Fejezet
1 6| ismerőim fenyegettek, hogy Bélát azon elvek, amikért küzd,
2 6| lesz itt jó helyen; tán Bélát is féltette, hogy ha Juditot
3 6| pillanat múlva úgyis kiragadták Bélát Judit karjaiból, s látnia
4 9| olyan jól ismerte Lávay Bélát, mint a tulajdon testvérét,
5 9| hímez-hámozzanak önök. Lávay Bélát gonoszul rágalmazta egy
6 9| Minthogy önök nem merték Bélát védelmezni, utoljára is
7 9| barátját, bizonyos Lávay Bélát azzal vádolja úton-útfélen,
8 9| rá.~– Az úr nem nevezte Bélát árulónak?~– Soha életemben.
9 10| lábnyomain terem. Én elmegyek Bélát fölkeresni, s hozok kegyednek
10 15| jól ismerte mind őt, mind Bélát… Az volt Kolbay.~Judit minden
11 15| felkiáltani: „Az nem igaz! Lávay Bélát ismerem jól. Ön nem az,
12 15| ismerni.~Hisz addig, míg ő Bélát rejthelyén újra fölkeresheti,
13 16| Sietni kelle nagyon, hogy Bélát minél elébb megtalálja ott,
14 22| szükség e magas úrnőnek Bélát védelmezni? Tudta, hogy
15 22| Judit félre sem tekintett. Bélát észre sem vette.~Béla engedte
16 22| tanulószobájául szolgált, s Bélát elrejté, mielőtt a cseléd
17 25| amaz nem történt volna, ha Bélát mérnöknek nevelte volna,
18 26| merengéséből.~Kötését letéve, Bélát felkelté íróasztala mellől,
19 27| merengéséből.~Kötését letéve, Bélát felkelté íróasztala mellől,
20 29| helyen kiégetett.~Azután meg Bélát iparkodott beszédbe hozni.
21 29| az ablakig, magára hagyva Bélát az asztal mellett, ki a
22 29| szüntelen figyelemmel tartotta Bélát; tán egyrészt azért, hogy
23 30| fordulat lesz az, ha Lávay Bélát nevezem ki jogigazgatómnak,
24 30| Dombay Elemér meglátogatta Bélát.~Az az igen becsülendő gyöngeség
25 31| tett egyebet, mint mindig Bélát magasztalta. Azt kellett
26 33| jókedvvé fokozódott, midőn Bélát meglátta itt.~– Háh! Halásszolgája
27 33| visszavonulnak. Mikor mi szidtuk Bélát, mért áll velük szóba, akiket
28 33| szófogadó menye volt napának; Bélát átölelé, megcsókolta.~De
29 33| nehezteltem, te nem. Én szidtam Bélát, te védelmezted.~– Hiszen
30 34| nekem.~Pusztafi átölelte Bélát, és sokáig magához szorongatá,
|