1-500 | 501-763
Fejezet
1 1| a háztul.~– Óh, persze! Én a szobaleánytul tudom, hogy
2 1| jár a kisasszonnyal.~– No én meg a huszártul tudom, akinek
3 1| Kérem. Lávay ezúttal az én vendégem, nem mamáé. Nem
4 1| szerencséje a társaságnak, mert én elviszem magammal; nekünk
5 1| közötti téren.~– Amennyiben én tanítottam Szerafin kisasszonyt
6 1| jövevény rovására.~– Pedig én nem is tudom, hogyan jutott
7 1| meg keresztyén lenni.~– De én kikérem az ilyen teóriákat!
8 1| francia; nekünk nem valók. És én azt mondom, hogy úgy kerüljön
9 1| hozzánk is eljön.~– No – akkor én nem leszek itten.~– Az már
10 1| mindenkit tegez a háznál), én rájöttem, meglásd ez az
11 1| nincsenek jó barátaim.~– Én megígértem önnek, hogy ki
12 1| találja ki, mit vétett, én megmondom. Az ön viszonya
13 1| mint amilyennek látszik. Én magam is ott voltam, láthatott
14 1| volt az ön beszéde rám. Én, aki megszoktam az ön nyájas,
15 1| élet, s mi köze ennek az én magánéletemhez?~– Mindjárt
16 1| helyrepótlása mellett.~– Ehhez én nem értek. – Kedves Béla!
17 1| gondolkozik valamin; és én azt mondom önnek, hogy az
18 1| hexameterekben van írva, amiket én nem tudok szavalni.~Béla
19 1| kérdezte tőlem: „Ez kutyavíz?” Én feleltem rá: „Nem, ez csak
20 1| Kivált nálad.~– Megengedj, én még csak teóriából szólok;
21 1| állhatod.~– Nos aztán?~– Én sem állhatom ki.~– Te ne
22 1| neki többet, vagy sem.~– Én pedig ismerek valakit, aki
23 2| róla, hogy a fáklyászenénél én szónokoljak, hanem tegnap
24 2| biztatás kell hozzá.~– Mikor én beszélek, öcsém, akkor te
25 2| öcsém, akkor te hallgass. Én nem azért jöttem ide, hogy
26 2| felőled, hova lettél; s én minden percben attul rettegek,
27 2| lenni.~– Óh, hidd el, hogy én minden nélkülözésre s minden
28 2| bátorságod, azért – megkérdeztem én.~– Hogyan?~– Ismersz itt
29 2| kicsoda.~– Dehogy tudod! Én tudom. Te sohasem tudsz
30 2| sohasem tudsz semmit, hacsak én nem mondom; azt már tanuld
31 2| nem a te dolgod. Hanem hát én ettől a szamártól tudakozódtam
32 2| ezt mondtam. Hát szoktam én válogatni a titulusokban?
33 2| napig gyilkolt drámáival, én most megteszem a kedvéért,
34 2| szívességet. Tudja, hogy én az összes költeményeimet
35 2| csizmáját kitakarítani; én tehát magam indulok el az
36 2| gyűjtőívet elvinni hozzá, majd én egy szép megtisztelő levelet
37 2| Béla elcsodálkozva.~– Igen, én. Megítélheted hozzá való
38 2| rettenetes önmegtagadást, hogy én könyörögtem Therszitésznek,
39 2| vele, ő elvisz mindent. Én aztán írtam ott őelőtte (
40 2| honleány!~Egy fiatal ember, kit én mindenekfelett szeretek,
41 2| rólam is elfelejtkezett. Én annál többet emlékeztem
42 2| emberi alakot nyertek. – Én, ki mindennemű zsarnokságnak
43 2| tirannizmussá engedik fajulni, én a lázítás és pártütés jogát
44 2| életed legyen e földön”, én azt mondom: „Tiszteld fiadat
45 2| kivilágítás. A programot ismerem. Én elmegyek barátomhoz mint
46 2| biztos kíséretben hiendik. Ha én azon embernek néhány szót
47 2| tyúknak az úszáshoz; s még én arról képzelődöm, hogy a
48 2| hasonlít Saint-Justéhez? S még én tégedet kedves Saint-Justömnek
49 2| szokott Béla élni Pesten. Én is meg tudom ám azt készíteni,
50 2| itthon van, anyám; csak az én ínyem rossz.~– Az nem igaz.
51 2| Béláról volt szó.~– Óh, az én Bélámnak már nincs szüksége
52 2| ezért irigykednek rá. Tudok én jól mindent, azért, hogy
53 2| Pedig hiszen hát igaza volt. Én nem voltam ott, de tudom
54 2| sem veszik be sehova az én Bélámat.~– Hahaha! – kacagott
55 2| édes fiam. Nem akartalak én keseríteni. Tudom én, hogy
56 2| akartalak én keseríteni. Tudom én, hogy nem ő az oka, hanem
57 2| gőgös szüléi; mindig mondtam én azt neked: nem jó nekünk
58 2| fog lenni, mint más.~– Óh, én örülni fogok rajta, hogy
59 2| fiam, hiszen nem akartalak én keseríteni. Csak úgy mondtam,
60 2| fejedet. De az nem igaz, én tudom, hogy nem igaz.~–
61 2| hogy neki árthassanak.~– Én is azt mondom. Hiszen én
62 2| Én is azt mondom. Hiszen én is mindig azt beszélem fiamnak.
63 2| kimegyünk oda; te jó gazda vagy, én takarékos, megélünk a magunk
64 2| szeretném is látni! Ha valaki az én fiamat bántaná! Azért, hogy
65 2| fiamat bántaná! Azért, hogy én olyan könnyen sírok, nem
66 2| igen csendes ember, hanem én, mikor láttam, hogy nem
67 2| még Pesten is: „hogy az én fiamat úgy bántsa valaki,
68 2| úgy bántsa valaki, hogy én megverem!”~– Most tudom
69 2| jobban az anyád. Látod, mikor én magam az én százszor elátkozott,
70 2| Látod, mikor én magam az én százszor elátkozott, de
71 2| hallgassak e szóra, annak én most halálos ellensége volnék,
72 2| ember azt mondani, hogy „én barátom”!)~– Tisztelt hazafi!
73 2| Tisztelt hazafi! Igenis, én a fiatalság küldötte vagyok,
74 2| csizmadia-lakozás, melyet az „én kedvemért” rendeznek, oda
75 2| szólt könnyű vérrel Béla –, én bizony egyszerűen azért
76 2| bíztam. Ez ám a fődolog. Én eljártam az ön ügyében;
77 2| megjöttek már.~– De, de, én nem mehettem hozzájuk, mert
78 2| hogy az rendén van, ha én gyűjtőívemet ajánló levél
79 3| mi fog következni. Sem én, sem atyád bele nem egyezünk
80 3| igaza van. De megköszönöm én az ilyen igazságot! Ha ez
81 3| is utolérjen a büntetés. Én nem akartam, hogy ennyire
82 3| alkalmával. Ő nem akar sehogy az én ízlésemre térni; meglássuk,
83 3| meg Pusztafi úrnak, hogy én ilyen megbízásokkal nem
84 3| találni.~– Ami magamat illet: én szívesen aláírok egy példányra.~
85 3| édes bátyám; megbocsásson, én mégis nem állhatom meg,
86 3| Tudhatja azt jól, hogy én nem vagyok kapacitálható.
87 3| kimondtam, azt kimondtam. Én nem vagyok szélvitorla,
88 3| hagyni cáfolatlan), miszerint én még sokáig élhetek, meg
89 3| rögtöni halállal halt meg. Az én családomban nem szoktak
90 3| Ha ő megtudandja, hogy én Juditot kitagadom azon esetben,
91 3| gazdagabbá akarja tenni. Én nem gyűlölöm e fiatalembert,
92 3| nyílt tusára hívni fel, én őt ujjamnak egy mozdításával
93 3| gondoskodásaim dacára, az én kinyilatkoztatott akaratom
94 3| rendelkezni hatalmamban állott, az én kedves sógoromat, Fertői
95 3| hogy mit végeztem már; én át is adtam Judit kisasszonynak,
96 4| kedvesed közelében légy, mert én úgy érzem, valami baj történik
97 4| történik vele. Tudod, hogy én minden ilyen ünnepélynél
98 4| dikciódat; legalább halljam én.~– Jól van. Halld meg. Körülbelül
99 4| álljon mellém a tensúr; majd én helyet csinálok – szólt
100 5| ágyúszó eldördül.~„Amíg én élek, amíg e test össze
101 6| sáros, mért ne lehetnék én is?~Voltak kedvetlen órái,
102 6| Hargitay Judit volt az.~– Én babonás vagyok – szólt Pusztafi
103 6| kegyed akar – az helyes.~– Én színésznő akarok lenni.~
104 6| nem érzésről kérdezősködöm én. Azok olyan dolgok, amik
105 6| engedett engem meghalni, midőn én akartam. Visszahozott az
106 6| végiglépdelt az ablak alatt. Én még halva sem láthattam
107 6| víz alatt, anyám volt – és én eltaszítottam őt magamtól –,
108 6| magamtól –, és ő meghalt – és én megmenekültem. Hogy élek,
109 6| nevetséges rajongás, de én úgy vagyok meggyőződve.
110 6| megye levéltárában van, s én akkor, midőn Bélának kezemet
111 6| s attól ő sem irtózik, én sem; ő munkája után szerényen
112 6| munkája után szerényen él, s én e szerény sorssal beelégszem.
113 6| Ily akarat ellenében az én szavam csak lehelet.~– Azt
114 6| szomorújátékot?~– Ismerem. De amit én tartok annak, az be van
115 6| tiltva.~– Akkor ugyanaz, amit én gondolok. Tanulja be kegyed.
116 6| adja ide az esernyőjét. Az én nevem meg Pusztafi.~– Óh,
117 7| előtt nincs titok. Már most én, ezennel hivatalos komolysággal
118 7| tudatom kegyeddel, hogy én mint gyám és végrendeleti
119 7| fele, ha a te lelked az én lelkemmel valóban, igazán
120 7| valóban, igazán egy, úgy az én kezemen keresztül és a te
121 7| szívednek, a te lelkednek, amire én most gondolok; és ha te
122 7| mosolygott hozzá.~– Juditom, én szerelmem; tudod-e hova
123 7| ez íróasztalnál dolgozom én, arcképeddel szemben – ezek
124 7| Mindig „mi” és sohasem „én”, sohasem „te”.~A boldog
125 7| szólt hozzá:~„Anyám, lásd, én boldog vagyok.”~Béla menyegzői
126 7| és suttogá:~„Anyám, lásd, én boldog vagyok.”~Későnek
127 7| nekem indulást parancsol; én társaimmal együtt a táborba
128 7| szabad semmi foltnak lenni; én megyek. Te várni fogsz rám
129 7| szeretsz. – Isten veled, s az én örök szerelmem. Bélád.”~
130 7| Uram!~Levelére válaszolok. Én Lávay Bélának törvényes
131 7| Amit te meggyújtottál, azt én nem olthatom el.”~ ~
132 7| Aki kétkedik, jöjjön el, én elvezethetem még azokhoz
133 8| madár. Képzelje, lelkem, én jövök szép csendesen a fal
134 8| öreg!” – „Szervusz öreg? Én?” – mondék neki. – Édes
135 8| a francia hadjáratot! S én, tősgyökeres nemesember,
136 8| reakcionáriusokkal, mint én, hogyan kell bánni. Hogy
137 8| felakasztat! Ejnye kutya láncos! Én se voltam aztán rest, eltaszítottam
138 8| megnyugvással a jó öregasszony –, az én kertemből már eddig is kivágtak
139 8| legalább szólt volna nekem. Én berekommendáltam volna hajdani
140 8| is elment a háborúba!… Az én Béla fiam elment katonának.
141 8| elment katonának. Pedig én nem arra neveltem.~Azzal
142 8| azt nem, hogy ne aludjunk. Én még, amióta itt vagyunk,
143 8| hordván az erődítésekhez.~– Én szeretnék Tatára utazni.~
144 8| önkéntesnek ide a várba; én azt a várat parolám ellenére
145 8| mind. Koldusokká leszünk, én is, más is, valamennyien.
146 8| Mi akadályozza önt, az én nevemben jelen lenni a felnyitásnál?
147 9| kebleket hevíté.~De nem akarom én leírni a férfiak fényes
148 9| beszéljen a regény.~Hiszen én csak divatokat írok. Férfiak
149 9| emelkedik alattam; te Szerafin én azt álmodtam, hogy ha bejönnek
150 9| őt magadhoz fűzni? Hiszen én is óhajtottam volna azt,
151 9| asszonynéném, majd felkeresem én, engem nem ismer, nem tudja,
152 9| ismer, nem tudja, ki vagyok, én majd kikérdezem.”~Szolgabíró
153 9| védelmezni, utoljára is én voltam kénytelen Bárzsingot
154 9| kellett volna, az leszek én. Nincs szükségem segítségükre.
155 9| restellné a fáradságot, hát majd én utánamegyek.~Néhány perc
156 9| Azt híreszteli, hogy az én fiam, ki a felső táborban
157 9| idejöttem, be nem végezém. Én csendes, békés asszonyember
158 9| asszonyság bánatát.~– Jól van, én holnap mindjárt vizsgálatot
159 9| nem vizsgálatért jöttem én és nem holnapi dolgokért;
160 9| tehát kénytelen vagyok én magam fiam védelmére önnel
161 9| félbeszakítá Lávaynét.~– Én e helyet sokkal jobban tisztelem,
162 9| maga nem jöhet a sértett. Én elégtételt kérek öntől –
163 9| ennek az egyik végét fogom én, a másikat fogja ön. Innen
164 9| állt a bámulók előtt.~– Én beszámoltam lelkemmel istenem
165 9| fogok reszketni tőle; – én pedig nem fogom önt megölni,
166 9| De kedves asszonynéném, én nem beszéltem ilyesmit Béláról
167 9| papirost rántott elő.~– Majd én mondani fogom, hogy mit
168 9| mordályokat. – Tessék írni: „Én – a nevét – bizonyítom,
169 9| zsoltár énekét: „Az Úr az én erősségem.”~Ki gondolta,
170 10| gyógyíttatja magát.~– Az én bajom számára nem terem
171 10| számára nem terem ír.~– De én tudom, hogy terem, azt is,
172 10| gyógyszere Béla lábnyomain terem. Én elmegyek Bélát fölkeresni,
173 10| Óh, azt majd eszközlök én ki önnek. Meddig marad ott?~–
174 10| térképek, ugyebár. Hehehe! No én nem tudok semmit. Nem szóltam
175 10| Köszönöm a szállást; de én önnek semmi olyan cselszövényben
176 10| egyet tíz pengőnél alább.~– Én pedig megadom a tíz pengőt,
177 11| ki az? mit akar itt?”~– Én vagyok itt, Kolbay bácsi –
178 11| leghamiskásabb hang –, én vagyok itt Szerafin.~– No
179 11| Nincsen szerencsém.~– Én vagyok Zeleji Róbert – szólalt
180 11| szerencsém.”~– Bácsikám, én pedig egy igen fontos kéréssel
181 11| hadastyán. – Kéréssel? Az én kedves szép húgom? Bámulok!
182 11| Bámulok! Miben szolgálhatnék én, öreg csont valakinek? Mostani
183 11| ülhetünk. Halljuk, mit tehetek én a legszebb Szerafinnak.
184 11| öregnek: „Hiszen jól tudom én ez ajtók járását, évekig
185 11| meghalt…~– Hát édes bácsi, én arra akartam kérni, hogy
186 11| atyafiságos kérésre.~– Én pedig kegyednek, legszebb
187 11| Kolbay bácsi nem fog az én násznagyom lenni?~– Nem
188 11| Ilyen vén csont vagyok én is. Meghaltam, nem érzek
189 11| előre, se hátra. – Értek én valamit abból, amik itt
190 11| került csontkoponya. Tudom-e én, mi a hűség, mi az árulás,
191 11| szörnytett a mai világban? Én nem tudom azt. Egy múlt
192 11| ért engem? Ki kérdezi az én tanácsomat? De nem is adnék.
193 11| násznagy. Minek arra az én öreg csontom?~Ez a fordulat
194 11| ismeré.) Ne higgye azt, hogy én tréfás kedvemben vagyok
195 12| bennünket a ló hullája.~– Én nem siethetek – viszonza
196 12| újra eltűnünk előlük.~– Én nem soká állom ki – nyögé
197 12| tódul ki rajta.~– Várj, én majd kendőmmel bekötöm sebedet,
198 12| velem – sóhajta Róbert. – Az én dolgom be van végezve.~–
199 12| nyugodt, amint az éj beáll, én vállamra veszlek, s keresztülbotorkálok
200 12| beszélj így, Róbert. Ha én azt mondom, hogy nekem e
201 12| mindenem elveszett, hát én igazat mondok. De neked
202 12| körülöttünk; – ez mind az én vérem.~Azután megint sokáig
203 12| még nem alkonyodik, de az én szemem előtt már igen. Homályos
204 12| abban te megszabadulsz, én pedig meghalok… Ha lesz
205 12| kapaszkodjál nyakamba, s én utat vesztek hirtelen.~–
206 12| napvilágban. Öreg bajtárs, én eltemetlek az égbe!…~A halott
207 13| Midőn soraimat olvasod, én már azzá lettem, amivé sorsom:
208 13| boldog lész, mint ahogy én imádkozom utolsó órámban
209 13| hogy amikor a halált hívod, én egy perccel hamarább érkezem
210 13| kívántam, rám mérte az isten, s én elvállalom azt. Tudtam jól,
211 13| íme e papír bizonyítja, én fölvettem; tehát az enyim.
212 13| saját bajomat, sem a másét, én csak téged látlak; a te
213 13| keserűséggel.~– Óh, oly messze én nem gondolkozom. Nekem csak
214 13| azt kívánod, hogy fussak; én?~– Azt, hogy kövess, amerre
215 13| Azt, hogy kövess, amerre én megyek.~– Gyáván? Meghunyászkodva?…~–
216 13| leroskadt előtte.~– Mondom én neked – folytatá heves szemrehányás
217 13| nincs mód, ha meg kell halni én is ott leszek!~– Óh, tudom.
218 13| elveszett rád nézve: hát én mi vagyok most neked…~–
219 13| mindenüvé.~– Megfogadod, amit én mondok? Rám bízod magadat?~–
220 13| fogom azt kölcsönözni.~– Jó. Én hiszek neked. Hiszem, hogy
221 13| rántasz. Ne félj: szégyent én nevedre nem hozok; s ha
222 13| fej, vagy a szív, akkor én volnék, aki azt mondanám: „
223 13| asszonyra meg a kocsisára?~– Nem én. Sohasem láttam őket.~–
224 13| a felesége.~– Nem tudom én. Mit bánom én. Minek mennék
225 13| Nem tudom én. Mit bánom én. Minek mennék én utánuk?~–
226 13| Mit bánom én. Minek mennék én utánuk?~– Én meg akarom
227 13| Minek mennék én utánuk?~– Én meg akarom őket menteni.~–
228 13| minden porcikája; nem láttam én még ilyen sok fábul faragott
229 13| szálljon le a szekeremről. Én a pénztárt viszem. Az úr
230 13| aranyzsinóros úr.~– Már én, ugye? – kérdé nyugodtan
231 13| hátrafordulva szólt:~– Judit, én mindenre kész vagyok, csak
232 13| megtörténhetnék az, hogy az én arcomat ez ellennek egy
233 13| ne félj, nem reszket az. Én meg tudlak ölni téged is,
234 13| bízhatott.~„Nem érhet semmi: én vigyázok rád, én öllek meg.”~
235 13| semmi: én vigyázok rád, én öllek meg.”~A kozák csapat
236 14| rebegé:~– Megbocsásson ön, én oly rettegő vagyok. Minden
237 14| Óh, ne csodálja azt, én most mindenkitől félek.
238 14| mindenre, ami szent, hogy amit én szükségesnek találok, azt
239 14| orvos.~– Nagyon messze. És én nem is engedhetném, hogy
240 14| mondá: ne volnék csak sánta, én tenném azt magam.~– Bélának
241 14| kegyed, hogy mit cselekedjem én? – szólt e tárgytól kínozva
242 14| Figyeljen ön rám jól. Én huszonegy éves vagyok. Béla
243 14| férfiúnak középtermetű, én nőnek magas. Ha két nap
244 14| lesz arcom, mint az övé. Én magam akarok bejutni Komáromba,
245 14| kitérítsen határozatomból. Én így akarom. És ez sikerülni
246 14| sebhely látható.~– Igen. Én voltam az orvos azon párbajnál,
247 14| mekkora volt e vágás?~– Hiszen én kötöztem be.~– Jó. Tehát
248 14| egy hasonló vágást itt az én homlokomon.~– Az istenért!
249 14| Kegyed énvelem tréfál. Hogy én ez alabástrom szépségű homlokon
250 14| véletlen karcolása; hogy én ezt az arcot vérezni lássam
251 14| hintát; felhajtsa az égbe! Én pedig mindig azt mondtam:
252 14| bizony leesik! -– Uram és én istenem.~– Még most sem
253 14| felyül találkoztunk. De én nem láttam semmit, nem szóltam
254 14| szóltam felőle senkinek; tudom én, hogy miről kell hallgatni.
255 14| hallgatni. Nem is akarok én sokat kérdezősködni, csupán
256 14| indulni?~– Akarni akarnék én már kettőkor éjfél után,
257 14| küldeni őtet akármikor, én rá várok.~– Köszönöm, jó
258 14| szekerem: mássz fel az ülésbe, én csak a lovakat itatom meg,
259 14| Hallgass, te húgám! Tudom én, merre járok. Ott kell nekünk
260 14| Hát csak majd kitalálok én azért innen.~Azután még
261 14| ismertem. Mindjárt mondtam én, hogy hallottam én már ezt
262 14| mondtam én, hogy hallottam én már ezt a hangot valahol.
263 14| léleknek se beszélek, s tudja: én becsületes leány vagyok,
264 15| tensasszonyom a víztől ugye?~– Én nem félek.~– Nem fél. Tudom.
265 15| addig az ernyő alatt, míg én benézek, hogy milyen odabenn
266 15| azzal a Dunára szállni?~– Én is.~– Azután – folytatá
267 15| ez teljes lehetetlen.~– Én magam fogok vele beszélni –
268 15| csónakomat elvitték.~– Óh, én tudom, hogy önnek még van
269 15| Hallgasson rám kegyelmed. Nézze, én nem vagyok szegény. Nem
270 15| hasztalan menni. Óh, hogy én azt nem mondhatom el, úgy
271 15| úgy ahogy van. Istenem, én istenem!~Judit sírva és
272 15| annak neki kell menni. Én nem tudom, kegyed kicsoda,
273 15| kell komám segíteni.~– Hisz én is így akartam, mert magam
274 15| veszedelemből kisegít.~– Az én nevem Tuba János – felelt
275 15| lapát?~– Azt majd viszem én – monda Judit –, úgyis az
276 15| monda Judit –, úgyis az én dolgom lesz az.~– Derék
277 15| gondolatja ez volt: „Anyám! én mégis boldog vagyok.”~A
278 15| kínálás elől. – Kiégetné az az én gyomromat.~Judit is csaknem
279 15| rettenetes dühbe jött.~– Én mondtam azt, hogy „tensasszony?”
280 15| előtt – szólt Judit. – Azt én nem engedem, aki lelke van.~
281 15| adta szedtevette, megszidom én, mert az én leányom.~– De
282 15| szedtevette, megszidom én, mert az én leányom.~– De hátha nekem
283 15| kikérem, mennykőhordta!~– De én meg azt mondom, teremtette!~–
284 15| vele, kezet csókoljon neki. Én mondtam. Rá emlékezzék.”~
285 16| csak falut érünk mégis.~– Én nem ültem lovon soha, s
286 16| nem vagyok elfáradva.~– Én sem. Aztán annyi az nekem,
287 16| ezen a fán?~– Erre a fára én emlékezem. Vigyen oda.~András
288 16| midőn elbúcsúzott tőlem; én nem hagytam odább jönni.
289 16| eléje sietve. – Kegyed az?~– Én vagyok, jó Teréz; hol van
290 17| Sajnálnám a magam részéről, mert én nem örömest teszem, de ránézve
291 17| éjszakát.~– Nekem nem lesz, én a halott mellett virrasztok.~–
292 17| virrasztok.~– Hideg mulatság. Én inkább a férjére vadászok.
293 17| lezárva!~– Üldözik őt, és én nem segíthetek rajta… Kergetik,
294 17| segíthetek rajta… Kergetik, és én nem kiálthatom el, íme itt
295 17| kétségbeesve, mint ahogy meghalok én, tagadva az istent… Óh,
296 17| nyugtot. Ne törődjél velem. Én holt ember vagyok így is,
297 17| vagyok így is, úgy is. Mi az én életem ezután? De az nem
298 17| őt eltemessék. Mit bánom én, akármi történik velem.
299 17| szeretnek, mondhatják azt: „Én nem hiszek a halálnak! álom
300 17| a földé még; az enyém és én nem adom oda. Mondjatok
301 17| mondjatok eszelősnek, de én nem engedem rázárni a koporsó
302 17| Béla. – Látni fogod, hogy én nem vagyok őrült. Judit
303 17| nem hagyod őt temetni, míg én meg nem érkezem hozzá. Esküdjél
304 18| ekkor nagy úr volt. Biz én nem is tudom már micsoda?
305 18| is tetted már?~– Nem biz én. A pénz, tudod, nálam nemigen
306 18| Micsoda kárt? Nem tudnám. Én odamegyek.~– Azt ne tedd.
307 19| a porkoláb.~– Az nem az én kötelességem – felelt az
308 19| éghetett volna.~– Az nem az én gondom.~A porkoláb fejet
309 19| volt: „Engem megver a bor, én megverem a kocsmárost, a
310 19| kocsmárosné szeret engem, én szeretem a bort, a bor meg
311 19| a bort?~– Csak volna.~– Én tudnék neked sok bort és
312 19| nincs; azt láthatod, hogy én pénzzel nem járok; hanem
313 19| izenetet.~– Feladom uram, amit én magamra vállalok.~– De arra
314 19| Csak vidd ki magaddal; én aludni fogok.~– De az ám
315 19| Engem szeret a kocsmárosnő, én szeretem a bort, a bor meg
316 20| Az őrnagy úr maga?~– Én magam. Sohasem tettem senkivel.
317 20| emberhús kell ma. Azt az embert én meg akarom enni!~– Ugyan,
318 20| szóval se fárassza magát. Én láttam azt az embert. Még
319 20| nagyasszony.~– Nem adok biz én – felelt meg hirtelen Lávayné.~–
320 20| Nekem egy kéve zsúpot?~– Nem én egy szalmaszálat sem. Valakinek
321 20| Bárzsing! – Bárzsingh!~– Én tudom legjobban, hogy ki
322 20| is, a fiamnak is, de azt én nem kérdem. Most csak azt
323 20| szalmát sem.~– De hátha én megharagszom?~– Majd visszaharagszik –
324 20| eszik.~– Bolond kend?~– Nem én, kérem alássan. Láttam jól;
325 20| Mit örül ez annak, hogy én itt vagyok?~– Egészen a
326 20| minéműségét megtudni vágtattam én ide utánad lóhalálában,
327 20| egyet-egyet emelkedve a sarkán. – Én tudom, minő tisztelettel
328 20| tekintendik.~Bárzsing szólt:~– Én ugyan hajlandó vagyok uraságod
329 20| Bárzsing, a másikat csitítva. – Én az őrnagy urat szándékossággal
330 21| így vannak-e a számok, azt én bizonyosan nem állíthatom,
331 21| jól értesült körökben, s én most olyan kedvemben vagyok,
332 21| a halavány sárga rózsát, én félek, hogy a kezemet megszúrom.~–
333 21| lángvirágnak” mért nincsen szaga? Én Olaszországban illatosakat
334 21| tenni? Jöjjön ide, majd én megmondom.~A kertész közelebb
335 21| ember ráismert; az egyik én vagyok, a másik Fertőy…
336 21| hirtelen letörülve könnyeit. – Én láttam Fertőy arcát, midőn
337 21| hátratekintett önre: akkor ráismert. Én figyeltem rá, és tudom jól,
338 21| Köszönöm, asszonyom, de én mindenre kész vagyok.~–
339 21| Szerafinnek. – Mielőtt elfognának, én szabad embert csináltam
340 21| fog elérni ez a sors, mert én asszony vagyok, gyönge és
341 21| érdekli önt, asszonyom, az én életemnek rövidebb vagy
342 21| eszébe kellene jutni, hogy „én ebből a kőből gyémántot
343 21| gyémántot alakíthattam volna”. Én nem szerettem soha életemben
344 21| igazabban szereti, mint én, s aki magát oly mértékben
345 21| viszontszerelmére, amilyen mértékben én azt eljátszottam. Lássa
346 21| Méltatlanul rágalmazzák. Én mondom önnek. Egy-egy ízt
347 21| ön, milyen bolond vagyok én. Ahelyett, hogy tépném,
348 21| ajándékozni nem jó jel, de én azt is elfogadom. Lássa
349 21| ön, milyen bolond vagyok én. Ahelyett, hogy örülnék
350 21| fognak külföldre. Ahogy én ma reggel önt ez álruhában
351 21| Óh, szép nagysád, az én kertészemről ne tessék oly
352 21| sok „lateint” kell tudnia. Én világért sem értek annyit,
353 21| tudományokkal gyötrött. Én gyakran bámulom ennek a
354 21| igazi nevét adja elő.~– No én meg tudnám examinálni, mert
355 21| tudnám examinálni, mert én is nagy virágismerő vagyok.~
356 21| Ha nagyságod úgy találja, én abban is megnyugszom.~–
357 21| Az hazugság. Ezt már én jól tudom. Ez az Antillákról
358 21| lenni.~– Az szamár beszéd. Én magam tenyésztettem, s olyan
359 21| nézett, mintha mondaná neki: én ugyan csak egy paraszt vagyok,
360 21| szólt a herceg –, ezt én saját magam hoztam a párizsi
361 21| kérdé Bélához fordulva. – Én mindjárt elfelejtem.~– „
362 21| Semiramide”.~– Igaz, igaz; én is így tudom – bizonyítá
363 21| diszkreditáljon.~– Nono herceg, én tudom, amit tudok; szólj
364 22| történetek születtek, aminőket én itt mesélgetek, tudni fogják,
365 22| érte volna.~„De nemcsak én ismertem rá, hanem Fertőy
366 22| támaszkodott öltözőasztalához.~„Én siettem Fertőyt megelőzni,
367 22| senki sem tudta meg, merre; én egyedül sejtém, hogy utasításom
368 22| kiállania.~– A színháztól jövök, én vagyok a szolga. Megtaláltam
369 22| Ott volt a kulisszák közt, én találtam meg.~A házmester
370 22| jól van, adja ide, majd én felviszem.~Béla nevetett.~–
371 22| magát, hogy Tihamér.~– Azt én nem tudtam.~– A házmester
372 23| el magát a világ elől, s én követtem őt a szalmás viskóba.~
373 23| Kopotnyikot főzzön neki”.~Én úgy haragudtam Róbertre,
374 23| kérdezte ,Mit főztél nekem?’~Én lábaihoz borultam sírva,
375 23| meg.~Ő pedig nevetett, s én láttam, hogy meghal.~Olyan
376 23| volt ölemben tartanom.~És én hiába könyörögtem neki,
377 23| iskolába jártunk, Róbert és én. Én csínyt tettem, s Róbert
378 23| iskolába jártunk, Róbert és én. Én csínyt tettem, s Róbert
379 23| Róbert magára vállalta azt.~Én úgy örültem neki, hogy nem
380 23| maradt, meg volt halva.~Én még akkor sem mertem megvallani,
381 23| mertem megvallani, hogy én vagyok a bűnös.~Még azt
382 23| Egyedül voltunk már csak, én és ő; a többit megölte a
383 23| szólt még, a mienk. Annak én voltam a tüzérje. Szolgálnom
384 23| föld megrendült alattam, s én éreztem a meleg véresőt,
385 23| uralhegyi ólombányákban.~Én útra keltem, és utaztam
386 23| fülembe zajongna mind.~Amint én megjelentem, mindenki utat
387 23| szóljak, mit akarok.~És én akkor kétségbeesve vettem
388 23| és fölkért egy keringőre. Én kezet adtam neki, és elfelejtettem
389 23| tükrökkel voltak ellepve, én mindenütt láttam magamat
390 23| gondolatom volt, hogy az én táncosom hóhér…”~ ~„
391 23| feszült vonaglások voltak.~Én ezt hallgattam mind csendesen.
392 23| kis szobánkban voltunk. Én már ágyamban feküdtem, ő
393 23| kérdeznem: ,Hogy akarsz te az én vánkosaimon aludni, mikor
394 23| nyakán piros nyakravaló.~Én azt kérdeztem tőle: ,Ha
395 23| fordult, és meg akart ölelni.~Én irtózva távoztam előle,
396 23| szőnyegen, ott ébredtem fel.~Óh, én istenem, örökké fog-e ez
397 24| ah! kedves barátom. Az én lelkiismeretem meg van efelől
398 24| vélte bízni. Alhatnám-e én nyugodtan, ha Hargitay végakaratát
399 24| kórházakat és szegényeket. Én e tényben erkölcsi magasságot
400 24| lelkiismeretről beszélek én, kedves barátom; az a papok
401 24| is a végrendelet szövegét én fogalmaztam, nálam az eredeti
402 24| impúrumban megvan. Az egész az én kezem írása, tehát a különbség
403 24| beszélünk felőle. Addig én talán kevésbé kockáztatott
404 24| kis magzatkának az apja?~– Én jól ismerem.~– Ugyan ki
405 24| beavatott saját titkába, én is közlöm önnel az enyémet,
406 24| azt titokban tartani, mint én fogom az önét.~– Óh, az
407 24| dohánylevelek közé.~– Ezt én régen jól tudom – folytatá
408 24| barátom, hanem pénzre. Ha én Béla rejtekhelyét elárulnám,
409 24| Erre megvan a jó tervem. Én tudni fogom őket kényszeríteni,
410 24| ellenségeskedésben élni. Én most önöket végveszélybe
411 24| Csináljunk egyességet. Az én barátságomnak az ára, s
412 24| hogy amennyire gyűlölöm én ezt az asszonyt, ezt a férfit,
413 24| bolondságra képesek. Azzal, hogy én őket feldicsérem, nem szűntem
414 24| két hét múlva; addig az én titkom marad négy fal között.~
415 25| az útra szép gyümölcsfái; én nem tudom, nálam nem teremnek,
416 25| kertészem mindent elkövet.~– Az én kertészem pedig azt teszi,
417 25| kertemben.~– Igen megköszönöm, én pedig majd viszek egy kosár
418 25| róluk pletykáznak, hanem már én mégis bajosan hinném el,
419 25| Tudja, uramöcsém, hogy én nem tanultam a diák meséket,
420 25| hogy kegyed a saját nevét, én pedig a Hargitay-családét
421 25| fagylalt.~– Eléggé át vagyok én már lelkemig fagylalva.~
422 25| milyen szerencsétlenség!~– Én pedig nagyon köszönöm, hogy
423 25| átkozott rossz kövezeten. Az én házam különben még közelebb
424 25| szolgálatjára?~– Nagy dolog az. Én holnap Pestre akarok indulni,
425 25| gorombáskodnék velem, s én jól összeszidnám.~– Tehát
426 25| Kedves? Derék? Jó? És az én menyem? – kiálta fel gúnyos
427 25| ítéletet!~– Jó asszonyom. Én nem tudom, mi haragja van
428 25| csak a neve eszembe jut is. Én nem tudom, mivel rágalmazhatták
429 25| igazságot a kezembe tennék is, én azt mondanám rá: az hazugság,
430 25| mondanám rá: az hazugság, én nem hiszem, bár látom is.~–
431 25| hiszem, bár látom is.~– Uram. Én semmiségeken meg nem indulok;
432 25| semmiségeken meg nem indulok; én a mende-mondák után nem
433 25| mesélhetett önnek valaki; én csak azt a képet látom magam
434 25| embert üldözni akartam. Én magam estem a kelepcébe;
435 25| visszaadom a kölcsönt; most én tanácsolom, ne menjen embervadászatra,
436 25| Pestre; maradjon itthon. Most én nem adok – szalmát, én nem
437 25| Most én nem adok – szalmát, én nem szerzek útlevelet.~–
438 25| asszonyom! Emlékezzék az én embervadászatomra! „Aki
439 26| angol nyelven deklamálnak; én oda mind nem mehetek, az
440 26| életemből. Tavasz kezdődik; de én azt csak a hónapos retekről
441 26| itt a lóversenyek: azoknak én csak a programjaikat látom.
442 26| szüretelnek az emberek, én pedig itt ülök a négy fal
443 26| rossz szándékkal önhöz. Én nagyon jól tudom, hogy „
444 26| aki ahhoz szokva nincs. Én egész nap dolgozom, mint
445 26| nevéért, nem tréfadolog. Én nem akarom, hogy kegyed
446 26| hatezer forint örökség. Ezt én nem adtam neki át addig,
447 26| küzdött apja és minden őse. Én azalatt kamatot kamathoz
448 26| Judit elfulladt hangon –, én nem tudok önnek felelni.~–
449 26| szólt Lávayné hidegen. – Én elhiszem, hogy ön meg van
450 26| megszakadni.~– Nem… asszonyom… én ez ajánlatot nem fogadhatom
451 26| fogadhatom el.~– Miért nem? Én azért még elég gazdag maradok.
452 26| asszonyom, szíves jóságát; én elismerem, hogy vétkeztem,
453 26| nekem leányom volt; most én ez asszonytól elvettem nevét;
454 26| akarok ebből zajt ütni; én nem teszek szemrehányásokat;
455 26| vagy valami versíró poéta; én azt önnek szemére nem vetem;
456 26| fogom neki mondani: „Íme én önt fogadom fiam örökébe,
457 26| óh, ne öljön meg. Hiszen én nem felelhetek önnek.~–
458 26| szárazan Lávayné. – Nem jöttem én ide színdarabot játszani;
459 26| csak látja talán.~– Azt én nem engedem meg – szólt
460 27| angol nyelven deklamálnak; én oda mind nem mehetek, az
461 27| életemből. Tavasz kezdődik; de én azt csak a hónapos retekről
462 27| itt a lóversenyek: azoknak én csak a programjaikat látom.
463 27| szüretelnek az emberek, én pedig itt ülök a négy fal
464 27| rossz szándékkal önhöz. Én nagyon jól tudom, hogy „
465 27| aki ahhoz szokva nincs. Én egész nap dolgozom, mint
466 27| nevéért, nem tréfadolog. Én nem akarom, hogy kegyed
467 27| hatezer forint örökség. Ezt én nem adtam neki át addig,
468 27| küzdött apja és minden őse. Én azalatt kamatot kamathoz
469 27| Judit elfulladt hangon –, én nem tudok önnek felelni.~–
470 27| szólt Lávayné hidegen. – Én elhiszem, hogy ön meg van
471 27| megszakadni.~– Nem… asszonyom… én ez ajánlatot nem fogadhatom
472 27| fogadhatom el.~– Miért nem? Én azért még elég gazdag maradok.
473 27| asszonyom, szíves jóságát; én elismerem, hogy vétkeztem,
474 27| nekem leányom volt; most én ez asszonytól elvettem nevét;
475 27| akarok ebből zajt ütni; én nem teszek szemrehányásokat;
476 27| vagy valami versíró poéta; én azt önnek szemére nem vetem;
477 27| fogom neki mondani: „Íme én önt fogadom fiam örökébe,
478 27| óh, ne öljön meg. Hiszen én nem felelhetek önnek.~–
479 27| szárazan Lávayné. – Nem jöttem én ide színdarabot játszani;
480 27| csak látja talán.~– Azt én nem engedem meg – szólt
481 28| uram, ön volt az oka, hogy én idejöttem; óh, miért jöttem
482 28| idejöttem; óh, miért jöttem én ide? Mi hozott engem ide?
483 28| hallgatását meg nem vásároltam. Én látom, hogy ön rossz ember.
484 28| rebegé Lávayné –, hogy én egykor a menyem előtt így
485 28| ha rajtam valaki elkövet, én azt fölkeresem, ha zárdába
486 28| ahol egyikünk meghalt.~– De én, remélem, nem sértettem
487 28| Nem ön engemet, hanem én önt. S a sérelem teszi előttem
488 28| Rosszul tudja ön; az a kertész én vagyok.~Fertőy gúnyosan
489 28| egészen zavarba hozta.~– Én, a sértő fél, bizonyítsam
490 28| megsértettem?~– Természetesen. Én nem tudok felőle semmit.
491 28| amire két oka van: az egyik én vagyok – a másik ön.~– Én?~–
492 28| én vagyok – a másik ön.~– Én?~– Sokkal többet is tudok
493 28| Sokkal többet is tudok én e tárgyról, édes rokon,
494 28| értem, miről lehet szó?” Óh, én nagyon jól tudom, minő viszony
495 28| nőm és ön között, mielőtt én lettem volna szerencsés
496 28| készült – külföldre. Ezt én mind igen jól tudtam.~Béla
497 28| van.~– Kedves rokon, amit én akkor tettem, az bizony
498 28| magát, ahogy tudja. Lássa, én azt nagyon jól tudom, hogy
499 28| amit szégyenl. Mit tehettem én ön ellen? – Azt tehettem,
500 28| megtért a feleségéhez. S én nem is akartam egyebet;
1-500 | 501-763 |