Fejezet

 1     2|       Hiszen mi régi ismerősök vagyunk!~– Nekem is úgy tetszik –
 2     7|  ablakod kertre nyílik. Itthon vagyunk.”~Mindig „mi” és sohasem „
 3     7| kedvesének azt mondja: „itthon vagyunk”, akkor az gondot, hiányt
 4     8|   aludjunk. Én még, amióta itt vagyunk, nem aludtam egyebet, mint
 5    11|        csak a leégett városban vagyunk; ah, de most nem látjuk
 6    11|      adja ránk, ha már ennyire vagyunk, áldását.~– Áldást! – csattant
 7    12|         most már biztos helyen vagyunk.”~Róbert nem felelt rá semmit –
 8    13|       állunk meg az úton?~– El vagyunk veszve – suttogá Béla. –
 9    15|    dobogóhídra felvezet.~– Itt vagyunk már. Most igyekezzünk házamhoz
10    15|        Tensasszonyom, „itthon” vagyunk.~A hold e pillanatban kisütött
11    16|      gondolataiban: „már közel vagyunk, nemsokára látni fogjuk
12    16|        Menjünk arra, már közel vagyunk.~András fejet csóvált, s
13    16|        többé.~– Most már közel vagyunk. Itt van a falu egy hajításnyira.
14    20|   kíméljen kegyelmed. Sarkában vagyunk; fogjuk a gallérját. No,
15    20|       és becsületszavunk által vagyunk kötelezve.~A másik úr szólt:~–
16    23|  mondani: ,Róbert, csak ketten vagyunk már, mire az ellenállás.
17    24|        hiszem, hogy biztosítva vagyunk.~– Talán. Nem mondom. De
18    24|     bevallják előttem: „együtt vagyunk!” És akkor aztán kezemben
19    29|      divatunknak. Lágy emberek vagyunk. Nagyon jó emberek vagyunk.
20    29|     vagyunk. Nagyon jó emberek vagyunk. Szeretjük a verekedést,
21    29|        hogy mi igen jó emberek vagyunk. S ki tudja, talán erényünk
22    30|      világban. Egyforma kutyák vagyunk mindnyájan; azt mondják:
23    30|  milyen szépen zenéztek; el is vagyunk ragadtatva a szép fehér
24    31|       Hiszen mi régi ismerősök vagyunk, nem kell a látogatásra
25    32|     azt mondták, hogy kevélyek vagyunk. Én nem kívántam tőlük egyebet.
26    33|   helyesen tette; mi asszonyok vagyunk, örömünkben még kibeszéltük