja és minden őse. Én azalatt kamatot
830 27| szitkozódni, kofálkodni fogok, és csalódott bennem. Lássa,
831 27| ember előtt. Fogta az írást, és visszaadta Lávaynénak.~–
832 27| Kegyed visszautasítja, és büszkén utasítja vissza
833 27| térdre roskadt anyósa előtt, és arcát eltakarta kezeibe.~–
834 27| Judit összeszorítá ajkait és hallgatott.~– Meg fogja-e
835 27| Titokban akarja tartani, és lemond érte mindenről, asszonyi
836 27| mondja, hogy dolgozni fog, és szívében azt gondolja, hogy
837 27| ajtóhoz közelít; egy perc és rögtön közéjük fog lépni.~
838 27| viseletét, e tisztes főkötőt, és lábaidhoz vágom.~E percben
839 27| percben felnyílt az ajtó.~És ott állt Lávay Béla. A vad
840 28| anyádat amaz ember lábaitól, és csókold meg. Ő becsületedet
841 28| leányának kezét ajkához szorítá, és megcsókolta.~Judit nem akarta
842 28| jövendölés teljesedik bé. És az nagyon jól van.~Judit
843 28| elhallgatta azt, ami közte és Fertőy közt Volozov herceg
844 28| elmondani, hogy megsértett, és most elégtételt akar nekem
845 28| szekundánsaimat; határozzanak időt és helyet; hanem ez rám nézve
846 28| tudom, minő viszony volt nőm és ön között, mielőtt én lettem
847 28| az asszonyt oly gyakran és erősen a Volozov mezei kastélyába.
848 28| kérdés; felelni fogok rá, és ön átlátandja, hogy amit
849 28| tizedik részben is gyanakodom. És most kérem önt, hogy ha
850 28| ajánlom.~Béla némán üdvözlé, és engedte távozni.~És azzal
851 28| üdvözlé, és engedte távozni.~És azzal sietett a most már
852 28| szív várt reá: anya, hitves és gyermek!~ ~Ekkor írta
853 29| nagy ismeretköre van.~Jeles és kitűnő férfiú amellett.
854 29| tapsoló elszégyenli magát, és elsompolyodik.~Per tu van
855 29| hidegvérű kozmopolitáknak; és végre egy sereg léha ember,
856 29| körébe, melyet anyja, neje és gyermeke alkotott, s melyet
857 29| tanított mulatságból, kenyeret és menhelyet szerzett számomra.~
858 29| menhelyet szerzett számomra.~És azzal bölcsőben ringó kisfiához
859 29| nyomor; éppen azért, mert te és én éreztük mind a kettőt,
860 29| az eszméért, amiért apád és anyád küzdött, szenvedett;
861 29| légy tudós.~Béla fölkelt, és megcsókolta neje homlokát.~–
862 29| harmadik nap meglátogat, és negyedik nap barátod lett.”~
863 29| folytatjuk. Nálunk nincs „fehér és piros rózsa”, nálunk nincsenek
864 29| nálunk nincsenek guelfek és ghibellinok, akik ivadékról
865 29| ivadékra folytatják apák és nagyapák küzdelmét; nálunk
866 29| nálunk már csak pecsovicsok és kubinszkiak sincsenek; mi
867 29| Hozzátehetted volna még: és ötödik nap te mégy oda hozzá,
868 29| ötödik nap te mégy oda hozzá, és hatodik nap te hordod az
869 29| mint ez itt a pólában, és olyan szelíd férfi most,
870 29| adni, minek venne maga. És igaza is volt.~– Óh, kedves
871 29| kedves anyám – szólt Judit, és arca egészen ki volt pirulva –,
872 29| volna ellensége az az ember, és azt kellene elfelejteni,
873 29| neveit, kik tettek mindent, és vesztettek mindent, s azután
874 29| olyanok, mint Béla, az árulók, és most ők az okos emberek,
875 29| most ők az okos emberek, és az olyanok, mint Béla, a
876 29| ez urat dolgozószobámba.~És azzal fölkelt, s nem nézett
877 29| legyünk okos emberek. Kegyed és tisztelt neje énnekem adnak
878 29| mocsoktalan marad isten és ember előtt.~– Csak a saját
879 29| Csak a saját szemem előtt és az ön szeme előtt nem.~–
880 29| közakarattal.” Én ezt előre tudtam. És evégett előre elláttam magamat
881 29| bizonyos valaki rám bízta, és fölhatalmazott, hogy ha
882 29| okiratot, s odanyújtá Bélának. És azután, hogy tanújelét adja,
883 29| Fertőy egyharmadot ígért. És ön?~– Semmit.~Bárzsing szédelgett
884 29| pedig levelet írok neki, és megismeri a borítékon az
885 29| mondani nejének, hova megy, és mikorra jön haza. Nem tudom,
886 29| mulattatá őket statisztikai és kémiai tanulmányokkal, amiket
887 29| mindazok a nevek, számok és kombinációk, amik emlékezete
888 29| Derék – mondá rá Béla, és mosolygott.~– Mi az a Neuburg
889 29| mosolygott.~– Mi az a Neuburg és az az 1851? – kérdé az öreg
890 29| melyet megnyerünk.~– No és mit nyertetek? – kérdé az
891 29| régen megátkozta gyermekeit, és meghalt.~Ő sebtén átadta
892 29| tökéletes volt.~– Bontsd fel és olvasd! – biztatá maga Béla
893 29| kézirat, mint meghalt atyjáé és ez a tartalom.~Semmi megszólítás.~„
894 29| Lávay Béla miatt megátkozta és kitagadá. A halál meggátlá
895 29| átok, az ő szívük kemény és büszke maradt. Az a láthatlan
896 29| gondolja meg, hogy saját és gyermeke szerencséjéről
897 29| fejére. Gondolja meg ezt, és határozzon.”~Judit arca
898 29| tartsd meg ereklyéid között, és ne pusztítsd el; mert még
899 29| aki lesben áll veszélyes és óvatos vadakra; nyomukra
900 29| meg fognak előtte jelenni, és visszatartja lélegzetét,
901 29| Még a halottnak sem.~Férj és feleség ölelve tarták egymást.
902 30| jól teszed. Rendes ember, és nem csal meg. Egyébiránt
903 30| hinni, hogy szatírát lát, és nem veszi észre mögötte
904 30| Szerafin megfogta a kezét, és visszatartóztatá a lövést.~
905 30| ha Szerafin lenne boldog, és Judit egy kicsit boldogtalan.”~
906 30| asszony-boldogság csak emberi tréfa és sorsszeszély.~Szerafin majd
907 30| majorsági földek, regálék és remanenciák kérdéseihez,
908 30| Más arcod is van most, és őnála soha nem fogod észrevenni,
909 30| hát tudd meg minél elébb, és aztán közöld velem.~Amint
910 30| hirtelen megfogta Béla kezét, és így szólt:~– Most fogadd
911 30| amily rövid idő alatt lehet. És akkor mondj le.~Béla megköszönte
912 30| raját támasztja fel maga és neje ellen. Egy ügyvédférj,
913 30| asszony, művészi hírben áll; és ami több, abban a hírben,
914 30| Fertőynek szép neje volt és szép unokahúga.~Szép nejének
915 30| unokahúgának szegény férje és ugyanaz szép nejének távol
916 30| elcserélné a fehér galamb és a fekete galamb fejeit.~
917 30| amikor Fertőy unokahúgára és annak családjára gondolt,
918 30| kívánta annak öregét, apraját; és senkit sem gyűlölt olyan
919 30| kedvenc mulatóhelye egy vasból és üvegből alkotott kínai mulatólak,
920 30| ez elnevezést, hogy fákat és bokrokat csigatekervény
921 30| férfizaj volt, pohárcsengés és hahota, egy-egy vidám női
922 30| bánat, féltés, kéjérzet és sötét búskomorság; melynek
923 30| azóta megnőtt, lombos lett és virágzott; a rotonda körül
924 30| Ah, ön az Lávay? Ah!~És azzal pajzán nevetést erőltetett.~–
925 30| hamadriádjának, ily egyedül és a falevelek beszédét hallgatva.~–
926 30| felelni, amit én mondok? És abból a hangból felelni,
927 30| felcsapná előttem a kalapját, és veszekednék velem.~– No
928 30| Van önnek kedve odamenni és besorozni magát a nemes
929 30| Ah, az igen nagy úr! És micsoda jogalapon?~– Osztályújítás.
930 30| szinte lángolt. Bámulva és remegve nézett Lávayra.~–
931 30| férjétől választva látni, és csak azután mondhatom meg,
932 30| elmélázva tekinte Béla szemeibe, és azt hitte, hogy olvas belőlük.~
933 30| fog kegyed engemet érteni, és akkor tisztán belátandja,
934 30| emlékeztet, nem hallgathattam, és ha szóltam, ezt kellett
935 30| riasztja előre. Ő megy, megy, és nem látja maga előtt az
936 30| látja maga előtt az örvényt, és bele fog hullani.~– Tudja
937 30| egyszerre két kezével szemeit, és félrefordulva Bélától, leborult,
938 30| félrefordulva Bélától, leborult, és elkezde sírni.~Béla csak
939 30| Béla csak állt előtte, és nem szólt neki semmit.~Néhány
940 30| életben, kedves Szerafin! És ez nem önnek az ideálja,
941 30| Fájdalom, hogy éppen ez az; és éppen azért, mert tőlem
942 30| versenytársam a „vanity fair”-en, és én imádom az antipedeseimet.~
943 30| erről az egész helyről.~– És visszatérjünk?~– Én tehetem,
944 30| fölkért a herceg, bevégzem, és azontúl nem állok vele semmi
945 30| nyárnak, kezdődik az ősz. És azután legyen ön rajta,
946 30| eldobja magát ön előtt, és nem fél tőle, hogy reá tapos.
947 30| ittas volt, nyájas lett és lekötelező, barátságos,
948 30| vidámsága elragadó volt, és arcvonásai valódi csábító
949 30| szikráztak, akkor szabadelvű volt és demokrata.~Vannak ritka
950 30| kusti! Elértjük: megyünk és hallgatunk. No hát nyújtsd
951 30| egymással, én projektálok, és ő szankcionálja, de neki „
952 30| Lávayt, s míg a folyosón és lépcsőkön lejutottak, elmesélte
953 30| vezénylő hangon kiálta:~– Uraim és hölgyeim. Kezdődik az a
954 30| pillanatban két tűzkerék és négy római fáklya kezdte
955 30| tűz volna.~Minden trombita és hegedű rivallása kísérte
956 30| Fertőy hangja.~– No uraim és hölgyeim, aki ebből épkézláb
957 30| elébb a lámparöppentyűk és a csillagrúgók.~– A csillagrúgó
958 30| tudnunk kell, hogy a herceg és Fertőy arra fogadtak, hogy
959 30| tüzet. Két pillanat csak és a nő lángban fog állani
960 30| hogy a nő mozdulhasson.~És mikor a nő meg volt mentve,
961 30| oly halálos ijedelem után. És talán egyébért is?~ ~
962 30| Mikor minden ijedelem- és veszélyen túl voltak, Szerafint
963 30| Néhány könnyű égésfolt és az ijedelem az egész. Volozov
964 31| amolyan tárgyaknak divatja? És figyeltek nagy érdekeltséggel
965 31| írásához.~Óh! Egy évtized és minden ember nevet ezen
966 31| támadt belőle, mely politikai és vallásos eszméket olvasztott
967 31| asszonyság, akit a rang és cím nem kapatott el, hogy
968 31| összevissza régi barátnéit: idősb és ifjabb Lávayné asszonyságokat.~
969 31| mint hogy most újabban és erősebben föl ne támadt
970 31| asszonyság ma megint ráismer, és meglátogatja az embert.
971 31| ugyanez a név: „Talleyrand.” És ez valóban az ő keze írása.
972 31| egész könyvek vannak írva.~– És így a tudós embernek másvilági
973 31| matematikai talánynak pontos és helyes megoldását adassa
974 31| volt egyéb egy okuláriomnál és egy gyűszűnél.~Ezalatt elkészült
975 31| Judit gondolt valamit, és nem nevetett. Hanem most
976 31| érzé Judit, hogy akarata és ellenállása dacára visszatért
977 31| válóper?~Az asztalka felelt és írt:~„Fertő.”~– Ah! Most
978 31| hívő van jelen, kedvetlen, és szeszélyében ilyen balga
979 31| vette kalapját, sálját, és ajánlotta magát.~Judit kikísérte,
980 31| azután visszajött, leült, és elmélázott a folyvást előtte
981 31| elszomorodva.~– Én látom, és tudom, hogy mit hiszek.~–
982 31| tartanám az én tudományomat, és azt mondanám neki: „Uram,
983 31| csodagyümölccsé nő ki, belül hamu van és penész. Béla jó ember; nagy
984 31| bosszút állnom. Ez az asszony és a Szerafin! Nagyon jól ismerem,
985 31| akarták veszíteni a fiamat. És miután az isten megszégyeníté
986 31| esenge Judit.~– Én hallok és látok azért, ha nem kérdezősködöm
987 31| öregasszony. – Béla férj, apa és fiú! Tartozik nekem, neked
988 31| fiú! Tartozik nekem, neked és annak a gyermeknek ott,
989 31| Judit odafutott gyermekéhez és a félig alvó csecsemőt ölébe
990 31| mentség az, hogy százan és ezeren vannak, akik hasonlóul
991 31| hasonlóul tesznek. Száz és ezer közül ő az az egy,
992 31| az, hogy egy férj ébren és álmában hű legyen feleségéhez,
993 31| megfizetek ezért a rossz óráért, és az nem is fogja tudni, hogy
994 31| maszlagot szedett a kertben, és én megvertem a kezét, hogy
995 31| a kezét, mert Béla „úr” és „férfi”. De a maszlagot –
996 31| ifjú nő szemei könnyeztek, és a kisgyermek mosolygott
997 32| mindig a föld felett jár, és számítja magát az élők közé.~
998 32| meglepetve pillanta fel, és egészen kiderült feszes
999 32| maga pedig rokkájához ült, és nem felelt erre a kérdésre.~
1000 32| már egyszer félreismerte, és én azt mondtam, az az asszony
1-500 | 501-1000 | 1001-1151 |