Fejezet

 1     2|          no; ne vedd ezt szívedre, édes fiam. Nem akartalak én keseríteni.
 2     2|         emberre akadni. Ne búsulj, édes fiam; van nekünk kis falusi
 3     2|     soha-soha vissza nem álmodható édes, szerelmes anyai hang; s
 4     3|           hangon szólt közbe.~– De édes bátyám; megbocsásson, én
 5     8|     asszonyság.~– Mi? Ah! Maga az, édes lelkem? Adjon isten! Ilyen
 6     8|        öreg? Én?” – mondék neki. – Édes amice, nem őrizénk mi együtt
 7     8|         azt mérte ránk!~– Jól van, édes lelkem. Áldja meg az isten.
 8     9| összecsomósított azalatt!~„Bizony, édes kincsem, az nem cotillonfigura!” –
 9     9|          kártyázó szobába.~– Ugyan édes lelkem, menjen be hozzá,
10    11|            hogy már meghalt…~– Hát édes bácsi, én arra akartam kérni,
11    16|           nem csapodárok többé.~Ez édes ábrándok tarták fenn, hogy
12    17|        éledni attól újra.~Óh, mily édes volt e szavak zengése az
13    19|        vállalok.~– De arra kérlek, édes szép Vencel, hogy elébb
14    20|         hallott.~– Ah! Adjon isten édes lelkem. Csakhogy egyszer
15    20|          meg akarom enni!~– Ugyan, édes őrnagy úr, nem érdemes az
16    25|      széles és csupa lé az egész s édes, mint a méz. Nicht wahr,
17    25|  védelmezni foga Juditot.~– Tudja, édes uramöcsém, színésznőkről
18    25|         nagyon könnyű.~– Megteszi, édes jó uram? Az isten áldja
19    28|          árán is.~– Nem értem önt, édes rokon; ön sértett volna
20    28|          Béla.~– Hagyjuk ezt abba, édes rokon. Ön fiatal ember,
21    28|            is tudok én e tárgyról, édes rokon, mint amennyit ön
22    28|             Semminek sem neveztem, édes rokon, amiért ön párbajra
23    28|       egyenlítené simára.~– Tehát, édes rokon, az ügy tulajdonképpen
24    28|            kell lennem.~– Jól van, édes rokon. Nincs semmi elrontva
25    29|          levél, Komáromból jön, az édes papa írja.~– Az atyám? –
26    32|      mondhatta neki: „Hozta isten, édes bácsi! Ezer éve hogy láttuk.
27    34|             milyen bolond az élet, édes fiam – szólt azután elkomolyodva,
28    34|          csakugyan meghalt?~– Meg, édes fiam. S ezóta a hamvában
29    34|        teremté, hallgat a szerelem édes szavára, s hajlik erre,