Fejezet
1 1| Nincs vagyoni zavarban?~– Anyám él, tehát saját vagyonom
2 2| nagyon jó, ami itthon van, anyám; csak az én ínyem rossz.~–
3 2| célzással a jó öreg.~– De hát anyám is… – mondá fájó szemrehányással
4 5| a kárhozattal.~– Hát az anyám!~S mintha rögtön válasz
5 6| hol van atyám, hol van anyám?” a körülállók nem feleltek,
6 6| megragadott a víz alatt, anyám volt – és én eltaszítottam
7 7| magában így szólt hozzá:~„Anyám, lásd, én boldog vagyok.”~
8 7| arcképpel, és suttogá:~„Anyám, lásd, én boldog vagyok.”~
9 7| és talán mondta magában: „Anyám, boldog vagyok!”~A gyertya
10 11| képviselni családunkat, mert anyám beteg, s közelebbi rokonaim
11 14| fogja?~– Mindent, mindent, anyám emlékére fogadom – sietett
12 15| sóhaj gondolatja ez volt: „Anyám! én mégis boldog vagyok.”~
13 17| tagadva az istent… Óh, anyám, anyám!… A te átkod rettenetes!…
14 17| tagadva az istent… Óh, anyám, anyám!… A te átkod rettenetes!…
15 21| gyermekkoromtól fogva ismert. Amit anyám iránt érzék, az félelem
16 26| szerencsésen föl volt verve!~– Anyám – szólt Béla –, most már
17 27| szerencsésen föl volt verve!~– Anyám – szólt Béla –, most már
18 28| gyöngéden napát.~– Jöjjön velem anyám a mellékszobába. A többit
19 28| szüksége védelmezőre.~– Jöjjön, anyám – erőlteté őt gyöngéden
20 28| volt.~– Azért nevezte ön anyám előtt nőmet becstelennek?~–
21 29| igaza is volt.~– Óh, kedves anyám – szólt Judit, és arca egészen
22 31| fiát kárhozatra viszik.~– Anyám! Nem hiszi tán, hogy Béla?…~–
23 31| akarnak hinteni közénk.~– Anyám, ne higgye azt! – esenge
24 31| Ne tegyen semmit, jó anyám – engesztelé szomorú hangon
25 31| hogy honnan jön az ütés.~– Anyám – szólt Judit határozottan –,
26 33| alaktalan lények hazájába:~„Anyám, lásd! én boldog vagyok.”~
27 34| régi, tűzpróbálta alakok: anyám, nőm és a kis Melchior.~–
|